Royal sztorik & királyi krónikák

Akár Károly herceg is elkaphatta a koronavírust

A királyi család életébe is beleszól a világjárvány

2020. március 19. - nofret

Akár a brit trónörökös is fertőzött lehet koronavírussal, hiszen a múlt héten, március 10-én találkozott egy jótékonysági eseményen Albert monacói herceggel, akiről csütörtökön derült ki, hogy elkapta a betegséget. Albert az első uralkodó és államfő, aki megfertőződött a koronavírussal, de a monacói hercegi palota közleménye szerint állapota nem ad okot aggodalomra. A Buckingham-palota több médium érdeklődésére sem volt hajlandó információkat közölni, mondván, nem tájékoztatnak orvosi ügyekben, pedig sokan kíváncsiak lennének arra, vajon a 71 éves wales-i herceget ezek után tesztelik-e. Illetve arra, hogy Albert herceg találkozott-e a királynővel is, és ha igen, akkor a 93 éves II. Erzsébetet tesztelik-e koronavírusra.   

charles_albert.JPG

A királynő a hét elején visszatért a Buckingham-palotába Windsorból (amiben semmi különös nincs, tekintettel arra, hogy általában hétvégéit tölti Windsorban, és a hétköznapjait a londoni rezidencián), de csütörtökön már arról cikkezett a brit sajtó, hogy férjével, Fülöp herceggel a koronavírus miatt Windsorba tették át székhelyüket a húsvéti időszak végéig, egy héttel korábban, mint az szokásos. Feltehetően döntésükben szerepet játszott, hogy a brit kormány és az egészségügyi hatóságok arra kérték a 70 év felettieket, hogy minimalizálják a találkozást másokkal. Márpedig a királyi család, amelynek cselekedetei szimbolikus értékkel bírnak, nem hagyhatja figyelmen kívül a kormány kérését, másoknak is példát kell mutatniuk. II. Erzsébet idén lép 94. évébe, Fülöp herceg pedig már 98 éves, tehát különösen veszélyeztetettek mindketten. 

Az itv képét muszáj beillesztenem - a királynőről készült, amikor elhagyta a Buckingham-palotát, autójában egyik kutyája is vele volt: 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par ITV News Royals (@itvnewsroyals) le

 

Fülöp herceget helikopterrel vitték Sandringhamből Windsorba. Az idős herceg ugyanis a királyi család norfolki birtokán tölti nyugdíjas éveit, és csak időről-időre csatlakozik a királynőhöz állapota miatt.

És habár a windsori kastélynak nincs műtője, mint például a Buckingham-palotának volt régebben - ahol nagy titokban operálták meg II. Erzsébet édesapját, VI. Györgyöt 1951-ben tüdőrákja miatt -, az uralkodó és a királyi család egészségére egy egész orvosi csapat vigyáz a nap 24 órájában - olvasható a Vanity Fair cikkében.

Károly és Kamilla múlt héten jelentették be, hogy elhalasztják a Bosznia-Hercegovinába, Ciprusra, valamint Jordániába tervezett útjaikat, és a királynő stábja is törölte az uralkodó belföldi látogatásait.

A brit uralkodó csütörtökön közleményt adott ki, amelyben az áll: "Fülöp és én ma érkezünk meg Windsorba, tudván, hogy sok ember és család világszerte és az Egyesült Királyságban is nagy aggodalmat és bizonytalanságot él át. Mindannyiunknak azt tanácsolják, hogy változtassuk meg a napi rutinunkat és a bevett szokásainkat azoknak a közösségeknek a kedvéért, amelyekben élünk, különösképp amiatt, hogy megvédjük a legsérülékenyebb tagjait. Az ilyen időkben eszembe jut, hogy nemzetünk történelme olyan emberek és közösségek révén formálódott, amelyek összefogtak, így dolgoztak együtt, a közös erőfeszítésekre és a közös célra koncentrálva. 

Rendkívül hálásak vagyunk a tudósok, az egészségügyi, valamint a közszolgálati dolgozók szakértelméért és elkötelezettségéért. (...) Sokaknak új utakat kell találniuk ahhoz, hogy kapcsolatban maradhassanak, és biztosítsák, hogy a szeretteik biztonságban vannak. Biztos vagyok benne, hogy készen állunk erre a kihívásra.

Biztosak lehetnek abban, hogy a családom és én készen állunk arra, hogy kivegyük a részünket a küzdelemből."  

queen.JPG

Vilmos herceg már a királynő előtt megszólalt a koronavírusról, ő volt az első a királyi család tagjai közül. Videóüzenetét beillesztettem. A lényege, hogy szerinte a britek képesek rá, hogy szélsőséges körülmények között is összefogjanak, és megállják a helyüket.  

 

Harmadjára halasztják el Beatrix esküvőjét

Sajnos a koronavírus nyomán kialakult helyzet miatt nem volt lehetőségem arra, hogy külön posztban foglalkozzak azzal: Beatrix hercegnő esküvőjét elhalasztják a vírus miatt. András herceg idősebb lányának kézfogója május 29-én lett volna a St James-palota kápolnájában, majd a Buckingham-palota kertjében adott volna tiszteletükre fogadást a királynő. 

beatrix_1.jpg

Beatrix vőlegénye Eduardo Mapelli Mozzi, egy olasz nemes. A jegyespár közleménye alapján elképzelhető, hogy az esküvőt megtartják, de csak nagyon szűk körben, és az idősebb családtagok kihagyásával.

Beatrixnak nincs szerencséje esküvőjével: ez a harmadik alkalom, hogy el kell halasztani a menyegzőt. Az első két alkalommal édesapja, András herceg botránya, most pedig a koronavírus miatt. 

György herceg és Sarolta otthonról tanulnak 

Vilmos és Katalin kisfia és kislánya több millió gyerek sorsában osztoznak néhány napig - szerdán ugyanis a londoni elit magániskola, ahová járnak, bejelentette, hogy átállnak az online tanításra a koronavírus miatt. A People magazin cikke szerint a négyéves Saroltának és a hatéves Györgynek már csak néhány napja lett volna hátra a félévből, ami március 26-án ért volna véget.69809221_124168222279090_1145525270275424256_o.jpgÍgy most a suli utolsó napjait a Kensington-palotában kell tölteniük, feltehetően laptopjuk vagy tévéjük előtt ülve.

Harry herceg szerelemgyerekét, az Invictus Games-t is el kell halasztani 

Az eredetileg május 9-e és 16-a közötti időszakra, Hágába tervezett Invictus Games-t is elhalasztják a szervezők csütörtök esti közlése szerint, és megpróbálják júniusban megtartani. Az Invictus Games-t, a szolgálat közben mozgássérültté vált katonák sportjátékát, voltaképpen olimpiáját Harry herceg találta ki, aki szívén viseli a veteránok sorsát. 

Az előzetes találgatások szerint Meghan biztosan elkísérte volna Harry-t erre az alkalomra, tehát ez lett volna az első megjelenésük közösen, amióta kiléptek a királyi család dolgozó tagjai közül.  

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Invictus Games The Hague 2020 (@invictusgames2020) le

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr7215536986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.03.20. 16:46:40

ahogy a költő mondta:
"Koronás fürtökre ha mászik,
féreg marad ott is a féreg."
bár lehet nem erre gondolt :)
süti beállítások módosítása