Royal sztorik & királyi krónikák

Mi igaz és mi nem A korona negyedik évadából?

2020. november 28. - nofret

Gyakorlatilag társadalmi vita kezdődött arról - nyilván főleg az Egyesült Királyságban –, hogy a The Crown (A korona) című Netflix-sorozat múlt hét vasárnap debütált negyedik évada mennyire jeleníti meg hitelesen az általa bemutatott sorsokat, történeteket, és hogy van-e joga a II. Erzsébet életéről szóló sorozat készítőinek ilyen fájdalmas emlékeket ilyen „hamar” feldolgozni. A negyedik évadot sokan tűkön ülve várták világszerte, hiszen ezek az epizódok főleg a '80-as években játszódnak, amikor megjelenik a színen Lady Diana Spencer, a későbbi Diana hercegné, valamint Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök is, akit rengetegen gyűlöltek ellentmondásos politikája miatt. 

Több brit magazin is arról ír, hogy az udvar bennfenteseit, királyi tudósítókat, sőt, magukat a királyi család tagjait is felháborította, sokkolta ez az évad. Nem értek egyet azokkal, akik ennek a sorozatnak azt róják fel, hogy nem tökéletesen és szolgaian követi az eseményeket, hiszen rengeteg párbeszéd zárt ajtók mögött játszódik (a többi között a királynő és a kormányfő közötti titkos megbeszélések is, amelyek az egész sorozatnak az alapját jelentik, és amelyekből az Audiencia című darabot írta Peter Morgan, A korona megalkotója), ráadásul ez nem egy dokumentumfilm-sorozat. Az alkotók rengeteg energiát fektettek abba, hogy hűek maradjanak az alapeseményekhez, az már más kérdés, hogy ezt egy sorozatban milyen eszközökkel érik el. 120781344_2500244716939316_6034845651999199494_o.jpg

Az például szerintem nem zavaró, hogy egy, több forrás által is megerősített, valóban elhangzott párbeszéd nem pont olyan körülmények között zajlik a sorozatban, mint ahogyan a valóságban megtörtént (lásd lejjebb Károly és Diana első hosszabb beszélgetése), az azonban már zavarna, ha nagyobb volumenű tényeket ferdítenének el. A sorozat készítői egyébként többször is megjegyezték, hogy fontos észben tartani: a produkció nem követi minden esetben szolgahűen a valóságot, és hogy néhány jelenetben a drámai elemek a szórakoztatás céljából íródtak. Olyanokat is olvasni rajongói oldalakon, illetve királyi tudósítóktól, hogy a sorozat cseppet sem hízelgő színben tünteti fel a királyi család tagjait. Tény, de az is tény, hogy rengeteg dolog igaz azok közül, amit róluk forgattak. Például tudni, hogy Károly időről időre valóban magából kikelve üvöltött Dianával (ahogyan az egyik legtekintélyesebb királyi tudósító, Ingrid Seward meg is jegyzi egy könyvében: a Windsor-férfiak híresek dühkitöréseikről), és az is igaz, hogy Diana sokszor hisztérikusan és irracionálisan viselkedett, ez akár tetszik az utókornak, akár nem.

Ezek a tények engem nem hogy nem zavarnak, hanem sokkal emberibbé, sőt, izgalmasabbá teszik számomra a királyi család tagjait. Azt viszont meg tudom érteni, hogy azokat az embereket, akikről, vagy akiknek szüleiről, felmenőiről, még élő rokonairól szól a sorozat, nem érinti mindez kellemesen. Hiszen Károly és Camilla, ráadásul Vilmos, Harry és a királynő életének is nagyon fájdalmas, máig ható történéseit eleveníti meg A korona, ráadásul nem is a főszereplők halála után (Diana hercegné és Margit hercegnő kivételével). Aki a családtagok, királyi tudósítók és bennfentesek felháborodásának részleteiről bővebben szeretne olvasni, kattintson ide, a többiek folytassák az olvasást! Egyelőre a negyedik évad harmadik epizódjáig jutottam ebben a bejegyzésben, hiszen még ezt is nagyon munkás volt feldolgozni. Természetesen rengeteg apró részlet van, ami még tűrné a magyarázatot, de egyelőre ezekből az epizódokból is „csak” a legfontosabb, legérdekesebb dolgokat emeltem ki. Aki még nem látta a negyedik évadot legalább az elsőtől a harmadik epizódig, az kérem, csak akkor olvasson tovább, ha nem bánja a spoilereket! A következő két hétben még két bejegyzéssel jelentkezem a további hét epizódról.

Mountbatten gróf meggyilkolása és az a bizonyos levél 

"Elérték azt, amit két világháborúnak, és német, valamint japán katonák ezreinek sem sikerült.”

A jelenetsorozat, amely Mountbatten gróf meggyilkolása előtt látszódik, amellett, hogy gyönyörűen van filmezve, jól meg is mutatja, a királyi család mivel tölti a szabadidejét: Károly Izlandon horgászik (valóban ott volt ebben a történelmi pillanatban), Anna hercegnő és a királynő cserkészni (cserkelni?) mennek, Fülöp herceg vadászik, a családja által csak Dickie-nek becézett Mountbatten gróf pedig homárhalászatra indul. „Dickie” általában egy kis tengerparti faluban, az északnyugat-írországi Mullaghmore-ban található Classiebawn-kastélyban vakációzott. A falu mindössze 20 kilométerre van az észak-írországi Fermanagh megyétől, amely ismert IRA-fészek volt akkoriban. Mountbatten 1979. augusztus 27-én kihajózott a Shadow V nevű hajóján, amelynek fedélzetén vele tartott idősebb lánya, Lady Brabourne, férje, Lord Brabourne, ikerfiaik, Nicholas és Timothy Knatchbull, Lord Brabourne édesanyja, az özvegy Brabourne grófné, és egy Paul Maxwell nevű matróz. A hajón egy IRA-tag, Thomas McMahon helyezett el távirányításos bombát előző este. Akkor robbantotta fel, amikor a társaság már messze járt a parttól.

dickie.JPG

A 79 éves Mountbatten még élt, amikor halászok kihúzták a vízből, de mire partra értek vele, már meghalt. Lábai csaknem leszakadtak a testéről. A robbanásban meghalt a gróf 14 éves unokája, Nicholas, valamint a 15 éves matrózfiú is. A 83 éves özvegy grófné másnap halt bele sérüléseibe.

A túlélő unoka, Timothy Knatchbull könyvet írt később arról, mi történt pontosan aznap. Károly herceg pedig azt írta a naplójába a számára szinte pótnagyapa szerepét betöltő „Dickie” meggyilkolása után: “Az élet már soha nem lesz ugyanolyan, most, hogy ő távozott, és attól tartok, nagyon sokáig fog tartani nekem, míg megbocsátok azoknak az embereknek, akik ma elérték azt, amit két világháborúnak, és német, valamint japán katonák ezreinek sem sikerült.” 

A Classiebawn- kastély  Fotó: Ken Wang/Flickr.com

40830908993_e47de3cd72_c.jpg

Mindezidáig A korona hiteles jeleníti meg a történteket. Sokan azonban felróják Peter Morgannek, az írónak, hogy mielőtt meggyilkolják Mountbattent, a sorozat szerint levelet írt Károly hercegnek, amelyben azt kéri tőle, hagyja abba afférját a házas Camilla Parker-Bowles-zal, és vegyen el egy szelíd, jó természetű lányt, akinek nincs múltja. Ilyen levél nem létezett, bár tény, hogy Louis Mountbatten sokszor látta el tanácsokkal Károly herceget nőügyekben, sőt, több kalandja helyszínéül rendelkezésére bocsátotta vidéki otthonát, valamint megpróbálta alkalmas feleségjelöltekkel is összehozni, többek között a saját unokájával is. A sorozat alkotója megvédte döntését. A Tatler magazin szerint Peter Morgan közölte, hogy bár ilyen tartalmú levél nem íródott, úgy véli, hogy a képzeletbeli levél tartalmának megfelelő érzések zajlottak le Mountbatten grófban, ezt pedig arra alapozza, hogy számos más dokumentumot elolvasott ebből az időszakból, és rengeteg olyan emberrel beszélt, akik az események tanúi voltak.

Diana és Károly megismerkedése, valamint az autós jelenet

„Innentől kezdve nem szállt le rólam egész este, úgy követett, mint egy kiskutya.”

Az a titokzatos jelenet, amelyben Diana nimfának öltözve bujdosik Károly elől az Althorp-kastély (a Spencer-család ősi otthona) előtermében, sajnos nem történt meg valójában, pedig nagyon hangulatos. A 16 éves Diana és a 29 éves trónörökös először egy vadászaton találkozott 1977-ben, aki akkoriban Sarah nővérének udvarolt. Andrew Mortonnak erről a találkozásról Diana azt mondta: "Emlékszem, hogy Althorpban láttuk vendégül. A labradorjával jött. A nővérem teljesen rámászott. Arra gondoltam: Te jó ég, ezt biztos utálja! Ezért inkább távol maradtam tőlük. Emlékszem rá, hogy dagadt voltam, tömör, nem viseltem sminket, és nem voltam elegáns hölgy, de nagy zajt csaptam, ez pedig tetszett neki. Odajött hozzám vacsora után, megtáncoltatott, és megkérdezte, hogy megmutatnám-e neki a képgalériát. Egy 16 évesnek bármilyen figyelem csodálatos volt. "Miért is érdeklődne irántam olyasvalaki, mint ő?" Mindenesetre ezután két évig nem találkoztunk."

 

Az a párbeszéd valóban megtörtént, amikor a sorozatban Diana Károly herceg autója mellett áll, de nem ilyen körülmények között – miután Károly szakított Diana nővérével, Sarah-val, egy 1980-as házibuliban találkozott újra a herceg és a fiatal Diana. Az egyik kazettán, amely a szintén Netflixen elérhető Diana: In her Own Words (Diana: Saját szavaival) című dokumentumfilm alapja, a néhai wales-i hercegné azt mondja: "Beszélgettünk Mountbattenről és a barátnőjéről, és azt mondtam neki ‘Nagyon magányos lehet’ és azt is mondtam ‘Szomorú volt nézni Önt, ahogyan Mountbatten koporsója mögött lépdelt, szörnyű, szüksége van valakire, aki Ön mellett áll.‘ Ekkor rámhajolt, elkezdtünk csókolózni, és arra gondoltam, ez így nincs rendjén. Innentől kezdve nem szállt le rólam egész este, úgy követett, mint egy kiskutya.”

Nem tudni, ez pontosan így történt-e, de tény, hogy Károly hercegnek ekkor tetszett meg igazán Diana, mert abban a pillanatban éppen azt kapta tőle, amire szüksége volt: támogatásra.

Udvarlás királyi módra 

„A királyi családnak egyedi a humora”

A Diana igaz története című Andrew Morton-könyv szerint Diana nagyanyja, Lady Fermoy valóban elkísérte Károlyt és Dianát gardedámként az Albert Hallba, ahol Verdi Requiemét nézték meg. A sorozatban igazából nem a Requiem, hanem egy másik Verdi-darab, a Traviata zenéje hallatszódik. Ezután valóban együtt vacsoráztak a palotában. A további események viszont kissé másképp zajlottak: Lady Fermoy, Diana nagyanyja, aki az Anyakirályné belső köréhez tartozott, a sorozat szerint megpróbálja rávenni unokáját arra, hogy nagyon igyekezzen elnyerni a királyi család tetszését Balmoralban, a királynő skóciai birtokán, ahol nyaranta az uralkodó két hónapot tölt. Több forrás is alátámasztja azonban, hogy az idős hölgy valójában arra figyelmeztette Dianát, hogy a királyi családnak egyedi a humora, és nem biztos, hogy jól kijön majd velük. Diana ekkor nem foglalkozott az intelmekkel. Saját bevallása szerint fülig szerelmes volt Károly hercegbe. 

fermoy.JPG

Visszatérve a zenére – leesett állal néztem azt a jelenetet, amelyben Dianát a fotósok elkezdik üldözni, nem csak azért, mert a színésznő, Emma Corrin tökéletesen jeleníti meg az elhunyt hercegnét, hanem azért is, mert az egyik kedvenc operám a Traviata, és nyitányának felcsendülése szó szerint katartikus élményt okozott. A La Traviata azt jelenti: az útról letért, tévútra került nő, és az opera maga egy haldokló kurtizán és egy arisztokrata férfi szerelméről szól. Ez már lehet, hogy belemagyarázás a részemről, de erős szimbolikát érzek abban, hogy a „megtévedt nő” témáját választották ehhez a jelenethez, hiszen Diana voltaképpen eltévedt a saját életében, amikor úgy döntött, hogy hozzámegy Károlyhoz. Egyébként a színésznő bizonyos szempontból nem hasonlít Dianára, mert kicsit filigránabb alkat, viszont a hangja… ha lehunyom a szemem, olyan, mintha a néha wales-i hercegnét hallanám. 

 

Balmoralban Diana tényleg jól teljesített

"Kikapcsolódás helyett az év legstresszessebb ideje”

Az igaz, hogy a balmorali hétvégén, amelyen Margaret Thatcher felsült, Diana kitűnőre vizsgázott, de a körülmények kicsit mások voltak: érdekesség, hogy azon a bizonyos hétvégén mind Camilla, mint férje, Andrew Parker-Bowles a skóciai birtokon vendégeskedtek. Amint az egyébként a sorozatban látszik is, Diana nem a nagy házban volt elszállásolva, hanem egy cottage-ban a birtokon testvérével, Jane-nel és annak férjével, Robert Fellowes-zal, aki akkor a királynő magántitkárhelyettese volt.

scotland-1607676_1920.jpg

Diana nagyon meg akart felelni, és ez nem is volt nehéz neki: habár nem szeretett vadászni, egész életében részt vett vadászatokon, és tudta, hogyan kell öltözködni és viselkedni ezekben a helyzetekben.

Habár Diana ezúttal kitűnőre vizsgázott a teszten, későbbi látogatásait kevésbé élvezte. Azt mondta Andrew Mortonnak, az elhíresült Diana-könyv szerzőjének, hogy, a kastélyban „negatív hangulat” uralkodott, és hogy "kikapcsolódás helyett ez az év legstresszessebb ideje” számára.

Diana és Károly mézesheteik egy részét is a skóciai birtokon töltötték, és itt adtak is egy rövid interjút újságíróknak, amikor a hercegné azt mondta az nekik, hogy elbűvölőnek találja Balmoralt, pedig valójában utálta az elzártságot. Penny Junor, a wales-i herceg életrajzírója szerint a mézeshetek katasztrofálisan sikerültek, "csupán arra voltak jók, hogy megvilágítsák, milyen kevés közük volt egymáshoz. Diana utálta a vidéket, utálta azt, hogy a királyi család mennyire odavan a lovakért és a kutyákért, utálta az esőt, ami állandóan zuhogott, és úgy érezte, hogy a férje elkerüli vele  a bensőséges érintkezést."

 

Egyébként bármilyen furcsának is tűnhet az, amikor Diana cserkelés közben arról mesél Fülöp hercegnek, hogy szeret takarítani, ez igaz: Diana valóban vállalt háztartási munkákat Sarah nővérénél, ráadásul még szerette is csinálni, ezt ő maga mondta Andrew Mortonnak. A bölcsődei munkáját sem azért vállalta anno, mert nem volt miből élnie, hiszen Londonban kapott 18. születésnapjára lakást, és ahogy minden hasonló hátterű Lady-nek, neki is volt állandó bevétele családjától. 

Margaret Thatcher és a királynő, valamint a férjek

"Két klimaxoló nő... Sétagalopp lesz!”

Miután Thatchert 1979-ben kormányfővé választották, a brit történelemben először fordult elő olyan, hogy egy királynő ült a trónon, miközben nő volt a miniszterelnök is. Annak ellenére, hogy két, magas pozícióban ülő, csaknem azonos korú asszonyról volt szó, II. Erzsébet és Thatcher nem igazán jöttek ki egymással eleinte. Nagyon nevettem a filmbéli Dennis Thatcher megjegyzésén, aki azt mondja: "Két klimaxoló nő... Sétagalopp lesz!”

127055147_2544680442495743_8217324269916445135_o.jpg 

Illetve Fülöp herceg sem tett lakatot a szájára, mondván: „Az utolsó dolog, amire ennek az országnak szüksége van, hogy két nő vigye a boltot.” Természetesen nem tudni, valóban elhangzottak- e ilyen megjegyzések, én mindenesetre jól szórakoztam rajtuk. Fülöp hercegből egyébként kinézem, hogy mondott ilyet, hiszen ismert éles nyelvéről. Egyébként mindkét férj kősziklaként állt felesége mellett egész életében, attól függetlenül, ezek a megjegyzések valósak-e vagy sem. Ha már itt tartunk, az is nagyon vicces, amikor Margaret Thatcher azt mondja az első audienciáján a királynőnek saját férjéről, hogy: „Nem fog zavarni minket.”

127128960_2544680389162415_6548385152464704067_o.jpg

A Balmoral-teszt

„Mintha a purgatóriumban lennék.”

Talán nem ez a legfontosabb Margaret Thatcherrel kapcsolatban, de fantasztikusan életszerű az a többször is ismétlődő apró részlet a sorozatban, ahogyan leveszi az egyik klipszét, amikor telefonál. Ez annyira '80-as évek! Habár gyerek voltam akkoriban, de még emlékszem rá, hogy mekkora divatja volt a klipszeknek, hiszen édesanyám és barátnői is hordtak ilyet. És ha már itt tartunk, imádom azt is, amikor Thatcher egy kiló hajlakkot fúj a frizurájára, ezzel szintén megtestesítve a '80-as éveket, ami a szörnyű tupírfrizurák ideje volt. Mellesleg nagyon hangulatosak azok a jelenetek is, amelyekben Thatcher nem egy világhatalom kormányának fejeként, hanem hétköznapi asszonyként jelenik meg: érdekes módon főzés, vasalás közben is erőteljes a jelenléte. 

 

De a lényegre térve: a Harper’s Bazaar cikkében megemlíti, hogy az úgynevezett Balmoral-teszt valóban létezik.  Azt persze nem tudni, hogy a királyi család célzottan és olyan kegyetlenséggel vizsgáztatja-e a vendégeit, mint ahogyan az a sorozatban ábrázolva van, de tény, hogy számos hagyományuk van, és elvárják, hogy azokat mások is ismerjék. Köztudott, hogy Margaret Thatcher soha nem vitt magával kint is használható cipőt balmorali tartózkodására, és mindig kölcsönöznie kellett Wellington-csizmát – írja a The Guardian. (Egyébként ez engem arra emlékeztet, amikor Anthony Eden miniszterelnöknek az első évadban ugyanígy gumicsizmát adtak Sandringhamben, amikor VI. Györggyel akart beszélni, aki éppen madarakra lövöldözött, és egyszer Balmoralban is arra kényszerítették, hogy Wellington-csizmát húzott fel, amikor a királynő vitte magával sétálni.)

Egy parlamenti tisztviselő arról számolt be, hogy Thatcher „nagyon furcsán” viselkedett egy balmorali látogatáskor. „Az uralkodó és férje virslit sütöttek a zavarban lévő miniszterelnöknek és férjének egy szélfútta hegyoldalban, miközben mindkét pár megpróbált kétségbeesetten informálisnak látszódni” - mondta. Thatcher életrajzírója, Charles Moore szerint bár a sorozat egyes jelenetei nem pontosan úgy történtek a valóságban, a kép, amit mutatnak, igaz. A Harper's Bazaar cikkéből az is kiderül, hogy a volt munkáspárti miniszterelnök felesége, Cherie Blair, és a jelenlegi kormányfő, Boris Johnson sem „mentek át” a királyi család vizsgáján.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par soleily (@soleilsurnoir)

 

Itt egy személyes megjegyzés tennék: habár a skóciai Felföld fenséges, gyönyörű és lenyűgöző, el nem tudom képzelni, hogy a tengerpart helyett valaha is ezt választanám vakációképp. Egy hetet el tudnék képzelni zord körülmények között, de ember legyen a talpán (vagy a királyi család tagja), aki ennél többet kibír ott az állandó esőben, ködben, rossz időben. Természetesen mindenkinek más az elképzelése arról, hogyan tölti a szabadidejét…

A skót Felföld Fotó: Juan Martinez/Flickr.com

22103727352_817fc72dc4_c.jpg

A Balmoral-teszt

Omid Scobie királyi tudósító ezt írja róla a Harper’s Bazaarban megjelent cikkében 

“Ha valakit meghívtak, az frissítse fel a tudását a királyi protokollról, legyen számos olyan dolog a fejében, amiről lehet beszélgetni, ruhája MINDEN létező alkalomra (vadászattól a black tie-ig) és, ami a legfontosabb, hogy mindig viselkedjen megfelelően. A társasági etikettet muszáj tudni! Ha nem tetszik az étel, akkor is meg kell enni. Ha nem szeret a Felföldön kutyagolni a szélben és esőben, az szívás! Hallottam olyan vendégekről, akik annyira meg akartak felelni balmorali tartózkodásuk alkalmával, és annyira aggódtak, hogy majd rossz lesz a megítélésük, ha valamit elrontanak, hogy vadiúj pizsamát, fehérneműt, tisztálkodószereket csomagoltak el, hogy amikor a személyzet kicsomagolja a bőröndjüket, egyáltalán semmi felett ne tudjanak ítélkezni, és egyetlen negatív szó se jusson vissza a királynőhöz. Ennek ellenére a királynő a balmorali nyarakon a legoldottabb, és Őfelsége mindent megtesz azért, hogy a vendégei otthon érezzék magukat. A vendégeket el fogja vinni a családi grillezésekre, minden étkezésre hivatalosak lesznek, és ha valaki elég szerencsés, még a kutyákkal is játszhat."

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Crown (@thecrownnetflix)

Thatcher úgy írta le a balmorali hétvégéket (amelyek kötelezőek, vagy inkább melegen ajánlottak a miniszterelnök és hitvese számára évente egyszer), mintha a purgatóriumban lenne. Mint utóbb kiderül: habár Thatcher az állatok legyilkolása körüli tevékenységeket nem élvezte, önmaga szeretett mészárlást rendezni a politikai színtéren- amint azt a királynő kicsit epésen meg is jegyzi, amikor később, már Londonban audiencián fogadja a miniszterelnököt: „Hallom, hogy itt is volt egy kis vérontás”, ezzel arra utalva, hogy Thatcher kormánya több tagjától is megvált közben. 

Még egy apróság: aki túlzásnak érezné mély meghajlásait a királynő előtt, ne tegye: valóban megvolt ez a furcsa szokása, annak ellenére, hogy kapcsolata – főleg eleinte – nem volt felhőtlen az uralkodóval. 

95200808_2648429578749608_9036818715013808128_o.jpg

 

Érdekesség, hogy a Vaslady (The Iron Lady) című filmben, amelyben Meryl Streep alakítja Thatchert, a volt miniszterelnök lányát, Carolt Olivia Colman játssza, aki a sorozatban a királynőt alakítja. 

463507_333663236693591_1131259030_o.jpg

Diana és Camilla

Ménage à trois

Valaki rajtam kívül még biztos észrevette, hogy Diana és Camilla a Ménage à Trois (nagyjából: Édeshármas) nevű étteremben találkoznak a harmadik epizódban. Ez egy már bezárt, de korábban valóban létező étterem volt Londonban, amely tényleg csak előételeket és süteményeket szolgált fel, mint a sorozatban is.

 candd.JPG

Az is igaz Andrew Morton Diana-könyve szerint, hogy Camilla levelet küldött Dianának, amiben arra kérte, hogy ebédeljenek együtt. Az ebéden – legalábbis Diana elmondása szerint – Camilla arról faggatta, vajon fog-e vadászni (ahogy az a sorozatban is van), ha már Highgrove-ban fognak élni. Diana akkor még saját elmondása szerint nem egészen értette, miről van szó, de később leesett neki, hogy arról: Camilla kereste a módját, hogyan tud továbbra is Károllyal kettesben lenni, Diana nélkül. Az ifjú menyasszony így is gyanakodni kezdett az ebéd után, főleg, amikor megtalálta a karkötőt, amiről a sorozatban is szó van.

120424123_2496334763996978_2844573519537070479_o.jpg

Igazából Diana a valódi karkötőt találta meg, rajta a GF kezdőbetűkkel, nem csupán a rajzokat róla, mint a sorozatban. De az igaz, hogy az inas, aki hozta az ékszert tartalmazó csomagot, nem volt hajlandó válaszolni Diana kérdéseire, mint ahogyan a wales-i herceg magántitkára sem a sorozat szerint.

Az új évad megjelenése után sokan nekiestek Károlynak és Camillának a közösségi oldalakon, ami számomra azért döbbenetes, mert ezek az események köztudott dolgok, igaz, talán nem annyira egyértelműek azok számára, akik nem foglalkoznak napi szinten a királyi család körüli történésekkel. Ettől függetlenül furcsa, hiszen Diana élete és halála közbeszéd tárgya évtizedek óta. Habár nagyon sajnálatos, ahogy titkolták előle a részleteket, és belevonták ebbe a házasságba, anélkül, hogy valóban tudatában lett volna annak, hogy 19 évesen mit vállal magára, érdemes meglátni a tragédiát abban is, ahogyan másik két ember, Camilla és Károly élete is jó időre tönkrement. Nekik sem volt éppen ideális a helyzetük. 

A Buckingham-palota magányában 

"Girls on Film"  

A harmadik epizódban Diana az esküvő előtti időszakra átköltözik a Buckingham-palotába, amely ekkorra biztonsági okokból fontossá vált. Arról, hogy tényleg görkorcsolyázott a palota folyosóin, ellentmondásos információkat találtam. Van, ahol azt olvasni, hogy nem görkorcsolyázott a palotában, csak biciklizett, de A korona egyik producere, Oona O'Beirn azt nyilatkozta a Vogue Indiának, hogy Diana valóban görkorcsolyázott a palotában. 

diana_gorkori.JPG

Ingrid Seward azt írja ezekről a hónapokról A királynő és Diana című könyvében, hogy a fiatal Diana valóban magányosnak érezte magát, és megpróbált összebarátkozni a személyzettel, akikhez sokszor leszaladt. De ezzel kimerítette őket, és amikor már túl sokat látogatott a konyhába, az üveg és porcelán őre az ajtóra mutatott, és azt mondta neki: "Ott kint, az ajtón túl van az Ön lakrésze, itt bent pedig az enyém!" Diana elmenekült, és abba a konyhába nem ment többé. 

Seward azt is írja, hogy a királynő többször invitálta Dianát ebédelni, de a leendő hercegné mindig kibújt ez alól – tehát az valódi csúsztatás a sorozatban, hogy a királynő nem foglalkozott Dianával, és hogy a fiatal menyasszony többször is hiába próbálkozott, hogy kapcsolják be az uralkodóhoz telefonon. A könyvben az áll: a királynő egy idő után feladta a próbálkozást. Talán ez az egyetlen nagyobb igazságtalanság, amit eddig a sorozatban felfedeztem. 

Arra is felkaptam a fejemet, hogy ebben az epizódban azt ábrázolják: Diana mintegy kiképzést kapott saját nagyanyjától, hogyan kell viselkedni wales-i hercegnéként. Ugyanis Diana több interjúban is hangsúlyozta, mennyire magára hagyták, és hogy semmiféle hasonló útmutatással nem látták el, bár szüksége lett volna rá.

Az a jelenet, amikor Diana megérkezik, Margit hercegnő pedig éppen egy Imelda Marcosról szóló sztori közepén van, Diana pedig elfelejt pukedlizni, majd kínjában rossz sorrendben hajol meg mindenki előtt, igen kellemetlenül hat, de valószínűleg túlzás, hiszen a Spencer-gyerekek rendszeresen töltöttek időt a királyi családdal, főleg karácsonykor, hiszen a Sandringham-birtokon nőttek fel, amíg apjuk meg nem örökölte a grófi címet. Kicsi gyermekkoruktól beléjük nevelték a királyi protokollt, és Diana mindkét nagymamája, anyai oldalról Lady Fermoy 1956-1993-ig, apai oldalról pedig Spencer grófné 1937-1972-ig az Anyakirályné udvartartásába tartozott. Azt tudni, hogy Diana bátyja, Károly (Charles Spencer) hasonló hibát vétett egy partin: mindenki előtt meghajolt, akit csak látott, és véletlenül egy pincér előtt is fejet hajtott.

A negyedik évad harmadik része az első, amelyben megjelenik Diana bulimiája, ami a néhai wales-i hercegné elmondása szerint egy héttel eljegyzésük után kezdődött, miután Károly herceg egyszer a derekára tette a kezét, és „kissé pufóknak” nevezte. Diana július végi esküvőjére annyira lefogyott, hogy a híres ruhát többször is igazítani kellett egyre vékonyódó alakjára.

Eljegyzési videó és esküvő

"Whatever in love means"

Az már a negyedik évad harmadik epizódjában szerepel, hogy Károly a windsori kastély gyerekszobájában kéri meg Diana kezét – ez valóban így történt, annyi különbséggel, hogy a herceg féltérdre ereszkedett Diana előtt, és nem egészen értem, a sorozatban ezt miért másították meg.

Diana és Károly eljegyzésének hivatalos bejelentésekor készült velük egy interjú, ami a sorozatban is megjelenik, és bármilyen furcsa, ez szóról szóra így történt. Amikor a riporter megkérdezte őket: szerelmesek-e, Károly zavartan és elég furcsán válaszolt: "Bármit is jelentsen az, hogy valaki szerelmes." Diana pedig azonnal rávágta: "Persze".

Habár ő saját bevallása szerint el volt ragadtatva Károlytól, és fülig szerelmes volt belé, a wales-i herceget inkább az vette rá a házasságra Ingrid Seward királyi szakértő szerint, hogy szülei megkérték: ha nem gondolja komolyan Dianával való kapcsolatát, akkor hagyja abba az udvarlást. Addigra a trónörökös már 32 éves volt, és több potenciális feleségjelöltet is elfogyasztott. Szülei türelme pedig fogyott, hiszen a trón jövőjét biztosítani kellett. Károly eleinte kellemesnek találta Diana társaságát, de ahogy jobban megismerte, egyre jobban elhatalmasodott rajta a kétely, vajon boldogok lesznek-e együtt. Dianáról ezen a ponton még a legtöbben azt gondolták, hogy tökéletes hercegné lesz, hiszen ismerte a játékszabályokat, maga is a legfelsőbb körökben mozgott, fiatal volt, szép, és - ami akkoriban még sokat számított - szűz, így a sajtó nem tudott korábbi botrányos férfiügyeiről sem cikkezni. Ezt a lemaradást aztán később persze behozták, amikor már szolgáltatott az újságíróknak épp elég alapanyagot.

Az esküvő előtt azonban elhatalmasodott a kétely mindkettejükön, de Diana félelmeit nővérei azzal hessegették el, hogy „már késő, az arcod a konyharuhákon van”. Engem minden alkalommal megdöbbent, amikor erről a történetről olvasok, nézek dokumentumfilmet vagy akár csak egy játékfilmet is, hogy egy ember sem volt egyikőjük környezetében sem, aki egyszer is leült volna velük, hogy őszintén mondják el, mit éreznek és gondolnak az egésszel kapcsolatban. Mindenki akarta ezt a házasságot, kivéve a házasulandók, és ebből tragédia lett. Arról nincsenek feljegyzések, hogy Margit hercegnő valóban megosztotta a friggyel kapcsolatos kételyeit, mint a sorozatban.

Az esküvőt nem reprodukálták, csak Diana híres, Emmanuel's által készített ruháját, de abból sem látszik sok. A sorozat készítői erről interjúkban úgy vallottak: az eseményről annyi kép és videó készült, hogy nem érezték szükségesnek az újraalkotását, hiszen maga az esküvői szertartás a történetet nem vitte előre, és mindenki tudja, mi és hogyan történt aznap, valamint hogy ki mit viselt.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par FOCALITÉ (@livresadaptes)

A következő három részről szóló elemzésem hamarosan a blogon!

Facebook-oldalam: https://www.facebook.com/Royalsztorik/

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr6016304366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása