Royal sztorik & királyi krónikák

Pallavicini Zita: A nagyapám meghalt Mindszenty bíborosért

2020. október 22. - nofret

Olyan érzés Pallavicini Zitát hallgatni, mintha az ember kinyitna egy rendkívül érdekes történelemkönyvet, amelynek lapjait nem rideg évszámok uralják, hanem valódi, régen élt emberekről szóló anekdoták. Az őrgrófnővel a harcias Pallavicini-családról, a jótékonyság fontosságáról és egy évszázadokon átívelő történelmi jóvátételről, Mindszenty József bíboros kiszabadításáról is beszélgettünk az 1956-os forradalom évfordulója előtt.

pallavicini.jpg

Fotó: Pallavicini Zita jóvoltából 

Royal Sztorik

– Egy korábbi interjúban azt mondta: az, hogy Ön őrgrófnő, sokaknak úgy tűnik, mintha egy foglalkozás lenne, pedig nem ez tölti ki az életét. Van-e elvárása önmaga felé vagy a társadalomnak Önnel szemben amiatt, hogy arisztokrata?

Pallavicini Zita

– Érdekes a kérdés, van is az a mondás, hogy „Noblesse oblige” ( a nemesség kötelez- a szerk). Persze, hogy van elvárás, de rájöttem, hogy ez az elvárás nem szabad, hogy agyonnyomjon engem. A családom és az igazi arisztokrácia soha semmit nem várt el tőlem, csak azok, akik nem arisztokraták, csak tudtak a származásomról. Egy kis időbe tellett, amíg rájöttem, hogy nekem az én saját bensőmhöz, az énemhez kell visszatérnem, és hogy nem kell megfelelnem. Az egyetlen elfogadható dolog, az, amit hiszek, és ezért teszek is, sőt, ha kell, akkor vásárra is viszem a bőrömet. De ez köszönőviszonyban sincs azzal, amit a rendszerváltás utáni újgazdagok elvártak volna az arisztokráciától. Tehát én eléggé idejében el tudtam attól határolódni, hogy ki mit vár el tőlem. Az pedig, hogy mi az, amit a többiek szeretnének, azt először beszéljék meg saját magukkal.

Royal Sztorik

– Azt mondja, ha kell, vásárra is viszi a bőrét. Már abban is van erő, hogy valaki közszereplőként felvállalja, elmeséli az élete tragikus eseményeit, mint ahogyan azt többször is megtette. Bevallom, nekem Margit hercegnőt juttatja az eszembe. Lehet, hogy nem jó a hasonlat… Margit Erzsébet királynő húga, aki szintén egy cseppet sem konvencionális arisztokrata hölgy volt.

Pallavicini Zita

– Margit hercegnő… Jártam Mustique szigetén, láttam az otthonát, ugyanakkor nem tudnám magamat összehasonlítani vele, mert ő igazán boldogtalan volt. Akkoriban kezdődött a paparazzi-jelenség, akik üldözték őt. Nehéz a királynő testvérének lenni. Hálátlan szerep. Az valóban elvárás! Szerintem szegény Margit ebből akart kitörni, hogy ő is létre tudjon hozni valamit. És a probléma, ami az arisztokráciával nagyjából mindig megtörténik, hogy ilyenkor megjelennek azok az emberek, akik ebből hasznot akarnak húzni. Margitnak a problémája az is volt, hogy oly' sok ember megjelent a környezetében, aki konkrétan kihasználta.

11234986_740798489370915_1096594048611001669_o.jpg

Fotó: Pallavicini Zita őrgrófnő - Pallavicini Zita jóvoltából 

Royal Sztorik

– Visszatérve a magyar viszonyokra és arisztokráciára – arról beszéltek Batthyányi- Schmidt Margittal a múlt héten a Trend FM-en, hogy nem igazán láthatóak a magyar főnemesség leszármazottai jelenleg a magyar közéletben, nem használják ki az ebben a rétegben rejlő potenciált. Önök pedig szeretnék, ha a jövőben nagyobb szerepet játszanának, ahhoz hasonlóan, ahogyan régen. Milyen módon képzelik ezt el?

Pallavicini Zita

– Az általam képviselt Pallavicini, Andrássy, Zichy és Wenckheim család nevében – nem arról van szó, hogy szeretnénk fontos szerepet betölteni. Batthyányi Margóval szerintem pont a társadalmi felelősségvállalásunkról beszéltünk. Hogy mennyire fontos, hogy példát tudjunk mutatni a nem létező elitnek, hátha elitté tudna alakulni igazából, ami már főnyeremény lenne. Én a tettek embere vagyok. Nem az a lényeg, hogy nekem még nem tudom, hány kitüntetésem legyen, meg hogy őrgrófnő vagyok, hanem hogy mindenki tegye a dolgát. Szeretnénk az új, még nem létező elitet arra tanítani, hogy adjanak. Ők fiatalabbak nálunk. Én soha nem tagadtam, 50 leszek, és van most egy 45 és 60 közötti nőkből álló generáció, akik azt mondtuk, hogy na most itt van a legjobb 30 év előttünk. Én most egyébként sokkal jobban érzem magam 49 évesen, mint 42 vagy 39 évesen. A példakép fontos, de hogyan mutassunk példát? Nem a nevünkkel, hanem úgy, hogy cselekszünk. Teszünk, nem beszélgetünk.

Létrehoztam egy jótékony civil mozgalmat Bánffy Szilviával, az Invisible Hands-et, vagyis a Láthatatlan Kezeket, ami nem azt jelenti, hogy valamit láthatatlanul lenyúlunk, hanem hogy segítünk. Úgy indult az egész, hogy egy idősebb asszony kutyáját kellett sétáltatni, hiszen aki beteg, az a kutyáját sem tudja levinni. Majd valakinek mosógép kellett, szereztünk neki, másnak pedig laptop. Nem mindenkinek van számítógépe. Az a helyzet, hogy nagyon sok embernek vidéken nincs meg az az infrastruktúrája, hogy be tudjon rendezkedni távoktatásra. Magánkezdeményezésből indult az egész, én is adtam bele pénzt. Később sokan jelentkeztek tárgyi adományokkal: rengeteg ruhát, játékot, tartós élelmiszert, laptopot kaptunk. Most pedig már az ország egész területére el tudjuk juttatni az adományokat a Vitézi Rendnek köszönhetően.

Royal Sztorik

– Ezek szerint azt hiányolja úgymond az elitből…

Pallavicini Zita

– Nincs elit. Manapság már nincs elit. Van az „old money” meg az újgazdagok. Sok gazdag ember van, de ők nem számítanak elitnek, és addig nem is lesznek azok, amíg nem adnak vissza a magyar embereknek. Sok gazdag ember van, de ők nem számítanak elitnek, és addig nem is lesznek azok, amíg nem adnak vissza a magyar embereknek. Ezt csinálta a Festetics, Eszterházy, Andrássy, Károlyi család. A magyar főnemesség sok bajtól megvédte Magyarországot, mégis Habsburg-hű lett. Legfőbb szponzorai voltunk a Habsburg-családnak. Az arisztokrácia egy régi görög szó: azt jelenti, hogy kiváltságos, nemes. Az őrgrófi cím például egy katonai rang. A családunk tagjai mindig az első sorban harcoltak a csatában. Én is olyan ember vagyok, aki az első a csatasorban, vállalom a véleményemet.

Royal Sztorik

– Akkor Ön harcias.

Pallavicini Zita

– Igen, harcias ember vagyok. A Pallavicini-család a 900-as évekig vezethető vissza, el is meséltek a rokonok egy anekdotát arról, amikor az Andrássy dédnagyanyámat elvette Pallavicini György – akkor a család azt mondta: te jó ég, mit fogunk kezdeni ezekkel a liberális Andrássyakkal? Sokkal keményebb a Pallavicini-család, mint az Andrássy.

Pallavicini család

A Pallavicini család első írásos említése 960-ból származik. A família 1360-ban kapott őrgrófi rangot, amelynek magyarországi és ausztriai használatát 1868-ban erősítette meg Ferenc József. Ez az egyetlen főúri család, amely az idegen (olasz) eredetű őrgrófi címmel élt huzamosabb ideig Magyarországon. 

A Pallavicini család címere - Fotó: Viennevi/Wikimedia Commons

viennevi.jpg

A hazánkban jelentős birtokossá vált Pallaviciniek a család genovai ágából származtak. Az őrgróf (vagy francia változatban a márki) Nyugat-Európában, illetve a volt gyarmatokon használt, örökletes nemesi cím. A nemesi címek rangsorában a hercegi cím alatt, de a grófi cím felett helyezkedik el. Régies magyar formája a markoláb volt. A magyar királyok őrgrófi címet csak kivételes esetben adományoztak, azt többnyire Magyarországon letelepedett külföldi családok viselték. Manapság egyedül két magyar őrgrófi család él még: az őrgróf Pallavicini család és a körösszeghi és adorjáni őrgróf Csáky-Pallavicini család.

sforza_pallavicini.jpg

A család első tagja, aki kapcsolatba került Magyarországgal, Sforza Pallavicini volt, aki az 1540-es erdélyi hadjáratot vezette, és részt vett a Fráter György elleni merényletben.

1551-ben I. Ferdinánd Erdélybe küldött hadainak egyik alvezére volt. Giambattista Castaldo tábornok, az erdélyi császári csapatok parancsnoka ekkor kapott utasítást Ferdinándtól Fráter György érsek, bíboros meggyilkolására. Castaldo a feladat elvégzésével Sforza Pallavicinit bízta meg. A kapitány olasz és spanyol bérgyilkosokból különítményt szervezett. Társaival 1551. december 17-én behatolt a bíboros alvinci kastélyába, és végrehajtotta a gyilkosságot.

Royal Sztorik

– Hogyan ápolja ezt az örökséget? Úgy tudom, alapítványt hoz létre, és le szeretné védetni az Andrássy nevet.

Pallavicini Zita

– Bizonyos dolgokra igen. Nem akarom a kormányt megfosztani a név használatától. De olyan szempontokból le szeretném védetni, hogy ne lehessen az Andrássy név alatt csak úgy összevissza például egy bordélyházat nyitni, vagy nem tudom, egy szabóságot. Nem haltunk ki, és létezik az egyenes ág. A Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerint akkor lehet csak a nevet használni, ha bizonyítottan kihalt az egyenes ág. Akkor 70 év múlva bármit lehet, ez egy létező jogszabály. De mindenkinek megadom a lehetőséget – ha valaki jóra akarja használni, azt természetesen lehet.

666px-andrassy_gyula_foto.jpg

Royal Sztorik

– Október elején például egy jótékonysági lovaspóló-kupa viselte az Andrássy nevet.

Pallavicini Zita

– Az Andrássy család mindig minden lovaseseményt támogatott. Már csak azért is, mert a szépnagyapámnak, Andrássy Gyulának, amikor a Monarchia külügyminisztere volt, a legjobb ötletek mindig lovaglás közben jutottak az eszébe. Az osztrák hivatalnokok pedig dühöngtek – a legnagyobb hivatalnok maga Ferenc József volt, aki reggel hatkor odaült az íróasztala mellé, és délután öt órakor kelt fel –, hogy az én szépnagyapám elment lovagolni. Aztán visszament, és Orczy bárónak lediktálta, hogy ezt meg ezt kell csinálni. A monarchiabeli hivatalnokok meg azt mondták, hogy ez az Andrássy gróf nem dolgozik, mert nekik a dolgozás az volt, hogy hattól ötig üljenek egy íróasztal mögött. Ő pedig éppen a Rigó nevű lován hozta a legnagyobb döntéseket. Andrássy Gyula Angliában telivéreket tartott, és már ott megismerkedett a lovaspólóval. Áthozta a sportot a kontinensre, és szponzorálta, főképp unokaöccsét, Andrássy Gézát és fiait, Tivadar üknagyapámat és ifj. Andrássy Gyulát. Ezért is hoztuk létre az Andrássy Memorial Charity Cup-ot. Én egyébként a pólót a bátrak sportjának nevezném. A magyarok az 1936-os olimpián meg is verték ebben a sportágban a németeket, ezért aztán Hitler dühében betiltotta a pólót.

120761265_10158350820109792_3310286203393449670_n.jpg

Royal Sztorik

– Mire gyűjtöttek támogatást az Andrássy Memorial Charity Cup-on?

Pallavicini Zita

– Ez a család által rendezett kupa Etyeken zajlott október 3-án, a La Estancia pólóklubban a Zimmermann-házaspár segítségével. Terveink szerint a jótékonysági kupát minden évben meg fogjuk rendezni. Idén a La Estanciában volt, jövőre pedig úgy tervezzük, hogy a La Ballena pólóklubban lesz Budakeszin. Az idei kupán befolyt bevételből a Láthatlan Kezek mélyszegénységben élő családoknak segít. Természetesen nem olcsó mulatság pólózni, de aki pólózik, vagy aki pólóra jön, az adni is tud. Legyenek a játékosok jótékonyak, akik pedig eljönnek pólómeccset nézni, szintén – tanulják meg itt, milyen az elit viselkedés! Az Andrássy Memorial Charity Cup-on nem voltak hoszteszek, hogy ezzel is spóroljunk, helyettük a régi családok gyerekei dolgoztak – a lányom és a fiam, valamint a Bánffy-lányok és Maximillian Zimmermann ment körbe a tombolával. Egyébként az etyeki vállalkozások példamutatóak voltak: a jótékonysági rendezvényre tekintettel egy helyi cukrászda adta a tortát, egy étterem küldött harapnivalót, amiért nagyon hálásak voltunk. Abból, ami befolyt, a Dankó utcai hajléktalan óvodát támogatjuk.

Az Andrássy Memorial Charity Cup nézőközönségének egy része - Fotó: Uwe Zimmermann jóvoltából 

121096770_345970366477837_8551169668158028591_n.jpg

Royal Sztorik

– Főleg tárgyi adományt visznek vagy inkább pénzzel támogatják az óvodát?

Pallavicini Zita

– Főképpen tárgyi adománnyal. Nagyon sokan jelentkeznek, egyre többen, ruhát adnak, játékot, tisztálkodószereket. Ezt kérik. A fél könyvtáramat odaadtam már. A fiam 19, a lányom 13, csak egy kedvencét tartottam meg. Annyira örülnek, és milyen jó adni!

andrassy_katinka.jpg

Royal Sztorik

– Örökségét a kultúra révén is ápolja – készítettek egy filmet Fabricius Gáborral egyik felmenőjéről, a vörös grófnőről, illetve most zajlanak az Andrássy Gyuláról szóló A szép akasztott című sorozat előkészületei.

Pallavicini Zita

– Fabricius Gábor Eltörölni Frankot! című filmjében, ami a Kádár-korban játszódik, a 80 éves Károlyi Mihályné Andrássy Katinkát alakítom, aki a keresztanyám volt. Az első napon, képzelje el, hogy július vége volt, 40 fok, de a sztori decemberben játszódik. A Haris közben forgattunk, azt hittem, elolvadok. Zajlanak az előkészületei A szép akasztott című, Andrássy Gyuláról szóló sorozatnak is, nemzetközi koprodukcióban. Büszke vagyok rá, főképp arra, hogy beleszólhatok. Vannak nálunk eredeti kellékek is, például Erzsébet királyné (Sisi) fátyla.

Royal Sztorik

– Ezek szerint Sisi is benne lesz a filmben, de hiszen ez nem is lehetne másképp, ha Andrássy Gyuláról van szó. Családja és felmenői története azonban régebbre nyúlik vissza a 19. századnál, és sokszor igen traumatikusan alakult. Egy korábbi interjújában azt mondta: úgy érzi, az a feladata, hogy elvarrja a szálakat azokkal a családi tragédiákkal kapcsolatban, amelyek a régmúltban történtek.

Pallavicini Zita

– Ezt éppen ma is mondtam Erdő Péter bíborosnak és a pápai nunciusnak is. (Találkozónk előtt Zita a Jeruzsálemi Szent Sir Lovagrend avatási ünnepségén járt - a szerk.) Amikor avattam a nagypapám szobrát Nógrádban, akkor arra gondoltam: mi okosat tudok én mondani?

palinkas_pallavicini_antal_1922_1957_bwphoto.jpgAz avatáson nagyon hideg volt, és a reformátusok rengeteget tudnak beszélni, szörnyű, én már-már azon voltam, hogy akkor tegyenek oda jégszoborként, hiszen már lefagytam. Végül egy mondatban elmondtam a lényeget. Nagypapámat, Pálinkás-Pallavicini Antalt felakasztották, ami gyalázat, hiszen egy valódi katonának fejbelövés jár. 1849-ben így lettek meggyalázva az aradi vértanúk is.

Nagypapám 1956-ban eldöntötte, hogy kiszabadítja Mindszenty hercegprímást, aki a felsőpetényi Almásy–kastélyban volt Rétságtól nem messze. Nagypapám vitte el a balhét, hogy így mondjam. Felhozta Mindszenty bíborost az amerikai követségre. (1956. október 31-én reggel Pálinkás őrnagy menetoszlopot szervezett, amelyen Budapestre szállította Mindszentyt- a szerk.)

Nálam vannak a fantasztikus levelek, amikben azt írták neki, hogy Antal, ezek ki fognak végezni. Azt válaszolta, hogy lesz ügyvédje. Azt hitte, hogy lesz per, és hogy ő a peren belül meg tudja magát védeni. Az lett, hogy se per nem lett, se semmi, csak kötél általi halál.

Mindszenty József bíboros és őrgróf Pálinkás-Pallavicini Antal magyar honvéd őrnagy és mártír - Fotó: Pallavicini Zita jóvoltából

535899_3b86a4f4ba691c3a31d9786b059c5f1a_l.jpg

A nagyapám a fiától sem tudott elbúcsúzni, mert nem engedték. Az első igazi Pallavicinit, Sforza Pallavicinit I. Ferdinánd küldte Erdélybe, hogy ölje meg Fráter György bíborost. Az én nagyapám meghalt a bíborosért, és ezzel bezárult a kör.

(1551-ben az erdélyi császári csapatok parancsnoka utasítást kapott I. (Habsburg) Ferdinándtól Fráter György érsek, bíboros meggyilkolására A császári hadak egyik alvezére Sforza Pallavicini volt, akinek megparancsolták, hogy ölje meg a bíborost. Pallavicini társaival 1551. december 17-én behatolt a bíboros alvinci kastélyába, és végrehajtotta a gyilkosságot -a szerk.)

Royal Sztorik

– Mondta korábban, hogy a Pallaviciniek milyen harcias, bátor emberek voltak, nagyapjában ezek szerint megmutatkozott ez a mentalitás, hősiesen kiállt valakiért.

Pallavicini Zita

– Igen. Bocsánat, de ezt megkönnyeztem.

Royal Sztorik

– Hiszen a nagyapjáról van szó. Ez egy családi trauma és teher.

Pallavicini Zita

– Nekem nem úgy teher. Én büszke vagyok erre. Azért könnyeztem meg, mert így zárul be egy kör: Sforza megölte, mi meghaltunk érte.  

Pallavicini Zita – névjegy

1971. január 5-én született Budapesten. Édesapja őrgróf Pallavicini András. Apai felmenői révén számos főnemesi család vére csörgedezik ereiben. Apai nagyapja volt őrgróf Pálinkás-Pallavicini Antal magyar honvéd őrnagy és mártír, akinek szülei őrgróf Pallavicini György és gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Borbála voltak, ezáltal Zita a grófcsíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család egyik képviselője Magyarországon.

Édesanyja Tamara Papulajova cseh származású nő. Anyai nagyapja, Josef Papulaj diplomata volt, majd 65 éves korában felszentelték görög katolikus pappá: élete végén Torontóban élt, és ott vezette a helyi egyházközséget.

Korai éveit Bagdadban töltötte, majd a családja visszaköltözött Prágába. Sokáig szertornázott, majd 10 éves korában felvették az Állami Balettintézetbe. Ezután tanult meg magyarul. A táncot egy lovasbaleset után hagyta abba. 2012-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, emiatt sokáig jobb karját nem tudta használni.

1995-ben házasodott össze első férjével, Harald Weidlerrel. Második férjéhez, Olivier Tondolóhoz, aki Wass Albert Albert unokaöccse, 2015-ben ment hozzá. Két gyermek, Eduárd és Lavínia édesanyja.

Dolgozott a Magyar Televízióban szerkesztőként, Kanadában légiutaskísérőként, eladónőként és a torontói Cseh Színházban színésznőként. Jelenleg jótékony szervezeteket támogat, filmeken dolgozik, és első ruhakollekcióját tervezi, aminek bemutatója a tervek szerint jövő márciusban lesz Bécsben.

Hét nyelven beszél folyékonyan: magyarul, csehül, angolul, franciául, németül, olaszul és oroszul. 

2011-ben kiadta első könyvét, az Egy őrült őrgrófnő naplója címmel.

2017-ben szerepelt a Ázsia Expressz nevű műsorban.

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr2216254054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TePisti! 2020.10.23. 18:34:39

Csak szólok, hogy 1971-ben már 25 éve nem voltak érvényben a nemesi előnevek, így a kedves apuka sem lehetett őrgróf.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2020.10.23. 18:34:54

Kis színes a cikkhez..
A baloldali liberálisok által ilyenkor hősként kezelt, a kommunista elvtársai által felakasztott hithű kommunista Nagy Imre volt az a személy aki felügyelte, szervezte és vezette a földek elvételét, és később a beszolgáltatásnak nevezett rablást és kifosztást.. A földrablást pont a Pallavicini bírtokon kezdte....Hogy forogna a sírjában.

csorsza 2020.10.23. 20:58:07

@TePisti!: A használatuk nem volt engedélyezve, ám attól még akinek őrgróf volt az apja, az maga is annak születik...
Mellesleg, a cikkben emlitett Pallavicini Antal Pálinkásra "magyarositott", amikor belépett a "demokratikus" magyar hadseregbe. Akkoriban nem szerették az idegen neveket, főleg nem állami alkalmazásban. Az én egyik nagybátyámnak is magyarositani kellett a sváb nevét, amikor hivatalba lépett az akkori rendszerben.

csorsza 2020.10.23. 20:58:11

@kéki béla: Ez hogy jön ide? Miért kellene?

apro_marosan_petergabor 2020.10.24. 00:44:05

"Nincs elit.
Manapság már nincs elit. Van az „old money” meg az újgazdagok. Sok gazdag ember van, de ők nem számítanak elitnek, és addig nem is lesznek azok, amíg nem adnak vissza a magyar embereknek. Sok gazdag ember van, de ők nem számítanak elitnek, és addig nem is lesznek azok, amíg nem adnak vissza a magyar embereknek. Ezt csinálta a Festetics, Eszterházy, Andrássy, Károlyi család."

Ezt nem árt, ha megjegyzi magának a sok sehonnai libero-bolsi újságíró (firkász).
De leginkább azok, akik azt hiszik, hogy az elitben vannak - mert össze loptak, raboltak, ügyeskedtek maguknak némi pénzt.
Tisztelet a kivételnek. Akik önerejükből, tehetségükből, szorgalmukból jutottak el valahová.
De "új arisztokrácia" csak akkor lesz, ha ezt meg tudják ismételni egy, kettő, harom, négy stb. generáción át. Mert jelenleg még ő közülük is - az egyértelműen értéket felmutatóak közül is - csak egy generáció létezik.
A nemesség, az arisztokrácia nem egy hajától előrángatott, alaptalan dolog volt. Akik nemesek, majd arisztokraták lettek, valamit felmutattak, letetettek az asztalra, a köz asztalára (függetlenül attól, hogy abban az időben a köz asztalát a király személyesítette meg).
A nemesség, az arisztokrácia kötelezettséget is jelentett az előjogok mellett. Úgy nevelték utódaikat, hogy ők mindkettővel tisztában voltak - és ha valóban értek valamit, ennek megfelelően éltek, szolgáltak, eszükkel, vagyonukkal, kardjukkal, életükkel. Ez sok helyen - ahol még a bolsevizmus nem tudott mindent tönkretenni él még - (pl. GBR), bár már csak sorvadtan.
Ez egyfajta génnemesítés volt.
Jöttek a percemberek (már a jakobinusok idején elkezdődött a nyomulásuk) s mindezt eltörölték- helyébe jól csengő, de nem valós tartalmakat - egalite, liberte, fraternite - de végeredményben mindennek az értékmérőjeként a pénzt, csak a pénzt ültették. De az igen vagyonos családok ebből már valamit észrevettek (kellett hozzá párgeneráció), s spontán követik a vonalat, taníttatnak, jótékonykodnak, s a maguk módján próbálnak "nemesíteni" - nem mindig sikerül, mert nincsen kialakult hagyománya, értékrendszere.

apro_marosan_petergabor 2020.11.02. 12:26:10

@apro_marosan_petergabor: Nincs új arisztokrácia, írtam fentebb.
Igen, valójában hiányzik az új arisztokrácia, akikben olyan hazaszerető hit van, mint a valóban nemes elődökben, hogy életüket, vérüket, vagyonunkat, tevékenységüket - egész családjukat, a gyermeket nevelésével együtt a haza szolgálatába állítják.
A bolsevik-libero sajtó ez ellen kézzel-lábbal tiltakozik, s keveri a fogalmakat, szándékosan. Új arisztokrata, elit az, akinek pénze van. Általában ezek globalisták, mindenkin átgázolnak, hogy még több pénzük legyen, a hagyományos értékek nem éteznek számukra.
A királynő lovaggá ütötte a Beatleseket, Sean Conneryt stb. Ez lenne egy új pótlék, hiszen ezek az emberek sokat tettek az országukért, mint anno, egy nemes.
De elmarad a familiáris hagyományok folytatása, az ebben a szellemben történő nevelése a következő generációnak...
A sajtó ezekről hallgat, hiszen általában a jakobinus düh dolgozik benne, mint a rosszemlékü francia "forradalom" idején, mikor tízezrek feje hullot a porba ezen jelszavak alatt (egalite, fraternite, liberte), trombitálja a mindenki egyenlő jólcsengő, de valójában üres és hamis állítását, amellett sugallja, a pénzzel minden helyettesíthető, megvehető - az "új elit"-be tartozás is...

nofret 2020.11.02. 22:43:48

@apro_marosan_petergabor: Egy dolgot kivéve egyetértek - a jelenlegi bunkó újgazdag réteg nagy része éppen a NER köreiből kerül ki, a liberális nagypolgárok többsége pedig, akiknél ott a szellemi tőke, és vitték tovább a valóban elit hagyományokat, Nyugatra vándorolt.

apro_marosan_petergabor 2020.11.05. 16:06:09

@nofret:
Ezt miből gondolja?
Az újgazdagok jelentős része a rablóprivatizációban meggazdagodott kommunisták és holdudvaruk, illetve kiszolgálójuk az szdsz vonal tagságából áll össze. A valódi arisztokrácia s a nagypolgárság jelentős része, a dzsentrik egy része kivándorolt 45-47, 56 és 89 után. Nem települt vissza sem az arisztokrácia, sem a nagypolgárság - mert 89 után nem volt repirvatizáció. Másrész annak a liberalizmusnak, amit akkor annak hívtak, a mai liberalizmushoz köze nincsen.
Biztosan van a NER tagságában is újgazdag réteg - de megközelítően sem akkora.
Másrészt figyelve a FIDESZ-KDNP adminisztrációt, a fiatalok igen műveltek, jólképzettek, jóképességüek - s hasonló a hasonlót szereti - azaz partnernek is ilyeneket választottak, választanak... Az csak egy önbecsapós illúzió,hogy a jelenlegi liberálisoknál bármiféle szellemi tőke lenne - nem a marxizmuson nevelkedtek szüleik, ők ezt anyatejjel szívták be...

nofret 2020.11.05. 17:07:05

@apro_marosan_petergabor: Onnan gondolom, hogy mostanában csak olyan újgazdagokkal találkoztam, akik a Fidesz-holdudvarhoz tartoznak, hozzájuk közeli pozíciókban, cégekben gazdagodtak meg. Nem tudom, járt-e mostanában Füreden vagy a pesti belvárosban, ahol elég szépen tetten érhető az a mentalitás, amivel interjúalanyomról is beszélgettünk. Én teljesen el vagyok hűlve attól, amit köreikben tapasztalok. Az igaz, hogy mostanában ők vannak jobban előtérben, nem pedig a reprivatizációban meggazdagodottak, és valóban nem biztos, hogy bármelyikük is jobb a másiknál. A lényeg úgyis az, hogy tartozzanak bármelyik politikai oldalhoz is, a magyarországi újgazdagok nem a jótkonykodásukról híresek sajnos.

Amerikában például alapvető, hogy egy bizonyos társadalmi státusszal együtt jár a jótékonykodás. Egy volt egyetemi tanárom mondta, aki kint élt, hogy ha valaki az ideje bizonyos részét nem a charity-nek szenteli, nem vesz részt alapítványi munkákban, stb... akkor kinézik köreikből. Akinek nincs pénze, attól önkénteskedést várnak, akinek van, annál pedig alap, hogy adományokkal támogat rászorulókat.

apro_marosan_petergabor 2020.11.08. 18:07:13

Mintha hiányozna eg yhozzászólásom...

nofret 2020.11.08. 18:08:39

@apro_marosan_petergabor: Kedves Uram, ha nem haragszik, a napi 14 óra munkám és egy igen közeli rokonom halála miatt a héten nem nagyon moderáltam a kommenteket. Egyébként tökvéletlenül ki is töröltem, de szerencsére email-értesítőben megvan, idekopizom a "hiányzó" üzenetét:

Szerző: apro_marosan_petergabor

Komment: (link)

@nofret:
Pl. Mészáros Lőrinc (gázszerelő, vállalkozó), aki az ellenzéki sajtóban már kötőszónak számit, s NER szimbólumnak, egyrészt nem sorolja magát az elitbe, se nem gondolja magát arisztokratának. Egyszer egy baloldali vállalkozóval beszélgettem az ingatlan biznisszről, kijelentete, M.L. mindig pontosan teljesítette, amit ígért, s alvállalkozóit, embereit is mindig pontosan kifizette. Nos, ez az ember más sok 10 milliót adományozott már mindenféle jótékonysági célra, ilyen Csányi, Rubik is pl.. Vegyük Pisztruj L.-t (SZEVIÉP ügy vádlottja, milliárdos), MSZP közeli vállalkozót, sok alvállalkozóját károsította meg sok-sok millióval...
- mint látható nem homogén a kép, amellett a baloldal itt igen rosszul áll.
Inkább arról van szó, hogy a ballib sajtó szeretné kenyéradóit, az újgazdag milliárdosait, milliomosait az "elitben" látni, "új arisztokratának nevezni", felnézni rájuk, mert így kevésbé fájdalmas az önkéntes, öncenzúrás columna rabszolgaság... De mivel a sajtó eme "remek" képviselőinek fogalma sincs mit jelent az elit, az arisztokrácia (náluk ennek csak egy fokmérője van, a pénz - mert a liberalizmusnak ez az istene) ezért teljesen félre megy a téma,
s hamis képzetet kelt a tájékozatlan tömegben..
süti beállítások módosítása