Royal sztorik & királyi krónikák

Mi igaz és mi nem az új Sisi-sorozatban, A császárnéban?

2022. október 22. - nofret

Évtizedek óta nem készült annyi film és sorozat Erzsébet királynéról (Sisiről), mint az utóbbi időben: először kijött az RTL-en a Sisi, majd a Netflixen A császárné (The Empress), végül a Fűző (Corsage) című zseniális alkotás a mozikban. Úgy tűnik, meghallották, amikor pár éve azon morogtam, hogy mikor készül már  Erzsébet királyné életéről modern film vagy sorozat, ami kicsit ellép a mindenki által ismert, negédes, bár a szívünknek kedves, Romy Schneider-féle Sissy című sorozattól. Egyelőre a Fűző magasan viszi a pálmát a többi alkotáshoz képest és önmagában is, de erről inkább külön bejegyzésben számolok be. Most a Netflixen futó A császárné című sorozatról lesz szó, amit az elmúlt héten megnéztem többek biztatására, bár eléggé tartottam tőle, és mint kiderült, nem ok nélkül. Az epizódok lekötik az embert, és néhol még élvezetesek is, de a  teljesen irreális események sorozata és a történelmi "hűtlenség" az én szórakozásomat sajnos részben elrontotta... 

fb_img_1566049120689.jpg

Úgy döntöttem, taglalom a sorozat pozitívumait és negatívumait, és közben ránézek, mely tények igazak, és melyek nem.  

Pozitív A császárnéban, hogy:

 

  • Bátran nyúlnak Sisi alakjához, nem félnek megmutatni, hogy valóban makrancos kisasszony volt házassága előtt (és egyébként utána is), öntörvényű nőként vált ismertté, aki liberális eszmékben hitt, nem bírta az udvari kötöttségeket, vadul lovagolt, és állandó harcban állt anyósával, Zsófia főhercegnével, aki egyben nagynénje is volt.  

 

  • Zsófia főhercegnének, akit sokszor csak kétdimenziós gonoszként ábrázolnak a Sisiről szóló alkotásokban, megcsillantják az emberi oldalát is, amikor arról beszél, hogy még gyerekkorában meghalt egyetlen lánya, Anna. Kevéssé ismert tény, hogy Ferenc Józsefnek valójában nem három, hanem öt testvére volt: Miksa, Károly Lajos, Anna, aki meghalt gyerekként, valamint egy halva született fiú és Lajos Viktor, vagyis "Luziwuzi". A sorozat meglepően pontosan ábrázolja Zsófia kapcsolatát saját férjével, Ferenc Károllyal,  akit a becsvágyó asszony félreállított 1848-ban, és rávette, hogy helyette elsőszülött fia, Ferenc József uralkodhasson, ezzel valószínűleg megmentve a Monarchiát. Azt is jól mutatják be, hogy Ferenc József döntéseit is nagyban befolyásolta energikus édesanyja, aki mintegy szürke eminenciásként politizált és intrikált, és a politikusoknak, minisztereknek és hadvezéreknek muszáj volt számolniuk vele. Mint az Bécsben szállóigévé is vált: "Zsófia az egyetlen férfi az udvarban". 

Zsófia főhercegné Ferenc Józseffel Joseph Karl Stieler képén

sophiebayern_franzjoseph.jpg

 

  • Bemutatnak olyan szereplőket, akiket a többi sorozatból kihagytak, például Ferenc József két öccsét, Miksát és "Luziwuzit", Lajos Viktort, akiről korábban már írtam meleg arisztokratákról szóló blogbejegyzésemben. Nagyon mosolyogtam, amikor az egyik részben Luziwuzi babával ült asztalhoz, és amikor Sisi nekiadta egy ruháját, amit fel is vett, ugyanis később valóban előfordult, hogy azzal okozott botrányt Lajos Viktor: női ruhát  hordott nyilvánosan. "Lali Mucus" túlérzékeny, és eléggé összeférhetetlen fiatalember volt, katonai ambíciókat nem táplált, csak a művészetek iránt érdeklődött. Feljegyezték róla, hogy amikor 1848-ban menekülnie kellett a császári családnak a bécsi forradalom elől, először Innsbruckba, majd Olmützbe, az akkor hatéves főherceg amikor halálraítélt forradalmárokat látott, császári bátyját arra kérte, hogy bocsássa őket szabadon. Nem járt sikerrel. Lajos Viktor nyilvánvaló homoszexualitása és császári főherceghez úgymond méltatlan, botrányos viselkedése miatt idővel száműzték egy vidéki kastélyba. De még előbb természetesen katonaként kellett szolgálnia, mint családja minden férfitagjának. Amikor azonban kitudódott, hogy a magas rangú tábornokként szolgáló főherceg férfi alárendeltjeit, tiszttársait igyekezett elcsábítani, sőt, közemberekkel, kocsisokkal és szolgákkal is viszonyt létesített, szülei és testvérei igyekeztek legalább a nyilvános botránynak elejét venni. Feljegyezték, hogy egyszer maga Ferenc József is gúnyos megjegyzéseket tett öccsére, azt mondta rá mások jelenlétében: „Adjatok mellé egy balerinát segédtisztnek, annak nem lesz semmi baja”. Lajos Viktort gyakran küldték el Capriba hosszú üdülésekre, és mivel akkoriban működött a cenzúra, ez biztosította, hogy a császár öccsének külföldi afférjairól az osztrák újságolvasók ne szerezhessenek tudomást. Az viszont már elég kínos volt, hogy a bécsi Zentralbad közfürdőben (ez ma Kaiserbründl néven állítólag melegek szaunájaként működik) nyilvánosan és félreérthetetlenül közeledett más férfiakhoz, és egyikük arcon vágta. Ezt az esetet nem lehetett eltussolni, és Ferenc József utasítására Lajos Viktornak el kellett hagynia Bécset, és végleg Salzburgban letelepednie. 

Lajos Viktor Angerer képén és női ruhába öltözve:

 

  • Arra semmi nem utal, hogy Ferenc József másik öccse, Miksa valóban vonzódott volna Sisihez, mint azt a sorozatban ábrázolják, de ennek a főhercegnek a jellemét és politikai törekvéseit nagyjából jól mutatják be. Habár arról nincs feljegyzés, hogy puccsot forralt volna bátyja ellen, mint a sorozatban, de azt tudni, hogy szeretett volna uralkodni. Amikor III. Napóleon francia császár felkérte, hogy üljön trónra Mexikóban, elfogadta azt, így ő lett 1864-ben a második Mexikói Császárság uralkodója. A mexikói kaland azonban tragikusan végződött: a korábban elűzött Benito Juárez elnök és csapatai 1867-ben (a kiegyezés évében) megbuktatták Miksát, majd elfogták, hadbíróság elé állították, hazaárulás vádjával halálra ítélték, és kivégezték. Felesége, Sarolta belga királyi hercegnő megőrült a tragikus események hatására. Gyermekük nem született. Miksa kivégzését követően több hónappal testét visszaszállították Bécsbe, ahol a Kapuzinergruftban temették el, a Habsburgok hagyományos temetkezési helyén. Amikor ott jártam, egy sombrerót láttam a sírjánál és mexikói pénzérméket, ezek szerint vannak még olyanok Mexikóban, akik jó szívvel emlékeznek rá. A Kapucinuskriptáról szóló bejegyzésemet itt olvashatjátok. 

Miksa császár kivégzése Édouard Manet képén 

1024px-edouard_manet_022.jpg

Negatív A császárnéban, hogy: 

 

      • Az egyik legizgalmasabb történetszál szerint az elégedetlen nép képviselői becsempésznek egy körükből származó udvarhölgyet a császárné udvarhölgyei közé, aki Apafi Leontin erdélyi grófnőként mutatkozik be. Ez egész egyszerűen elképzelhetetlen volt, még akkor is, ha valóban úgy történt volna, ahogy a sorozatban, nevezetesen, hogy az ál-Apafi grófnő és barátja megölik az igazi grófnőt és kíséretét, ellopják ruháit és ékszereit. Az arisztokrata udvarhölgyek csak bizonyos társadalmi körökből kerülhettek ki, többnyire együtt voltak elsőbálozók, sokan rokonok is voltak, de az biztos, hogy gyerekkoruk óta találkoztak különböző rendezvényeken, bálokon, születésnapokon, és még ha a soknemzetiségű Monarchia különböző részeiről származtak is, akkor is biztosan megfordult olyan az udvarnál, aki ismerte őket, vagy legalább együtt szolgált a bátyjukkal, édesapjukkal, bejáratos volt az édesanyjukhoz, és azonnal lebuktak volna, ha nem azok, akinek mondják magukat. Ráadásul az adott udvarhölgy családja biztosan érdeklődött volna az udvarnál, ha egy ideig nem kapnak semmilyen hírt, levelet rokonuktól. 

 A sorozatban is gyanússá válik egyébként Apafi az egyik hercegnőnek, mert sokat káromkodik, nem tud franciául, és nem beszél saját magáról. Az sem igaz, hogy Sisi első udvarhölgyei fiatal, vonzó nők lettek volna - Zsófia főhercegné ugyanis főleg középkorú hölgyeket választott ki neki, akik rendszeresen jelentettek róla a császár anyjának. Sisi csak élete későbbi szakaszában válogatta ki saját maga udvarhölgyeit, amikor már megnőtt önbizalma, és több gyereket is szült. Onnantól kezdve szinte csak magyar nemesi származású nőkkel vette körül magát. 

1898_oldal_328_e.jpg

    • Bár nem tragikus, de csúsztatás az is, hogy Sisiék gyászruhában érkeztek meg Bad Ischlbe édesanyjával, Ludovikával és nővérével, Ilonával a császár születésnapjára. A sorozat szerint azért vannak feketében,  mert egyik rokonukat gyászolják, és útközben elveszett az a ládájuk, amelyben a "normális" ruháik voltak. Olvasmányaim alapján úgy tudom, hogy egész egyszerűen azért találkoztak először fekete ruhában a császárral a hercegnők, mert akkoriban sötét öltözetet viseltek utazáshoz a hölgyek, és rögtön megérkezésük után felséges rokonuk elé vezették őket. Állítólag ez döntötte el Ilona sorsát, akinek rosszul állt a fekete, míg Sisinek - aki élete későbbi szakaszában csak feketét viselt - már ekkor is kifejezetten jól állt. 

 

    • Az viszont már igen zavaró, hogy a sorozatban Sisi, habár akaratlanul, de lázadást szít a nép körében, amikor meglátogat egy vasöntödét. Egyrészt a császárné egyedül főleg árvaházakat, gyerekkórházakat és hasonló intézményeket látogatott, a vasöntödei vizit tipikusan férfiprogram volt, főleg akkoriban. A császárné ben úgy ábrázolják, mintha a nép bántani akarta volna Sisit, de ilyen esetről nem tudni. A bécsiek elégedetlenek voltak a császárnéval, aki házassága korai éveitől eltekintve nagyon keveset volt Bécsben, és hol Magyarországon volt, hol a Földközi-tengeren utazgatott vagy Angliában vadászott, de nem akarták vérét venni. Talán azt próbálták felidézni a vasöntödei jelenettel, hogy Sisi egyszer valóban a nép közé ment, még házassága korai szakaszában Bécsben, erről feljegyzések is vannak. Végigsétált a Kohlmarkton, ahol az emberek annyira fellelkesedtek, hogy körülvették, és véletlenül el is szakították a ruháját. De nem forgott veszélyben, legalábbis nem akarta őt senki bántani.
    • Az is abszurdum, amikor a legutolsó jelenetek egyikében ő közli a néppel, hogy várandós. Nem is tudom, hol kezdjem... Értem, hogy Sisi csinált meggondolatlan dolgokat, de olyat, hogy ő közli az egyszerű néppel, hogy várandós, császárnéként elképzelhetetlen! Egy ilyen hírnek dinasztikus jelentősége van, és a 19. században egy nő terhességeit egyébként is érzékeny témaként kezelték, igazából amikor már mutatkozott valakin a várandósság, nem is ment társaságba. Nem hogy elbüszkélkedett volna az állapotával... 
    • Teljesen kihagyták a sorozatból Károly Lajost, aki Ferenc József második legidősebb öccse volt, és eredetileg a két anya szerette volna, ha Sisit ő veszi el. Károly Lajos volt az utolsó magyar király, IV. Károly nagyapja. 

 

  • Egy hasonló sorozatot, még ha maga a történet nem is olyan jó, sokszor megmentenek a kosztümök és kalapok, de ebben az esetben ez is csalódás. Sajnos csúnyán leszerepeltek. Engem nem szokott zavarni, ha a kosztümöket modernizálják, de ebben az esetben kifejezetten ízléstelen ruhakölteményeket vonultatnak fel sokszor, a kalapok egyenesen röhejesek, de a legrosszabbul az ékszerek festenek, amelyek úgy néznek ki, mintha műanyagból lennének. Lehet, hogy abból is vannak, de ennek nem lenne szabad látszódnia. Apropó, ékszerek: az egyik jelenetben Zsófia egy nyakláncot ajándékoz Sisnek, amely állítólag még a szerencsétlen sorsú francia királyné, Marie Antoinette tulajdona volt. Ez nem teljesen elképzelhetetlen egyébként, tekintettel rá, hogy a forradalom által a trónról letaszított és lefejezett Marie-Antoinette a letartóztatása előtti éjszakán becsomagolta az ékszereit egy pamutdarabba, és egy fadobozba helyezte őket. Ezt a dobozt elküldték Bécsbe, a királyné egy barátjához, hiszen Marie-Antoinette Habsburg-lány volt, Mária Terézia volt az édesanyja. Marie-Antoinette lánya, Marie-Thérèse túlélte a forradalmat, és amikor 1795-ben szabadon engedték, Bécsbe utazott, és magához vette édesanyja ékszereit. Ezután leszármazottai örökölték azokat. 

Összességében 

 

Annak örülök, hogy a sorozat bátran nyúlt a szereplőkhöz és nem szégyenlősködik, valamint tényleg szórakoztató. De nem fér a fejembe, miért kell hatásvadász történeteket kitalálni, miközben a valóság, a valódi történelmi események és személyiségek önmagukban annyira érdekesek, hogy bármelyik filmvászonra kitalált, eltorzított, agyondramatizált, bazári történetnél szebbek, érdekesebbek és valódibbak...

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr1917959788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása