Royal sztorik & királyi krónikák

A legemlékezetesebb pillanatok Katalin és Vilmos 10 évvel ezelőtti esküvőjéről

2021. április 29. - nofret

Ebben a posztban, ami ezúttal elég bulváros és teljesen szubjektív lesz, Katalin és Vilmos éppen 10 évvel ezelőtti esküvőjének azokat a pillanatait szedtem össze, amelyek valamiért emlékezetesek számomra, elszórakoztattak, megnevettettek, felháborítottak, amelyeken elcsodálkoztam, tehát azokat a momentumokat, amik anno a legjobban megfogtak az eseményekből. Az ara és a vőlegény, valamint a szertartás annyira tökéletesek voltak, hogy egyszerűen nem lehet rajtuk fogást találni, de a körítés, a koszorúslányok, a vendégek és a családtagok hál'istennek szolgáltattak épp elég alapanyagot ahhoz, hogy legyen mit elemezni. Egyébként ez az esküvő volt életem első nagy királyi eseménye, amiről valaha tudósítottam.

A ruha 

A menyasszony Alexander McQueen-ruhája, amelyet Sarah Burton tervezett, úgy vonult be a történelembe, mint a kecsesség és az elegancia megtestesítője - no persze az is sokat számított, hogy ki viselte a ruhát! Az anyagra Nagy-Britanniát és a területén elhelyezkedő országokat jelképező virágokat hímeztek: kézzel készített csipkéből volt rajta rózsa (Anglia), bogáncs (Skócia), nárcisz (Wales) és lóhere  (Írország). A csipke egy része antik anyagból készült, Katalin új fülbevalóját ajándékba kapta szüleitől, tiaráját a királynőtől vette kölcsön, Sarah Burton pedig egy kék szalagot belevarrt a ruhába, ezzel teljesítve a "valami régi, valami új, valami kölcsönzött, valami kék" hagyományát. 

kw_wedd.JPG

A Cartier Halo-tiara

Azt hiszem, elég sok menyasszony szeretne hasonló diadémmal ékeskedni esküvője napján! A felbecsülhetetlen értékű tiarát, ami tökéletesen kiegészítette a ruhát, még II. Erzsébet édesapja, VI. György adta feleségének három héttel azelőtt, hogy trónra lépett. A mostani királynő ezt kapta szüleitől ajándékba 18. születésnapján. 

cartier_halo.JPG

Címernövények Katalin fülbevalóján 

Imádom a szimbólumokat, és az egyik erős utalás Katalin státuszának emelkedésére az a gyémántékszer volt, amelyet szüleitől, Carole és Michael Middletontól kapott az esküvőjére. A fülbevalót Robinson Pelham úgy tervezte meg, hogy rímeljen a tiara vonalaira: stilizált tölgyfalevelek alatt egy csepp alakú ívben egy makk lóg. A makk és a tölgyfalevelek formájának ötlete onnan eredt, hogy Middleton kisasszony eljegyzésekor a királynő címerpajzsot terveztetett családjának, és annak egyik eleme a tölgyfa, hiszen ez egy jellemző növény Berkshire-ben, ahol a család él. 

earring.JPG

A hangulat, miközben az ara és édesapja áthajtottak Londonon

Katalin édesapjával érkezett a Westminster-apátsághoz egy Bentley-ben, míg Vilmost Harry kísérte egy másik Bentley-ben külön. Emlékszem, mennyire megfogott a hangulat, ami mindkét autót fogadta, ahogyan végighajtottak London utcáin. Elképesztő volt, ahogyan a ragyogó tavaszi napon éljenzett, fütyült, tapsolt, kiabált a tömeg.

mall.JPG

Az egyik tudósító - egyszerre követtem az eseményeket a BBC-n és a CNN-en, már nem emlékszem, melyikük mondta, de azt hiszem, hogy a CNN riportere - meg is jegyezte, hogy tessék, ezek az emberek a valódi sztárok, nem pedig Brad Pitt és Angelina Jolie. (Ők akkoriban voltak ragyogásuk csúcsán.)

car.JPG

A királynő brossa

II. Erzsébet öltözékét csak az apátságban lehetett megcsodálni: a királynő, mint mindig, most is üzent öltözékével. Egy gyönyörű sárga Angela Kelly-ruhát viselt, hozzáillő kalappal, és Mária királyné True Lovers Knot (nagyjából valódi szerelmesek köteléke) brossát tűzte fel. A masni alakú brosst előtte húga, Margit hercegnő 1960-as esküvőjére is viselte. 

queen_bross.JPG

Harry és Vilmos megérkezése

Biztos vagyok benne, hogy számos nő kapta fel a fejét világszerte, köztük én, amikor a két fess és magas herceg, Vilmos és Harry megérkeztek az apátsághoz. A vőlegény tűzpiros, öccse pedig éjfekete díszegyenruhájában kifejezetten jól estek a szemnek - főleg, hogy Vilmosnak itt még több haja volt, mint mostanában. Ezek után meg is beszéltük barátnőimmel, hogy most már Harry-t jobb pasinak tartjuk, mint Vilmost, egyrészt mert még nem kelt el, másrészt mert Harry-nek jobban áll az "öregedés". 

wh.JPG

Fasor az apátságban

A Wesminster-apátság főhajóját valóságos fasorrá változtatták. Hat juharfát és két gyertyánfát állítottak annak az útnak a két oldalára, ahol az ara végigvonult a főoltárig. A templomot ráadásul csaknem 30 ezer virággal díszítették fel, amelyek a királyi birtokokról, főként Windsorból és Sandringhamből érkeztek. 

178902868_3888199564562239_2896007854503617326_n.jpg

Aston Martin

Nagyon hangulatos pillanat volt, amikor a friss házasok azon az Aston Martin-kabrión hagyták el a Buckingham-palotát, amelyet Károly herceg kapott a 21. születésnapjára. A házaspár barátai lufikkal, szalagokkal díszítették fel az autót, amire még egy egyéni rendszámot is biggyesztettek, "JU5T WED" felirattal.

kocsi.JPG

A menyecskeruha

Két fogadás is volt az esküvőt követően: a ceremónia után egy formális ebéd, amelyet a királynő adott, este pedig egy buli, amelyen közeli családtagok és barátok vehettek részt. Az a ruha, amit Katalin erre az alkalomra felvett, és amit szintén Alexander McQueen tervezett, engem jobban lenyűgözött, mint a kissé konzervatív esküvői ruha: letisztultabb volt annál, olyan igazán modern hercegnőhöz való. 

katedress.JPG

A vendégek

Csaknem kétezer ember zsúfolódott össze az apátságban, hogy a helyszínről kövesse a ceremóniát, természetesen a nemesség képviselői és koronás fők mellett olyan sztárok is megjelentek, mint David és Victoria Beckham vagy Sir Elton John és férje, David Furnish. A legtöbben ízlésesen és visszafogottan öltöztek fel, bár bevallom, engem felháborít, ha egy nő olyan sötétkék ruhát visel esküvőn, ami a képeken feketének látszódik. Esküvőre nem illik ilyen sötét színt felvenni. De Victoria Beckham akkoriban arról volt híres, hogy folyton hollónak öltözött és szettjeit magas platformos cipőkkel (pestiesen szólva patacipőkkel) egészítette ki.  

vb.JPG

 

Beatrix és Eugénia hercegnők fejszörnyei  

Amikor András herceg lányai kiszálltak az őket szállító autóból, és megláttam a fejüket díszítő... szörnyeket, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. A normál esetben rendkívül ízléses kalapokat és fejdíszeket készítő Philip Treacy kollekciójából sikerült kiválasztaniuk a két legízléstelenebb darabot. Ráadásul Eugéniának a ruhája is olyan volt, mintha a 80-as és 90-es évek fordulóján valami Ruti Butikból ásta volna elő. Nem, rosszabb... 

beaek.JPG

Napokig cikkezett róluk a nemzetközi sajtó, és sokan osztották egykori kollégám véleményét, aki látva a hercegnőket, megjegyezte: szerinte ez semmi másról nem szólt, mint arról, hogy mindenáron feltűnést akartak kelteni. Nem véletlenül létezik egyébként az a szabály, hogy egy esküvőn nem illik elvonni a figyelmet az aráról semmivel. Számos mém is született róluk, ezek közül megosztom a legjobban sikerültet, amelyben Disney Hamupipőkéjének gonosz mostohatestvéreihez hasonlítják a két hercegnőt:

bea_eug.JPG

Eugénia hercegnőt állítólag annyira megviselték a kommentek, amiket utána róluk írtak, hogy elsírta magát rajtuk.

Ez a két hölgy - Tara Palmer-Tomkinson és testvére, Santa Sebag-Montefiore is feltűnőek voltak, mégis sikerült sikkesen elegánsnak maradniuk a merész darabok ellenére is. 

kalapok.JPG

Fotó: © Stuart Wilson/GP/Getty Images

Charles Spencer, Diana öccsének lányai (Lady Kitty, Lady Eliza és Lady Amelia) is kicsit messzire mentek a kalapokkal, hiszen ez nem az ascoti derbi, ahol az a lényeg, hogy mindenki minél feltűnőbb és dizájnosabb kalapot viseljen, de még mindig nem mentek olyan messzire, mint Beatrix és Eugénia. Olyan messzire senki nem ment. 

spencerek.JPG

 

A kislány a balkonon

Azt hiszem, ezt hívják igazi photobombnak! Nagyon jól szórakoztam rajta, amikor megláttam az élő felvételeken, hogy a világ lehető legromantikusabb eseményének legromantikusabb csúcspillanatába belerondított az egyik koszorúslány. Grace van Cutsem, aki akkor mindössze három éves volt, Vilmos barátainak kislánya. Szemmel láthatóan nem bírta jól a gyűrődést, már a korábban készült fotókon is olyan arcokat vágott, mint aki élete legrosszabb pillanatait éli át éppen. A legfeltűnőbb viszont egyértelműen akkor volt utálkozása, amikor a friss házasok csókot váltottak a Buckingham-palota híres erkélyén, és amíg a többi kislány elragadtatva nézte az eseményeket, Grace egyszerűen befogta a fülét és grimaszolt. 

kiss.JPG

Pippa hátsója

Napokon át cikkeztek Katalin hercegné húga, Philippa (Pippa) formás fenekéről is. Én csak annyit mondanék, hogy Pippának nővéréhez hasonlóan kitűnő az alakja, és ezt egy igen formákat kidomborító ruhában mutatta meg. Egy kicsit talán túlzás is volt ez mélyen dekoltált és testre simuló szett egy egyházi esküvőre, főleg, hogy sokszor kellett hajolgatnia, a fátylat és ruhát emelgetnie, de az biztos, hogy az egész világ figyelmét felhívta saját magára aznap! 

pippa_2.JPG

 

Semmi köze a Habsburg-családhoz a Dunaferr közelében feltűnt állítólagos Habsburgnak

Körülbelül egy hete tűnt fel először nekem, hogy egy titokzatos Habsburgról írnak a Dunaferr-üggyel kapcsolatban a hvg.hu egy cikkében, amelynek a címe így hangzik: "Már a Habsburgok is felvonultak a Dunaferr ellen az orosz tulajdonosok szerint". A cikkben olvasható, hogy a cég orosz többségi tulajdonosi csoportjának múlt hétfői közleménye szerint "alvilági módszerekkel", meghamisított okiratokkal akarták átvenni a vállalat irányítását az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottjai. A többségi tulajdonos közleményében az áll: az az előtti hét péntekén "a Tatjana Taruta köreihez tartozó Nataliya Bashinskaya és egy Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven bemutatkozó ukrán személy" hamis meghatalmazásokkal tett próbát a cég feletti irányítás átvételére. A közlemény szerint az orosz ügyészség már eljárást is indított az egyik irat miatt. Az ügy részleteibe nem tisztem belemenni ezen a blogon, de az azonnal gyanússá vált, hogy egy hamis meghatalmazásokkal próbálkozó ember szinte biztosan nem tartozhat a Habsburg-családhoz, ezért nyomozásba kezdtem. 

coat-of-arms-habsburg-habsburg-lorraine-austria-monarchy-noble-adler-characters-power.jpg

Először felütöttem a saját magam készítette családfákat, de nem találtam rajtuk ilyen nevű és ukrán kötődésű Habsburgot. Majd - gondolván, mégsicsak profibb munkákról van szó, mint a saját barkács-oldalaim - előhalásztam a genalógia bibliáinak számító Debrett's Peerage és a Burke's Landed Gentry adatbázisait.  Habár ezzel azt kockáztatom, hogy úgy hangzom, mint az özvegy grófné a Downton Abbey-ből: egyik kiadvány oldalain sem találtam meg az úriembert. Végül alámerültem a MyHeritage születési, házassági és elhalálozási nyilvántartásaiba - teljes zsákutca. Bár a férfi nevét megtaláltam ukránul, a hozzá kapcsolódó családi oldal láthatósága privátra van állítva, ezért bele sem lehetett nézni.  

vladi_3.JPG

Mindeközben rákerestem erre a bizonyos Franz Vladimir Habsburg-Lothringenre a Facebook-on és az instagramon, ahol találtam is két igen érdekes profilt. Csupa címer, korona és egy kép, amin az említett személy az Aranygyapjas-rend jelvényét viseli a nyakában... Sosem jó jel, ha valaki ennyire hangsúlyozni szeretne valamit, hiszen ha lenne mögötte tartalom, erre nem lenne szükség. 

 vladi.JPG

 

vladi_2.JPG

A furcsa profilokat látva még mindig fenntartottam annak lehetőségét, hogy esetleg egy, a fővonaltól nagyon távoleső, a Habsburg-Lotaringiai család ukrán vonulatához tartozó rokonról van szó, csak én nem vagyok kellőképpen tájékozott. Ezért megkértem egy ukrán újságíró ismerősömet: nézzen utána ennek a bizonyos Vladimirnek, mert nekem gyanús. Ő azt jelezte vissza, hogy soha nem hallott erről az emberről, ezzel ellentétben Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc József főhercegről, aki aktív szerepet játszott Ukrajna két világháború közötti és második világháborús történetében, már igen. Hozzátette, hogy oroszul és ukránul is utánanézett Vladimirnak, de alig van róla bármilyen fellelhető adat. Plusz olyan közösségi oldalai vannak, amelyeket nem lehet komolyan venni. Eddig a pontig nem akartam volna zavarni a családot, de ezek után úgy döntöttem, a legjobb, ha megkérdezem őket.

Sikerült is szerda este telefonon elérnem Habsburg Györgyöt, aki jelenleg a párizsi magyar nagykövet tisztségét tölti be, és az utolsó magyar király, IV. Károly unokája. Habsburg György fentebb említett úriember hovatartozásával kapcsolatos kérdésemre közölte: "Ő egy szélhámos, ismerjük őt, használja a nevet, de semmi kapcsolata nincs a családdal." Hozzátette: "Árt a családnak, kihasználja Habsburg-Tescheni Vilmos főherceg hírnevét Ukrajnában." Az utolsó magyar trónörökös, Ottó fia azt is bevallotta: egyelőre jogilag nem tudtak ellene tenni semmit az ott uralkodó körülmények miatt. 

Habsburg György édesapjával, a 2011-ben elhunyt Ottóval, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörökösével 

habsburggyorgy_2.jpg

Tehát sejtésem beigazolódott: imposztorról van szó, aki Európa egyik legjelentősebb volt uralkodócsaládjának igen jól csengő nevét használja... 

vyshyvanyi_01.jpg

Habsburg–Tescheni Vilmos főherceg, akit Habsburg György említett nekem, József nádor dédunokája volt. Sorsa Ukrajnába vezette, az osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg Vaszil Visivanij (Василь Вишиваний) néven az Ukrajna függetlenségért harcoló úgynevezett Szics lövészek ezredeseként szolgált. Polgári neve Wilhelm Habsburg volt  (Вільгельм Габсбург). A két világháború között ausztriai emigrációban a Szabad Ukrajna mozgalmat segítette. A második világháború után a szovjet hatóságok Bécsben elfogták, és a Szovjetunióba hurcolták. Kijevbe vitték, ahol a szovjethatalom elleni fegyveres felkelésben való részvételért halálra, majd életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték.

A Nemzetközi Vöröskereszt jelentése szerint 1948. augusztus 18-án halt meg a kijevi Lukjanovszka börtönben. De vannak olyanok is, akik szerint egy vagy két évvel később, más források szerint pedig 1955-ben halt meg a Vlagyimir Volinszkij-i szovjet koncentrációs táborban. 

A Szovjetuniótól 1991-ben elszakadt önálló Ukrán Köztársaság saját nemzeti hősének, az ukrán függetlenség harcosának tekinti a kalandos és ellentmondásos életű, tragikus sorsú Wilhelm Habsburgot.

 

 

73 éve először tölti születésnapját férje nélkül II. Erzsébet

Csaknem háromnegyed évszázada először tölti születésnapját férje nélkül Erzsébet királynő, aki ma lett 95 éves. II. Erzsébet és az április 9-én elhunyt Fülöp herceg tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját. A királynő korai uralkodói életének fontos pillanatairól a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány beszédes képet, a bejegyzés végén pedig olyan, itthon talán kevésbé ismert portrékról, műalkotásokról osztok meg részleteket, amelyeket II. Erzsébetről készítettek az évek során. 

A királynő és Fülöp volt a legidősebb uralkodói házaspár az évezredes angol-brit monarchia történetében, és az együtt töltött több mint 73 évük is példátlan a királyság fennállása óta. Fülöp edinburgh-i herceg csaknem pontosan két hónappal századik születésnapja előtt halt meg a windsori kastélyban, és szombaton temették el ugyanitt, a középkori kastély kápolnájában.

queen-elizabeth-ii-prince-philip-1208419.jpg

Mivel a herceg halála után kéthetes gyászt tart az udvar, II. Erzsébet királynő 95. születésnapját semmiféle nyilvános nagyszabású ünneplés nem kíséri.

Erzsébet királynő családja körében hivatalos születésnapján, a júniusban tartott Trooping the Colour-on

trooping.jpg

Már nem a gyász, hanem még mindig a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán várhatóan idén is elmarad a királynő "hivatalos" születésnapi ünnepsége, a mindig júniusban megtartott Trooping the Colour, ami voltaképpen egy katonai felvonulással és utcabálokkal körített nemzeti ünnepnap.  

qh.JPG

Úgy tudni, hogy a királynőt születésnapján a legközelebbi családtagok felkeresik Windsorban, köztük Harry herceg, aki tavaly kilépett a család dolgozó tagjai közül, és jelenleg várandós amerikai feleségével, Meghannel, valamint fiukkal, Archie-val Kaliforniában él. Harry ugyanis hazautazott nagyapja temetésére, és brit sajtóértesülések szerint egyelőre nincs is repülőjegye visszaútra. Sokan találgatják, hogy lesz-e alkalma ilyen körülmények között rendezni viszonyát Károly herceggel és Vilmossal, akiket nyilvánosan bírált a március eleji Oprah-interjúban.

De félre a bulvárral, inkább álljon itt néhány tény II. Erzsébet királynőről!

 

Ő a 40. uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, és ő a legidősebb valaha trónon ült uralkodó.  

Az összes brit uralkodó idősorrendben, zenei aláfestéssel - a videóban azt is nyomon lehet követni, hogyan bővült majd szűkült a terület, ami felett uralkodtak. 

A királynő - aki 69 éve, édesapja, VI. György király halála után lépett trónra - az uralkodás hosszának rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt addig a napig üknagymamája (egyben Fülöp herceg üknagymamája is), az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

ev.JPG


A királynő első miniszterelnöke Winston Churchill volt. Kettesben töltött heti megbeszéléseik sokszor fél órástól két órásig húzódtak történészek szerint. Amikor Churchill 1955-ben visszavonult, Erzsébet levélben azt írta neki: "Egyetlen miniszterelnök sem lesz képes betölteni az első miniszterelnököm helyét, akinek olyan sokkal tartozom én és a férjem is, és akinek a bölcs vezetéséért uralkodásom korai éveiben mindig mélységesen hálás leszek."  ch_1.JPG

Trónra lépésének idején, 1952-ben a Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak. truman.JPG

Ő volt az első brit uralkodó, akinek 1953-as koronázását élőben közvetítették a televízióban - akkoriban mindössze másfélmillió brit háztartásban volt tévé. Egyébként sokan éppen erre az alkalomra vásároltak készüléket, ezzel nagy lendületet adva az akkor még gyerekcipőben járó televíziós szektornak. Nem csupán A korona című sorozat kitalációja, hogy a koronázás közvetítése Fülöp herceg ötlete volt. Valóban ő vetette fel a koronázás közvetítésének modern ötletét, amitől természetesen az udvar először hátrahőkölt.  coronation.JPG

II. Erzsébet uralkodása alatt felépült, majd leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra. A királynő találkozott az Apollo 11 legénységével a Buckingham-palotában, az alábbi képen a fiatal II. Erzsébet Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins társaságában látható. A találkozó azonban nem sikerült túl fényesre. Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins 1969. október 14-én érkeztek Londonba feleségeikkel, valamint NASA -és külügyminisztériumi tisztviselőkkel együtt. Első útjuk a Buckingham-palotába vezetett, ahol találkoztak a királynővel, Fülöp herceggel és a pár négy gyermeke közül hárommal, Annával, Andrással és Eduárddal. A Holdon járt hármast lenyűgözte, a királynő mennyi mindent tud az Apollo 11 programról, őt azonban kevésbé nyűgözte le az, hogy Armstrong, aki csúnya megfázástól szenvedett aznap, ráköhögött. A királynő köztudottan utál beteg lenni, mindenféle lehetőségét elkerüli ennek, mert királyi tudósítók szerint nem szenvedheti, ha kötelességeit emiatt hanyagolnia kell. Ráadásul Buzz Aldrin egy 2016-os tweetben felfedte, hogy Collins annyira igyekezett nem hátat fordítani a királynőnek, hogy közben majdnem leesett a lépcsőn. 

buzz_1.JPG

Természetesen számos emlékezetes fotó készült még a királynőről és a világ vezetőiről, ezek közül talán az egyik legfurcsább az, ami Donald Trump látogatásakor fotóztak. Trump, aki szemmel láthatóan elvesztette a fonalat a díszszemlén, merre kéne haladnia, megelőzte a királynőt - ilyet senki sem tehet, Fülöp herceg is mindig két lépéssel mögötte járt - , aki először óvatosan kinézett a háta mögül, aztán mutatta neki, hogy induljon el. Tragikomikus pillanat volt: 

et.JPG

Erzsébet királynő 21 évesen ment férjhez, tehát trónra lépése idején (ami másfél évvel korábban volt, mint a koronázása), 1952 februárjában már csaknem öt éve Fülöp herceg felesége volt: Erzsébet hercegnő és a jóképű, magas, 26 éves Fülöp herceg, aki akkoriban tengerésztisztként szolgált, 1947. november 20-án, a londoni Westminster-apátságban kelt egybe. Mivel akkoriban még étel-és ruhajegyekell kellett fizetni az Egyesült Királyságban a második világháború utáni szűkös esztendőkben, Erzsébet yorki hercegnő ruhájának anyagát is jegyekre vették, habár ez nem látszik meg rajta. A kormány mindenesetre 200 extra ruhajegyet engedélyezett neki. Megható, hogy sok angol nő elküldte a Buckingham-palotának saját ruhakuponját, hogy azt a hercegnő használhassa az esküvői ruhájára, de ezeket köszönettel visszaküldték.  wedding.JPG

Négy gyermekük született, Károly, Anna, András és Eduárd. Gyermekei közül az évek során hárman elváltak, a legemlékezetesebb botrányokat Károly és Diana tönkrement házasságának "köszönheti" a királyi család. 

children.JPG

Búcsú a hitvestől- Fülöp herceg koporsójára a szombati búcsúszertartáson azt a haditengerészeti tiszti díszkardot helyezték, amelyet az ifjú herceg házasságkötése napján kapott apósától, VI. György királytól. Szívszorító, hogy Erzsébet királynő gyermekkori szerelmének, egbyen fiatalkori házastársának, gyermekei apjának és élete párjának koporsójára kézzel írt üzenetet helyezett, amelyet úgy írt alá királyi tudósítók szerint: Lilibet. Ez volt a gyerekkori beceneve, és mint ahogy Robert Lacey királyi tudósító megjegyezte: Fülöp herceg volt az utolsó ember a földön, aki így hívhatta őt. 

letter.JPG

Érdekes, hogy a királynő, aki egyébként mindenféle érzelemnyilvánítástól tartózkodik és igen visszafogottan, mondhatni, sztoikusan viselkedik a nagyközönség előtt, azoknak a művészeknek, fényképészeknek, festőknek, vizuális képalkotóknak szívesen és sokszor kötetlenül, lehetetlen ötleteket megvalósítva pózol, akik megörökítik őt. 

eq.JPG

A kedvenc képem róla Chris Levine-é, amelyet olyan technológiával készítettek, ami percenként több ezer kép készítésére alkalmas. A fotózás 2003 októberében történt a Buckingham-palotában, és a célja az volt, hogy a királynőről a 3D-ben készített képek segítségével hologramot alkossanak.

II. Erzsébetnek bizonyos ideig teljesen mozdulatlanul kellett ülnie, hogy a pillanatfelvételek elkészülhessenek, de után pihenhetett rövid ideig. Egy ilyen pillanatot rögzített képén Chris Levine, aki elkapta, amikor az uralkodó lehunyta szemét az erős lámpafény miatt. 

A képnek az Equanimity nevet adta, amelynek jelentése: nyugalom, összeszedettség, higgadtság.  

img_20210420_144708.jpg

Nagyon szép róla az a sorozat is, amit a Skót-felföldön készített róla Julian Calder egy könyv számára. A királynő öltöztetőnője, Angela Kelly Az érem másik oldala című könyvében részletesen leírja, hogyan zajlott a fotózás: heteken át kellett győzködnie Erzsébet királynőt, hogy álljon ki a bizonytalan időjárású skót pusztaságra. Még akkor is - joggal - aggódott a királynő, amikor a helyszín felé tartottak vele, hogy mi lesz ebből. 

img_20210420_144642.jpg

Ugyanis a Thistle Robe-nak nevezett ünnepi palástot viselve, fején a felbecsülhetetlen értékű, óriási smaragdokkal díszített, 1880-as Vlagyimir-tiarában kellett pózolnia az egyre sűrűsödő felhők alatt. A fotózás azonban isteni csoda folytán jól sikerült, és az ég már csak azután szakadt le, hogy visszafelé tartottak a királyi család nyáron használt palotájába, Balmoralba. (A királynő a 17. században alapított lovagrend, a skót "Bogáncs Rend" uralkodójaként pózolt a felvételeken.) 

glen.JPG

Készült azonban olyan festmény is II. Erzsébetről, ami vihart kavart - a világhírű művész, Lucien Freud képe. Freud normál esetben nagy tablókat készített, II. Erzsébet portréját viszont egy igen kicsi vászonra festette fel. Egyes szakértők szerint a művész éppen a királynő uralkodói nagyságát szerette volna hangsúlyozni azáltal, hogy a teljes kompozíciót modelljének arca tölti ki. Freudot a brit sajtó azonban azzal támadta, hogy szerintük cseppet sem hízelgő módon és feleslegesen kemény vonásokkal festette meg a királynőt. Művészetkritikusok pedig azzal vádolták, hogy lanyhuló tehetségének ezzel próbál olcsó módon hírverést szerezni. Egy független művészettörténész, Simon Abrahams szerint azonban a kép igazából nem is a királynőről szól, ő csak úgymond szimbolikus alteregója a képet készítő művésznek, hiszen az idősödő királynő vonásai kísértetiesen emlékeztetnek Freud vonásaira. 
freud.JPG

A királynő nem csak festőknek pózolt, de rövid videókban is szerepelt: emlékezetes a 2012-es londoni olimpia nyitányára készített rövidfilm, amelyben a James Bondot alakító Daniel Craig oldalán jelenik meg...  

... valamint az a kisfilm is, amire unokája vette őt rá. A klipet Harry sérült veteránok számára létrehozott "olimpiája", az Invictus Games reklámjának szánták. A királynő a rövid videóban gyakorlatilag két szavas megjegyzésével megsemmisítő csapást mért az Obama-házaspárra :)  

Álcázott oszlop mögül készített képeket egy fotós Fülöp herceg temetésén

Rengeteg összefoglaló készült Fülöp herceg szombati temetéséről, annyira túl lett tárgyalva a téma általam is a Facebook-oldalon, hogy úgy döntöttem, inkább egy érdekes részletet osztok meg a szertartásról a blogon, ami talán a magyar médiában nem is vált ismertté. Valószínűleg nem sokan vették észre - én például nem, pedig órákon át követtem figyelemmel az eseményeket -, hogy a Szent György kápolnához vezető lépcsősor tetején kialakítottak egy álcaoszlopot, aminek a színe és formája teljesen belesimult a környezetébe, és ebben a madárleshez hasonlóan kialakított oszlopban megbújt egy fotós.

arthur_1.JPG

A madárlesszerű álcaoszlopból készültek a legjobb képek a temetésen, amelyet Fülöp herceg a legapróbb részletekig saját maga tervezett meg. Az ő felkérésére bújt el ide Arthur Edwards is, a The Sun fotósa, aki már 40 éve fotózza a királyi család tagjait. 

edwards_3.JPG

Edwards azt mesélte az ITV Lorraine című műsorában, hogy valószínűleg az oszlop madárlesszerű kialakítása is a herceg ötlete volt, mivel nagyon szerette ehhez hasonló alkalmatosságból kémlelni a madarakat sandringhami birtokukon. A fényképész bevallotta, hogy először pánikolt néhány percig, mert egy katona pont úgy állt meg a les előtt, hogy eltakarta a kilátást, de szerencsére az úgy volt kialakítva, hogy odébb tudott húzódni fényképezőgépével és objektívével. A 80 éves fotós bevallása szerint három órán át kucorgott az álcaoszlopban, de a palota sajtótitkársága mindenre gondolt: betettek neki egy lócát, amire leülhetett, ráadásul egy párnával is ellátták, amire Edwards elmondása szerint egy korona volt hímezve.

A fotós azt is elmesélte Lorraine-nek, hogy a karrierje végét jelentette volna, ha eltüsszenti magát, vagy ha leejt egy lencsét a kegyeletteli pillanatokban, amikor a lépcsősor közepén egy percre megállították Fülöp herceg koporsóját, így kivárva az egyperces néma csöndet.  

edwards_4.JPG

A leshelynek megvolt az az előnye, hogy nem csak igen jó szemszögből tudott onnan képeket készíteni, hanem a lehető legközelebbről figyelhette meg a királyi család tagjainak érzelmeit is: ő vette észre, hogy Károlynak könnyes volt az arca, és hogy talán ő volt a legjobban összeomolva a temetésen mindenki közül. "Életem legszokatlanabb kilátási pontjáról, ahonnét valaha a királyi család tagjait fényképeztem, elég közel voltam ahhoz, hogy lássam: Károly herceg teljesen össze volt törve. Közel állt a síráshoz, valószínűleg felismerte a feladat súlyát, hogy gondoskodnia kell édesanyjáról és a monarchiáról is" - idézi Edwardsot a The Mirror. 

edwards_1.JPG

Arthur Edwards egyébként kifejezetten nagy kegyben áll a királyi családnál, már 40 éve fotózza őket, és köztudottan elnyerte bizalmukat. Jó kapcsolatot ápolt az edinburgh-i herceggel, Károllyal, Harry-t pedig különösen kedvelte. A legelső képeket anno ő lőtte Dianáról, amikor a még "csak" Lady Diana Spencer egy óvodában dolgozott. A képek címlapra kerültek, és állítólag mindenki rögtön beleszeretett a fiatal lányba, aki a wales-i herceg barátnője volt.  

A királyi család tiszteletét jelzi Edwards iránt az is, hogy közösségi média platformjaikon felköszöntötték 80. születésnapján. Ha jól tudom, ilyen gesztust eddig egyetlen fotósnak sem tettek.  

 117768375_341622743892591_4713005029743415474_n.jpg

Arthur Edwards tehát 40 év után, amíg az edinburgh-i herceget fotózta, végül megörökítette a herceg utolsó pillanatait is...

 

Fülöp herceg úgy kívánta: Land Roveren vigyék majd a koporsóját

Fülöp herceg olyanra tervezte a temetését, mint amilyen az élete volt: katonás, viszonylag ceremóniamentes, és azt akarta, hogy csak a legfontosabb családtagok legyenek jelen. Most a koronavírus-járvány miatt a visszafogott temetésre vonatkozó kívánsága tényleg megvalósulhat. Fülöp herceg, a monarchia 1200 éves történetének a leghosszabb ideig "szolgáló" uralkodói hitvese múlt hét pénteken hunyt el a windsori kastélyban. Június 10-én töltötte volna be 100. életévét. Ő és II. Erzsébet királynő tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját. 

philip_the_greek.JPG

Miért egy hídról van elnevezve Fülöp herceg temetése?

Fülöp halálának bejelentésével életbe lépett a Forth Bridge kódnéven kidolgozott menetrend, amely a temetés időpontjáig határozza meg az állami és protokolláris teendőket. A királyi család tagjainak temetései körüli teendőket ugyanis hidakról nevezik el egy ideje, azon az elven, hogy a híd az átkelést jelképezi ebből a világból a túlvilágra.

forthrailbridgefromsouthqueensferry.jpg

 

A Forth-híd a skót fővárosban, Edinburgh-ban található, amelynek hercege (Duke) volt az elhunyt Fülöp. Ha esetleg Károly wales-i herceg meghal, akkor egy Wales-ben található hídról, a Menai-ról elnevezett protokoll, a Menai Bridge lép életbe. Anno az Anyakirályné halálakor az akkor már 22 éve folyamatosan próbált Tay Bridge vált érvényessé. 

diana_7.JPG

Egyébként ez volt az egyetlen temetési protokoll, amelyet hirtelen elő tudtak húzni Diana hercegnő váratlan halála után temetésének megtervezéséhez. Ironikus, hogy míg Diana 1997-ben, mindössze 36 évesen hunyt el, addig az Anyakirályné 2002-ben 101 évesen, tehát az ő temetései terve egy nála sokkal fiatalabb ember búcsúztatójául is szolgált. A Tay-híd egyébként Skóciában található, ahonnét az Anyakirályné származott. II. Erzsébet édesapja, VI. György halálának esetén még nem egy híd nevét használta az udvar, hanem a Hyde Park Corner kódnevet, amint azt A korona című sorozat is megjelenítette. 

Erzsébet - már királynőként - 1952. február 7-én landolt Londonban. Komornája nem csomagolt gyászruhát az útra, ezért a királynőt a repülőgép fedélzetén öltöztették át. 

new_monarch.JPG

A királyi család tagjainak halála esetére azért találtak ki anno kódneveket, hogy megelőzzék a hírek kiszivárgását a hivatalos bejelentés előtt. A BBC cikke szerint amikor még telefonközpont működött a Buckingham-palotában, ezzel előzték meg, hogy az operátorok előbb értesüljenek az eseményekről, mint hogy azokat nyilvánosságra hozták volna. 

Mára, a közösségi média és a jólértesült királyi tudósítók korában a titkolózás okafogyottá vált, a legtöbb kódnév már réges-rég kikerült a sajtóba. Így azt is tudni, hogy ha II. Erzsébet meghal, magántitkára azzal fogja majd felhívni a miniszterelnököt, hogy „London Bridge is down”.

Nemzeti gyász

Fülöp halálhírének pénteki bejelentésével az Egyesült Királyságban nemzeti gyász kezdődött, amely a herceg temetéséig tart. A halálhír bejelentése után az Egyesült Királyság összes középületén félárbócra eresztették a brit lobogót. A zászlók így is maradnak a temetés utáni napon reggel 8 óráig.

A nemzeti gyász előírásai alapján a londoni alsóház összes képviselője fekete karszalagot ölt a temetésig, a férfi képviselők pedig fekete nyakkendőt viselnek. Ugyanez vonatkozik a királyi család tagjaira is. A gyászidőszakban II. Erzsébet királynő várhatóan semmilyen hivatalos tevékenységet nem végez. Ez azt is jelenti, hogy Fülöp herceg temetéséig nem lépnek életbe új törvények, hiszen a parlament által elfogadott jogszabályok érvénybe lépéséhez az uralkodó jóváhagyása is szükséges.

halfmast.JPG

A Westminster-apátság harangját a herceg éveinek számai miatt 99 alkalommal megkongatták szombaton, és szerte az országban tüzérségi tűzzel emlékeztek meg Fülöpről.

A herceg halálának hírére a politikai pártok felfüggesztették a jövő hónapban esedékes helyhatósági választások kampányát. Május 6-án Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi, Londonban városházi és polgármester-választásokat tartanak.

Udvari gyász

A Buckingham-palota azt is közölte: a királynő kívánsága az, hogy a királyi család két hétig tartson udvari gyászt, amely a családtagokra, háztartásaikra és a szolgálatban lévő katonákra vonatkozik. A családtagok gyászkarszalagot viselnek majd, és csak olyan kötelezettségeket vállalnak, amelyek a körülményekhez méltóak.

ms.JPG

Érdekesség, hogy a királyi udvar irodáiban erre az időszakra előveszik az úgynevezett gyászírószereket, vagyis mindent fekete gyászkeretes papírlapon jelentenek be a várható eseményekkel kapcsolatban.

Változik-e a trónöröklési sorrend? Ki lesz Edinburgh hercege?

A brit trónutódlási sorrend Fülöp halálával nem változik, hiszen az edinburgh-i herceg soha nem szerepelt a királyi család trónöröklésre jogosult tagjai között. Így továbbra is Károly wales-i herceg, a királynő és Fülöp herceg 72 esztendős elsőszülött fia a trónörökös, őt változatlanul idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg követi a trónutódlási rendben.

prince_edward_february_2015_1.jpg

 

Az edinburgh-i hercegi cím, mivel örökletes, Fülöp legidősebb fiára, Károlyra száll. De ha Erzsébet királynő meghal, és Károlyból király lesz, akkor a cím és a Korona „egybeolvad” tehát újra fel lehet vele ruházni valakit. Már nem kell találgatni arról, ki kapja a címet: a Buckingham-palota Fülöp és Erzsébet legkisebb fia, Edward házasodásának évében, 1999-ben már bejelentette, hogy a cím őrá, a wessexi grófra száll majd. Egyébként a királyi sarjaknak szokás házasodáskor hercegséget, vagyis „dukedom”-ot adományozni. Edwardra azért száll édesapja címe, amiért betölti az Edinburgh-i Herceg Díjának megbízotti szerepét. Ezt a programot Fülöp 1956-ban alapította. 

Hogy zajlik majd a temetés?

Fülöptől április 17-én szombaton, brit idő szerint 15 órakor - közép-európai idő szerint 16 órakor - vesznek végső búcsút a windsori kastély Szent György-kápolnájában. A BBC erről szóló cikke szerint az állami temetések elvileg az uralkodóknak vannak fenntartva, ugyanakkor a királynő kérheti, hogy valakit állami tiszteletadással temessenek el, mint például Winston Churchillt 1965-ben. Ez volt Nagy-Britannia legutóbbi állami temetése. A királyi család nem uralkodói szerepet betöltő tagjainak úgynevezett ceremoniális temetés jár, ahogyan azoknak is, akik kitüntetéssel szolgáltak a hadseregben.

1997-ben Dianának, 2002-ben az Anyakirálynénak, 2013-ban pedig Margaret Thatchernek volt ceremoniális temetése.

Fülöp herceg többször is egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben. A királyi család állami és ceremoniális eseményeinek tanácsadó és szervezőtestülete, a College of Arms már a temetés hivatalos terveinek szombati bejelentése előtt jelezte, hogy Fülöp hercegtől - kívánságának megfelelően - nem teljes körű állami temetésen vesznek majd búcsút. A ceremónia nem lesz nyilvános, csak a királynő és a családtagok lesznek jelen, de a szertartást a televízió közvetíti.

A koronavírus-járvány miatt Angliában legfeljebb harmincan vehetnek részt temetésen, és mint kiderült: a királyi család közölte, hogy nem akar kivételezést ez alól. Camilla Tominey királyi tudósító az ITV This Morning című reggeli műsorában közölte: éppen emiatt nem lehetnek majd jelen dédunokák – bár gyereket egyébként sem illik temetésre vinni, hacsak nem szülő temetéséről van szó – és Boris Johnson, a miniszterelnök is közölte, hogy ő átadja a helyét egy családtagnak, pedig elvileg ott kéne lennie. A királyi család csütörtökön közli majd, ki lesz jelen a temetésen.

Tominey szerint igen „katonai témájú” lesz a temetés, amit a herceg jó előre megtervezett. A fegyveres erők minden hadosztálya képviseltetve lesz, és Fülöp herceg koporsóját a kastély állami célokra használt kapujától a Szent György-kápolnáig Land Rover halottaskocsin viszik majd – ez volt a herceg kívánsága. Tominey emlékeztetett arra, hogy a herceget számos alkalommal fotózták le, ahogyan Land Roverét vezeti a sandringhami birtokon (ahol évekig élt, és amit igazgatott is, miután visszavonult, csak a járvány miatt költözött a királynővel át Windsorba), többek között az Obama-házaspárt is ikonikus autójával vette fel.

Az Independent cikke szerint a Land Rover, amely Fülöp herceg koporsóját szállítja majd, a célra megfelelően lett átalakítva, és a tervezésében maga a herceg is részt vett több mint egy évtizede. 

landrover.JPG

A koporsót a wales-i herceg követi majd, az utat pedig katonák szegélyezik. Amikor a koporsó beér a kápolnába, egy skót dudás azt a dallamot játssza majd, amelyet a haditengerészethez tartozó hajókon szoktak, amikor egy fontos személy lép a fedélzetre. Fülöp herceg ugyanis tengerésztisztként kezdte karrierjét, és ezáltal ismerkedett meg az akkori Erzsébet hercegnővel is.  

A koporsó környezetbarát fából lesz készítve – mivel Fülöp nagy természetkedvelő volt – és ráterítik a herceg saját címerével ellátott zászlaját is.  

kepkivagas.JPG

 

Ezenkívül a koporsóra helyezik majd a tengerészetnél használt sapkáját és kardját, valamint egy koszorút is ráhelyeznek majd. Fülöp az elmúlt években kifejezte, hogy a windsori kastélyparkban, a királyi család tagjainak fenntartott Frogmore Gardens temetkezési helyen kíván nyugodni. Itt helyezték örök nyugalomra Viktória királynőt, II. Erzsébet királynő és egyben Fülöp herceg üknagymamáját, valamint Albert herceget, Viktória férjét is.

Fel lesz-e ravatalozva Fülöp?

Normál esetben a királyi család egy tagjának halála esetén van ravatalozás, ami egy hivatalos intézményben történik. Fülöp herceg esetében azonban kívánságait tiszteletben tartva és a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások okán nem lesz ravatalozás. A herceg teste a windsori kastélyban fog pihenni. 

Ha nem lenne járvány, természetesen így is több ezer ember gyűlt volna oda a temetésre, de a királyi család szóvivője útján azt kérte, hogy akik szeretnék leróni kegyeletüket az edinburgh-i herceg emléke előtt, ezt a lehető legbiztonságosabb módon tegyék, ne gyűljenek össze a windsori kastélynál vagy a Buckingham-palotánál, ehelyett küldjenek adományt a herceg által egykor támogatott jótékonysági szervezeteknek.

 

 

Fülöp herceg, a megfoghatatlan

Valószínűleg kevés olyan ember van a világtörténelemben, mint a pénteken elhunyt Fülöp herceg, akit mintha arra szemelt volna ki a sors, hogy rendkívüli életet éljen. Sokszor kétdimenziósan ábrázolták őt, mint aki csupán bántó vicceket volt képes puffogtatni, és türelmetlen a környezetével. Pedig Fülöp herceg életrajzírói szerint igen összetett személyiség volt, okos, sokoldalú, mélyen érző, de tény, hogy örök nyugtalan és türelmetlen. Ellentmondásos személyiségéről egyszer azt mondta az őt ismerő Sir Hugh Casson művész és építész: "Egy olyan megfoghatatlan emberhez, mint amilyen Ő Királyi Fensége, lazán illeszkedő portré illik csak." Éppen ezért csak néhány pontban szedtem össze a (talán) legfontosabb dolgokat róla - minden bizonnyal a teljesség igénye nélkül. (Tavalyi, Fülöpról szóló posztomat ide kattintva találod.)

filip.jpg

1. Narancsládában menekítették kisgyerekként 

Fülöp herceg Korfu szigetén született 1921. június 10-én - tehát idén lett volna 100 éves. Másfél éves volt, amikor elüldözték családját a görög trónról, és II. Erzsébet nagyapja, V. György küldött rokonaiért egy hadihajót, amelyre Fülöpöt egy narancsos ládában tették fel.

103430065_10216205298315550_8837574924000322727_n_1.jpg

Innen Franciaországba menekültek, de csak néhány évig volt viszonylagos nyugalom: Fülöp kilencéves korában édesanyját, Alíz hercegnőt (Viktória brit királynő dédunokáját) egy svájci mentális intézménybe vitték, apja pedig a szeretőjével leköltözött Monte Carlóba, ahol nagylábon élt, szerencsejátékozott. Fülöpöt egy skót bentlakásos iskolába küldték tanulni, nővérei német náci tisztekhez mentek feleségül, a gyerek Fülöp így szünideit különböző rokonok otthonaiban volt kénytelen tölteni Európa egyik részéből a másikba utazva. Egyszer egy interjúban megkérdezték tőle, hogy milyen nyelven beszéltek otthon. Visszakérdezett: mit ért az alatt, hogy "otthon"? 10 év leforgása alatt görög királyi hercegből egy ide-oda csapódó, otthontalan, pénztelen arisztokrata fiú lett, akivel igazából senki nem törődött. 

Fülöpnek négy nővére volt

103424361_1998619783615340_4059921036978448891_n_1.jpg

2. Harc a nácik ellen 

De talán egyvalaki mégiscsak törődött vele: nagybátyja, Mountbatten gróf, édesanyja, Alíz öccse. Louis Mountbatten a befolyásos Battenberg-család sarja volt, akik nevüket a németgyűlölet miatt 1917-ben Mountbattenre változtatták az Egyesült Királyságban. A királyi család által csak "Dickie"-nek becézett nagybácsi a tengerésztiszti pálya felé terelte unokaöccsét, és Fülöp 1939-ben be is lépett a brit tengerészet kötelékébe. 1941-ben a Földközi-tengeren hajózó HMS Valiant-on szolgált a britek oldalán, ahol harcba keveredtek az olasz tengerészet egységeivel. Fülöp kitüntette magát a csatákban, 21 évesen már hadnagy volt. A háború vége fel a csendes-óceáni fronton szolgált. 1952-ben parancsnokká nevezték ki, de ebben az évben véget is ért a karrierje, miután apósa, VI. György elhunyt, és felesége, Erzsébet trónra lépett. 

A BBC cikke szerint szinte minden tanára dicsérte őt, beosztottjai közül azonban nem mindenki lelkesedett iránta. Állítólag nagyon keményen hajtotta az embereit, túlságosan keményen is egyesek számára. Volt, aki azt mondta, hogy "inkább meghalna", minthogy megint alatta szolgáljon. Nagyon sokat követelt másoktól és saját magától is, valamint türelmetlen volt sokszor. 

3. Házassága Erzsébettel 

Az akkori Erzsébet yorki hercegnő és Fülöp 1939-ben találkoztak, amikor előbbi 13, utóbbi 18 éves volt. VI. György feleségével és két kislányukkal a dartmouth-i tengerészeti akadémián jártak látogatóban, amikor megkérték a távoli rokont, Fülöpöt, hogy vezesse őket körbe. Erzsébetet lenyűgözte a magas, okos szőke herceg, és onnantól levelezni kezdtek. Hét évvel később, a világháború után kérte meg Erzsébet kezét Fülöp, aki igent mondott, de 21 éves korában jelentették be csak az eljegyzést a király kérésére. Eleinte a királyi család, sőt, a nép sem örült túlzottan Fülöp beházasodásának. A család egy része azért nem, mert "pénztelen csavargónak" tartották Fülöp herceget, a nép pedig nem lelkesedett amiatt, hogy nővérei ismert nácikhoz mentek feleségül. Erzsébet hercegnő azonban ragaszkodott Fülöphöz, és állítólag ez volt az első alkalom, hogy ellenállt környezete nyomásának, és kiállt saját kívánsága mellett.  

malta.JPG

Miután összeházasodtak, Erzsébet a tisztfeleségek szokásos életét élte Máltán, Fülöp állomáshelyén két évig. Miután azonban VI. György egészsége megromlott, visszahívták őket Londonba, hogy vállaljanak több kötelezettséget a királyi családon belül. 1952. február 6-án Fülöp minden reménye szertefoszlott, hogy visszatérhet tengerésztiszti karrierjéhez: apósa elhunyt álmában, amíg ő és Erzsébet Kenyában voltak egy szafarin. 

Akkori személyi titkára, Mike Parker úgy emlékezett a pillanatra, amikor megtudta a halálhírt: "Úgy nézett, mint akire egy tonnányi tégla esett rá, egy ideig csak ült, a fejét betakarva egy újsággal." Fülöp később azt mondta: soha nem gondolkodott azon, "mi lett volna, ha" talán egyetlen kivétellel- sajnálja, hogy nem tudta karrierjét folytatni a tengerészetnél.

4. Eleinte küszködött a királynő férjének szerepével

Carolyn Harris történész szerint Fülöp - ahogyan az A korona című sorozatban is megjelenik- valóban nem találta a helyét egy ideig a királynő férjeként. Eleinte nem tudta mivel eltölteni az idejét, és "nem is volt előtte túl sok példakép, ezért saját magának kellett kialakítania szerepkörét."

Az átmenet a palotai létbe brutális volt Fülöp számára udvaroncai szerint. Úgy tudni, az udvar tisztviselői állandóan félreállították, félvállról kezelték, leszúrták, és ebben azért annak is szerepe volt, hogy Fülöppel sem volt könnyű együttműködni eleinte: a személyzet szerint nehéz természete volt és arrogánsan viselkedett. Sokan gyanakodva méricskélték a herceget, hozományvadásznak és kalandornak tartották.

philip_2.JPG

Idővel azonban mindenki tiszteletét kivívta fáradhatatlan ténykedésével, és azzal, hogy mindenben és mindig a királynő mellett állt. Több mint 800 különböző jótékonysági szervezetnek lett a védnöke, igazgatta a királynő saját birtokait és modernizáló szerepet töltött be a királyi családban. Sok helyen azt írják róla, hogy élete egyik legnagyobb ellentmondása, hogy míg úgy nőtt fel, hogy csak férfiak vették körül, és később a tengerészetnél is csak férfitársaságban volt, az lett a végzete, hogy egy királynő mellett álljon 69 éven át támogató szerepben. Mindig mögötte járt két lépéssel, feladta érte a karrierjét, letérdelt előtte a koronázáskor, gyerekei pedig eleinte nem kaphatták meg a nevét, a Mountbattent - ez később megváltozott. De ez egy ideig fájó pont volt, állítólag Fülöp úgy kiáltott fel, amikor megtudta, hogy nem viselhetik a nevét: "Csak egy nyomorult amőba vagyok!"

5. Poltikai inkorrektsége, néha durvasága 

Fülöp herceg számtalan alkalommal mondott olyat, amit bár cikkekben jól lehetett idézni és nevetve szörnyülködni rajta, általuk néha igen kínos helyzetbe hozta saját magát és a királynőt. Egyes megjegyzései tényleg inkább humorosak (bár kérdés, ha nekünk mondaná ezt valaki, mennyire lennének azok), mások pedig egyértelműen durvák. Az is igaz, hogy az öniróniának sem volt híján: egyszer azt mondta, ő a világ legtapasztaltabb emléktábla-leleplezője.

Néhányat összegyűjtöttem tipikus megjegyzései közül: 

"Te ugye nő vagy?”(Kenyában 1984-ben, miután átvett egy helyi asszonytól egy kis ajándékot).

“Hogy tartja távol a helyieket az italtól annyi időre, amíg átmennek a teszten?” (- tette fel a kérdést egy autóvezetést oktató férfinek a skóciai Obanban 1995-ben).

“Mindenki azzal jött, hogy több pihenésre lenne szüksége. Most meg arról panaszkodnak, hogy munkanélküliek” (az 1981-es recesszió idején).

“Mivel gargarizálsz, karcos? “ (kérdezte Tom Jones énekest az 1969-es Royal Variety Performance televíziós showműsort követően).

“Ezennel megnyitom ezt az izét, bármi is legyen ez.” (Egy kanadai vizit során 1969-ben).

“Úgy néz ki, mint egy örömlány hálószobája.” (András yorki herceg és felesége Sunninghill parki házának terveit látva 1988-ban)

“Blablabla, gyerünk, mozogj már!” (1994-ben kiáltotta oda a Britannia hajó fedélzetéről a királynőnek, aki még a rakparton a vendéglátóikkal csevegett Belize-ben.)

“A mi időnkben nem rohangáltak a különböző tanácsadók az ember körül minden alkalommal, amikor elsütött egy fegyvert, hogy “Jól vagy?”, “Biztos vagy benne, hogy nincs valami szörnyű problémád?”. Egyszerűen továbbléptünk.” (A második világháborút említve, amikor a katonák számára létrehozott modern stressz-tanácsadást kommentálta 1995-ben.)

“Biztos, hogy még nem vagy itt olyan régóta – nincs még olyan bödönszerű hasad.” (egy britnek, akivel Budapesten találkozott 1993-ban).

“Még mindig dárdával dobáljátok egymást?” (Ausztráliában kérdezte ezt egy – egyébként sikeres vállalkozó – őslakostól 2002-ben).

“Ha ez az ember sikeresen elrabolja Annát, a lány pokollá tette volna az életét a fogság ideje alatt” (sommázta az egyetlen lánya, Anna brit királyi hercegnő elleni sikertelen támadást 1974-ben.)

“Ha valami nem fingik vagy eszik szénát, akkor nem érdekli (mondta szintén a lányáról, Anna brit királyi hercegnőről, aki híres a lovak iránti rajongásáról). 

6. Fülöp, a modernizáló

Életrajzírói szerint Fülöpöt - Albert herceghez, Viktória királynő férjéhez, az előtte szolgáló utolsó "prince consort"-hoz hasonlóan - rendkívül izgatta a tudomány és a technológia. Fejébe vette, hogy modernizálja a monarchiát. Ő volt az, aki elérte, hogy televízióban közvetítsék felesége megkoronázását, ezáltal állítólag a televíziózásban is áttörést hozva - sokan ugyanis csak azért vásároltak akkoriban készüléket, hogy megnézzék a szertartást. 
 

Az 1960-as években ő volt egyike az elsőknek, aki elektromos autót hajtott Londonban. Egy klorid akkumulátorral működő elektromos autót vett, és amikor ennek gyártását abbahagyták, vásárolt egy londoni taxit, amelyet zöldre festettek, és átalakítottak számára LPG-meghajtásúvá. 

Ő volt a királyi család első tagja, aki interjút adott: 1961-ben a Panoroma nevű BBC-műsor újságírója tehetett fel neki kérdéseket. A királynő sandringhami magánbirtokán pedig jelentős újításokat vezetett be, és az ő ötlete volt az az 1969-es film is, amelyet a BBC készített a királyi család mindennapjairól.  

7. A reneszánsz herceg 

Fülöp herceg rendkívül sokoldalú volt: 1952-ben pilótavizsgát tett a Királyi Légierőnél, 1956-ra pedig már helikopterrel is tudott repülni. 1997-ig 59 különböző típusú légijárművel repült összesen 5986 órát. 

rep.JPG

Védnökséget főleg az ifjúságra, a tudományra, a sportra fókuszáló jótékonysági szervezeteknél vállalt. 

Kitűnően krikettezett, squasholt, lovaspólózott, vitorlázott, evezett, lovagolt és hajtott kocsit.  Az 1950-es években a legjobb 10 brit pólójátékos között tartották számon. 1980-ban aranyat nyert csapatával fogathajtásban a világbajnokságon. Állítólag ő volt a sportág egyik legnagyobb motiváló ereje, könyvet is írt a témában. 

1961-ben ő lett a WWF első elnöke, tehát már jóval azelőtt foglalkozott a környezetvédelem ügyével, hogy az menő témává vált volna. Arra figyelmeztetett, hogy a "természet önző és értelmetlen kizsákmányolásának" nem lesz jó vége. Már 1982-ben az üvegházhatású gázokról beszélt. 

De a leginkább arról volt és lesz ismert, hogy nemzedékek tekintették a brit monarchia egyik sziklaszilárd támaszának. Köztük hitvese, II. Erzsébet királynő, aki többször megvallotta, hogFülöppel kötött házassága volt sokszor nehéz életének egyik legbiztosabb pontja. Erzsébet és Fülöp 73 éven át voltak házasok. 

 

A Meghan és Harry-interjú legnagyobb "bombái" kontextusba helyezve

Habár már hétfő hajnalban végig tudtam nézni a Meghanékkel készített Oprah-interjú mintegy 90 százalékát, és akkor melegében le is írtam, miről beszélt a házaspár, azonban elemzést, hátteret, kommentárt nem fűztem hozzá a késői időpont miatt. Ezt a hiányosságot most pótolom. Azzal kezdeném, hogy megdöbbentett, mennyire felkavaró lett az interjú, valóban rengeteg mindent kiteregettek, többet, mint amire számítottam. Igaz lett, amit az egyik reggeli műsorban hallottam egy királyi szakértőtől: a palotai tisztviselőket figyelmeztették, hogy az interjút jobb, ha a takarójuk alól, a kanapé mögül nézik végig. 

ujkep.JPG

Számos több mint kellemetlen témát érintett Meghan sussexi hercegné és Harry sussexi herceg az Oprah Winfrey-nek adott vasárnapi interjújukban. Talán a legmegrázóbb az, hogy a hercegné arról vallott: öngyilkossági gondolatokat forgatott a fejében, miután összeházasodtak Harry-vel, mert annyira megviselte őt a kívülről rákényszerített intenzív ellenőrzés. Mind a negatív, mind a pozitív kijelentéseket számba vettem, és ezekhez hozzáfűzöm mindazt, amit a témáról tudok, ami eszembe jut róla, amivel párhuzamot látok, ezzel igyekszem összefüggéseiben láttatni az elhangzottakat.    

1. Meghan gondolatai az öngyilkosság körül forogtak egy időben 

"Egyszerűen nem akartam tovább élni. És ez egy nagyon világos, valós és félelmetes állandó gondolat volt a fejemben" - mondta Meghan, aki azzal indokolta lelkiállapotát, hogy mielőtt hozzáment Harry-hez, független, felnőtt nőként élt, megszokta, hogy használhatja a saját hangját, a brit királyi család tagjaként pedig úgy érezte, ettől megfosztották, cserében azonban nem védték meg az udvar tisztviselői a sajtó támadásaitól. Meghan többször is elismételte az interjú során, hogy semmi nem olyan a királyi családban, mint amilyennek kívülről látszik, és hogy úgy lehetne elképzelni azt, amin átment, mint amit most a karantén jelent rengeteg ember számára.

Meghan azt állítja, hogy a mélypont 2019 januárjában jött el számára, amikor még Archie-val volt várandós. Aznap teljesen összeomlott, és az öngyilkosságon gondolkodott. 

 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Nem tudom, az olvasók emlékeznek-e rá, vagy valaha is találkoztak-e azzal a történettel, hogy Diana hercegnő, Harry édesanyja egyszer elkeseredésében levetette magát Sandringhamben a lépcsőről, miközben épp Vilmossal volt várandós. A királynő meghallotta a zajt, berohant a szobába, és minden ízében remegett egy udvarhölgye szerint, amikor meglátta, mi történt. Diana más alkalmakkal is vagdosta magát, állítása szerint boldogtalan házassága juttatta a mentális szakadék szélére. Nekem erről ezek a sajnálatos események jutottak eszembe, főleg mert Meghan is éppen terhes volt, amikor ezek a gondolatok megfordultak a fejében 2019 januárjában. És ő is hasonló nyomasztó érzésekről számolt be, mint néhai anyósa Andrew Mortonnak adott interjúiban, amelyekből könyv készült. Ami kitűnik, és ami szintén párhuzam: hogy ezek a nők támogatás nélkül maradtak. Egy olyan intézmény részeiként voltak kénytelenek élni az életüket, ami rendkívül sokat követel tőlük, de több hasonló esetből is az tűnik ki, hogy vajmi kevés támogatást ad cserébe valódi vészhelyzetek esetén. 

2. Állítólag nem engedték Meghannek, hogy terápiára járjon

Meghan egy idő után elmondása alapján olyan lelkiállapotba került, hogy szüksége lett volna terápiára, de amikor ezt jelezte a királyi család tagjainak, nem kapott tőlük támogatást, mert úgy vélekedtek, hogy ártana az uralkodóház hírnevének, ha terápiára járna, ezért nem engedték meg neki azt. Harry (aki csak az interjú második felében csatlakozott feleségéhez és Oprah-hoz) is arra panaszkodott, hogy a rokonai nem álltak ki Meghan mellett, méghozzá amiatt, mert ők maguk is tartanak a bulvármédia erejétől.

Gondolataim ezzel kapcsolatban:

Az interjúnak ez a kijelentése nekem furcsa. Margit hercegnő, Diana és Harry is jártak terápiára, miért éppen Meghannek ne engedték volna? Ugyanakkor a Good Morning Britain című reggeli műsorban Chris Ship, aki egyike az objektív királyi tudósítóknak, érdekes dologra mutatott rá: arra, hogy azt éppen a Meghannel szembeni zaklatási vádakból tudhattuk meg, hogy a Buckingham-palota HR-osztálya, amelyhez Meghan is fordult, hogy kezeli a problémákat - nagyjából sehogyan. (Az interjú előtt jött ki egy cikk a The Times-ban, amely szerint Meghan több alkalmazottját is zaklatta, és elviselhetetlenül viselkedett velük szemben, az ő főnökük pedig bejelentést tett erről a HR-osztályon, ahol azonban nem foglalkoztak az üggyel állításuk szerint.) Azt tehát el tudom képzelni, hogy a HR valóban semmiféle segítséget nem nyújtott Meghannek, amit ebben a helyzetben elég kifogásolhatónak érzek, tekintettel a körülményekre. 

Frissítés március 10-én 10 órakor: Azóta megnéztem egy beszélgetést az ITV Good Morning című műsorában Dr. Hilary Jones-szal, a műsor egészségügyi szerkesztőjével, aki azt mondta, hogy akár elhisszük Meghannek, akár nem, amit mondott, ő valóban ezt érezte, számára ez "igaz volt". Úgy érezte, hogy senkit nem tudott megközelíteni teljes bizalommal a palotán belül, anélkül, hogy a sajtó megneszelné és kitárgyalná az ügyeket, amelyek a szívét nyomták." Az, amit ez az orvos mondott, elgondolkodtatott, valószínűleg igaza van, és lehet, hogy Meghant inkább ez tartotta vissza attól, hogy terápiára járjon, nem pedig az, hogy nem engedték neki. Ez pedig nagyon szomorúan hangzik, amikor az ember vészhelyzetben nem tud kihez fordulni. 

Ami pedig Harry kijelentését illeti: minden további nélkül el tudom képzelni, hogy a sajtóval kapcsolatban a királyi ház tojáshéjakon kénytelen lépdelni, hiszen a brit bulvármédia híresen kegyetlen tud lenni.

3. Archie lehetséges bőrszíne téma volt a családban

A színesbőrű amerikai anyától származó Meghan azt is elárulta, hogy amikor terhes volt a most csaknem 2 éves fiával, Archie-val, a királyi család tagjai egymás közt beszéltek arról, vajon milyen sötét lesz a születendő gyermek bőrszíne. Harry nem volt hajlandó feltárni, ki volt az, aki felvetette először ezt a kérdést, de azt tudni, hogy Meghan akkor nem volt jelen. 
Gondolataim ezzel kapcsolatban: 
Meg tudom érteni, ez mennyire rosszul eshetett Meghannek, amikor a fülébe került. Azt tudni lehet a fentebb idézett Chris Shiptől, hogy nem a királynő és nem is Fülöp herceg kezdeményezte erről a beszélgetést. Ship szerint ezzel két lehetséges személyre korlátozódott a szám, márpedig Károly hercegre és Vilmosra. Nem is tudok ennél többet hozzáfűzni, ha ez igaz, akkor elfogadhatatlan, elszomorító és rendkívül csalódást keltő. 
archie_1.png

4. Nem engedték, hogy Meghan és Harry fia hercegi címet kapjon

Annak idején, 2019 májusában, miután Archie megszületett, az a hír járta, hogy Harry és Meghan nem szeretnének címet elsőszülött fiuknak, ahhoz hasonlóan, ahogyan Anna hercegnő, a királynő második gyermeke is lemondott arról Péter és Zara nevű gyermekei részére. Meghan az interjúban azonban arról beszélt, hogy miután megtudta: ha Archie-nak nincs hercegi címe, akkor nem jár neki automatikusan védelem, jelezték a palotának, hogy ezesetben szeretnék a hercegi címet neki, de azt megtagadták tőlük. Meghan szerint ebben a döntésben közrejátszhatott az, hogy tartottak attól, milyen külseje lesz gyermekének, mennyire lesz sötét a bőre. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ez már kicsit bonyolultabb ügy. A nemesi címek "kiosztását" a királyi családban az 1917-es Letters Patent, vagyis kiváltságlevél szabályozza, amelyet még V. György, II. Erzsébet nagyapja adott ki. Ugyanebben az évben kiáltották ki azt is, hogy onnantól fogva az addig Szász-Coburg-Gotha dinasztiaként ismert királyi család Windsor néven lesz ismert. Több módosítás után a jelenleg érvényes kiváltságokat rögzítő szabályok szerint az uralkodó utódai, unokáig "lemenően", automatikusan hercegi címet és az HRH megszólítást (Ő Királyi Fensége) kapják. Ugyanakkor feltűnhet, hogy az uralkodó dédunokáinak, Györgynek, Saroltának és Lajosnak is hercegi illetve hercegnői címeik vannak. Ez azért lehet így, mert a wales-i herceg legidősebb fiának legidősebb gyermeke kivételt képez fenti szabály alól, neki jár a hercegi/hercegnői rang és az HRH megszólítás is. Így tehát György automatikusan megkapta a hercegi címet és az HRH megszólítást, Sarolta és Lajos pedig a királynőtől kapott hercegnői és hercegi címet külön kiadott kiváltságlevelek révén, arra hivatkozva, hogy egy jövendőbeli király gyermekei. Archie-nak az Earl of Dumbarton megszólítás, vagyis a Dumbarton grófja megszólítás "járt volna" csupán, tehát Meghan szerintem rosszul tudja, hogy Archie születési jogán herceg lehetne. Ami kicsit azért furcsa. Akkor válhatna belőle herceg, ha a királynő meghal, és nagyapja, Károly kerül a trónra, mert ekkor életbe lépnek az 1917-es Letters Patent rendelkezései.  Azt pedig egyszerűen nem tudom elhinni, hogy amiatt nem akartak Archie-nak hercegi címet adni, mert hátha sötétbőrű lesz. Nem elegáns más bőrszínéről spekulálni, de ha már a családtagok megtették, akkor feltételezem, oda lyukadhattak ki, hogy mivel Meghannak is elég világos tónusú a bőre, Archie-n már alig fog látszódni öröksége, tehát nyugodtan lehet herceg. Már ha valóban eljutottak idáig gondolatban. Ami szégyen lenne, de éppen emiatt számomra ez az eszmefuttatás egyáltalán nem hangzik logikusnak Meghan részéről.  

5. Nem Meghan ríkatta meg anno sógornőjét, Katalint, hanem éppen fordítva történt

Meghan és Harry 2018 májusi esküvője után mintegy fél évvel kezdtek olyan hírek keringeni a brit bulvárlapokban, hogy a sussexi hercegné megríkatta Katalint a saját esküvője előtti előkészületek közben. Meghan elárulta az interjúban: ez éppen fordítva történt. Azt mondta, hogy az esküvő előtt volt egy nagyon "kemény" hetük, amikor Katalin feszült volt, és összetűztek a koszorúslányok ruháin, ezzel megbántva őt, de aztán virágot hozott, bocsánatot kért, Meghan pedig meg is bocsátott neki. Ezen a ponton nem akart további részleteket elárulni arról, min kaptak össze, mert szerinte ez nem lenne fair, hiszen Katalin bocsánatot kért. De azt sem érzi igazságosnak, hogy másképp került ki ez a sztori a köztudatba, mint ahogy valójában lezajlott. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Katalin és Meghan bevallottan nem álltak egymáshoz soha igazán közel, több királyi tudósító (tábortól függetlenül) is hangsúlyozta, hogy a két nő nagyon más személyiség, ráadásul Katalinnak nem volt igazán alkalma foglalkoznia Meghannel, amikor bekerült a családtagok közé. Olvastam olyat, méghozzá a kifejezetten konzervatív Expressben, hogy ez Meghannek nem tetszett, mert nem ezt várta - amit meg is tudok érteni, tekintettel rá, hogy egy teljesen idegen országban és környezetben nem könnyű boldogulni, és ki mástól számíthatna támogatásra az ember, mint például a sógornőjétől. Egy biztos: Katalin nem segített túl sokat Meghannek beilleszkedni, nem tudni, hogy amiatt-e, mert az újdonsült menyasszony nem volt neki szimpatikus, vagy egyszerűen csak azért, mert a saját családi életére és kötelezettségeire koncentrált, valamint amiatt, mert neki ott volt a családja és a kialakult baráti köre, emiatt egyáltalán nem volt fontos számára Meghan társasága. Nagyon szimpatikussá nem teszi ez Katalint, de azért gonosz boszorkánnyá sem. 

 

6. Meghan szerint az udvar is aktívan terjesztett róluk hazugságokat

Arra a kérdésre, hogy mire számít a brit királyi udvartól, miután elhangzik a mostani interjú, Meghan azt válaszolta: azok után, hogy az udvar "aktív szerepet vállalt a róluk szóló hamis híresztelések fenntartásában, nem várhatták, hogy továbbra is csöndben maradjanak". Meghan azt is fejtegette, hogy a királyi család egy családi vállalkozás, amelyben elkülönül a család maga, illetve azok, akik a gépezetet működtetik, a tisztviselők, az udvaroncok. Magyarán: nem feltétlenül a családtagok, hanem holdudvaruk terjesztett róluk hazugságokat. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ezt nem tartom elképzelhetetlennek azok alapján, amit számos királyi tudósító számos fórumon elmondott, könyvekben megírtak, interjúkban bevallottak, méghozzá azt, hogy a királyi család körül működő gépezet bizonyos szegmensei, ha el akarnak juttatni egy adott információt a sajtónak valakiről, akkor azt az udvari dolgozók révén meg is teszik. Ezt nagyon jól lehet érzékeltetni azon keresztül, ahogyan anno Vilmos és Harry szülei, Diana és Károly harcoltak egymás ellen válásuk és szeparációjuk idején. A "wales-iek háborújában" mindenki részt vett, a seregek komornákból, inasokból, sofőrökből, sajtótitkárokból, asszisztensekből, testőrökből és az egyik vagy másik tábor iránt elfogult újságírókból, szerkesztőkből, fotósokból álltak. Természetesen a családtagok és barátok is csak ide vagy oda tartozhattak. Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy ezt a harcot, ami Sussexék és a család többi része között zajlott, az őket körülvevő udvar nem hogy tompítani, hanem még szítani is igyekezett. Erre utal az, ami Meghanről kikerült az interjút megelőzően a sajtóba. 

7. Sussexék azt mondták, hogy nem tervezték mindvégig a kiválásukat, sőt 

Harry herceg a beszélgetés második órájában csatlakozott a két nőhöz, azt már tőle tudtuk meg, hogy szerinte feleségével mindent elkövettek annak érdekében, hogy jó kapcsolat alakuljon ki köztük és a királyi ház között. Úgy fogalmazott: soha nem hagytuk volna el a palotát, ha támogatták volna Meghant. Két éven át latolgatták, hogy mi legyen a jövőjük, vajon a királyi családon belül képzelik-e el azt, tehát ez nem egy hirtelen döntés volt részükről, hanem lassan épült fel bennük a gondolat. Harry-t és Meghant bántotta, hogy többször jelezték aggodalmaikat a rasszista felhangokkal megírt bulvárcikkek miatt, de állítólag a tisztviselők nem tettek semmit az érdekükben. Amikor bejelentették, hogy egyet hátralépnek, akkor még úgy gondolták, meg lehet tenni, hogy Kanadában, amely a Nemzetközösség része, telepszenek le, és ott folytatják valamilyen formában a tevékenységüket, de erre már nem kaptak lehetőséget.

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Számomra ez hihetőnek tűnik. Az Andrew Morton és Omid Scobie-féle könyvben is az áll arról az időszakról, amikor Meghanék megismerkedtek, hogy eleinte szó volt arról: Harry Kanadába költözik, Meghan pedig folytatja a színészkedést, de végül úgy döntöttek, hogy belevetik magukat a királyi család életébe, a jótékonykodásba, Meghan pedig felszámolja kanadai és amerikai életét. Amint hangsúlyozták az interjúban: megpróbálták, de nem ment. Ezt simán el tudom képzelni, van ilyen, hogy az ember azt hiszi, menni fog valami, amiről útközben derül ki, hogy nem olyan, mint amilyennek eredetileg elképzelte, vagy hogy sokkal több buktatóval jár, mint amire számított. Én ebben nem érzek számítást vagy tervezettséget, amit sokan felhánytorgatnak nekik. 

81468739_2887224654632679_7145809378396864512_n.jpg

8. Harry-t szabadította ki Meghan, nem pedig fordítva

Harry herceg az interjú során kijelentette: úgy érezte, hogy "csapdába esett" a királyi családban, amelyből Meghan segítségével tudott kiszabadulni. Hozzátette, egyedül nem lett volna képes lemondani királyi kötelezettségeiről. Harry attól félt a leginkább, hogy megismétlődik, ami édesanyjával történt, és ezért mielőbb ki akarta menekíteni a családját. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ezt mondom már több mint egy éve. Akik követték Harry munkásságát, megkomolyodását a katonaság alatt, az akkor adott nyilatkozatait, azok már jóval korábban sejthették, hogy Harry valószínűleg nem fog élete végéig ebben élni és létezni. Én már akkor elgondolkodtam, amikor Katalin és Vilmos már házasok voltak, és Harry mindig hozzájuk csapódva jelent meg a különböző eseményeken, hogy vajon meddig felel ez meg egy fiatalembernek, hogy a bátyja családja mellett éljen mintegy. Nem is éreztem ezt egészségesnek. Amikor Meghan megjelent a színen, egy nagyon természetes folyamat zajlott: a fiúból férfivá érett Harry-nek végképp elszakadt a köldökzsinór, ami addig bátyjához kötötte, és már nem a tágabb értelemben vett rokonságával érezte magát egynek, hanem a feleségével, ami véleményem szerint egy nagyon is természetes és egészséges dolog. Úgy sejtem, sőt, ezt többször hangsúlyozták is, hogy Archie születése csak méginkább elmélyítette véd-és dacszövetségüket, és onnantól már hármas egységben feszítették szét a számukra nem megfelelő kereteket. Azt pedig külön felháborítónak érzem, hogy mindenki Meghant, a nőt hibáztatta amiatt, hogy egy felnőtt férfi hozott egy döntést, mert úgy érezte, meg kell védenie a családját. 

wales_kozlegeny.JPG

9. A királyi család elzárta a pénzcsapokat tavaly év elején

Sussex hercege arról is beszélt, hogy családja a tavalyi év elején - miután bejelentették távozásukat - minden anyagi támogatást felfüggesztett, ezért csak az édesanyjától, a néhai Diana hercegnőtől örökölt pénz segítségével tudták elhagyni Nagy-Britanniát. Harry úgy vélekedett, hogy anyja "nagyon dühös és szomorú lett volna, ha látja hogyan alakult mindez, de biztosan azt kívánná, hogy boldogok legyünk". Állítólag a biztonsági személyzetet is a család vonta meg tőlük, akkor, amikor már Kanadában voltak, nem pedig a pár mondott le arról. Meghan állítólag könyörgött, hogy legalább Harry-nek adjanak védelmet, mert szüksége lenne rá, de erre nem volt lehetőség. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Nagyon emiatt sajnálni azért nem fogom őket. Diana Harry által örökölt vagyona mintegy negyvenmillió fontra rúg, és Meghan is több millió dollárt összegyűjtött színészkedése idején.

10. Állítólag a királyi család többi tagja féltékeny lett sikereikre

Meghan és Harry állítása szerint a család eleinte befogadó volt velük, ez a hangulat azonban megváltozott, miután bejelentették Archie érkezését, valamint véget ért a rendkívül sikeres ausztrál-új-zélandi-csendes-óceáni körútjuk. Amikor Oprah közvetlenül rákérdezett, hogy féltékenységet éreztek-e a családtagok részéről, arra nem válaszoltak, de voltaképpen ezt sugallták. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ez azért furcsa, mert habár elhiszem, hogy féltékenység ébredhetett bennük, az mindenképpen a brit királyi család javára vált, hogy Harry és Meghan kitűnően kiegészítették Vilmosék párosát, és alapvetően mindenkinek érdeke a palotában, hogy egy körút sikeres legyen. Meghan valódi "nyereség" volt a királyi család számára olyan szempontból, hogy általa meg tudtak szólítani egy olyan réteget is, amit addig nem igazán: a színesbőrű, multikulturális hátterű emberekét. Ezt már korábban is olvastam, hogy Katalin és Vilmos fenyegetve érezték magukat a náluk jóval lazább és közvetlenebb sussexi hercegi pár miatt, ha ez így volt, akkor szerintem rosszul fogták fel a dolgot. Mindkét párt más és más dolgok miatt lehet/lehetett szeretni, egészen eltérő szerepeik voltak, amelyek révén egész más típusú emberek rajongtak értük. 

11. Károly állítólag egy ponton túl nem volt hajlandó felvenni Harry hívásait, amikor a tárgyalások zajlottak a jövőjükről

Harry azt vallja az interjúban, hogy az édesapja egy idő után nem vette fel a hívásait, ezzel próbálta úgymond a szőnyeg alá söpörni a dolgokat. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Őszintén bevallom, erről én most hallottam először, és mivel nincsen róla semmilyen elérhető és hiteles információm, inkább kihagyom, hogy erről a témáról kommentáljak. 

12. Meghan azt állította az interjúban, hogy hivatalos esküvőjük előtt három nappal már összeházasodtak

A hercegné bevallotta, hogy három nappal az esküvőjük előtt a Kensington-palota egy hátsó udvarában esküt tettek egymásnak Harry-vel a canterbury-i érsek jelenlétében. "Felhívtuk az érseket, és azt mondtuk neki: Ez az előadás (a május 19-i esküvő) a világnak szól, de mi egymás között szeretnénk az egyesülésünket."

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Az anglikán egyház csak azt a házasságot ismeri el legálisnak, amelyen legalább két tanú is jelen van, tehát jogi értelemben ez nem tekinthető házasságnak. 

+1: A pár lányt vár  

Amikor Harry is becsatlakozott a beszélgetésbe, akkor árulták el, hogy ezúttal kislányt várnak. Meghan és Harry idén Valentin-napon jelentették be második gyermekük érkezését. A hercegné tavaly nyáron elvetélt, ezt egy publicisztikában osztotta meg a világgal.

 

Néhány pozitív kijelentésük is volt:

Meghan nagy csodálattal beszélt a királynőről, azt mondta, ő mindig "csodálatos volt" vele, nagyon melegen fogadta a családban, és nagyon szeretett vele időt tölteni. Felidézte, hogy amikor közösen jelentek meg egy eseményen kettesben (ami egyébként hatalmas kegynek számít), akkor ajándékot kapott az idős uralkodótól, egy gyöngyfülbevalót és nyakláncot, sőt, II. Erzsébet be is takargatta őt a kocsiban saját plédjével. A királynő Meghant saját nagymamájára emlékeztette.

Meghan Katalinról, Vilmos herceg feleségéről is pozitívan beszélt, azt mondta: "Katalin jó ember", és hozzátette: "Ha őt szereted, nem kell engem gyűlölnöd és fordítva." A hercegné szerint azzal élezték ki köztük a feszültséget, hogy valamiért a "hero" és a "villain", vagyis a hős és a gonosz szerepeit osztották rájuk.

Harry azt mondta, nagyszüleivel rendszeres a kapcsolata, sokat beszélnek Zoomon és sms-eznek is a királynővel és Fülöp herceggel. Csalódott, amiért elvették tiszteletbeli katonai címeit, de továbbra is tiszteli a királynőt. 

Azt mondta, együttérez azokkal, akik benne ragadtak az intézményben, mint például Vilmos és apja, Károly, és nincs lehetőségük abból kilépni. (Más kérdés, ők vajon kérnek-e ebből az együttérzésből.) 

Végkövetkeztetés

Ezt most egyszerre nehéz megemészteni, valószínűleg napokig fog tartani, hogy helyükre kerüljenek és leülepedjenek a dolgok bennem. Most csak két dolgot emelnék ki, ami feltűnt: az, hogy nem említettek neveket, számomra kissé hiteltelenné teszi az interjút. Értem, miért döntöttek így, de ez így nagyon sokféleképpen magyarázható. Amikor rasszizmussal és azzal vádolják a királyi család tagjait és az intézményt, ami körülveszi őket, hogy nem segítettek nekik, akkor nem lehet tudni, pontosan kiről beszélnek - lehet, hogy egy emberről van szó, lehet, hogy többről. Lehet, hogy a rokonokról, de az is lehet, hogy a tisztviselőkről. Ez egyfelől kicsit levon az interjú értékéből, de ha onnan nézem, akkor lehet, hogy azért csinálták így, mert nem azt akarták elmondani, ki mit tett velük, hanem azt, hogy mit éltek át. Innen nézve már elegánsabb megoldást választottak.

A másik dolog pedig: Meghan és Harry elég súlyos vádakkal illettek embereket, akikről nem tudni kicsodák, miközben többször is hangsúlyozták, hogy milyen kitűnő a kapcsolatuk II. Erzsébettel és Fülöp herceggel. A királynő az intézmény feje. Ő a felelős érte. Szerintem nem lehet úgy bírálni egy intézményt, hogy azt mondod: a főnök nem tehet arról, ami ott zajlik, ez abszurd! Tehát ez voltaképpen - akármennyire is hangsúlyozzák, hogy mennyire csodálják és szeretik őt - támadás ellene is. Ha igazak a vádak, akkor nem ártana megreformálni az intézményt, csakhogy ez nem valószínű, hogy II. Erzsébet életében fog megtörténni. 

Most kifogytam a gondolatokból, de ha még lesznek, akkor jelentkezem a héten. 

 

Meghan: Nem én ríkattam meg Katalint, hanem ő engem

Sikerült megnéznem éjszaka a Meghannel és Harry-vel készített Oprah-interjút, de mivel rendkívül késő volt, mire befejeződött, csak a legfontosabb pontjait tudtam leírni, kommentár nélkül. Néhányszor lefagyott a közvetítés, de úgy vélem, a beszélgetés 90 százalékát sikerült végighallgatnom és néznem. Illetve mégis lenne egy megjegyzésem: az eddigi, hasonló, mindent felfedő interjúk a megkérdezettek számára nem túl jól sültek el. Most van egy olyan érzésem, hogy ez az interjú nem Meghan és Harry számára lesz pusztító hatással, hanem a palotára és a családtagokra. Hiszen nekik már nincs mit veszteniük, de a dolgok, amiket felfedtek - ha igazak - , nem vetnek túl jó fényt a monarchiára, és akkor még finoman fogalmaztam. 

A frissített cikk, amelyben már feldolgozva és kontextusba helyezve olvashatjátok az interjú állításait, ide kattintva elérhető!

 

oprah_3.JPG

Ezekről beszélt Meghan, aki az első órában egyedül volt Oprah-val: 

  • Eleinte egyáltalán nem fogta fel, mit jelent a brit királyi család tagjának lenni, alábecsülte a Koronával járó "örökséget" családi értelemben. 
  • Azt állította, a történet arról, amely esküvőjük után körülbelül hat hónappal robbant a médiában, nevezetesen hogy ő ríkatta meg Katalint, az éppen fordítva történt. Azt mondta, hogy az esküvő előtt volt egy nagyon  kemény hetük, amikor Katalin feszült volt, és megbántotta őt, de aztán virágot hozott, bocsánatot kért, Meghan pedig meg is bocsátott neki. Ezen a ponton nem akart további részleteket elárulni arról, min kaptak össze, mert szerinte ez nem lenne fair, hiszen Katalin bocsánatot kért. De azt sem érzi igazságosnak, hogy másképp került ki ez a sztori a köztudatba, mint ahogy valójában lezajlott. Hozzáfűzte: "Katalin jó ember", ha őt szereted, nem kell engem gyűlölnöd és fordítva. Viszont valamiért a "hero" és a "villain", vagyis a hős és a gonosz  szerepeit osztották rájuk.

sogorok.JPG

  • Hálás volt azért, hogy független emberként érkezett a királyi család kötelékébe, és hogy volt hangja, amit használhatott korábban, de ezt később elhallgattatták, a környezetének is világos utasításokat adtak arról, hogy hogyan viselkedjenek, ők pedig -rokonok, barátok - mindent meg is tettek, amit a palota tisztviselői kértek tőlük. Ezen a ponton azt mondta Meghan, hogy a barátai aggódva hívták őt többször is, de ő megnyugtatta őket, hogy ne idegeskedjenek, ezt azért kell megtenniük, hogy megvédjék őt.
  • Miután összeházasodtak, akkor kezdtek rosszabbá válni a dolgok, Meghan pedig úgy érezte, nem hogy nem védték meg őket, de hazudni is képesek voltak azért, hogy más családtagokat megvédjenek. 
  • Meghan azt fejtegette, hogy a királyi család egy családi vállalkozás, amiben elkülönül a család maga, illetve azok, akik a gépezetet működtetik, a tisztviselők, az udvaroncok. 
  • Meghan nagy csodálattal beszélt a királynőről, azt mondta, ő mindig "csodálatos volt" vele, nagyon melegen fogadta a családban, és nagyon szeretett vele időt tölteni, például amikor közösen jelentek meg egy eseményen kettesben, akkor ajándékot kapott tőle, egy gyöngyfülbevalót és nyakláncot, sőt, II. Erzsébet be is takargatta őt a kocsiban saját plédjével. A királynő Meghant saját nagymamájára emlékeztette.  

meghan_and_hm.JPG

  • Többször is elismételte, hogy semmi nem olyan a királyi családban, mint amilyennek kívülről tűnik, mint amilyennek kinéz. 
  • Azt is mondta, úgy lehetne elképzelni azt, amin átment, mint amit most a karantén jelent rengeteg ember számára.
  • Voltak megbeszélések arról, hogy Archie herceg lesz-e, és Meghannek, valamint Harry-nek ezzel nem is lett volna baja, de végül kiderült, hogy Archie nem kapja meg a hercegi címet, és az ezzel járó védelmet sem. 
  • Ami egészen döbbenetes, hogy azt mondta, zajlottak beszélgetések a családban arról, amikor ő nem volt ott, hogy milyen sötét lesz Archie bőre gyerekként és később, hogyan fognak kinézni a gyerekeik. 

archie_1.png

  • Beszélt a körutakról is, amelyeken Harry-vel részt vettek, és azt mondta, hogy ezeken úgy tettek, mintha minden rendben lett volna, de amikor megkérdezte tőle Dél-Afrikában egy újságíró, hogy hogy van, kitört belőle, hogy nem érzi jól magát. Miután visszatértek Ausztráliából, akkor jött rá, hogy fog kinézni az életük. 
  • Meghan szerint karaktergyilkosságot követtek el ellene, és úgy érezte, hogy nem védte meg a támadások ellen a palota. 
  • Nem szívesen beszélt róla Harry-nek, hogy úgy érezte: veszélyben van az élete, de végülis elmondta, milyen aggodalmai vannak. Felkereste a palota humánerőforrás részlegét, és megosztotta velük aggodalmait, hogy őt nem védik meg, akik megértően meghallgatták, de soha semmit nem tettek. Diana egyik legjobb barátnőjével is beszélt, akinek már volt tapasztalata a hasonló helyzetekkel. Szeretett volna terápiára járni, de állítása szerint ezt a palota nem engedte neki. 
  • Meghan egyre rosszabbul érezte magát lelkileg terhessége alatt, és akkor érezte magát a legrosszabbul, mielőtt 2019 januárjában egy Cirque du Soleil-eseményen volt jelenésük Harry-vel az Albert Hallban. Aznap Meghan kiborult, és bevallotta Harry-nek, hogy öngyilkossági gondolatokat forgat a fejében. 

Aznap este készült ez a kép, döbbenetes, mennyire nem látszódott rajta, milyen rosszul volt lelkileg. 

meghan_sicrque.JPG

  • Azt mondta, készen áll arra, hogy elveszítsen további dolgokat, hiszen már elveszítette az apját (nem szó szerint, hanem elhidegültek egymástól), egy gyereket (elvetélt), az identitását, és reméli, hogy az emberek a története révén felfogják, hogy mindennek van egy másik oldala is.  
  • Ezen a ponton Harry is becsatlakozott az interjúba, Oprah előszöris gratulált nekik a gyermekhez, aki....lány lesz! Harry arról beszélt, hogy bármilyen nemű gyermeknek örültek volna, de ez így maga a tökély, hiszen lesz egy fiuk és egy lányuk. 

81468739_2887224654632679_7145809378396864512_n.jpgErről beszélt Harry:

  • Két éven át latolgatták, hogy mi legyen a jövőjük, vajon a királyi családon belül képzelik-e el azt, tehát ez nem egy hirtelen döntés volt.  
  • Többször jelezte ő is az aggodalmait, de nem történt semmi. Nem segítettek nekik, nem változott semmi,  ezért bejelentették, hogy visszalépnek, hátralépnek, és akkor még úgy gondolták, meg lehet tenni, hogy elutaznak egy országba, amely a Nemzetközösség része, és ott folytatják valamilyen formában a tevékenységüket. 
  • Harry bevallotta: három nappal az esküvőjük előtt összeházasította őket egy pap. Arról is beszélt, hogy az apja, Károly herceg nem veszi fel a hívásait. 
  • Harry-re ránehezedett Meghan rossz hangulata, megpróbált neki segíteni, de szégyellte volna feltárni a családja előtt, hogy a feleségének segítségre lenne szüksége. 
  • Harry felemlegette azt az esetet, amikor 70 brit képviselő írt a palotának egy támogató levelet Meghan felé, amelyben elítélték a médiát, amiért "kolonialista" felhangokkal tudósítanak róla. Harry-nek fájt, hogy a palota ezután sem adott ki támogató közleményt. 
  • Harry szerint a családja fél a bulvármédiától, attól, hogy ellenük fordulnak. 
  • Harry azt mondta, mindenki kedvesen fogadta Meghant a családban, főleg a királynő, aki "csodálatos" volt vele.
  • A család befogadó hangulata azonban megváltozott, miután bejelentették Archie érkezését, valamint véget ért a rendkívül sikeres ausztrál-új-zélandi-csendes-óceáni körútjuk. Ezen a ponton említésre került a The Crown is, párhuzamba hozták az útjukat Diana és Károly ausztráliai útjával. 
  • Állítólag a család vonta vissza tőlük a biztonsági személyzetet, amikor már Kanadában voltak, nem ők mondtak le róla. 
  • Azt mondta, Diana dühös lenne amiatt, hogyan kezelték őket. 
  • 2020 első félévében a család elzárta a pénzcsapot, de ez nem volt gond, mert Harry-nek megvolt a vagyona, amit édesanyjától örökölt. 
  • Harry rendszeresen beszél Zoomon nagymamájával, akit "mélyen tisztel". Apjával viszont dolgozniuk kellett a kapcsolatukon. 
  • A poklon mentek keresztül Vilmossal, de erről nem mondott többet Harry. 
  • Az Archie bőrszínéről folyó beszélgetést Harry nem volt hajlandó megosztani. 
  • Ha támogatták volna őket, akkor maradtak volna. Mindent megtettek, hogy működjön a dolog, és hogy megvédjék a családot. 
  • Soha nem az volt az igazi céljuk, ahogy végül a dolgok alakultak, de nem fognak panaszkodni, mert boldog családban élnek, és mindenük megvan. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezért áll a bál megint Meghan és Harry körül

"Ebben most semmi újdonság nincs" - kommentálta péntek délután egyik kollégám, amikor kijött a Buckingham-palota közleménye, amely szerint Meghan és Harry nem térnek vissza a brit királyi család dolgozó tagjainak sorába, ráadásul elveszítik védnökségeiket is. Ez igenis újdonság, sőt, igen nagy jelentőségű hír, tekintettel arra, hogy ezzel most már 100 százalékosan egyértelművé vált: a párnak nem áll szándékában a jövőben sem meggondolnia magát. Egyesek szerint ennek ellenére fáj nekik védnökségeik elvesztése, Harry pedig valóságos csapásként éli meg tiszteletbeli katonai címeinek visszavonását.  

81407578_2887224451299366_1108631226324877312_n.jpg

Mindazoknak, akik már nem emlékeznek rá: a sussexi hercegi pár tavaly január elején jelentette be, hogy többé nem kívánnak a királyi család dolgozó tagjai lenni. A botrány hullámai magasra csaptak, sokan dicsérték a döntést, rengetegen viszont elítélték őket, főleg Meghant, akit felelősnek tartottak, amiért Harry-t úgymond "elragadta" családjától. Néhány nappal később Harry tárgyalásokat kezdett a trónöröklési sorrendben a második helyet elfoglaló bátyjával, Vilmossal, édesapjával, a trónörökös Károly herceggel és magával a királynővel, nagymamájával.

A megbeszéléseken megállapodtak, hogy a 2021. március 31-ig tartó átmeneti periódus ideje alatt Harry és felesége, Meghan nem vállalnak hivatalos kötelezettségeket, de a határidő lejártának közeledtével ismét megvizsgálják, a jövőben milyen szerepet vállalnak majd a brit királyi családban. Akkor sokan úgy vélték, ez a királynő ötlete volt, aki így próbálta Harry-ék előtt nyitva tartani a visszatérés lehetőségének ajtaját.

Mi történt az elmúlt egy évben? 

Elég sokminden: Harry először visszautazott Kanadába, ahol néhány hónapig visszavonultan éldegéltek Meghannel, sétáltak a fenyőerdőkben, időről-időre hallattak csak magukról, egyszer Meghan benézett egy nőegyletbe, készült róluk néhány lesifotó, de ottlétük alapvetően csendes volt.

A pár ebben a kíváncsi szemek elől jól elrejtett házban élt Kanadában

canada_3.JPG

Miután azonban márciusban lesújtott a koronavírus-járvány, a pár váratlanul repülőre szállt, és a járatok teljes leállítása előtt Los Angelesbe utazott. Sok királyi tudósító egyébként már akkor pedzegette: valószínűleg végig az volt a céljuk, hogy az Egyesült Államokba költözzenek, de nem akartak ezzel rögtön nagy botrányt kavarni, megfelelőbb választásnak tartották eleinte Kanadát, ahol Harry nagymamája, a királynő még mindig az államfő szerepét tölti be. Eleinte Los Angeles-i életük is viszonylag csendes volt, csak akkor kerültek címlapokra, amikor önkéntesként segítettek egy helyi jótékonysági szervezetnek, vagy kiderült, hogy luxuslakóparkban élnek. Arról is hírt adott a nemzetközi média, hogy felszólaltak egy vezetői konferencián.

Nagyobb sajtóvisszhangot - és kommentcunamit - inkább az keltett, amikor kiderült: produkciós cégük százmillió dolláros megállapodást írt alá a Netflixszel, saját alapítványt hoztak létre Archewell néven, házat vettek Montecitóban, olyan sztárokkal barátkoznak, mint Oprah Winfrey vagy hogy podcastokat kezdtek gyártani a Spotify-nak. Novemberben az vetett hullámokat, hogy Meghan véleménycikket jelentetett meg a New York Times-ban, amelyben saját vetéléséről írt. A novemberi brit emlékezésnapi  (Remembrance Day) ünnepségek körül is volt egy kisebb összecsapás a palota és Harry között, amikor a sussexi herceg szerette volna, ha a nevében is elhelyeznek koszorút a londoni Cenotaphnál a központi megemlékezésen, de ezt visszautasították, annak ellenére, hogy Harry 10 évig szolgált a brit hadsereg kötelékében, és ez az alkalom az elesett katonák és a sérült veteránok előtti tiszteletadásról szól.

Egészen az idei Valentin-napig azonban nem érkeztek róluk valódi bombahírek. Aznap viszont bejelentették, hogy Meghan várandós második gyermekükkel, hétfőn pedig királyi tudósítók kiderítették, hogy a pár március 7-én másfél órás interjút ad az amerikai televíziózás koronázatlan királynőjének, Oprah Winfrey-nek. Már csütörtökön megjelent a People-magazinban, hogy Sussexék ennek hatására valószínűleg elveszítik védnökségeiket, tekintettel rá, hogy a palota szemében egy "tell-all" interjú a lehető legrosszabb lépés, ami elképzelhető.

Nem beszélve arról, hogy az interjú időzítését, és főleg azt, hogy előzetesen a házaspár nem jelezte a királynőnek ezzel kapcsolatos szándékát, sokan arrogáns lépésként értelmezték. Voltaképpen Harry és Meghan ezzel egyértelműen jelezték, hogy milyen jövőt képzelnek el maguknak, és hogy nem szeretnének visszatérni a brit királyi család dolgozó tagjainak sorába. Nem csoda, ha a szürke eminenciások úgy döntöttek: azonnal lépéseket kell tenni, amelyek kifejezik a palota eltávolodását Sussexéktől.

Harry és Meghan tavaly márciusban a Westminster-apátságban jelent meg utoljára hivatalosan a brit királyi család képviseletében a Nemzetközösségi misén

hm_cd_westm_jo.jpg

A királyi család tagjainak interjúi a múltban ugyanis legtöbbször katasztrofálisnak bizonyultak. Legalábbis azok, amelyekben valaki magyarázkodásra kényszerült - mint a pedofíliával megvádolt András herceg - , vagy saját titkait teregette ki - mint Diana az elhíresült Martin Bashir-interjúban - , vagy amiben valaki saját magát szerette volna jobb színben feltünteni - mint anno Károly herceg a Jonathan Dimblebey-interjúban. Tehát pénteken először a Buckingham-palota adott ki közleményt arról, hogy a sussexi herceg és hercegné megerősítették II. Erzsébet királynőnek: nem térnek vissza dolgozó tagként a királyi családba.

De akkor mi az újdonság? 

A közleményben arról is szó volt, hogy a házaspár visszaadja több szervezet védnökségét, valamint Harry visszaszolgáltatja tiszteletbeli katonai címeit. Amint írták: "A herceggel való tárgyalásokat követően a királynő megerősítette, hogy a királyi család hivatalos kötelezettségeitől visszalépés miatt nem lehetséges, hogy továbbra is betöltsék azokat a felelősségköröket, amelyek a köz szolgálatával eltöltött élet velejárói. Így a tiszteletbeli katonai címeket és királyi védnökségeket a sussexi herceg és hercegné visszaadják a királynőnek, mielőtt azokat más tagok között szétosztják. Habár mindannyiunkat elszomorít ez a döntés, a herceg és a hercegné a család szeretett tagjai maradnak továbbra is."

Érdekes, hogy erre reagálva Sussexék is kiadtak egy közleményt, amely több királyi tudósító illetve kommentelő szerint kissé szemtelenre sikerült, vagy legalábbis odaszúrásképpen értelmezhető. Azt írják ugyanis: ahogyan azt a múlt évi munkájuk is megmutatja, a sussexi herceg és hercegné továbbra is elkötelezettek maradnak amellett, hogy szolgáljanak és kötelezettségeket teljesítsenek az Egyesült Királyságban és világszerte, és a jövőben is támogatni kívánják azokat a szervezeteket, amelyeket korábban is képviseltek. „Mindannyian szolgálhatunk az életünk során. A szolgálat ugyanis univerzális.” 

Meghan és Harry virágokat ültetnek egy hollywoodi iskolában

118765832_943549592789421_1952478887134306097_o_1_1.jpg

Az nekem is feltűnt, hogy a palota által kiadott közleményben legalább annyi ott van, hogy elszomorítja őket a döntés, míg Harry-ék közleménye nem mutat sok érzelmet. Többen azzal támadják őket, hogy legalább a köszönetüket kifejezhették volna a királynőnek, aki végig méltósággal viselte azt a nyilvánvalóan nem könnyű időszakot, amikor kiderült, hogy a pár nem akarja többé képviselni a koronát.

Nem tudni, valóban odaszúrásként értelmezhető-e Sussexék közleményének utolsó sora, azt azonban több "közeli barát", sőt, komolyan vehető királyi tudósítók is megerősítették már, hogy Harry-nek nagyon rosszul esik az, hogy a számára sokat jelentő brit hadsereggel is meg kell szakítania a hivatalos kapcsolatokat. Anno Meghan és Harry szerették volna, ha megtarthatják védnökségeiket, Harry a katonai címeit és ha a királynőt továbbra is képviselhetik a Nemzetközösségi Alap nagyköveteiként. A palota azonban már az elejétől nyilvánvalóvá tette, hogy részükről nem elképzelhető egy "félig bent- félig kint" -megoldás, amit Sussexék elképzeltek. Az átmeneti periódus, habár március 31-éig tart hivatalosan, ezzel lezártnak tekinthető. 

A házaspár marad Sussex hercege és hercegnéje, de az HRH (Őkirályi Fensége) megszólítást nem használhatják, egyébként ez már 2020. március 31-e óta így van. Azt már tavaly nyilvánvalóvá tette a palota, hogy nem használhatják a "royal" vagyis királyi jelzőt sem közösségi médiafelületeiken, sem esetleges márkanevükben vagy alapítványuk nevében. A windsori Frogmore Cottage-ot már tavaly átengedték Harry unokatestvérének, Eugénia hercegnőnek és férjének, Jack Brooksbanknek, akiknek a családja éppen a múlt héten bővült háromra. Az újdonság a védnökségek, illetve a tiszteletbeli katonai címek elvesztése, valamint az, hogy saját maguk közölték még az átmeneti időszak lejárta előtt: most már biztosan nem térnek vissza. 

A közösségi médián persze beindult a kommentháború, és néhányan kiemelték: az alapítványok, amelyeknek védnökségétől most megfosztották a házaspárt, korábban azt kommunikálták, hogy szeretnék őket "megtartani". Amit még sokan felemlegetnek, hogy András hercegnek, akire a pedofília árnyéka vetült, és botrányos, 2019 októberi interjúja után vissza is vonult, nem kellett lemondania a hadseregben betöltött tiszteletbeli katonai címeiről. Ez a döntés valóban kettős mércét mutat és számomra is érthetetlen.  

Az alapítványok reakciói 

Nem sokkal a bejelentés után a Királynő Nemzetközösségi Alapja, amelyet több külföldi hivatalos úton is képviselt a házaspár...

valamint a Nemzeti Színház, amelynek Meghan volt a védnöke,

illetve a Rögbi Futballiga (RFL) és az Angol Rögbiszövetség is megköszönte Harry-nek és Meghannek a munkáját, minden jót kívánva nekik. 

Meghan továbbra is védnöke marad a Mayhew állatmenhelynek, a Smart Works Charity-nek, amely munkanélküli nőknek ad karriertanácsokat, és öltözteti fel őket állásinterjúkra adományokból, Harry pedig folytatja együttműködését a WellChilddal, ami egy beteg gyermekeket és családjaikat támogató szervezet.

Harry természetesen továbbra is támogatja a Sentebalét, amelyet édesanyja halála után ő hívott életre barátjával, a lesothói Seeiso herceggel, hogy folytassa Diana munkáját a HIV/AIDS-es gyermekek megsegítéséért. A herceg szerelemprojektje, a sérült veteránok támogatására létrehozott Invictus Games Alapítvány is megmarad, és folytatják a közös munkát. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Sentebale (@sentebale)

 

 

 

Valóban azért zárták intézménybe a királynő unokatestvéreit, hogy ne vessenek rossz fényt a királyi családra?

Megrázó történetet tárt fel A korona című sorozat negyedik évadának hetedik része, a Hereditary Principle: azt, hogy Erzsébet királynő két elsőfokú unokatestvére hosszú éveken át elmegyógyintézményben élt. Az epizód szerint az Anyakirályné, a lányok nagynénje, helyeselte Nerissa és Katherine mentális betegeket kezelő intézetbe zárását, méghozzá azért, hogy ne vessenek rossz fényt a királyi családra, amikor ő beházasodik tagjai közé. A valóság azonban ezúttal elég távol esik az epizódban bemutatottaktól. 

nk.JPG

A két lány Elizabeth Bowes-Lyon, vagyis az Anyakirályné 14 évvel idősebb bátyja, John Bowes-Lyon és felesége, Fenella Hepburn-Stuart-Forbes-Trefusis gyermekei voltak. Nerissát és Katherine-t orvosi tanácsra, és addigra megözvegyült édesanyjuk beleegyezésével zárták intézménybe 1941-ben. A Surrey megyében található redhilli Royal Earlswood Hospitalba szállították őket, ekkor Nerissa 22 éves, Katherine pedig mindössze 15 éves volt. Róluk fellelhető források szerint szellemi színvonaluk olyan volt, mint egy hároméves gyereké. 

kn.JPG

Egykori ápolójuk, Onelle Braithwaite azt mondta a testvérekről, hogy ha a királynő vagy az Anyakirályné jelent meg a tévében, akkor pukedliztek, méghozzá nagyon mélyen. „Nyilvánvalóan voltak valamiféle emlékeik. Olyan szomorú volt… Ha az ember arra gondol, milyen életet élhettek volna! Szeretetreméltóak voltak, nem tudtak beszélni, de rámutattak dolgokra, és kiadtak hangokat. Ha az ember ismerte őket, akkor értette, mit akarnak mondani. Ma már valószínűleg beszédterápiára járnának, és sokkal jobban kommunikálnának” – idézte fel Braithwaite egy 2011-es, Channel 4 által készített dokumentumfilmben, amelynek címe A királynő elrejtett unokatestvérei (The Queen’s Hidden Cousins).

Édesanyjuk, Fenella, 1966-ban bekövetkezett haláláig látogatta lányait, de a kórház szerint azóta a családból senki nem járt náluk. Azt nem tudni, hogy Margit hercegnő valóban kutatott-e a testvérek után, mint az epizódban, és hogy amikor tudomást szerzett róluk, valóban odaküldte-e bizalmasát és barátját, Derek 'Dazzle' Jennings-t. Arról viszont van feljegyzés, hogy az Anyakirályné csak 1982-ben szerzett róla tudomást, hogy Nerissa és Katherine még élnek. Ekkor jelentős adományt küldött az intézménynek, habár arról nem tudni, hogy meg is látogatta volna unokahúgait. 

A nagyközönség csak öt évvel később szerzett tudomást a testvérekről, amikor 1987-ben a The Sun brit bulvárújság kirobbantotta az ügyet. Ennek nyomán számos sajtótermék utánament a sztorinak, a többi között egy kanadai hírmagazin, a Macleans is. Ennek archívumában találtam egy 1987-es cikket, amely felfedi, hogy Nerissa 1986-ban hunyt el, és temetésén csak néhány ápoló volt jelen. A magazin azt írja: a 66 évesen elhunyt Nerissát a kórház közelében temették el, és a sírt nem jelölte sem fejfa, sem sírkő, mindössze egy néhány centiméteres műanyag lap.

nerissa.JPG

 

Lady Elizabeth Anson, a két testvér unokahúga bevallotta az újságnak, hogy „el volt keseredve”, amikor ez kiderült, és megfogadta, hogy valódi, rendes sírkövet állíttat nagynénjének, ami a következő évben meg is valósult.

Törölték őket a brit arisztokrácia bibliáiból

A testvérek létezése valószínűleg azért is maradt olyan sokáig titokban, mert anyok anyja, Fenella titokzatos módon töröltette őket a brit arisztokrácia két „bibliája”, a Burke’s Peearage és a Debrett’s lapjairól. Ez a két kiadvány a nemesség tagjait lexikonszerűen tartja számon, ezt forgatták annak idején az anyák, hogy fiaiknak, lányaiknak kellően előkelő házastársat találjanak. Fenella azonban - sokakat megtévesztve - azt jelentette lányairól a kiadványok szerkesztőinek, hogy elhunytak.

A Burke’s Peerage készítői úgy tudták, hogy Nerissa 1940-ben, Katherine pedig 1961-ben halt meg, annak ellenére, hogy Nerissa 1986-ig élt, Katherine pedig 2014-ig. Egyébként ezzel kapcsolatban van is egy jelenet az epizódban: amikor Margit hercegnő kideríti, hogy unokatestvéreik még élnek, annak ellenére, hogy ők úgy tudták, már meghaltak, a királynő és húga azonnal a windsori kastély könyvtára felé veszik az irányt, ahol lehalásznak a polcról két hatalmas Burke’s Peerage-et. Amiben az áll, hogy a lányok már meghaltak.

A Macleans archívumában fellelhető cikk szerint a Burke’s egyik szerkesztője, Harold Brooks-Baker meg volt lepődve, amikor kiderült az igazság. Azt állította: „Ha a Bowes-Lyon-család ezt mondta volna nekünk, akkor ezt tettük volna bele a könyvbe. Nem normális dolog kételkedni a királyi család tagjainak szavában.”

A Debrett’s szerkesztői már az 50-es években kitörölték a két nevet a családfáról – olvasható a Vanity Fair cikkében. 

Az ügy 1987-es kirobbanását követően a kiadvány egy szerkesztője azt mondta az újságnak: Nekem úgy tűnt, hogy édesanyjuk többé-kevésbé elutasította őket mint lányait. Öt lánya volt, és ez a kettő sajnos mentális zavarral született, ő pedig kizárta őket a tudatából.”

Valóban a királyi családdal való kapcsolataik miatt zárták őket mentális intézménybe?

A The Crown azt sugallja, sőt, az Anyakirályné szájába is adja, hogy amiatt volt szükség a lányok bezárására 1941-ben, mert már eleve vékony szálon függött a királyság sorsa, miután 1936-ban VIII. Edward az őt érintő botrány mentén lemondott a trónról, és attól féltek, hogy ha az ő terhelt unokahúgairól tudomást szerez a publikum, a nép végképp kétségbe vonja a királyi család jogosultságát a trónra, amikor ő beházasodik tagjai közé. A logikai bukfenc azonban ott van a történetben Garreth Russel történész szerint, hogy Elizabeth Bowes-Lyon 1923-ban ment hozzá az akkor még „csak” yorki herceghez, míg a két lányt 1941-ben vitték intézetbe, vagyis a elhelyezésük 18 évvel a beházasodás után történt. Sőt, öt évvel azután, hogy a yorki hercegi pár trónra lépett 1936-ban. Ráadásul – hívja fel a figyelmet a történész - nincs semmilyen arra vonatkozó bizonyíték, hogy a jövőbeni Anyakirályné (aki ekkor még Erzsébet brit királyné volt, VI. György feleségeként) 1941-ben részt vett volna a lányok intézetbe zárásában, vagy hogy egyáltalán tudta volna pontosan, mi történt velük.

Szakértők azt is kiderítették, hogy habár a Bowes-Lyon családnak voltak kapcsolatai a Windsorokkal, az örökletes betegség még csak nem is az Anyakirályné rokonai, hanem sógornője, Fenella felmenői révén került a famíliába. Az értelmi visszamaradottságot okozó hibás gént az intézetbe zárt lányok közös anyai nagyapja, Clinton báró hordozta, ami csak a nőrokonokra öröklődött tovább. 

A The Crownban azt is megemlítik, hogy Fenella nővérét, Harrietet, valamint három lányát, Idoneát, Rosemary-t és Ethelredát is ugyanabba az intézetbe zárták. Ők is örökölték a hibás gént, és az egyértelmű, hogy ez az ág semmilyen vérségi módon nem kapcsolódott a királyi családhoz.

Katherine Bowes-Lyon 2014-ben halt meg, anélkül, hogy akár a királyi család, akár a Bowes-Lyon família megmagyarázta volna, mi szükség volt arra, hogy zárt intézménybe küldjék őt, majd halottnak nyilvánítsák a világ számára.

katherine.JPG 

Miről szól ez az epizód valójában?

A társadalmi vitában, amely a The Crown negyedik évada körül zajlik arról, hogy szabad-e ennyire a közelmúltban játszódó eseményeket, például Diana hercegnő és Károly szerencsétlen házasságát nem dokumentumfilmes szinten boncolgatni, hanem drámaként feldolgozni, eddig annak a pártját fogtam, hogy szabad. De szerintem ez az epizód félrecsúszott. Azzal, úgy vélem, nincs baj, ha az eseményeket egy rendező, író a saját szűrőjén keresztül ábrázolja, esetleg hozzátesz olyan drámai elemeket, amelyek nem biztos, hogy megtörténtek, de az események sorrendiségén és valóságtartalmán nem változtatnak; párbeszédeket alkot, amik nem történtek meg, annak érdekében, hogy a nézőnek jobban átjöjjön a lényeg - ez rendben van. De azt történelemszerető emberként nehéz elfogadni, hogy konkrét csúsztatások vannak ebben a részben. Arra is gondoltam, hogy talán maga az epizód sem feltétlenül arra próbált kilyukadni (vagy nem pont arra kellett volna kilyukadnia), mennyire kegyetlen a királyi család, hanem arra, hogy a rokonok intézménybe zárása évszázadokig, sőt, még a 20. században is bevett szokás volt, és hogy mennyire szomorú volt ez a gyakorlat.

Gyakorlatilag a legutóbbi évtizedekig stigma övezte a mentális betegségeket, amire természetesen a királyi családban is volt több példa - elég csak III. György megőrülésére vagy Fülöp herceg édesanyjának, Alíz hercegnőnek az intézménybe záratására gondolni. Az epizódban megemlítik János herceget, VI. György öccsét, Erzsébet királynő nagybátyját is, aki súlyos epilepsziától szenvedett, és akit a királyi család gyakorlatilag eldugott a világ szeme elől. (Róla már nagyon rég készülök egy bejegyzéssel.)

Talán ez ennek az epizódnak a mélyben húzódó, igazi lényege, amit kevésbé sikerült megragadniuk a készítőknek: hogy a társadalmi elvárások miatt és a kor divatjának megfelelően milyen szomorú sors jutott még néhány évtizede is az akár kisebb, akár nagyobb mentális problémákkal küszködő rokonoknak. 

 

süti beállítások módosítása