Royal sztorik & királyi krónikák

Hidegzuhanyként érte a királyi családot Harry és Meghan távozásának bejelentése, vagyis a "Megxit"

2020. január 09. - nofret

Hatalmas hullámokat vet a brit médiában az úgynevezett "Megxit", vagyis Meghan és Harry részleges távozása a királyi családból. Ebben a pillanatban (hajnali 1 óra körül) a legnagyobb brit napilapok címlapján az szerepel, hogy a királynőt és egész családját sokkolta a velük nem egyeztetett szerda esti bejelentés. 

81468739_2887224654632679_7145809378396864512_n.jpg

Fotó: Royal Family Facebook-oldal

Az egyik legnagyobb brit napilap, a The Telegraph cikke szerint a királyi családot megbántotta és mélyen elszomorította a bejelentés, amelyről előzetesen nem tájékoztatták még a legmagasabb rangú rokonokat sem.  

A Buckingham-palota tisztségviselői azt vallották, hogy a bejelentést - amelyben Harry és Meghan leírják, hogy úgy döntöttek, a következő évben részben visszalépnek a királyi családban betöltött fontos pozíciójukból, és egy új szerep kialakításán fognak munkálkodni - nem egyeztették velük.  

Az írás arra is kitér, hogy a lépés elkeserítően hatott a 93 éves királynőre, akinek már így is szörnyű hónapok állnak a háta mögött, miután kedvenc fiának, Andrásnak novemberben be kellett jelentenie, hogy visszavonul a közszerepléstől egy tragikusan sikerült interjút követően. 

megxit_3.JPG

Az Express királyi tudósítója, Richard Palmer cikke ezzel egybehangzóan azt állítja, a bejelentés hidegzuhanyként hatott a királynőre, akit a sussexi pár nem tájékoztatott előzetesen terveiről, mint ahogyan az olyan magas pozíciót betöltő családtagokat sem, mint Károly wales-i herceg, felesége, Camilla cornwall-i hercegnő vagy Vilmos és Katalin. "A királynő tanácsadói jelezték, hogy a pár éppen csak belekezdett a tárgyalásokba az utóbbi néhány napban a 93 éves uralkodóval, valamint a család másik részével arról, hogy másképp szeretnének élni" - áll a cikkben.  

megxit_1.JPG

A Daily Mail írása egy királyi családhoz közel álló forrást idéz, aki szerint a királynő és a család "mélyen csalódott". Egy másik forrás arról beszélt a lapnak, hogy a rokonokat sokkolta, elszomorította és feldühítette a pár viselkedése. A napilap egy elkeseredett tisztviselőt idéz, aki azt mondta: "Az emberek mindent megtettek értük. Megkapták az esküvőt, amit akartak, a házat, amit akartak, az irodát, amit akartak, a pénzt, a személyzetet, az utakat, amiket akartak, és a családjuk támogatását is. Mit akartak még?" 

megxit_6.JPG

Mit jelent, ha valaki visszavonul a királyi családból? 

Ahogyan az András herceg esetében is történt, elsősorban azt, hogy nem kell többé hivatalos kötelezettségeket vállalnia, eseményeken megjelennie, ez azonban azzal jár, hogy többé nem kap apanázst az úgynevezett "Sovereign Grant"-ből, vagyis az uralkodó alapjából, amely az adófizetők pénzéből gazdálkodik. Igaz, ez az alap Meghany és Harry büdzséjének mindössze 5 százalékát adta, 95 százalékát pedig Károly wales-i herceg biztosította a cornwall-i hercegséghez tartozó birtokok jövedelméből.   

Mivel Harry és Meghan bejelentése is kicsit "hibrid", hiszen hangsúlyozzák benne, hogy szeretnék saját életüket élni, ugyanakkor továbbra is támogatni a királynőt, egyelőre nem értelmezhető, hogy a jövőben vállalnak-e királyi kötelezettségeket, és ha igen, akkor meg akarják-e (illetve tudják-e) tartani az adófizetők pénzén felújított Frogmore Cottage-ot, otthonukat, illetve hogy a jövőben jár-e nekik hivatalból rendőri védelem. Ezekről egy későbbi bejegyzésemben lesz majd szó. 

Az sem világos egyelőre, hogy a wales-i herceg tovább finanszírozza-e őket. Egy dolog biztos csak, hogy HRH-státuszukat, tehát az "Ő Királyi Fensége" megszólítást egyelőre megtartják, és ennek nagyobb jelentősége van a britek és a királyi család számára, mint azt gondolnánk. A szinte száműzött néhai windsori herceg, az egykori VIII. Edward, II. Erzsébet nagybátyja, aki lemondott a trónról, egész életében keserűséget érzett amiatt, hogy felesége, a kétszeresen is elvált Wallis Simpson (aki miatt lemondásra kényszerült) nem kapta meg az HRH-titulust. Diana hercegnőtől pedig válása után vette el azt a királynő, amely igen népszerűtlen döntésnek bizonyult. 

Egyébként nagy meglepetésre máris új, önálló, mindenféle királyi családhoz köthető irodától független weboldallal is jelentkezett a hercegi pár, amelyről állítólag még saját sajtócsapatukkal sem egyeztettek. 

Beindult a mémgyár 

A közvéleményt is megosztja a "Megxit" - a hír nyomán körülbelül ugyanolyan megosztottság bontakozott ki, mint amit Meghan személyisége mindig is kavart:  míg sok kommentelő instagramon, facebook-on, youtube-on dicséri őket, mondván, éppen itt volt az ideje a lépésnek, mert nem hagyták őket élni, mások árulónak titulálják őket, és a középkori inkvizítorok stílusában bírálják természetesen főleg Meghant. Sokan feltették a régi lemezeket: az egész Meghan hibája, aki mindig is csak Harry hírnevére és összeköttetéseire vágyott, Meghan egy aranyásó, különben is milyen mélyről kapaszkodott fel, proletár a családja, nem tud öltözködni, Katalinhoz képest egy senki, aki viszont egy igazi "angol rózsa", és tud viselkedni, sőt, öltözködni is, stb... Mások azonban úgy reagáltak: Meghan egy igazi vagány nő, aki nem hagyja, hogy vele akármit megtegyenek, a férje pedig kiáll és kitart mellette. 

Bevallom, én inkább utóbbiak pártján vagyok, de a mostani lépés miatt nekem is felszaladt a szemöldököm. De erről majd egy másik bejegyzésben, most inkább összegyűjtöttem néhány, még az este folyamán született mémet a gyűjteményből: 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par REILLY (@hey_reilly) le

 

Ez a grafika az őket dicsérők közül való, amelyeken békés "királyi család-elhagyóként" ábrázolják a párt:

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Cris Clapp Logan � (@crisclapplogan) le

 

Ez kicsit erőltetett, de jól kifejezi azoknak a lelkiállapotát, akik egyetértenek a döntéssel, és maguk is szorongva figyelték a párra áradó rosszindulatot már az elejétől fogva: 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Nova 1069 (@nova1069) le

 

Van, akik szerint ők jártak jobban, miközben Katalin és Vilmos beleszorultak a királyi élet kötelességeibe (Ígérem, ez az első és utolsó alkalom, hogy Kardashianékkel illusztrálok bármit is.)

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Josie Gagliano (@josiesjuicejournalist) le

 

Van, aki a sussexi párt támadó címlapokkal illusztrálja azt, hogy "nem is érti, miért akar kilépni a reflektorfényből Meghan és Harry..." 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Yūgen Wabi Sabi (@yugenwabisabi) le

 

És akkor következzék néhány gonoszkodó mém is. Ki mással kezdhetnénk, mint II. Erzsébettel, aki itt poharát emeli a távozás hírére...

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Fashion On Rock (@fashiononrock) le

 

... ez a kép pedig azt lenne hivatott illusztrálni, milyen az, amikor kinézel valamit interneten, és milyen az, amikor megkapod. Az összehasonlítás természetesen Meghan részére dől el negatívan. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par � Allison Biasella �(Marshall) (@allim1980) le

 

Ez pedig nem mém, hanem a New York Post amerikai újság Page Six nevű társasági rovatának egy  illusztrációja, amely Harry herceget pocakos, sört vedelő, "tipikus" férfiként, Meghant pedig szexi asszonykaként ábrázolja, csavarókkal a hajában és nejlonköntöst viselve:

nypost.JPG

 

Egyelőre nem találtam olyan sok gonoszkodó mémet, de nincs kétségem afelől, hogy holnap már áradni fognak. 

A Buckingham-palota is kiadott egy közleményt, amely némileg hűteni igyekszik a kedélyeket, bár azt de facto elismeri, hogy folynak tárgyalások Harryék helyzetéről. Ebben az szerepel: "A sussexi herceggel és hercegnővel való megbeszélések korai szakaszban tartanak. Megértjük, hogy másféle megközelítést szeretnének alkalmazni, de ezek bonyolult ügyek, amelyeket időbe kerül majd átbeszélni." 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr4315399950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltán Petőfi 2020.01.10. 09:47:18

Hamexit akkor mar. :) Amugy alap esetben en azt mondom szivuk joga igy donteni. Hajra. CSak akkor ugye az apanazsrol is lemondanak? Plusz azert abban az egyben egyet ertek Bozsivel hogy igy nem elegans hogy allami eskuvo allami haz aztan exit. Ezt korekktul mar az elejetol lehetett volna akokr hogy en nem vagyok tronorokos kapjatok be privat eletet elek az elejetol es akkor nem lenne vita. Igy azert nemi igazat adok Bozsinek is.

nofret 2020.01.10. 12:03:44

@Zoltán Petőfi: Igen, az apanázsról lemondanak, bár Meghannek jelentős magánvagyona van, és Harry-nek is Diana hagyatékából. Szóval éhen halni nem fognak :) Lehet, hogy úgy voltak vele, hogy megpróbálják, aztán nem bírták lelkileg, vagy nekik is kellett ez az időszka, hogy rádöbbenjenek, mit akarnak valójában. Ez a módi nekem sem szimpatikus, csinálhatták volna elegánsabban, ezzel egyetértek.

Kuglóf. Az 2020.01.10. 12:42:52

Gondolom Harry herceg mostanában nyert bizonyságot arról, hogy az anyja kivégzésében a Királynő és az uralkodóház működött közre, így pedig "angolosan" távoznak ebből a mocsokból.

Sir Galahad 2020.01.10. 13:22:14

Szerintem idővel rájöttek, sokkal kényelmesebb lenne úgy élősködni az adófizetőkön, hogy cserébe semmilyen kötelezettségük ne legyen. Úgy lenne a fer, ha visszafizetnék, amit kaptak, aztán irány melózni.

kmera05 2020.01.10. 15:39:49

Nem értek azzal egyet, hogy annyira "vagányak" lennének. Nekem éppenséggel menekülőknek tűnnek, akikben nem volt annyi tartás, hogy szemtől szembe, nem királyi, hanem egyáltalában felnőtt módon tájékoztassák a családjukat. Szánalmas húzás. MEghan egyébként pedig, de, aranyásó, és azt gondolom, hogy bizony, ezt ők így gondolták korábban is - de minimum ő, hogy meghívatják magukat a lagzira, egyebekre, és aztán dobbantanak, ha nyűgösnek tűnik a helyzet. Harry épp úgy fog búslakodni, mint David/Edward.
Ha reformokat szeretnének, azt ott kell megkezdeni, ez így semmi, vagy még annál is kevesebb... pedig, én úgy láttam, ahhoz képest egészen sok mindent elértek a hagyományok áttörésében, folytatni lehetett volna, őszintén, és ízlésesen. (Egyébként, reformálásra bizonyosan szükség lehet, ha a britek még mindig akarják is őket ott látni, akkor is, de erre biztos nem lesznek vevők...)

Bambano 2020.01.10. 17:55:00

second hand liba...
harri meg egy akaratgyenge papucs.

croc 2020.01.10. 18:04:52

Azért az elég érdekes, ha igaz, hogy Károllyal sem egyeztettek - miközben az ő pénzéből akarnak élni...

Örömhernyó 2020.01.10. 19:37:17

Naplopók voltak,azok is maradnak. Csak most hisztiznek picit, celebkednek.

nofret 2020.01.10. 20:40:17

@croc: Ezt én sem tudom hová tenni. Valami kiválthatta ezt a hirtelen (és szerencsétlen) reakciót. Királyi tudósítók szerint egyébként Harrynek régóta nyomta a lelkét az, ahogy Meghannel bánt a brit sajtó - ez érthető is, hiszen a két testvér közül állítólag őt gyötörte meg jobban az, ahogyan Diana meghalt, és ebből az egészből állandóan erre asszociált. Azt becsülöm, hogy kiáll a feleségéért, azt viszont nem értem, miért így kellett ezt.

nofret 2020.01.10. 20:47:12

@kmera05: Sokan egyetértenek veled, és biztos vagyok benne, hogy a tradicionális emberek, akik a palotában dolgoznak, ugyanezt gondolják. Mások meg azt, hogy ez már egy új generáció, akik mások elvárásaitól szabadulva szeretnék az életüket élni, nem utolsósorban a saját gyerekük érdekében. Azért szerintem az a nő, aki önmaga is több millió fontot hoz egy házasságba, nehezen nevezhető aranyásónak.

VIII. Edward kicsit más eset - bár sokan felemlegetik a párhuzamot-, hiszen ő a koronáról mondott le, amire még soha nem volt példa. Címről, rangról azért mondtak már le emberek korábban is. (Hozzáteszem, jól tette, így lett egy igazán jó királya a birodalomnak.)

Én is gy gondolom, mint Te, hogy maradhattak volna, és kicsit belülről reformálhatták volna a rendszert, amire azért itt-ott bőven ráfér. De nem volt hozzá idegrendszerük, és valahol ezt is megértem.

croc 2020.01.10. 21:51:53

@nofret: nem mondtak le egyetlen címről és rangról sem, csak az azokkal hagyományosan járó kötelezettségekről...

Én egyébként megértem őket emberileg. Úgy tűnik minden fiatal feleségnek nehéz dolga van a királyi családban, nemcsak Dianával bánt igazán rondán a sajtó. Ha jól emlékszem Fergie (András herceg felesége) is kapta az ívet rendesen, az elején Kate Middletont is igen sokat gyalázták (pl. Waity-Kaity nek csúfolták, mert a palota sokáig nem járult hozzá az esküvőhöz).

De egy kicsit túl hamar feladták.
Illett volna még egy kicsit küzdeni, ha már a címet, a rangot , a házat meg a világraszóló esküvőt elfogadták.

nofret 2020.01.10. 22:43:03

@croc: Címről nem, de a pozíciójukról ezzel lemondtak. Lehet, hogy "illett volna", de úgy tűnik, éppen ez az, amiből elegük lett, hogy az egész életük egy "illett volna". Azokból az interjúkból elég jól kijött, hogy Harry Diana sorsától félti Meghant, és ilyen szempontból előremenekültek.

Jól emlékszel, az elején Katalinnal sem voltak kedvesebbek, sőt, befotóztak a ruhája alá, előszedték, milyen közönséges a családja, stb... Fergie-ről már nem is beszélve. Sokan elfelejtik, hogy ők is emberek. Ha belegondolok, mondjuk nekem milyen rosszul esik egy-egy érzéketlen megjegyzés (nem erről a fórumról beszélek, hanem inkább a magánéletben), és ha abba gondolok bele, hogy ezek az emberek minden nap ezrével kapnak ilyet, és még csak nem is léphetnek rá semmit....mindez nem tűnik a lelki béke biztosítékának. Plusz szerintem igazából Vilmoséknak is megkönnyebbülés lesz ez hosszú távon, hiszen több forrás szerint is aggódtak amiatt, hogy Sussexék elhomályosítják őket.

élhetetlen 2020.01.10. 22:45:57

@nofret: Általában normális dolgokat szoktál írni, de ez most megcsúszott. “ez már egy új generáció, akik mások elvárásaitól szabadulva szeretnék az életüket élni, nem utolsósorban a saját gyerekük érdekében.”. Az új generáció sem él mások elvárásától független életet. Nem megy az, hogy, ja, fél évig dolgozom pl. egy bankban, aztán kérek fél év fizetett szabit. Most ők ezzel próbálkoznak, mert a nagyi, meg apu biztosan belemegy. Ne gyere az új generáció elvárásaival, mert ez, amit csinálnak, nem jogos elvárás. És igen, Meghan aranyásó. Nem a pénzre megy, hanem a hírnévre, ami fontos neki, a hiúságának. Gondolod, hogy színésznőként meghívattathatta volna magát a Vogue-hoz vendég szerkesztőnek? Nem. És ez még csak egy apróság volt. Azt hiszem, még sok mindent remél a “címétől”, és egy percig sem hiszem, hogy ezzel az akcióval a magánéletét akarná védeni. A kamerák meg ezután jönnek, sokkal többször, hazajöttek, visszamentek, mind hír lesz. Harry tökéletes papucs lett, aki ezt nem látja.

élhetetlen 2020.01.10. 23:12:49

@nofret: “hiszen több forrás szerint is aggódtak amiatt, hogy Sussexék elhomályosítják őket.”. Ezt komolyan gondolod? Hírek szintjén kaphattak több figyelmet, mint a konszolidált család, mert pl. Meghan sem a királyi családdal, sem a saját családjával, sem a személyzettel nem jött ki, de ennyi. Emiatt aggódhattak, és, mint kiderült, nem alaptalanul. Ezzel el lehet “homályosítani” egy normális családot? Katalinnak soha nem volt célja az, hogy többet szerepeljen címlapon, mint Meghan. Meghan meg nem vagány, hanem egy törtető sz.rkeverő. És ismétlem, Harry meg papucs.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:34:24

Oszt akkor miafasz? 7 milliárd ember nincs benne a királyi családban, mégis elvan. Igazából az a kérdés hogy minek egyáltalán király? Nincs már mire elkölteni azt a sok lóvét, hogy ilyen szarokra kell elpazarolni? Akár magyar kórházakat is felújíthatnának belőle. Kurva drága egy köztársasági elnöki pozíció ez. És még a sleppet is eltartani, csak azért mert rokon... Menjen el dolgozni mind!

Törpvadász 2020.01.11. 02:34:50

Szerintem jól tették. Ha a csaj aranyásó lenne, akkor maradtak volna... Kicsit Schumacher jutott eszembe. Ők is éltek az USAban, mert ott senkit nem érdekelt, kik ők és miért mennek pl étterembe. A sajtó elég mocsok amúgy, ha van szerencsétlen csajon "sapka", az a baj, ha nincs, akkor az a baj. Szerintem ha ki akarják próbálni magukat, jól teszik. Ez az ő éltük, nekik kell élniük. Senki (pláne vadidegen alattvalók) kedvéért ne tegyék tönkre.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:40:18

@croc: Minek küzdjenek, hogy 2vel több ember bazsajoghasson integetve egy csoportképen az x+1. repieseményen? Elfogadták az esküvőt, oké, de ez legalább ugyanannyira kötelesség is, mint jutalom. Abból milyen botrány lett volna ha csak 2 tanúval beugranak valami miami házasságkötőbe és 10 perc alatt kész? Egy angol x+1. trónörökös... Amíg ez a rangjuk, addig nem jutalomfalat, hanem kötelesség a felhajtás. Persze nyilván örömmel vállalták, főleg a csaj, hiszen melyik ne ilyenről álmodna, de volt igazán alternatíva? Főleg ha akkor még nem volt balhé a családban és nem akartak lelépni.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:45:00

@nofret: Az aggodalom jogos volt, mert igazán Harry volt a partyarc, a Vilmos olyan konzervatív savanyújóska, mit lehet arról pletykálni? Viszont ő a 2. számú trónörökös, a Karesz se egy fitnesszbajnok már, nem hiszem hogy nagyon mélyre el kéne tenni a temetési ruhákat az Erzsébet után. Nemsokára king lesz, aztán már csak hivatalból is jár neki a címlap.

Meg aztán minek fosni hogy elhomályosítják? És akkor mi van, előrébb jutnak az öröklési sorban vele? Nem népszerűségre osztják a koronát, semmit nem nyernek vele, tényleg csak szimpátiát.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:46:51

@élhetetlen: Hova lehet itt még törtetni? Amit elérhetett, azt már megkapta. Királyné akkor se lesz belőle, még vagy 6-7 másik van előtte. Majd kinyírja mindet? :D

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:48:05

@croc: Ez a hivatalos verzió. Biztos hogy nem egyeztettek? Azt se rakják ki a fészbúkra milyet szartak reggel.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:49:52

@Örömhernyó: Végülis azok, de hát ennek voltak nevelve, még csak opció se volt hogy ők majd választanak maguknak szakmát és elmennek kőművesnek. Jó helyre születtek, ez járt vele. Ez sokkal kevésbé zavar, mint hogy a mi diktátorunk se dolgozott 1 napot se, és máris gazdagabb mint ezek a királyi izék együtt.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:52:52

@nofret: Nem hiszem hogy nagyon tudtak volna tenni 2en a rendszer ellen. Reform? Egy olyan intézményben ami már évszázadok óta nem aktuális, mégis minden logika ellenére marad minden ahogy van, és ezzel a pénzt összedobó alattvalóknak sincs semmi baja? Ugyan már. Max egy saját fészbúk oldalt tudtak volna kiharcolni. Még ha 1. számú trónörökös lenne, akkor se.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 02:59:19

@kmera05: Harryből sose lesz herceg, nyilván ezt ő si tudja, ilyen sokszoros ugrásokat csak a Rózsák háborújában, vagy valami k. nagy pestisjárványban lehet megcsinálni, az meg itt egyik se reális forgatókönyv. Harry és Meghan már mindent elért a családon belül amit lehet. Nincs tovább előrelépés, mert nincs hova. Nekik ez a csúcs. Ami csak akkor megfelelő, ha ezt akarják csinálni egész életükben, tök jó nekik unalmas beszédeket végighallgatni, minden szarnak örülni, és integetni vadidegeneknek. Ha nem ez életük célja, márpedig a jelek alapján nem ez, akkor váltani kell. Csövezni akkor se fognak ha elzárják a pénzcsapot, nyilván kapnak valami kezdőtőkét, ha mástól nem, a fatertól, aztán ha tudják mennyire kell visszavenni a pénzszórásból, akkor kényelmesen megélnek belőle. És még mindig pénzre tudják váltani a hírnevüket, ha nímand Xfaktoros meg ki tudja milyen kurvák el tudnak celebkedni munka nélkül, akkor ők is tudnak bejárni tévébe, újságba, műsort vezetni, akármit.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 03:02:15

@Sir Galahad: Te visszafizeted a 10k-s Erzsi csekket, ha nem tetszik Orbán pofája? Ugye hogy nem? Ráadásul mint írtam, ők kötelezően kapták ezt, máshogy nem is rendezhettek volna esküvőt, csak akkor ha előtte dobbantanak, mert egy trónörökös herceghez az méltatlan szint. Valószínűleg akkor még nem gondolták hogy majd mindenki csak a pofákat vágja nekik. Akkor még jó ötletnek tűnt. Most azért fizessenek, mert változtak a körülmények? És ha nem, akkor bedől tőle a monarchia? :D

Bambano 2020.01.11. 05:19:12

@kolompar lole 1116: "Végülis azok, de hát ennek voltak nevelve, még csak opció se volt hogy ők majd választanak maguknak szakmát és elmennek kőművesnek.": miért, Vilmos is, Harry is választott szakmát: mindketten saját döntésükből helikopter pilóták lettek. Vilmos egy ideig dolgozott mentőszolgálatnál pilótaként.
Harry is csinálhatna ilyet, ha akar. de nem, neki nem volt bátorsága nemhogy a nagyanyjával szembeszálni, de a libával se, mielőtt elvette. ha én lettem volna a helyében, ezt a gizit kizárólag és csakis akkor vettem volna el, ha direkt fel akartam volna bosszantani a fél birodalmat, bözsivel az élen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.01.11. 06:25:15

jobb is ha elhuz a papucs a golddigger felesegevel egyutt. igazi proli tempo, a konyhaban megdumalom apit, majd egyeztetes nelkul kiallok dumalni, de a lóvé, a cím az persze kell. szanalmas. a ver nem valik vízzé. errol szolt az igazi idokben a nemesség, es ezert nem fertőztük be a vervonalunkat félvérekkel.
ennyi.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.01.11. 08:00:01

A vicces, hogy a srácnak genetikailag semmi köze nincs a királyi családhoz, egyértelműen a testőrparancsnok az apja. A néger feleség ugyanolyan betartás a család felé, mint Diana arab pasijai voltak. Nincsen velük semmi bajom, ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak éppen szerencsésebbek, aztán majd kiderül, hogy a szerencse mellé munka, vagy csak ügyeskedés fog társulni. Szóval a lelépés még egy korrekt dolog is lehet, vagy kiderülhet ez csak egy sunyi ravaszkodás.

croc 2020.01.11. 09:44:45

@megamovieboy: népszerű elmélet, de ha megnézed Fülöp herceg fotóját akkor, amikor annyi idős volt, mint most Harry, hát nem sok kétség marad afelől, hogy ki az apuka :))))
fotók itt: www.news.com.au/finance/business/media/1957-photo-of-prince-philip-reveals-uncanny-resemblance-to-grandson/news-story/467a9b2453fa03e89c44fac94121a68f

Örömhernyó 2020.01.11. 09:46:48

@kolompar lole 1116: A nyugati királyi családok nem korrupcióval szedik össze a betevő milliádjaikat, hanem eleve a törvényben benne van, hogy nekik a vagyon, apanázs, ellátmány JÁR.
De nem is választják őket. Orsós vajda legalább annyiban példaértékű, hogy kikönyökölte magának a pozícióját egy szaros kis faluból indulva. Ugyanez Fletóra is igaz, kikönyököltey helyezkedte magának, amilye van.
A királyi fattyaknak meg még csak helyezkedni, könyökölni se kellett. És soha életükben nem kell választáson megméretni magukat.

croc 2020.01.11. 10:19:38

@kolompar lole 1116: Károly épp most jelentette be, hogy ő nem fogja tovább finanszírozni Sussexéket a cornwalli birtok jövedelméből, csak ha a hivatali kötelességeiket továbbra is elláthák (=nem vonulnak vissza).

Máskérdés, hogy ezek után hogy fogja kivenni magát, ha elmennek valami szalagátvágós protokolleseményre. Sztem az emberek ki fogják fütyülni őket, hogy "ha nem akartok itt lenni, nekünk ne tegyetek szívességet, menjetek haza" és az is kétséges, hogy a jótékonysági akcióikat ki fogja ezek után támogatni, ha az egész királyi család befolyása már nincs mögöttük (sőt).

Szóval sikerült ezzel a meggondolatlan heveskedéssel belavírozni magukat egy olyan sarokba, ahonnan nagyon nehéz lesz (jól) kijönni.
Szerintem óriási hülyeség volt először a nyilvánossághoz fordulni és felégetni a hidakat maguk mögött, mielőtt a családdal egyeztettek volna. (Mint a kezdő sakkozó, aki mindig csak a következő lépést látja, eggyel előre már nem gondol).
De ők tudják, az ő életük.

élhetetlen 2020.01.11. 16:03:07

@FILTOL: “es ezert nem fertőztük be a vervonalunkat félvérekkel”. Bravo! Ez sokkal jobb! www.origo.hu/tudomany/20180801-a-dinasztikus-okokbol-tortent-belterjes-hazassagok-sulyos-kovetkezmenyekkel-jartak.html . Nem kell elolvasni, csak nézz bele esetleg. Ez független attól, hogy nem kedvelem Meghant, de nem azért nem kedvelem, mert félvér.

Sir Galahad 2020.01.11. 16:34:46

@kolompar lole 1116: Ha a 10 ezret, vagy bármilyen más juttatást valamilyen feltétellel kapom és azt nem akarom teljesíteni, akkor vagy fel se veszem, vagy ha utólag gondolom meg magam, akkor igen, természetesen visszafizetem. Így a tisztességes, nem úgy, hogy ide nekem a királyi lagzit, a katélyt, a habzsidőzsit, aztán ezt kösz, mind megtartom, de a vele járó kötelezettségekből nem kérek.

kmera05 2020.01.11. 16:53:12

@nofret: Nem vitattam az indokaikat, tőlem egyébként is azt csinálnak, amit akarnak, és abszolút érthető, ha olyan életet akarnak, amilyet a korosztályuk. Itt a megoldás módja volt nagyon szerencsétlen..
Az aranyásásról annyit, most olvasom máshol, hogy mekkora lóvét szakíthatnak még, és fognak is nyilván - vagy láttál már olyat, hogy valaki megelégszik a sok pénzzel, mikor lehet neki még több csak azért, mert a mi szemszögünkből nézve nekünk ez most elég lenne.. Én azt gondolom, Meghan már megtapasztalta a jó életet, és bizonyára megvan benne a további ambíció, úgyhogy ez biztos hogy nagyot nyomott a serpenyőn, amikor a lécelés mellett döntöttek, hiszen ha nem lesz annyi megkötés, és tovább tudják pörgetni a marketinget, akkor nagyon is sok aranyat húznak még magukhoz.

élhetetlen 2020.01.11. 17:17:32

@kolompar lole 1116: “Abból milyen botrány lett volna ha csak 2 tanúval beugranak valami miami házasságkötőbe és 10 perc alatt kész?”. Abból egy botrány lett volna, és ha akkor visszavonulnak, már a kutya sem foglalkozna velük, így viszont folyamatosan botrány van. És, szerinted a nagy esküvő, a felújított kastély elfogadása, az a rangjukkal járó kötelesség, a rangjukkal járó munka, az nem. És, “ha akkor még nem volt balhé a családban és nem akartak lelépni”. A balhékat nem a királynő kezdte, Meghan már az esküvő előtt követelt. Össze is ugrasztotta a nagyit a kedvenc unokájával. Harry nekiugrott Erzsébetnek, hogy Meghan azt a fejéket veszi fel, amelyiket akarja. Erzsébet azt válaszolta, hogy vagy azt, amelyiket kölcsön adom neki. Pedig ez csak egy kis ügy volt “Hova lehet itt még törtetni?”. Nem akar királynő lenni, mert az csak kötelezettség, és strapa. De azért a Vogue sztori elgondolkodtató, hogy mit akar még a rangjával elérni.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 22:46:13

@Bambano: Miért baj az hogy elvette? Ha egyszer neki bejön... Inkább csinálja azt amit az apja hogy van egy kijelölt felesége, meg egy szeretője akit kúrogat?

Úgy tudom Vilmosék basztatják állandóan őket, akkor most az ő hibájuk hogy nem kívánják ezt egy életen át hallgatni? Valakinek dobbantania kell, és az biztos nem a trónörökös lesz.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 22:51:07

@FILTOL: Te úgy költöztél el otthonról hogy viszlát muter, majd lesz valami, ha más nem, csövezek? Nyilván te is akkor mondtál le a szülői ellátmányról amikor már megvolt a másik tuti amibe csak át kellett ülni. A nyilatkozataik alapján ők is ezt akarják. Mint mindenki más a saját életében.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 22:56:44

@megamovieboy: "a srácnak genetikailag semmi köze nincs a királyi családhoz, egyértelműen a testőrparancsnok az apja"

Megtartották, nevükre vették, a szülőknek jó volt, akkor a gyereknek miért kell a szemére hányni? Nem ő tehet róla. Amúgy se számít, mert sose kerül trónra. Ellenben már Viktória (vagy melyik) királyynőről is azt pletykálták hogy nem a király az apja, szal már ott is borult a vérvonal (már ha ez egyáltalán számít még a 21. században). Angelina Jolie vagy Madonna is gyűjtögeti a mindenféle rasszú gyerekeket, miért pont a királyi családnak kéne kimaradni belőle, főleg ha már az évszázadok alatt nem az első ilyen esetük. Ezt nem most kellett volna a szemükre hányni, hanem pár 100 évvel ezelőtt.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 22:59:47

@Örömhernyó: Akkor Hitler is példaértékű, ő is kikönyökölte magának a pozícióját, ráadásul nem hazudott 40%-ra 2/3-ot magának, csak sokszor nekifutott. Jó ember volt ő is, megérdemelte, nem?

kolompar lole 1116 2020.01.11. 23:07:09

@croc: Lehet hogy a birtok jövedelméből nem, de majd másból igen. Mégis csak az apja, és nem azt mondta hogy látni se akarja, gondolom nem is apa-fia probléma ez, hanem inkább a tesóval. Hagyni nem fogják hogy csövezzen, mert egy olyan fotó az újságokban azért a királyi családnak lenne cinkesebb. Nyilván nem a mostani színvonalon fognak élni, de ezzel van még pár milliárd ember így, majd csak túlélik valahogy. Amúgy vannak üres ápolói helyek a magyar kórházakban, Meghan bármikor pénzkeresővé válhat. :D

Nemtom mennyire hiteles a "nem szóltak" sztori, vagy csak műfelháborodás az egész, de egy ilyen döntésnek hosszú előzményei vannak, biztos látták hogy itten gond lesz. Ha nem, akkor meg is érdemlik. A többiek elkezdtek beszélni róla? Nem. Akkor nekik is ugyanakkora felelősségük van ebben. Ha meg igen, akkor tudták hogy csak idő kérdése a fákjú, most nem kell játszani a meglepettet.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 23:08:22

@élhetetlen: Én jól megdugnám, hozhatná a Halle Berryt is. :)

kolompar lole 1116 2020.01.11. 23:09:19

@Sir Galahad: Most egy lagziért örök életre le vannak kötelezve? Te is ingyen dolgozol az 1. fizetésed után?

kolompar lole 1116 2020.01.11. 23:14:27

@kmera05: Azért csak a hírnévből meg fognak már élni, mindig lehet nyilatkozni pénzért, könyvet írni, műsort vezetni (tudtommal Harry a partiarc a családban, biztos nem lenne nehéz egy Big Brothert felkonferálni, vagy valami vetélkedős műsort, Meghan meg bármiben lehetne háziasszony, jól néz ki, mosolyogni tud, más nem kell hozzá). Vagy csak simán celebkedhetnek, tolják a fészbúkra milyen szállodában nyaralnak épp, ha egy rakás noname ribanc meg tud élni belőle, egy olyan híresség mint ők, ne tudna? Csak ügyesen kell szervezni, de gondolom erre már most is van emberük, valszeg már aktívan állítják össze a karrier tanácsokat, csak nem ebben a topikban teszik közzé.

kolompar lole 1116 2020.01.11. 23:20:58

@élhetetlen: Mit akarna? Esélye nincs királynőnek lennie, még vagy 6-7 ember áll a férje előtt, és ez már nem a középkor, ahol tömegesen hullanak a jelöltek, esély van hátulról is élre pattanni. Jól tudják azt hogy nekik már eljött a karrier csúcsa, ennél többre esélyük nincs, mert előrébb jutni már nem népszerűséggel, választással lehet, hanem születéssel. Előbb kellett volna születni mint a tesó, ezen nem lehet változtatni. Még ha infarktust kap a báty, akkor is az ő gyerekei jönnek előbb, és abból is van már annyi hogy oldalágra esély nincs. Gondolod ezzel pont ők ne lennének tisztában?

Nem, itt annyi van, hogy látják az előttük álló unalmas jövőt, és nem elégíti ki őket ez. Illetve talán még ezzel nem is lenne bajuk, de ha mellé még állandóan basztatják is, akkor borul a bili. Neked még nem volt szar munkahelyed? Amit amúgy elviselnél, mert valamiből élni kell, és egy másik hely lehet akár szarabb is. És mellé kapsz egy geci főnököt, aki állandóan túlóráztat, semmi se jó neki, és azt mondod hogy mindent összegezve így már nem éri meg a buli, szóval viszlát helló...

élhetetlen 2020.01.12. 00:24:54

@kolompar lole 1116: “Miért baj az hogy elvette?”. Nem az a baj, hogy elvette, hanem az, hogy amit Meghan ezzel a házassággal vállalt, azt nem teljesíti. Ugyanez van sokkal kisebb értékben itthon is, az öcsém is elvette, akit elvett, beköltöztek az apám által épített kétszintes házba, megkapták a szőlőt, a kertet, aztán a felesége 10 évig eltartatta a húgát is, és mikor anya ezt nehezményezte, akkor több évig csak öt méterről láthatta az unokáját, (ennyi volt a távolság a két ház között), mert a feleség is úgy gondolta, hogy ha megkapta, amit kapott a fiú családjától, akkor már lesz@rhatja őket. “Úgy tudom Vilmosék basztatják állandóan őket”. Honnét tudod? Vagy azt is tudod, hogy a személyzet basztatja Meghant, azért lépnek ki tömegesen? “itt annyi van, hogy látják az előttük álló unalmas jövőt, és nem elégíti ki őket ez. Illetve talán még ezzel nem is lenne bajuk, de ha mellé még állandóan basztatják is, akkor borul a bili.”. Ez az unalmas jövő akkor is látszott, mikor összeházasodtak, ugye? Vállalták? Igen. Teljesítenek? Nem. És érdekes, a királynőt nem basztatják, mert csak most nem viselkedik botrányosan, de egész életében sem viselkedett botrányosan. Őt nevezed geci főnöknek, aki csak annyit vár el, amennyit ő is produkált? Itt befejezem, maradj a félresikerült világnézeteddel ott, ahol tartasz. Védd a védhetetlent.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 03:43:53

@élhetetlen: Mit vállalt? Hogy felesége lesz? Azt teljesíti. Egyéb kötelessége ki felé van? Ja, hogy a férje integetőember egy vénembergárdában, és azok elvárnák hogy ő is integessen? Szar ügy, egyéni szocprobléma. Te is kaptál diplomát / érettségit / akármit, akkor te is élethosszig vazallusa, ingyenmunkása lettél az iskoládnak? Nem? De hát az adófizetők pénzén tanultál...

Kapott királyi esküvőt és most fizesse vissza? Minek? Az adófizetők, a nép megkapta a pénzükért a showt, te se kéred vissza a jegy árát a mozi után. Drága volt a show? Akkor miért nem zavart senkit? Mindenki örült hogy fontoskodhat, pletykálhat róla. Pont azt kapták amire befizettek. Nincs semmilyen utólagos visszatérítési kötelezettsége. Ha az oltár előtt gondolta volna meg magát, akkor is max morális, de nem jogi elvárás lenne. Van ilyen, benne van a kockázat, ha beveszel egy gyógyszert, annak is lehetnek mellékhatásai, mégse pampog senki. Vagy lutri mellékhatás vagy tuti betegség, lehet választani.

"“Úgy tudom Vilmosék basztatják állandóan őket”. Honnét tudod?"

Volt nemrég valami cikk, talán az indexen. Volt fotó is milyen fejeket vág, miközben mindenki örül Harry gyerekének, ő meg csak fintorog. Gondolom nem épp fosnia kellett és nem volt sehol retyó...

"Vagy azt is tudod, hogy a személyzet basztatja Meghant, azért lépnek ki tömegesen?"

Nem tudom, nem követem az ilyen reality showt, erre a cikkre is csak valami híroldalról (talán index?) kerültem, és csak azért kommenteltem, mert röhejes hogy mindenkinek milyen elvárásai vannak egy vadidegennel szemben, mintha ők pénzelnék, és most pénzt buknának rahta... Őszintén kit érdekelnek a burzsujok, meg a hülye elvárásaik? Jól teszi aki teszi (most épp Harry és Meghan) hogy nem akarja magát a Lenin mauzóleumi integetők kényszerbörtönébe zárni. 21. század van, nem a 10.

"Ez az unalmas jövő akkor is látszott, mikor összeházasodtak, ugye? Vállalták? Igen. Teljesítenek? Nem."

Mint írtam: ezt talán még elviselték volna, de súlyosbítva már nem. Mindenkinél betelik egyszer a pohár, mi a munkahelyen mondunk fel, ők is. És mit nem teljesítettek? Első havi fizetésre nem jár örökéletre ingyenmunka. Eddig - amíg fizették őket az adófizetők - meg is kapták a showt. Integettek, jópofiztak, amit kellett. Miért lenne kötelező örökre csinálni? A pápa is lemondhatott, akkor egy "mezei" herceg nem? Nem neveztem gecinek a queent, ha olvasnád is amire reagálsz, akkor láttad volna hogy az egy példamondat része volt. De még ha annak neveztem volna, az is az én szólásszabadságom része, nekem nem fizetnek az etikettnek megfelelő szóhasználatért.

"maradj a félresikerült világnézeteddel ott, ahol tartasz"

Maradok is, nekem jó itt a 21. században és csak röhögök a középkori képmutató elvárásaidon. Rabszolgát nem akarsz tartani? Egy házi niggert? A te korodban az is általánosnak számított.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 05:07:47

Na, itt is van amiről beszéltem:

"Mindennapi pénzügyi gondoktól amúgy biztosan nem kell tartaniuk: Harry sokmillió fontos vagyont örökölt a rokonaitól, köztük az édesanyjától, Meghan Markle pedig sikeres, befutott színésznő volt azelőtt. Ha nem lennének már most is vagyonosak, akkor sem okozna valószínűleg túl nagy nehézséget számukra pénzt keresni. Hogy mivel? Cikkek sora születik arról, milyen könnyen felcsaphatnának például influenszernek, többek közt az Atlantic is ezt fejtegeti.

AZ INSTAGRAMON A LEGUTÓBBI ÁLLÁS SZERINT 10,4 MILLIÓ KÖVETŐJÜK VAN. A HÍRNEVÜKET ÉS A NÉPSZERŰSÉGÜKET EGÉSZEN KÖNNYEDÉN VÁLTHATNÁK PÉNZRE,
az alapokat pedig már régebben le is fektették ehhez, amikor a SussexRoyal nevet levédették. A név alatt ha úgy tartja a kedvük, piacra dobhatnak sok mindent könyvektől posztereken át sportruházatig." - index.hu/kulfold/2020/01/11/brit_kiralyi_csalad_kerdesek_meghan_harry_hatra_lepese_utan_kiralyno_vilmos_karoly_kanada/

Kb. ezt jósoltam én is kicsit feljebb.

élhetetlen:
"Hercegi testvérviszály

Ez mutatkozhatott meg már abban is, hogy a bulvárlapoknak egész 2019-ben témát adott Harry és Vilmos herceg állítólagos viszálykodása. A sztori gyökere valahol ott volt még 2018 végén, hogy Harry és felesége, Meghan elköltöztek a Kensington palotából a frogmore-i villába, hogy innentől kezdve külön éljenek Vilmoséktól. Ekkor ütötte fel a fejét a pletyka, hogy feszültség van a fivérek között.

A Vanity Fair forrása tudni vélte, hogy a hercegnék, bár nagyon is különböző karakterek, megtettek minden tőlük telhetőt, hogy kijöjjenek egymással, a konfliktus a férjek között feszül. Állítólag Harry azzal vádolta Vilmost, hogy nem tesz elég erőfeszítést azért, hogy Meghan jól érezze magát a családban. Arról is szárnyra keltek találgatások, hogy a nősülése után Harry ki akar lépni a bátyja árnyékából, a saját útját járná, mindeközben pedig Vilmos figyelmeztette, hogy kissé túl gyorsan haladt a kapcsolatuk Meghannal, amit kritikának vett, és megsértődött rajta.

És miközben a bulvársajtó gyártotta az efféle elméleteket, nagyítóval figyelték a fivérek szerepléseit. Így lett sztori például ebből a videóból, ahol egyesek szerint azt lehet megfigyelni, hogy Vilmos direkt nekiáll körülményesen a sálját igazgatni, amikor Meghan szólni próbál hozzá. De cikkek születtek arról is, hogy a húsvéti misére menet a testvérek látványosan nem szóltak egymáshoz, hogy a jótékonysági tevékenységüket technikailag különválasztották, és az sem maradt észrevétlen, hogy Vilmos milyen képet vágott a közös fotón Harry gyereke, Archie keresztelőjén." - index.hu/kulfold/2019/12/04/brit_kiralyi_csalad_andras_interju_hercegi_viszaly_vilmos_harry_herceg_kiralyno/

croc 2020.01.12. 08:59:54

@kolompar lole 1116: Egy biztos: arra nem panaszkodhatnak a brit adófizetők, hogy nem kapnak elég izgalmas műsort a pénzükért. :))))

Nekem egyre gyanúsabb, hogy kifejezetten azért tartják meg az egész királyságot, mert ennél jobb szappanopera egyszerűen nincs :))))))

Sir Galahad 2020.01.12. 09:01:17

@kolompar lole 1116: Nem, de ha jól tudom, nem csak a lagzit kapták, hanem rengeteg mást is, folyamatosan - tehát szó sincs ingyen munkáról. Az adófizetők pénzéből élnek, nagy luxusban, ezért cserébe csak el lehet várni kötelezettségeket?

croc 2020.01.12. 09:44:00

@kolompar lole 1116:
Viktóriáról szerintem nem nagyon pletykáltak ilyesmit, a szülei házassága híresen jól sikerült, nagyon szerették egymást. (Nem tipikius királyi érdekházasságvolt, a feleség özvegy volt, középkorú, köztiszteletben álló édesanya, anyagilag független, nyugodtan kikosarazhatta volna a vőlegényt, abszolút szerelemből ment hozzá. Ráadásul Viktória nagyon hasonlított az édesapjára.

Inkább szegény Charlotte hercegnő származása lehetett gyanús, mert az ő szülei legendásan gyűlölték egymást, ő meg annyira népszerű volt, az apjával ellentétben (aki talán minden idők legutáltabb walesi hercege volt), hogy mindenki alig várta, hogy végre a hercegnő trónra lépjen, így igen hamar elhallgattak a származásáról a pletykák.

élhetetlen 2020.01.12. 16:10:17

@kolompar lole 1116: Úgy tűnik, nem egyezik a felfogásunk. “Mit vállalt? Hogy felesége lesz? Azt teljesíti”. Jössz a 21. századdal. A 21. században is az a normális, ha a feleség elfogadja a férjjel együtt a férj családját is, esetleg alkalmazkodik, nem azt várja el, hogy hozzá alkalmazkodjon az egész család. Nem ugrasztja neki az unokát már az esküvő előtt a nagyinak, mert neki az a tiara kell. Utálom azokat a feleségeket, akik pár év után azzal jönnek, hogy válassz az anyád és köztem. Ugyanez a hivatás/munka esetén is. Ha valaki férjhez megy úgy, hogy tudja, hogy a férje munkája miatt akár évente költözni kell, akkor költözzön, ne kérje azt a férjtől, hogy lépjen ki, mert ő meggondolta magát. Vagy, anno a tartós kiküldetések úgy néztek ki, hogy, ha a férj kapta, akkor a feleség nem vállalhatott munkát, bár ugyanolyan végzettsége volt, mint a férjnek. Megbeszélték, és, ha a feleség vállalta, hogy 5 évig csak háztartást vezet, akkor azt tartotta, (két ismerős család is), nem kezdte egy év után, hogy menjünk haza, mert ez a férj szakma karrierjének a vége lett volna. Ez a korrektség, amit te, úgy tűnik, nem sokra tartasz. Meghant senki nem kényszerítette erre a házasságra, és pontosan tudta, hogy ezzel mit vállal, de ez az utólag már teszek rá, ez minősíthetetlen. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy Harry csak megy az orra után, mert a felesége orra után megy. Papucs. “csak röhögök a középkori képmutató elvárásaidon”. Sajnálatos, hogy a korrektség már középkori elvárásnak minősül, szépen látszik a közéletben is, de ez van. Más.” hogy innentől kezdve külön éljenek Vilmoséktól”. Nem egy lakásban laktak, sőt nem is egy épületben voltak a Kensington-palota területén. Itt is csak az volt, hogy, ha Vilmos kapott egy vidéki rezidenciát, akkor Meghannak is kellett egy. Megkapta. Nem elég. Most kéne a megtartani mindent, címet, rangot, birtokot, és évente fél év fizetett szabadság. Jó ötlet. Harry meg lehet boldog is egy akarnok feleség mellett, de úgy is járhat, mint az a férj, aki, miután a kisebbik fiú is sínre került, akkor úgy döntött, hogy már nincs miért nyelni, és elvált. Előbb-utóbb Harry is rájön, hogy egyetlen döntése sem a saját döntése, sőt, a közös döntésben sem volt beleszólása, az már a jövő zenéje, hogy ezt hogyan viseli.

nofret 2020.01.12. 18:41:56

@élhetetlen: Elnézést a csöndért, nem csak a királyi család, de az enyém is elszabadult hétvégén :) Szóval ezt az új generációt úgy értettem, hogy - mint ahogyan például az egyházak is rengeteget formálódtak az utóbbi néhány évtizedben - a brit monarchia sem egy konstans dolog. Maga II. Erzsébet tudja ezt a legjobban. És igen, számít, hogy új generáció, akiknek új és másféle igényei vannak, mint a korábbiaknak, ami azért nyilván visszahat a rendszerre. Egy évtizede még az is fura volt elsőre, hogy Vilmos polgárlánnyal jár, most meg már az is rendben van, hogy elvált (és félvér) nőt vett el Harry. Értem, amit mondasz, hogy ők sem engedhetik meg maguknak azt, hogy kihúzzák magukat mindenből, és ezzel egyet is értek. A bejelentésük alapján úgy tűnik, nem szeretnék magukat mindenből kihúzni, de a reakciókat nézve (már az udvarét), őgy tűnik, ezzel elszámították magukat, és éppen úgy lökik őket vissza, mint a brexitfolyamatban Theresa Mayt.

Ami az aranyásóságot illeti, Katie Nichollal értek egyet, az egyik legkorrektebb királyi szakértővel, aki azt mondta anno ezekre a vádakra, hogy nyilvánvalóan Meghan "észrevette", tudatában volt annak, hogy ő a beházasodással hatalmas ismertségre és globális platformra tesz szert, de neki (Nichollnak) az a véleménye, hogy őszintén szereti Harry-t.

Azt, hogy Vilmosék aggódtak amiatt, hogy elhomályosítják őket, arra alapozom, hogy ez is hír volt egy időben, ide is teszek egy cikket, ami erről szól: www.thecut.com/2019/04/prince-harry-prince-william-fighting-rumors-reports.html

Anno annyira nem volt Cambridge-éknek szimpatikus, hogy Harryék népszerűsége csaknem megközelítette az övékét, hogy a palota szürke eminenciásai nyugtatgatták Vilmost. Ezt azért nem értettem egyébként, mert olyan az összehasonlítás köztük, mint a körte meg az alma összehasonlítása. Nem ugyanaz a szerepkörük, a súlyuk, a stílusuk. Személy szerint legalább hat olyan emberrel beszéltem, akik azért kezdték el jobban követni a királyi család eseményeit, mert Meghan beházasodott. Egy új réteget vont bele ebbe az egészbe, olyanokat, akiknek borsódzott a hátuk a királyi családtól, és (sokak szerint legalábbis) ha más nem is, de ez mindenképpen érdeme Meghannek és Harry-nek.

nofret 2020.01.12. 18:47:29

@Törpvadász: Egyetértek, és meg is értem őket, nekem csak az intézés módja nem szimpatikus, sőt, az ő szempontjukból sem szerencsés, az már most látszik abból, amilyen bejelentések jöttek. Így van, ahogy írod, nagyon durván szétszedték Meghant, és tényleg ki akarná ezt tovább kapni az arcába, ha nem feltétlenül muszáj? Követtek el hibákat, tény, de számomra is érthetetlen a gyűlölet, ami árad rájuk.

nofret 2020.01.12. 18:54:09

@kolompar lole 1116: Ezt én is úgy gondolom, kívülről nézve persze, hogy két teljesen más karakterről, pozícióról, fontosságú emberről van szó, és ahogy rengetegen vannak, akik nem tudnak kapcsolódni Vilmoshoz és Katalinhoz amiatt, amit írsz, éppen ugyanannyian, vagy még többen vannak, akik éppen a megbízhatóságuk, kiszámíthatóságuk, klasszikus családi értékeik és drámamentességük miatt kedvelik őket. Szóval ezt a drámát én sem értettem, bár sokszor ezeket a viszályokat a családtagok körül lebzselő udvaroncok is generálják. Hatalmas rivalizálás és helyezkedés ment anno, amikor Harryék beköltöztek a Kensginton-palotába, és ez is rengeteg feszültséget generált.

nofret 2020.01.12. 19:02:14

@kmera05: Igen, abban maximálisan igazat adok, hogy az elintézés cseppet sem elegáns, és ezt valamelyik kommentben írtam is.
Én ezt az aranyásó szót nagyon utálom, bevallom, és nem csak Meghan viszonylatában. Minden bizonnyal rengeteg pénzt tudnak majd keresni, de szerintem őket nem elsősorban ez motiválta, hiszen eddig is bőven tudtak mit a tejbe aprítani, hanem a "szabadság". Az, hogy ne kelljen engedélyt kérniük a palotától minden felkérés esetén, ha el akarnak utazni 5 napra, hogy ne kelljen minden posztot ellenőriztetniük, mielőtt kikerül az instagram-oldalukra, stb... Meghan valószínűleg nem mérte fel, mennyire nem fogja bírni ezt az életet, és most szabadulni akar belőle, Harry meg boldogan tart vele - egyébként arról, mi állhat a lelépésük mögött, hamarosan kiteszek egy új posztot.

élhetetlen 2020.01.12. 19:49:28

@nofret: Nem vitatkozom egy “szakértővel”, mert én nem vagyok az, és személyesen senkit sem ismerek a királyi családból. “őszintén szereti Harry-t”. Aki őszintén szereti a férjét, az nem hozza olyan helyzetbe, hogy veszekedjen az érdekében a nagyival, vagy a testvérével, nem ugrasztja össze a családot, mondom én. Az új igények, mindent megengedtek nekik. Nem elég. Fusd át, amit kolompar lole 1116-nak írtam, (élhetetlen 2020.01.12. 16:10:17), nem akarom megismételni. “A bejelentésük alapján úgy tűnik, nem szeretnék magukat mindenből kihúzni”. Persze, csak évente fél év fizetett szabadságot kérnek. Jó ötlet. Van munkahelyed? Nem próbálod meg? Nekik bejöhet, mert a nagyi sem, apa sem kőszívű, de általában nem működik. “Anno annyira nem volt Cambridge-éknek szimpatikus, hogy Harryék népszerűsége csaknem megközelítette az övékét, hogy a palota szürke eminenciásai nyugtatgatták Vilmost.”. Te csak nem érted, én meg nem hiszem. Ha valami Vilmosékat idegesíthette, az Meghan megnyilvánulásai voltak, és az, hogy Harry, a családdal szemben mellé állt, ahelyett, hogy időnként visszafogta volna a feleségét. Mert azt még egy szakértő sem mondhatja, hogy Vilmosnak és Katalinnak a hiúságuk a legfontosabb. Kívülállóként így látom. És, “azért kezdték el jobban követni a királyi család eseményeit, mert Meghan beházasodott”. Ez komoly, a királyi családot senki nem ismerte eddig a házasságig. Én meg, és még sok ember a világon Meghanról nem hallott, míg be nem házasodott a családba. Ha Meghan férjhez megy egy jól menő ügyvédhez, abból nem lett volna világhír. Erről ennyit, hogy mit hozott Meghan a királyi családnak.

élhetetlen 2020.01.12. 20:21:53

@nofret: “Én ezt az aranyásó szót nagyon utálom, bevallom, és nem csak Meghan viszonylatában”. Az aranyásás nem csak pénz. Meghan, mint színésznő lehetett volna a Vogue vendégszerkesztője? Nem. És ki tudja, mit vár még a rangjáért? “hogy ne kelljen engedélyt kérniük a palotától minden felkérés esetén, ha el akarnak utazni 5 napra, hogy ne kelljen minden posztot ellenőriztetniük, mielőtt kikerül az instagram-oldalukra, stb...”. Az a szabadság, hogy nem szólok a családomnak, ha el akarok utazni? Minden hivatásos katona mondjon le, mert hiába talál péntek este egy akciós utat, nem mehet, mert x nappal előre engedélyt kell kérnie, vagy bejelenteni, vagy mi. A posztok. Ha egy gyerekfotó, átengedik. De az, hogy mit írnak a családról, azt azért jobb, ha a család látja először, ennek a hiánya nem csak a krályi családnál okoz gondot.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 21:15:17

@croc: Pontosan. Másra nem is jó.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 21:19:31

@Sir Galahad: Persze, de nem bármit. Tisztázva vannak mik azok akötelezettségek, vagy csak mindenki azt ért bele amit szeretne? Melóhelyen is a főnököd parancsol, de azért nem dughatja meg a nődet, ha kedve tartja.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 21:30:56

@croc: Megtaláltam, pont Viktória volt akinek lehet hogy félrekúrt az anyja:

ujszo.com/panorama/veszelyben-a-kiralyno-legitimitasa

kolompar lole 1116 2020.01.12. 21:59:32

@élhetetlen: Látod, épp erről szól a 21. század: nem kötelező alkalmazkodás címszóval behódolni és azt csinálni amit más akar. Pont annyira kell alkalmazkodnia mint bármelyik másik mezei feleségnek, semmivel se jobban. Te megszabaod a nődnek hogy mikor vegyen levegőt, mikor integessen, mikor jópofizzon?

"Utálom azokat a feleségeket, akik pár év után azzal jönnek, hogy válassz az anyád és köztem."

És azokat a férjeket nem? Ki szereti ha belepofáznak mindenbe? Tipikus anyós viselkedés, ezért vannak az anyósviccek. Nyilván van ami a pozícióból fakadó kötelesség, ezzel nincs mit csinálni, de a "csak azért mert így szoktuk" vagy "azért mert én azt mondtam" típusú érveléseket nem kötelező elfogadni. Ő úgy szokta, más meg nem, majd a saját életével azt csinál amit akar. Én se szeretem a baszogatást, nyilván más se.

"Meghant senki nem kényszerítette erre a házasságra"

Harryt igen? Akkor meg?

"Papucs"

Az akkor lenne ha nem állna ki a nője mellett. Ő viszont ellent mer mondani az alaptalan elvárásoknak.

Te amúgy mit akarsz, ingyen valóságsót? Szerintem 1 fillért nem dobtál bele a kalapba, mégis úgy toporzékolsz mintha buknád a lóvéd rajta.

"de úgy is járhat, mint az a férj, aki, miután a kisebbik fiú is sínre került, akkor úgy döntött, hogy már nincs miért nyelni, és elvált"

Ez van, a 21. században vagyunk, nem tulajdont vásárolt tevéért, hanem házasodott. Mindenkinek joga van válni. Talán meglepő lehet számodra, de egy házasságban az esküvő után is folyamatosan kell tenni azért hogy ne legyen vége.

"Előbb-utóbb Harry is rájön, hogy egyetlen döntése sem a saját döntése"

És rájön hogy inkább a te döntésed szerint kellett volna élnie és nem a sajátja szerint?

kolompar lole 1116 2020.01.12. 22:24:22

@nofret: Hogy mi állhat, arról kétlem, inkább egy hivatalos magyarázkodást. Sokkal hihetőbb hogy a 21. század lehetőségei mellett már nem olyan vonzó altenatíva a befásult integetőemberi szerepkör. Ma már nem akkor van sínen az ember élete ha jut kaja az asztalra (jó, Afrikában még igen), nem egy királyi családtagi állás a csúcsok csúcsa. Látják hogy elhaladt mellettük az idő, sokkal több mindent is csinálhatnának, ami tetszene nekik. Mivel Harry beleszületett a tutiba, 1 napot nem dolgozott pénzért, nyilván benne van a félsz hogy mi van ha abból kell megélni amit megkeres. Na nem a "lesz-e kenyér holnap" szinten, hanem a megszokott luxus, mert hát a tutit könnyű megszokni, elveszteni nehezebb. Hogy majd hívják pénzszóró partiba, és nemet kell mondania, mert nincs felesleges 10 milliója eldorbézolni 1 este alatt. Meghannak nyilván nem nagy etvasz, előtte is jól kereső színésznő volt, kb. 3.5 milliárd forintja volt az esküvő előtt, szóval királyság nélkül is megoldja magának a Gucci táskára valót. Szerintem nincs itt semmi dráma, nem is lesz, már csak presztízsből se lehet lecsövesíteni őket, mert az a maradék királyi családnak lenne szégyen PR szempontból (meg amúgy is van saját vagyonuk, Harrynek is legalább annyi mint Meghannak), max némileg szorul a nadrágszíj, kevesebb bankót hajigálnak ki az ablakon feleslegesen.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 22:31:28

@élhetetlen: Kínában még annyi szabi sincs mint nálunk, nyugdíj meg egyáltalán nem, nem próbálod meg? Harryéknak mitől kéne a balkáni magyar nyomor szerint élnie? Az ő szintjükön más a munka fogalma, nekik annyi szabi jár, eneked meg ennyi.

És nem értem ezt a nagy Meghan utálatot, lehet hogy nem tökéletes, de a többi családtag az? A pedo András herceg, pl? Kilóg a sorból? Örülhetnek hogy egyáltalán ennyi "nem érdeket" belevihettek a házasságba, a burzsujoknál mindig is érdekházasság volt, és az hogy még most is arról lehet vitatkozni hogy egy nő méltó-e hercegnpnek, elgé nemesi származású-e, juj ez nigger, hogy fog mutatni a családi tablón, ez azt mutatja hogy még ma is elég sok érdek van ebben a dologban. Tehát még ha Meghan aranyásó is lenne, neki mitől lenne tilosabb érdekből házasodni, mint a másik félnek??? Akkor is azt kapnák amit érdemelnek.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 22:34:20

@élhetetlen: Igen, ez mind megkötés, amit egy bizonyos szintig eltűr az ember, de nem szeret. Te mit szóltál anno amikor anyukád megkérdezte hogy hova mész kissfiam, mikor jössz, sapkát-sálat viszel, este 10-re itthon legyél? Nem forgattad a szemed, hogy túúúdom-túúúdom?

élhetetlen 2020.01.12. 23:39:03

@kolompar lole 1116: Azt hiszem, felesleges válaszolnom, de még megteszem. “Pont annyira kell alkalmazkodnia mint bármelyik másik mezei feleségnek, semmivel se jobban”. Erről írtam az előbbiekben hosszan, csak nem érted. “Tipikus anyós viselkedés”, amire a normális reakció az, hogy mosolyogsz, végighallgatod, legfeljebb nem csinálod azt, amit mond, de nem hozod a párodat abba a kínos helyzetbe, hogy választania kelljen az anyja, vagy a párja között. De neked is csak az a szempontod, hogy neked mi jó. “Papucs. Az akkor lenne ha nem állna ki a nője mellett.”. Nem, akkor papucs, ha minden “döntése” a felesége döntése.
“Sokkal hihetőbb hogy a 21. század lehetőségei mellett már nem olyan vonzó altenatíva a befásult integetőemberi szerepkör.”. Csak azt nem érted, hogy, ha így látták, akkor az esküvő előtt kellett volna lelépni. Kis botrány. Vagy olyan hülyéknek nézed őket, hogy csak most jöttek rá, hogy mi van? Az anyagiak nem számítanak, nem kell nadrágszíjat húzni, amit léptek az csak erkölcsileg kifogásolható. (tudom, az nem szempont szerinted). Nem utálom Meghant, csak nem tudom értékelni a viselkedését. Ennyi. És az utolsó kommented. Én már 14 évesen is tudtam, hogy nem az a szabadság, hogy oda megyek, ahova akarok, és addig maradok, ameddig akarok, a hazaváró félnek is joga van ahhoz a szabadsághoz, hogy amíg csak a mondott időig nem vagy otthon, addig nem aggódik értem. Ha elmész este, és éjfélre haza szoktál jönni, de most csak két nap múlva jössz haza, és se kép, se hang, akkor két napig aggódnak, azaz megfosztod őket az érzelmi szabadságtól. Te ezt sem érted.

kolompar lole 1116 2020.01.12. 23:49:05

@élhetetlen: Ha nincs érved, akkor tényleg felesleges.

Van akinek a "normális" reakció az hogy "fordítsd oda a másik orcádat is", másnak meg egy büdös nagy pofon.

"De neked is csak az a szempontod, hogy neked mi jó."

Ahogy neked is. Te az ingyen valóságshowt akarod nézni, és toporzékolsz hogy nem tolják a segged alá. Mintha fizettél volna érte...

"ha így látták, akkor az esküvő előtt kellett volna lelépni"

Ezek szerint munkahelyet se lehet váltani, hiszen látnod kellett volna előre hogy nem fog tetszeni, ha mégis beléptél, akkor már életed végéig ott kell maradnod...

"Én már 14 évesen is tudtam, hogy nem az a szabadság, hogy oda megyek, ahova akarok, és addig maradok, ameddig akarok, a hazaváró félnek is joga van ahhoz a szabadsághoz, hogy amíg csak a mondott időig nem vagy otthon, addig nem aggódik értem."

Te bajod, én már 14 évesen is utáltam. Mindenki foglalkozzon a maga dolgával, ne a másik életébe akarjon beleszólni. Ha tőlem kérdezték "mikor jössz", a válasz mindig az volt hogy "majd". Le is szoktak róla. Nem időre járok szórakozni, hanem amíg nekem tetszik, nem érdekelnek a "de hát megígérted hogy 10-re hazaérsz és már hajnali 2 van" basztatások. Pont akkor érek haza amikor kedvem tartja, és nincs kedvem magyarázkodni. Aki aggódni akar, az akkor is fog ha később jövök, meg akkor is ha azt se tudja mikor. Ehhez nem szükséges még kötelező köröket futni színjátékkal.

élhetetlen 2020.01.13. 00:27:10

@kolompar lole 1116: “Ha nincs érved, akkor tényleg felesleges.”. Az érvem az volt, hogy a pároddal el kellene fogadnod a párod családját is. De ez szerinted nem érv. “Te az ingyen valóságshowt akarod nézni, és toporzékolsz hogy nem tolják a segged alá. Mintha fizettél volna érte...”. Ha a valósgshow érdekelne, akkor tapsikolnék, hogy de jó, milyen fordulatos.Itt csak te toporzékolsz, hogy joguk van felrúgni minden megállapodást. Én etikai kérdésekről beszélek, amiket nem értesz. Ez a munkahely duma meg nem jó, mert azt tényleg nem tudod milyen lesz, de Meghan pontosan tudta, hogy mit vállal, tehát ezzel az érvvel kitörölheted… “Pont akkor érek haza amikor kedvem tartja, és nincs kedvem magyarázkodni.”, azaz lesz@.rod, akár a szüleidet, akár a párodat, nem adod meg az érzelmi szabadságot nekik, hogy meddig ne aggódjanak, és még büszke is vagy rá. Mert te vagy te, a többiek nem számítanak. Azt hiszem , ezzel befejeztem.

nofret 2020.01.13. 00:38:27

@kolompar lole 1116: Legutóbbi kommenteddel nagyon egyetértek :) Amúgy az itteni hozzászólások egy részéből is árad a nőgyülölet (tudom, tudom, ez egy liberális fogalom, stb...), ami olyan mélyen átitatja ezt a társadalmat, hogy ha rámutatsz, hogy valaki éppen kettős mércét alkalmaz, kellemetlenül érint a szexista kommentje, stb... nem is érti, miről beszélsz.

De hogy a királyi családnál maradjunk: valószínűleg Harry Meghan révén látott bele jobban, milyen lehetőségektől esik el azáltal, hogy a királyi család tagja, és kedvet kapott a dologhoz + ezért is nyilván lenyakaznak majd, de Meghan életrajzából az tűnt ki számomra, hogy ő egy eléggé laza nő igazából. Nagyon amerikai, nagyon "Californian Girl", aki ennyi idősen már nem tudott és nem is akart állandó elvárásoknak megfelelve élni.

De továbbra is azt gondolom, amit fentebb is írtam, hogy nem elsősorban a pénz miatt döntöttek így, hanem Harry nagyon megijedt attól, ahogyan a sajtó kezelte Meghant, hiszen testközelből élte át, hogyan üldözték az édesanyját, ezen kívül Meghan valóban nem tudott beilleszkedni a családba, annyira más kultúrát és stílust hozott magával. Feltételezem, sokakat magára haragított, csupán azzal, hogy önmagát adta. A monarchia szempontjából pedig abszolút érthető, hogy megpróbálják a két "eltévelyedett báránykát" visszaterelni az akolba, hiszen az ő presztízsüknek is árt, hogy le akarnak tőlük lépni. Izgatottan várom a hétfői megbeszélések eredményét.

kolompar lole 1116 2020.01.13. 01:11:01

@élhetetlen: "a pároddal el kellene fogadnod a párod családját is"

És nincs elfogadva? de. Beleszólt az ő életvezetésükbe? Nem. Akkor meg? Ja, ők se tegyék ezt vele, ez az elvárható minimum. Az hogy királyi család, egy munkakör, amiért fizetést kap. Nyilván elő vannak írva hogy a pénzért cserébe mit kell csinálnia. Ami nem, az nem kötelező. Mint minden más munkahelyen. Nincs olyan hogy "hát mi úgy értettük". Ő meg nem.

"Ha a valósgshow érdekelne, akkor tapsikolnék, hogy de jó, milyen fordulatos."

Azt csinálod. Hanyadik hsz-ed is a témában? Mert ugye nem érdekel...

"Itt csak te toporzékolsz, hogy joguk van felrúgni minden megállapodást."

Te toporzékolsz azért mert szerinted meg nincs joguk a te saját elvárásaidat felrúgniuk.

"Én etikai kérdésekről beszélek, amiket nem értesz."

Más se, talán mert nem azok. Csak a te vágyaid. Meg még pár perverz kukkolóé. Téged zavar hogy nem leshetsz be a hálószobájukba, meg a wc-be szarás közben. De ha a te szomszédod csinálná ezt veled, egyből kikérnéd magadnak, nem?

"Ez a munkahely duma meg nem jó, mert azt tényleg nem tudod milyen lesz, de Meghan pontosan tudta, hogy mit vállal"

Ahogy te is, leírták a hirdetésben, nem? Nyilván Meghant se azzal csábította Harry hogy öltözködés közben a fél ország szeretné bámulni a csöcseit, és valószínűleg az esküvő előtt se irattak alá vele ilyen papírt.

"azaz lesz@.rod, akár a szüleidet, akár a párodat, nem adod meg az érzelmi szabadságot nekik"

Így van, az ellenőrzés "szabadáság" nem adom meg senkinek, azt mindenki élje ki magán, tartson kutyát, macskát, azt lehet pesztrálni. Én nem háziállat vagyok, az én életemmel saját magamnak tartozok csak elszámolással. Ha valakivel akarok valamit közölni, azt közlöm saját akaratból, de kötelességből nem. Max a főnökömmel, kizárólag munkaidőben, mert azalatt ő rendelkezik az időmmel.

"és még büszke is vagy rá. Mert te vagy te, a többiek nem számítanak. Azt hiszem , ezzel befejeztem."

Így van, én nem biodíszlet vagyok, hanem egy egyéniség. Te meg azt hiszem már többször "befejezted" sértődötten, mégis kényszerét érzed hogy a "nem érdekel" dolgokhoz újból és újból hozzáfűzz valamit. Mert nem érdekel... :DDD

kolompar lole 1116 2020.01.13. 01:14:58

@nofret: Engem még csak az se érdekel miért döntöttek így, csak így döntöttek és kész, csinálják amit akarnak, joguk van hozzá. Ha szerződést szegnek, majd jól beperelik őket, de ha nem, akkor meg max hüledezni lehet hogy ez eddig nem volt divatban, most meg lesz. :)

Sir Galahad 2020.01.13. 15:28:19

@kolompar lole 1116: Végigolvasva több hozzászólásodat úgy látom, te valamiért elvakult rajondója vagy ezeknek az ingyenélőknek. Ez nem baj, nekem meg van kedvenc zenekarom. De így igazából nincs sok értelme vitázni, mert egy fanatikus rajongót észérvekkel meggyőzni nem lehet. Szerintem maradjunk ennyiben.

kolompar lole 1116 2020.01.13. 21:26:52

@Sir Galahad: Pont hogy nem én vagyok elvakult fanja a többi királyi ingyenélőnek.

kolompar lole 1116 2020.01.13. 21:28:03

@Sir Galahad: "egy fanatikus rajongót észérvekkel meggyőzni nem lehet"

Ezt látjuk is rajtad. De most valószínűleg vége lesz az ingyen peep shownak, akármennyire is toporzékolsz.

Sir Galahad 2020.01.13. 23:48:22

@kolompar lole 1116: Toporzékol a nyavalya, csak irritál az ingyenélők pofátlansága.

élhetetlen 2020.01.14. 01:01:33

@kolompar lole 1116: “Beleszólt az ő életvezetésükbe? Nem.”. De. amit nem vállal, azt másnak kell csinálni, ez beleszólás a család életébe. Viszont a királyi család nem szólt bele Meghan családi életébe. Abba valahol belerondított maga, ezt nem válogatom szét, de az anyját méltóan fogadták. “Hanyadik hsz-ed is a témában? Mert ugye nem érdekel...“. Nem veszed észre, hogy már csak az agymenéseidre válaszolgatok? A valóságshowk a botrányokról, összekapásokról, egymás kijátszásáról szólnak, ez nem érdekel, és ezért nem szívesen látom, ami most folyik. Az pedig etikai kérdés, hogy ha a szüleid felneveltek, taníttattak, vettek neked egy lakást, akkor ne gyere azzal, hogy ettől kezdve ne számítsatok rám. És, hogy nem zsaroljuk a szülőket, és nem is fenyegetjük őket ezzel. És itt már úgy tűnik, végképp elhagyott a józan eszed. “Téged zavar hogy nem leshetsz be a hálószobájukba, meg a wc-be szarás közben.”, “Nyilván Meghant se azzal csábította Harry hogy öltözködés közben a fél ország szeretné bámulni a csöcseit, és valószínűleg az esküvő előtt se irattak alá vele ilyen papírt.”. Ez mi ez??? Nem kell a nyilvánosság? Dehogynem. Most kapják. Az aranyásás? A Vouge sztori, vagy Harry egy szavára szinkronszerep Disney-vel, anélkül hogy részt vett volna egy százas válogatáson? Ez nem aranyásás?
“én nem biodíszlet vagyok, hanem egy egyéniség”. Te nem egyéniség vagy, hanem egy empátiára képtelen, önző alak, aki szerint normális, hogy csak saját magának tartozik elszámolással. Pedig a normális az, hogy ha a férj este zenél, akkor megmondja a feleségnek, vagy a családnak, hogy hajnali kettő körül jövök, vagy, ha elmennek egy hétvégére, akkor azt, hogy vasárnap este jövök. Csak, hogy ne várják szombaton is. Ezt nem érted, hogy ez nem a szabadságod feladása lenne, hanem a másik fél szabadságának megadása. Elképzellek, mint kis gyerekes családfőt, akinek a felesége pl.kórházban van vagy kiküldetésen, fogadsz egy bébiszittert, mert van egy kétórás programod, aztán bejön egy buli, vagy egy szerető, és reggelig nem mész haza. Mert te szabad vagy. Átéltem, az unokatesóm férje volt ilyen, csak én nem hagytam ott a két kicsit egyedül éjszakára. “többször "befejezted" sértődötten”. Befejeztem volna, de miért sértődötten? Csak egyre nagyobb zöldségeket írsz, amit, ha szó nélkül hagyok, akkor úgy maradsz, hogy igazad van. Bár így is úgy maradsz, tehát írhatsz akármit. Aztán, ha nem írsz, nem válaszolok, ha nagyon irritáló, amit írsz, akkor vagy, vagy nem, majd meglátjuk.

élhetetlen 2020.01.14. 02:06:51

@nofret: “Amúgy az itteni hozzászólások egy részéből is árad a nőgyülölet”. Remélem, nem gondolod, hogy nő létemre a nőgyűlölet beszél belőlem? “valószínűleg Harry Meghan révén látott bele jobban, milyen lehetőségektől esik el azáltal, hogy a királyi család tagja, és kedvet kapott a dologhoz”. Milyen lehetőségek várnak Harryra, amit eddig nem látott? Mert Meghannál már megvolt a Vogue sztorí, amit színésznőként soha nem érhetett volna el, aztán Harry egy szavára szerződés Disney-vel, anélkül hogy részt vett volna egy százas válogatáson? Ez nem aranyásás?
“már nem tudott és nem is akart állandó elvárásoknak megfelelve élni.” Akkor nem házasok be abba a családba, ahol mindenki által elfogadott elvárások vannak. Ilyen egyszerű. Ez viszont érdekes kérdés “hiszen testközelből élte át, hogyan üldözték az édesanyját”. Nem merült föl benned az a kérdés, hogy pl. a királynőt miért nem üldözték a fotósok? Mert nem élt botrányos életet, Diana elég sok okot adott rá, hogy foglalkozzanak vele. Ezt a gyereke természetesen nem akarja látni, a fotósokat hibáztatja, ettől óvná meg a feleségét, aki viszont ebből akar megélni, mármint a közszereplésből, hírnévből. Kínos. És nem kell kíváncsian várni az eredményt, már írtam, hogy sem az apa, sem a mami nem kőszívű, megkapják, amit akarnak, de továbbra is tisztességtelennek tartom a lépésüket íly módon.

kolompar lole 1116 2020.01.14. 06:16:41

@Sir Galahad: Engem meg a mindenbe belekotnyeleskedő önjelölt anyósok. :)

nofret 2020.01.15. 01:03:51

@élhetetlen: Nem hiszem, hogy a Te hozzászólásaidra gondoltam, szerintem inkább azokéra, akiknek úgy gondoltam, hogy a kommentje még annyit sem érdemel, hogy reagáljak rá. Nekem az nem szimpi, amikor mindent Meghanre kennek. Harry felnőtt ember, ő pedig nem boszorkány.

Úgy értettem, hogy nyilván a párunk rengeteg mindenre felnyitja a szemünket (legalábbis egy jó, építő kapcsolatban), és Meghan olyan utat tudott mutatni Harry-nek, ami nélküle rejtve maradt volna előle. De ez már egészen filozofikus, úgyhogy inkább hagyjuk ezt az irányt, és maradjunk tényleg a realitások talaján :) Azt például tudni, hogy az ő hatására hagyta abba az italozást és bulizást, kezdett egészségesebben táplálkozni, stb... tehát nyilván hat rá a felesége látásmódja.

Egyrészt szerintem nem mindig látjuk előre, hogy pontosan mi vár ránk, hiszen nem vagyunk jósok. Csak azért maradjanak egy helyzetben, mert mindenki azt mondja, hogy "lehetett tudni, mire szerződnek" és közben szenvedjenek? Ez már a modern kor, de még a korábbi századokban is voltak "kiugrott" arisztokraták.

Dianát meg a királynőt ugyanúgy nem lehet szerintem összehasonlítani, mint Harry-éket Vilmosékkal. Az, hogy a korona Erzsébet fején landolt anno, hatalmas szerencséje volt a monarchiának, ő tényleg tökéletes királynő, kötelességtudó, felelős, kiszámítható, békés a magánélete (a sajátja, nem a gyerekeié sajnos), megértette, mit várnak tőle, és mindig a nagyapja által lefektetett elvek alapján cselekedett (először a kötelesség, csak aztán önmagunk). Nem mindenki ugyanolyan, nem mindenkinek ugyanazok a motivációi.

Diana egy rendkívül sérülékeny, érzékeny, sok lelki gonddal küszködő nő volt. De a maga szeleburdi módján hozzátett a monarchiához: azóta nyitottabbak, emberközelibbek lettek.

A lépésük nekem is csalódás, ha őszinte akarok lenni. Én is nagyon szerettem volna őket a királyi családban látni továbbra is, de elfogadom a döntésüket, és azt is elfogadom, hogy ha nekik ez a legjobb, akkor ezt kell tenniük. Nem töltenek be olyan életbevágóan fontos szerepet, mint Vilmosék, nélkülük is elmegy a gépezet. Egyébként már tavaly év eleje voltak ilyen híresztelések, hogy egyszer le akarnak lépni, de sosem gondoltam volna, hogy meglépik.