Royal sztorik & királyi krónikák

Rengeteg európai koronás fő jelenlétében lépett trónra a japán császár

2019. október 24. - nofret

Hivatalosan is trónra lépett kedden Naruhito új japán császár. Habár a kétezer éves ceremónia önmagában is elég különleges, az európai királyi családok rajongói számára érdekesebb az ünnepségre összegyűlt vendégsereg. Ritka alkalom ugyanis, hogy ilyen sok és jelentős koronás fő gyűljön össze egy helyen, teljes királyi díszben. A róluk a közösségi médiában megjelent képekből a bejegyzés második részében szemezgetek. 

A császári palotában tartott ceremónián 190 országból és nemzetközi szervezetből mintegy kétezer rangos vendég, külföldi uralkodó és közjogi méltóság vett részt, köztük Áder János magyar köztársasági elnök is, aki nem rég Budapesten fogadta Naruhito unokahúgát.

naruhito.jpg

Habár az új császár már május elsejével trónra lépett, miután édesapja, a 85 éves Akihito lemondott, az ezt megerősítő hivatalos ceremóniára, a Sokui no Rei-re csak a héten került sor. 

Naruhito fellépett a hatalmas - 6,5 méter magas, 8 tonnás -, pavilonszerű krizantémtrónra, a Takamikurára, és onnan mondta el a trónfoglaló beszédét. Az új császár az ezeréves hagyományt követve a 19. században készült sötét-narancssárga öltözéket és fejdíszt viselt, amelyet csak a császárok vehetnek fel különleges alkalmakkor. A ceremónia idején egy valamivel kisebb trónon ült mellette Maszako császárné. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Royal World Thailand �� (@royalworldthailand) le

 

 

Az Európában megszokott hagyományoktól eltérően a császárt nem koronázták meg, hanem bemutatták a császári család napistenségtől örökölt tárgyait, egy kardot és egy nyakláncot. A trónra lépési ceremónia előtt a császári pár felkeresett három, a palotán belüli szentélyt. 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Point De Vue (@pointdevue_mag) le

 

Az ünnepségen az első sorban ült Károly herceg a világ legstabilabb és legfontosabb uralkodója, II. Erzsébet brit királynő képviselőjeként.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par ROYALISTAN � (@royalistan.se) le

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Royals Around the World � (@monarchies_around_the_world) le

A lenti kép a brit nagykövet rezidenciáján készült a wales-i hercegről az ünnepség előtt.


72836509_2707711749250638_409859095445635072_n.jpg

Forrás: The Royal Family Facebook-oldal

Károly herceg egyébként Naruhito apja, Akihito császár 1990-es trónralépési ceremóniáján is jelen volt. Pillantás a múltba: akkor még Diana kísérte el útjára, aki egy különleges fejdíszt viselt az ünnepségen. 

diana_jo_1.jpg

Az egyik legfontosabb európai monarchia fejeként a spanyol király, VI. Fülöp, és felesége, Letícia is megjelentek az ünnepségen. A királyné csodálatos, kimonóra emlékeztető, virágos ruhája főhajtás a japán kultúra előtt. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Magazinespain (@magazinespain) le

 

Letícia a gálavacsorára már ezt az élénk rózsaszín ruhát viselte, a megjelenése, ha lehet, még fejedelmibb volt, mint a ceremónián.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Felipe VI (@kingfelipevi) le

 

Sándor Vilmos holland király és Maxima holland királyné a ceremónián és az esti gálavacsorán készült képei:

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par NLinJapan (@nlinjapan) le

 

Az ünnepségről nem hiányozhatott a dán koronaherceg, Frigyes és felesége, Mária sem. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Notas , noticias Y Curiosidad (@news_and_notas) le

 

De nem csak európai, hanem ázsiai uralkodók is hivatalosak voltak: Bhután királya, Jigme Khesar Namgyel Wangchuck és királynéja, Jetsun Pema is megjelentek.

 bhutan_jo.jpg

XVI. Károly Gusztáv svéd királyt, aki nem rég több unokáját is kitette a családból, lánya, Viktória koronahercegnő kísérte el. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par ROYALISTAN � (@royalistan.se) le

 

De jelen volt a monacói herceg, Albert is. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Le Feuillet de Monaco (@le_feuillet_de_monaco) le

 

norvég koronaherceg, Haakon és a luxemburgi Nagyherceg, Henrik sem hiányozhatott.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Royals Around the World � (@monarchies_around_the_world) le

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Charo ✌✍ Carracedo (@ccarracedo61) le

 

A fenti kép az instagramon jelent meg, a kommentelők azt találgatják, vajon melyik királyné ruhája volt szebb: a holland Maximáé, a belga Matildáé, a dán Máriáé vagy a spanyol Letíciáé. 

Naruhito apja, a 85 éves Akihito japán császár három évtized uralkodás után április 30-án távozott a trónról, amire kétszáz éve nem volt példa a japán uralkodói családban. Akihito távozásával lezárult a nevéhez kötődő heiszei (békét teremtő) uralkodói korszak. Ötvenkilenc éves fia másnap jelentette be a krizantémtrón átvételét, kedden foglalta el a trónt, és uralkodásával kezdetét vette a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka. A keddi ceremónián nem vett részt sem Akihito, sem felesége, Micsiko volt császárné.

japan.jpg
Kedden szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Tokióban, 26 ezer rendőr érkezett a fővárosba szerte az országból, hogy biztosítsák a szertartás zavartalanságát. A szakadó eső ellenére hatalmas ünneplő tömeg gyűlt össze a császári palota felé vezető0utakon, ahol elhaladt a Naruhitót és a tőle külön Maszako császárnét szállító konvoj. Eredetileg azt tervezték, hogy a császári pár délután részt vesz a fővárosban tartandó parádén, de a tíz nappal ezelőtti, nyolcvan halálos áldozatot követelő Hagibis tájfun okozta pusztítás miatt ezt november 10- re halasztották.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Irrawaddy-English Edition (@theirrawaddy) le

Naruhito 1960. február 23-án született Tokióban, 1982-ben diplomázott a tokiói Gakusuin magánegyetemen történelemből, egy évvel később pedig felvételt nyert az oxfordi Merton College-ba, ahol további három évig tanult. Naruhito 1993-ban világszerte az újságok címlapjára került, miután a császári palota bejelentette eljegyzését Ovada Maszako diplomatával. Esküvőjüket ugyanezen év júniusában tartották. A párnak 2001-ben született meg lánya, Aiko hercegnő. Naruhito, ellentétben sok japán apával, aktív szerepet töltött be Aiko felnevelésében. Naruhito egyetlen lánya azonban nem léphet apja örökébe, mivel nő nem foglalhatja el a trónt. A trónörökös Naruhito öccse, Akisino herceg, illetve utána az ő fia, a most 13 éves Hiszahito lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr6015252260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmera 2019.10.26. 14:51:34

@MAXVAL bircaman közíró: Lehetne vitatkozni, hogy ki vagy kik okoznak több kárt az emberiségnek, nekik már pont nincs akkora hatásuk, jóval több, arra érdemtelen ingyenélőt találni máshol is, ha épp ez lenne a baj, és nem is kell messzire menni.

kolomparlole1114 2019.10.26. 16:51:50

@MAXVAL bircaman közíró: Arra egy fideszgyűlés a legalkalmasabb.

2019.10.26. 17:29:55

@MAXVAL bircaman közíró: Na és a sortűz után mi van? Ez a gond veletek, hogy csak eddig ér a gondolkodásotok. Mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a következő garnitúra is UGYANAZT AKARJA, ugyanaz akar lenni, csak hiányoznak belőlük a szükséges kvalitások.

szobatars 2019.10.26. 19:35:57

@MAXVAL bircaman közíró:

"Ki kellene választani az arra alkalmas 200.000 embert a többieket meg legéppuskázni."
Kedves Birka, remélem tudod kitől származik a fenti idézet.
süti beállítások módosítása