Megható közleményben tudatta a világgal a brit uralkodó: hozzájárult ahhoz, hogy a sussexi hercegi pár önálló, a monarchiától anyagilag független életet éljen. A hétfő esti közleményből kiolvasható, hogy az uralkodó nehéz szívvel hozta meg a döntést a pár sorsával kapcsolatban, akik múlt héten jelentették be, hogy lemondanak a királyi családban betöltött fontos szerepükről.
"Habár szerettük volna, ha maradnak teljes időben dolgozó tagjai a királyi családnak, tiszteljük és megértjük azt a vágyukat, hogy függetlenebb életet szeretnének élni családként, miközben az én családom megbecsült tagjai is maradnak" - áll a személyes hangvételű közleményben, amelyet azután adtak ki, hogy a királynő, Harry, Vilmos és Károly, valamint titkáraik órákon át tárgyaltak Sandringhamben.
Az írásban szerepel: megállapodtak arról, lesz egy átmeneti periódus, amikor Harry és Meghan megosztják az idejüket az Egyesült Királyság és Kanada között. Ez egyébként az egyetlen részlet, amit tisztáz a közlemény, hiszen eddig folyton Észak-Amerikát emlegették, mint a helyet, ahol idejük egy részét fogják tölteni, és nem lehetett egészen biztosan tudni, vajon Kanadára vagy az Egyesült Államokra gondolnak-e. Bár azt azért sejteni lehetett, hogy a Nemzetközösség részeként és Meghan az országhoz fűződő kapcsolata miatt inkább az előbbi ország az esélyes.
Ami feltűnik a közleményben, hogy sokszor szerepel benne a család szó, ezzel valószínűleg azt fejezve ki, hogy az uralkodó nem táplál ellenséges érzelmeket irányukba, családként gondol rájuk. Ráadásul II. Erzsébet unokájaként hivatkozik Harry-re, a keresztnevükön szólítja őt és feleségét, illetve amikor a szövegben megjelenik a címük "Sussex", akkor is annak a legkevésbé formális verzióját használja, azt írja: "the Sussexes", ennek magyarul nagyjából a "Sussexék" a megfelelője.
Bár ez akár azt is jelentheti, hogy ha megvalósul, amit Harry és Meghan szeretne, akkor nem tarthatják meg címeiket, illetve az HRH-státuszukat (Őkirályi Fensége megszólításukat). Ha most tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy ez utóbbiról le kell majd mondaniuk/elvesztik. Diana ezt a titulust elvesztette akkor, amikor elvált Károlytól, bár az, hogy a királynő visszavonta tőle a megszólítást, népszerűtlen döntés volt. VIII. Edward felesége, a kétszeresen elvált Wallis Simpson pedig soha nem kapta meg, ami nyomasztotta a windsori herceget egész életében.
Királyi szakértők rámutattak, hogy a közleményből hiányzik Vilmos és Károly herceg említése, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a megbeszélések csakis a királynő és "Sussexék" között zajlanak, és ez nem egy többgenerációs családi viszály.
Összességében nem részletezi az írás, hogyan rendezik majd a biztonsági kérdéseket, a rezidenciákat, a pénzügyeket, stb... a jövőben, a lényege inkább az, hogy a királynő támogatja a párt, annak ellenére, hogy őt magát ez elszomorítja.
A sussexi hercegi pár múlt szerdán jelentette be teljesen váratlanul, hogy visszalépnek a brit királyi család magas rangú tagjaként eddig ellátott szerepétől.
Voir cette publication sur Instagram
A brit sajtó szerint Harry a királynőt sem tájékoztatta előzetesen arról a tervéről, hogy feleségével együtt visszalép, és az uralkodó ezt különösen fájónak találta, mivel egybehangzó források szerint éppen Harry a kedvenc unokája.
A tisztázandó kérdések közé tartozik még, hogy befolyásolja-e a trónöröklési sorrendet Harry és Meghan visszalépése. Harry herceg jelenleg a hatodik, fia a hetedik helyen áll a brit trónöröklési sorban. Előző posztomban összegyűjtöttem, mit szeretne a sussexi pár.
Tehát további tárgyalások várhatóak a részletkérdésekről, most "csupán" azt határozták meg, milyen szellemben fognak zajlani a megbeszélések. Mutatja, mennyire lehet mindez kellemes a személyi titkároknak, hogy Fiona Mcilwham, a sussexi hercegi pár személyi titkára, aki korábban diplomataként dolgozott, a Telegraph szerint a találkozó előtt arról viccelt: talán el kellett volna fogadnia az iráni pozíciót, amelyet felajánlottak neki, mielőtt beállt a királyi családhoz...