Royal sztorik & királyi krónikák

Elengedte Harry-t és Meghant II. Erzsébet

2020. január 13. - nofret

Megható közleményben tudatta a világgal a brit uralkodó: hozzájárult ahhoz, hogy a sussexi hercegi pár önálló, a monarchiától anyagilag független életet éljen. A hétfő esti közleményből kiolvasható, hogy az uralkodó nehéz szívvel hozta meg a döntést a pár sorsával kapcsolatban, akik múlt héten jelentették be, hogy lemondanak a királyi családban betöltött fontos szerepükről.

"Habár szerettük volna, ha maradnak teljes időben dolgozó tagjai a királyi családnak, tiszteljük és megértjük azt a vágyukat, hogy függetlenebb életet szeretnének élni családként, miközben az én családom megbecsült tagjai is maradnak" - áll a személyes hangvételű közleményben, amelyet azután adtak ki, hogy a királynő, Harry, Vilmos és Károly, valamint titkáraik órákon át tárgyaltak Sandringhamben. 

74228913_2714267868595026_7632121893893439488_o.jpg

Az írásban szerepel: megállapodtak arról, lesz egy átmeneti periódus, amikor Harry és Meghan megosztják az idejüket az Egyesült Királyság és Kanada között. Ez egyébként az egyetlen részlet, amit tisztáz a közlemény, hiszen eddig folyton Észak-Amerikát emlegették, mint a helyet, ahol idejük egy részét fogják tölteni, és nem lehetett egészen biztosan tudni, vajon Kanadára vagy az Egyesült Államokra gondolnak-e. Bár azt azért sejteni lehetett, hogy a Nemzetközösség részeként és Meghan az országhoz fűződő kapcsolata miatt inkább az előbbi ország az esélyes. 

Ami feltűnik a közleményben, hogy sokszor szerepel benne a család szó, ezzel valószínűleg azt fejezve ki, hogy az uralkodó nem táplál ellenséges érzelmeket irányukba, családként gondol rájuk. Ráadásul II. Erzsébet unokájaként hivatkozik Harry-re, a keresztnevükön szólítja őt és feleségét, illetve amikor a szövegben megjelenik a címük "Sussex", akkor is annak a legkevésbé formális verzióját használja, azt írja: "the Sussexes", ennek magyarul nagyjából a "Sussexék" a megfelelője.  

kozl.JPG

Bár ez akár azt is jelentheti, hogy ha megvalósul, amit Harry és Meghan szeretne, akkor nem tarthatják meg címeiket, illetve az HRH-státuszukat (Őkirályi Fensége megszólításukat). Ha most tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy ez utóbbiról le kell majd mondaniuk/elvesztik. Diana ezt a titulust elvesztette akkor, amikor elvált Károlytól, bár az, hogy a királynő visszavonta tőle a megszólítást, népszerűtlen döntés volt. VIII. Edward felesége, a kétszeresen elvált Wallis Simpson pedig soha nem kapta meg, ami nyomasztotta a windsori herceget egész életében. 

Királyi szakértők rámutattak, hogy a közleményből hiányzik Vilmos és Károly herceg említése, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a megbeszélések csakis a királynő és "Sussexék" között zajlanak, és ez nem egy többgenerációs családi viszály.

Összességében nem részletezi az írás, hogyan rendezik majd a biztonsági kérdéseket, a rezidenciákat, a pénzügyeket, stb... a jövőben, a lényege inkább az, hogy a királynő támogatja a párt, annak ellenére, hogy őt magát ez elszomorítja. 

A sussexi hercegi pár múlt szerdán jelentette be teljesen váratlanul, hogy visszalépnek a brit királyi család magas rangú tagjaként eddig ellátott szerepétől.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Duke and Duchess of Sussex (@sussexroyal) le

A brit sajtó szerint Harry a királynőt sem tájékoztatta előzetesen arról a tervéről, hogy feleségével együtt visszalép, és az uralkodó ezt különösen fájónak találta, mivel egybehangzó források szerint éppen Harry a kedvenc unokája.

A tisztázandó kérdések közé tartozik még, hogy befolyásolja-e a trónöröklési sorrendet Harry és Meghan visszalépése. Harry herceg jelenleg a hatodik, fia a hetedik helyen áll a brit trónöröklési sorban. Előző posztomban összegyűjtöttem, mit szeretne a sussexi pár. 

Tehát további tárgyalások várhatóak a részletkérdésekről, most "csupán" azt határozták meg, milyen szellemben fognak zajlani a megbeszélések. Mutatja, mennyire lehet mindez kellemes a személyi titkároknak, hogy Fiona Mcilwham, a sussexi hercegi pár személyi titkára, aki korábban diplomataként dolgozott, a Telegraph szerint a találkozó előtt arról viccelt: talán el kellett volna fogadnia az iráni pozíciót, amelyet felajánlottak neki, mielőtt beállt a királyi családhoz... 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr9915407808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.01.14. 16:07:27

Nem kell hozzá nagy bölcsesség hogy ha valamit nem tudsz megakadályozni akkor - legalább is látszólag - érts vele egyet, fenntartva a bölcs és jóságos uralkodó képét.
Egyébként meg felettébb röhejes/szánalmas ez a királyosdi.
Ennél már csak a "sajtó" izzadtság szagú erőlködése szánalmasabb, hogy valami pletykát generáljanak erről a degenerált családról.

nofret 2020.01.15. 00:48:44

@clemens: Az nem lehetséges opció, hogy tényleg megérti az unokája vágyait?

Egyébként tényleg nem értem azt, hogy ha valaki szánalmasnak találja a királyi családdal kapcsolatos dolgokat, akkor miért olvassa a velük kapcsolatos híreket.

A sajtó egy része valóban csak a kattintást látja bennük, hál'istennek, ezen a fórumon nem ez a helyzet :)

clemens 2020.01.15. 06:21:13

Hangsúlyozom, az egyetlen lehetőség közül azt választotta hogy beleegyezik.
Mi mást tehetett volna? Szobafogságra ítéli, és százszor leíratja vele hogy BOCSÁNAT NAGYMAMI, TOVÁBBRA IS EGY SZÁZ -DE INKÁBB KÉTSZÁZ - ÉVE MEGHALADOTT INTÉZMÉNYRENDSZER BOHÓCAKÉNT SZERETNÉM ÉLNI AZ ÉLETEMET !
Az angol királyság annyira abszurd, hogy ha nem a valóságban létezne, hanem egy regényben jelenne meg, senki nem hinné el hogy a 21.sz.-ban ilyen lehetséges.

Nietzsche. 2020.01.15. 06:49:17

Ember nem látta előre mindezt, amikor a Los Angelesi Meghan Markle megjelent a királyi udvarban.

nofret 2020.01.15. 12:17:07

@clemens: Értem, amit írsz, és nyilvánvaló, hogy nincsenek eszközök a kezében, hogy visszatartsa őket. Azt viszont továbbra sem értem, hogy ha ennyire abszurdnak tartod a királyság intézményét, akkor miért követed azt, mi történik a királyi család tagjaival.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.01.15. 12:20:38

„hozzájárult ahhoz, hogy a sussexi hercegi pár önálló, a monarchiától anyagilag független életet éljen”

Ha jól értettem az előzményeket, a pár egyáltalán nem vágyott anyagi függetlenségre, legalább ugyanannyi lóvé kéne nekik, mint eddig, csak már kevesebbet akarnának melózni érte.

Nekem kezdettől fogva ellenszenves volt ez az amerikai nő, mert nem hiszem, hogy csak a lagzi után szembesült volna azzal, hogy nem egy átlagfeleség életét kell élnie. Azt se hiszem, hogy az udvar részéről már előzetesen ne hozták volna tudomására, hogy mi mindennek kell megfelelnie, és mi mindennek kell alávetnie magát, ha sussexi hercegné akar lenni.

Angliában a királyság már régóta nem azt jelenti, mint a középkorban, a királyi háznak már nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak. Itt tehát nem arról van szó, amit az átlag magyar hisz, hogy holmi szenilis vénasszony (a királyné) szeszélyeinek és idejétmúlt rigolyáinak kéne csupán megfelelni. Nekem egyébként már a tököm tele volt a mindennapos sajtóhírekkel, hogy Meghan egyszer így rúgta fel a protokollt, máskor úgy ment szembe a királyi hagyományokkal, és néhány hónap alatt annyi sztárallűrt produkált, mintha a házassága előtt minimum A-kategóriás filmsztár lett volna, illetve ő született volna királyi családba, és nem a férje.

nofret 2020.01.15. 13:40:46

@Field64: Annak fejében, hogy "lelépnek", lemondanak a Sovereign Grantből nekik eddig járó anyagi támogatásról. Ez egyébként nem is lehetne másként, mert azt csak a királyi család aktív, dolgozó tagjai kapják. Én másképp értelmezem, dolgozni akarnak, lehet, hogy többet is, mint a királyi család tagjaiként, de akkor ezért úgymond tiszteletdíjat kapnak majd. A brit sajtó rengeteget foglalkozik az üggyel, ők azt írják, hogy a munkák, amiket vállalhatnak mostantól, lehetnek megjelenések, beszédek, írhatnak könyvet, Meghan színészkedhet ismét, stb... a variációk száma végtelen, valahogy úgy, ahogyan Obamáék is csinálják.

Az udvar Dianát pl egyáltalán nem tájékoztatta anno arról, mi vár rá, bár neki arisztokrataként valószínűleg volt fogalma róla, ugyanakkor 19 éves volt, tehát annyi idősen még szerintem keveset fog fel az ember. Katalint éppen ezért éveken át képezték ki, ő belenőtt a szerepkörébe. Meghan is egy másik eset, hiszen ő felnőtt, érett nőként került bele a dologba, de szerintem ez is kb olyan, mint amikor új munkahelyed van, hogy mondanak egy csomó mindent, de igazából akkor szembesülsz vele, belül milyen a légkör, amikor már aktív része vagy a dolognak. És lehet, igen, hogy kilépsz, mert nem tetszik.

Azt én sem értettem egészen, hogy miért nem tud minimális dolgokat sem betartani, olyanokat pl, hogy amikor a királynővel jelent meg valahol, miért nem vett fel kalapot. Lehet, hogy Harry-vel megbeszélték az elején, hogy maradunk másfél évet, vagy addig, amíg az első gyerek meg nem születik, aztán dobbantunk. Ezt nem tudhatjuk. De az is lehet, hogy tényleg elegük lett abból, ahogyan a brit média egy része kezelte Meghant.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2020.01.15. 21:11:53

@nofret: igen dolgozhatnak...na de azért mert ök Harry herceg meg a Meghan hercegné...szerintem lesz még itt feszültség....

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2020.01.15. 21:20:24

@nofret: Diana esetében azt gondolták hogyha valaki a szomszédban lakik, a nagyanyja az anyakirályné barátnöje, az apja is valami nagyember akkor menni fog neki...valahol azt olvastam, hogyha ezek nem lettek volna..akkor Károly lehet sosem veszi el, hanem járnak, aztán rájönnek hogy nem illenek össze, és vége, max barátok maradnak...na de nem ez lett.

nofret 2020.01.15. 21:42:04

@PeniValdes: Igen, tényleg így volt, pedig valószínűleg mindenki jobban járt volna az általad emlegetett verzióval. De ez már történelem... Harry-vel és Meghannel kapcsolatban még biztos bőven lesz feszkó.

kolompar lole 1116 2020.01.18. 21:02:27

@Field64: Nem mintha Harry szüzies életet élt volna, party hegyek, náci egyenruha, stb... ezek után a jövőképe állandó jófejvágás a tesóka karrierjéhez (ő lesz a király), tapsikolás. Hát ennél még én is többre vágyom.