Royal sztorik & királyi krónikák

Egy Habsburg főherceg, aki Ukrajna függetlenségéért harcolt

2022. március 15. - nofret

Élt egy Habsburg a 20. században, akit Ukrajnában nemzeti hősnek és az ukrán függetlenség harcosának tekintenek: Habsburg-Tescheni Vilmos Ferenc József főherceg, József nádor dédunokája. Az egykori osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg Vaszil Visivanij (Василь Вишиваний) néven az Ukrajna függetlenségért harcoló úgynevezett Szics lövészek ezredeseként szolgált, a két világháború között pedig ausztriai emigrációban a Szabad Ukrajna mozgalmat segítette. Végül Kijevben halt meg, egyes források szerint Sztálin börtönében, mások szerint koncentrációs táborban. 

vyshyvanyi_01.jpg

Úgy került a látóterembe a kevéssé ismert Habsburg Vilmos kalandos és tragikus sorsa, hogy Habsburg György felhívta rá a figyelmemet még tavaly áprilisban. Amikor 2021 tavaszán a magyar sajtó arról cikkezett, hogy egy titokzatos ukrán Habsburg is megjelent a Dunaferr-ügy körül, aki  Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven mutatkozott be, és hamis meghatalmazásokkal próbálta átvenni az irányítást a cég felett, utánanéztem, vajon létezik-e ilyen személy, hiszen több mint gyanúsnak éreztem, hogy egy valódi Habsburg ilyen simlis ügyekbe keveredjen. Kutatásaimról ez a bejegyzés született, és miután Habsburg György megerősítette nekem, hogy az illető közönséges csaló és semmi köze a családhoz, megemlítette, hogy egyetlen olyan Habsburgról tud, aki szoros szálakkal kötődött Ukrajnához, méghozzá Habsburg Vilmosról, József nádor dédunokájáról. Akkor utánanéztem a történetének, de úgy érzem, most vált igazán aktuálissá, hogy felidézzem az emlékét, hiszen Vilmos főherceg is egy független Ukrajnáért harcolt még a 20. század elején, ami végül csak 1991-ben valósult meg - és éppen ezekben a napokban dől el a sorsa. De hogyan került egy Habsburg főherceg Ukrajnába, és miért érezte a magáénak az ukránok függetlenségének ügyét?    

Vilmos kamaszkorában fellázadt lengyelmániás apja ellen

 

Vilmos az isztriai (ma Horvátország) Pulában született 1895-ben. Édesapja, Károly István a császári és királyi haditengerészet főfelügyelője volt. Vilmos főherceg szülei voltak az első Habsburgok, akik a lengyelek által lakott Galíciába költöztek, így Vilmos és testvérei anyanyelvükként beszélték a lengyelt. Vilmosnak öt idősebb testvére volt, közülük három lány. A családapa lengyel hazafiakat akart nevelni gyermekeiből, és egyes feljegyzések szerint lenézte az ukránokat. A lengyel monarchisták az első világháború utolsó éveiben, 1915-18 között Vilmos apját támogatták a tervezett Lengyel Királyság trónjának elnyerésében, de az a tény, hogy kikiáltották a köztársaságot, meghiúsította a reményeiket.

Vilmos, aki a legfiatalabb volt a hat testvérből, fellázadt "lengyelmániás" apja ellen - miután gyerekkora óta azt hallgatta, hogy az ukránok banditák és fosztogató törzsek gyülevésze, 17 évesen, 1912-ben úgy döntött, hogy ezt megnézi magának: inkognitóban felszállt egy vonatra, és a nyugat-ukrajnai Vorohtába utazott, majd több falvat is meglátogatott. Rabló bandákkal nem találkozott, viszont teljesen elvarázsolta az ukrán kultúra, és ez élete végéig így is maradt.  

A császári család tagjából így lett "Hímzett Vaszil"

 

Miután Vilmos elvégezte a bécsújhelyi Mária Terézia katonai akadémiát, 1915-ben a 13. úgynevezett ulánus ezrednél (könnyűlovasság) kellett szolgálatra jelentkeznie. A világháború végén már ezredesként volt az Ukrán Légió egyik gyalogos dandárjának parancsnoka, ami galíciai vagy halicsi, rutén és főleg ukrán nemzetiségű katonákból állt.

Ekkoriban Vilmos az Osztrák-Magyar Monarchia parlamentjének képviselőjeként (automatikusan kapta ezt a tisztséget Habsburg főhercegként, miután betöltötte a 21. életévét) összekötő szerepet töltött be rokona, a császár, I. Károly (IV. Károly magyar király), valamint a rutén és ukrán kisebbségek képviselői között. 

vyshyvanyi_03.jpg

1917 végén, miután összeomlott az Orosz Birodalom, és II. Miklós cárt lemondatták, Vilmos főherceg gyalogos dandárja a központi hatalmak által megszállt Dél-Ukrajnában állomásozott. Ekkorra Vilmos már folyékonyan beszélt ukránul, jól ismerte és kedvelte az ukrán nemzeti kultúrát, helyi írók műveit olvasta, és maga is írt verseket ukránul.

Miután az egyik katonájától ajándékba kapott hímzett ingét, úgynevezett visivankáját (a visivanka ma ukrán nemzeti szimbólumnak számít) sokat viselte, még az egyenruha alatt is, környezete elnevezte Vaszil Visivanijnak, vagyis Hímzett Vaszilnak. Barátai és támogatói egyre gyakrabban hívták őt ezen a néven, és ő is nevezte így magát.

Vilmos úgy vélte, hogy az "ukrán problémát" a legjobban azzal lehetne megoldani, ha létrehoznának egy autonóm Ukrán Nagyhercegséget, méghozzá a Monarchia föderalista alapelvei mentén. Egyes történészek szerint Vilmos saját magát látta ennek az államnak a trónján, mások szerint azonban nem lépett elő ilyen követeléssel, és saját maga azt vallotta: csak akkor vezetné Ukrajnát, ha a lakosok többsége őt akarná erre a tisztségre. 

1918 elejétől kezdve az új ukrán államot a Német Császárság próbálta befolyása alá vonni, ráadásul az is elterjedt, hogy a trónt Vilmos főhercegnek ajánlották fel, amit maga Vilmos főherceg cáfolt. A németek által kinevezett hetman (hadúr) ugyanakkor fenyegetve érezte magát Vilmos befolyása által, ezért azt követelte a német nagykövetnél és magánál Vilmos császárnál is, hogy távolítsák el az országból a főherceget. A helyzet feszültté vált, ezért 1918 októberében Vilmos hadtestével együtt elhagyta az országot, és az akkor még Ausztriához tartozó Bukovinába vonult, ahol kórházba került tüdőbajjal. Mindeközben véget ért a világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, a Habsburgok pedig elvesztették trónjukat. Innentől szinte követhetetlen marakodás kezdődött az osztrákok, a németek, a románok, az ukránok és a lengyelek között a mai Ukrajna különböző területeiért.  

A 'Vörös Herceg'

 

Az első világháborút lezáró fegyverszünetet követően a központi hatalmak kiürítették Ukrajnát 1918 decemberében. Vilmos főherceg azonban akkor sem távozott, amikor szétesett a Monarchia: ezredesi rangban beállt az új ukrán állam kicsiny hadseregébe, és hivatalosan is felvette a Vaszil Visivanij nevet, elvágva kötődését a Habsburg-családhoz. Az osztrák hadvezetés még 1918 júliusában létrehozta az 1.Ukrán Hadosztályt, amelyet hamarosan Szics lövészeknek kezdtek nevezni, és 1919-ben Vilmos főherceg lett az ezredesük. Ez a hadtest részt vett a fiatal Ukrajna függetlenségi harcában, amelyet a túlerőben lévő orosz fehérgárdisták, majd a bolsevikok ellen vívott, miközben tartaniuk kellett a lengyelek támadásától is.

1919-ben az ukrán hadsereg tagjaként készült róla az alábbi fotó 

vyshyvanyi_02.jpg

Vilmos hamar népszerűvé vált, bárhová is vonult katonáival, mert könnyen szót értett a helyi parasztokkal, akiknek ráadásul megengedte, hogy megtartsák azokat a földeket, amelyeket 1917-ben földesuraiktól foglaltak el, mindennek tetejébe pedig megakadályozta, hogy az osztrák hadsereg erővel vegye azokat vissza. Valamikor ekkoriban kezdték a Vörös Herceg néven is emlegetni, talán nem véletlenül. Miután Vilmos saját területein menedéket nyújtott olyan ukránoknak, akik ellenálltak a földek visszaszolgáltatására adott parancsnak, köztük olyanoknak is, akik német vagy osztrák katonákat öltek meg, kivívta a kijevi német és osztrák tisztségviselők haragját, ugyanakkor ezek a tettei rendkívül közkedveltté tették őt az egyszerű nép körében. 

1919 júniusában, amikor a Kárpátokban utazott, az egykori Habsburg főherceget román katonák vetették hadifogságba, és csak három hónap után, az Ukrán Népköztársaság petíciójának hatására engedték szabadon. 

Ekkor megint rendkívül kaotikus harci cselekmények követték egymást: Vilmos csapatai harcoltak az orosz fehérgárdisták és a bolsevikok ellen is, de vereséget szenvedtek. 1920 elején a lengyel hadsereg benyomult Ukrajnába, elfoglalta Kijevet, és lengyel katonai kormányzatot állított fel. A Vörös Hadsereg nem sokkal később, 1920 májusában ellentámadásban elfoglalta Kelet-Ukrajna nagy részét, az ukrán-lengyel szövetségeseket Lembergen túlra vetette vissza. A független Ukrajna ügye elveszett.

Az 1921-es rigai békeszerződésben a lengyel kormány jelentős területi engedményeket tett Szovjet-Oroszország javára. Még a lengyel ellenőrzés alatt álló Nyugat-Ukrajna egyes területeit (így Kamenyec-Podolszkijt is) átengedte a bolsevikoknak, elismerte a szovjet-orosz kormány ukrajnai fennhatóságát, és beleegyezett a független ukrán hadsereg leszerelésébe is. Vilmos főherceg mindezt árulásnak tartotta, és tiltakozásképpen elhagyta Ukrajnát.

Szimpatizálás a nácikkal, majd csatlakozás az ellenálláshoz 

 

Vilmos egy ideig Bécsben élt, ahol 1921 januárjában interjút adott egy helyi lapnak, amelyben elítélte a lengyelek zsidók elleni 1918-as pogromjait, és úgy hivatkozott Lengyelországra, mint egy becstelen államra. Emiatt Vilmos és édesapja örökre elhidegültek egymástól, ráadásul felmentették őt az ukrán hadseregben betöltött tisztségéből is, mert ekkoriban az ukrán kormány Lengyelországban működött emigrációban. 

Még ugyanebben az évben kiadott egy ukrán nyelvű verseskötetet, a Mynayut Dni-t (Минають дні - Telnek a napok) címmel.

A Habsburgokra vonatkozó törvény alapján Vilmos gyakorlatilag illegálisan tartózkodott ekkoriban Bécsben, mert a jogszabály szerint csak az a Habsburg maradhatott Ausztria területén, aki hivatalosan is lemondott trónigényéről, márpedig ő ezt nem tette meg. 1922-ben egy kitöltetlen osztrák útlevélbe ukrán nevét, a Vaszil Visivanijt írta, így el tudott utazni XIII. Alfonz király Spanyolországába.

De még mielőtt ez megtörtént, Vilmos főherceg és néhány barátja, az ukrán Szics lövészek volt tisztjei Münchenbe utaztak. Vilmos itt a polgári Habsburg Vilmos (Wilhelm Habsburg) nevet használta. Megnyitották az ukrán nemzetiségűek németországi irodáját, amely fő céljaként a független ukrán állam helyreállítását tűzte ki. Ekkoriban igen nehéz volt pénzügyi támogatást találni, de Habsburgnak sikerült: még 1921-ben felvette a kapcsolatot Theodor Freiherr von Cramer-Klett bajor nagyiparossal, az Aufbau (Újjáépítés) szervezet alapítójával, amelyet eredetileg a német vállalkozók támogatására szántak, de hamarosan odatömörült mindenféle jobboldali és nacionalista csoport, köztük a  német nemzetiszocialisták is. 1921 végén Habsburg Vilmos mozgalmát már sokféle eredetű és érdekű személy és csoport támogatta, köztük Kirill Romanov nagyherceg, a cári család tagja, trónkövetelő is.

Eleinte sikeresnek tűnt a szervezkedés, a mozgalom támogatói kétmillió márkát adtak össze, és további pénzösszegek beérkezését várták. 1921 júniusában már egy önkéntes hadseregük is szerveződött bajor területen a bolsevikok elleni harcra, toborzó-és kiképzőközpontokat hoztak létre Berlinben és más német nagyvárosokban, ahol sok orosz és ukrán antibolsevik emigráns élt. Az Aufbau szervezet és a mögötte álló vállalkozók az ukrán ügy pénzügyi támogatásáért cserében természetesen azt kívánták, hogy ipari koncessziókat kapjanak a felszabadított Ukrajnában.

A szervezetben azonban hamar megmutatkoztak a repedések: volt olyan vezető, aki az Osztrák Köztársaságot döntötte volna inkább meg, más pedig a szovjeteknek ment volna neki, hogy Romanov visszkaphassa a trónját. Habsburg Vilmos átlátta, hogy ez a hadjárat nem valósulhat meg, hiszen a birodalmi  Oroszország és a szabad Ukrajna sohasem állhat ugyanazon az oldalon. A Szabad Ukrajna önkéntes hadseregének egységei néhány hónapon át München környékén lézengtek,  1922 elején azonban a német kormány elrendelte feloszlatásukat, mert Berlin aláírt egy olyan egyezményt a szovjetekkel, amely alapján nem tűrhette tovább területén a milíciát. Az „Aufbau” pénzügyi támogatását egy csapásra megszüntették. 

Ezután Habsburg elutazott Spanyolországba, majd visszatért Ausztriába, ahol állandó kapcsolatot tartott az Európába érkezett ukrán emigránsokkal, és segítette az ukrán nemzeti ügyet, amelyet négy ellenséges megszálló hatalom igyekezett diszkreditálni. A lengyel hatalom ellenségesen viseltetett a kelet-galíciai ukránokkal (szokásos módszerük volt az ukrán templomok felgyújtása karácsonykor és húsvétkor, a lengyel rendőrség szerint a tetteseket az áldozatok között kellett keresni). A román kormány Bukovinában és Besszarábiában minden ukrán kulturális megnyilvánulást tiltott. A csehszlovák kormány az általa megszállt Kárpátalja ruténok lakta keleti területeit olyan elmaradott szegénységben tartotta, hogy az éhezés és járványok mindennaposak voltak. Szovjet-Ukrajnában a kommunista kormányzat folyamatos irtóháborút folytatott a parasztok és értelmiségiek ellen.

1932-33-ban, amikor Sztálin mesterséges éhínséget és tömeghalált (Holodomor) idézett elő Ukrajnában, a Bécsben élő Habsburg Vilmos tiltakozó gyűléseket szervezett Ausztriában és más országokban. Megpróbálta rávenni az európai kormányokat, hogy gyakoroljanak nyomást a szovjet vezetésre. 

A 30-as évek végén Habsburg Vilmos a német nácikkal szimpatizált, mert úgy érezte, hogy segítségükkel meg tudja valósítani Ukrajna függetlenségét, és még az 1938-as Anschlusst is támogatta - ezzel egyedül volt családjában, amelynek akkori feje, Habsburg Ottó élesen bírálta a nácikat és Adolf Hitlert, emiatt az utolsó magyar trónörökös fejére vérdíjat is kitűztek, és akkori lakhelyéről, Belgiumból családjával menekülnie is kellett.

Vilmosnál sem tartott sokáig a náci-barátság: ráébredt, hogy Németország nem engedné egy független Ukrajna megvalósulását, és miután őt és bátyját, Károly Albrechtet is letartóztatta és kihallgatta a Gestapo, megváltoztatta politikai nézeteit, és hamarosan csatlakozott a bécsi ellenálláshoz. 

Ekkoriban sokat küszködött egészésgügyi gondokkal, tuberkulózisban szenvedett, idejének java részét gyógykezeléseken töltötte.

Elhurcolása és halála 

 

Visivanijt különösen szorosan figyelték 1941 után, amikor a német csapatok által elfoglalt Ukrajna német helytartója tömeges kivégzéseket rendezett, és dicsőítette a Sztálin által előidézett éhínség „hatékonyságát”. Habsburg, aki korábban sok támogatást kapott a berlini kormánytól az ukrajnai éhezők megsegítésére, most nyíltan hangot adott felháborodásának. 

Utolsó bécsi villamosbérlete 1947-ből származik

bw5.jpg

A háború idején igen zavaros ügyekbe keveredett, történészek forrásai szerint mind a briteknek, mind a franciáknak kémkedett, és részben emiatt hurcolták el később a szovjetek. Egyébként Bécsben maradt egészen a világháború végéig, és akkor sem menekült el, amikor az osztrák fővárost megszállta a szovjet hadsereg. Bécs brit zónájában élt, onnan rabolták el 1947. augusztus 26-án a szovjet politikai rendőrség álruhás ügynökei. Kijevbe vitték, ahol a szovjethatalom elleni fegyveres felkelésben való részvételért halálra, majd életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték.

A vádpontok között Vilmos több olyan cselekedete isszerepelt, amelyeket akkor követett el, amikor még nem is létezett Szovjet-Oroszország, például felhozták ellene, hogy az első világháborúban arra készült, hogy Ukrajna vezetője legyen. De a vádpontok között volt az is, hogy 1918-ban harcolt a szovjet hadsereg ellen, nacionalista tevékenységet folytatott az emigrációban, 1944-ben a briteknek kémkedett, 1945-ben pedig már a francia hírszerzésnek dolgozott. 

A Nemzetközi Vöröskereszt úgy tudja, hogy 1948. augusztus 18-án halt meg a kijevi Lukjanovszka börtönben. Más források szerint - osztrákok, akik szovjet hadifogságból tértek haza - Vaszil Visivanij, az ukrán Szics lövészek ezredese 1955 körül halt meg a Vlagyimir Volinszkij-i szovjet koncentrációs táborban, ahol fogvatartói és köztörvényes bűnöző rabtársai halálra kínozták. 

Rehabilitáció 

 

Az 1989-es peresztrojka idején a Szovjet Katonai Ügyészség rehabilitálta Habsburgot és egy másik kémet, Novosadot is. Ez utóbbi meg is jelentetett egy kiadványt az egykori Visivanijról, vagyis Hímzett Vaszilról a már független Ukrajnában 1992-ben, akkor, amikorra már elfelejtették Vilmos nevét, és azt, hogy mennyit küzdött a független Ukrajna ügyéért. 

1994-ben feloldották Habsburg és Novosad ügyének titkosítását, 2005-ben pedig Németország ukrajnai nagykövete elküldte előbbi minden személyes iratát és fényképét Vilmos unokaöccsének, a német állampolgárságú Leo Habsburg-Lothringennek.

A Szovjetuniótól 1991-ben elszakadt önálló Ukrán Köztársaság, különösen a 2005-ös demokratikus fordulat óta saját nemzeti hősének, az ukrán függetlenség harcosának tekinti a kalandos életű, tragikus sorsú Habsburg Vilmost. 

Szobrát tavaly avatták fel Kijevben

_1.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr3117779604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2022.03.16. 19:39:24

Tipikus hatalomvágyó Habsburg volt, aki megtalálta a piaci rést. Király akart lenni, de a családban nem jutott neki trónus. Rendkívül intelligens módon ráérzett az ukrán nép vágyaira és azt nyújtotta nekik, amit kapni szerettek volna. Tökéletes manipulátor volt. Valószínűleg trónra áhítozott. A kiosztott földek vissza nem adása is erre utal, nagyon jól értett az ukrán parasztok nyelvén (még a népviseletüket is hordta). Hintapolitizált is a szent cél érdekében (értsd: saját trónszék szerzése), hol vörösnek nevezték, hol a nácikkal paktált. Végül rajtavesztett és személyes tragédiával fejeződött be az élete.
Egy érdekes Youtube-videósorozat is szól róla, akkor ismertem meg a pályafutását:
www.youtube.com/watch?v=SRNZkQanA0U
www.youtube.com/watch?v=XICVF_uC8d4
www.youtube.com/watch?v=U8Mob5kRjyI
Amúgy a harmadik részben a 10. perc után részletezi Vaszil párizsi életét. Nos, az is abba a kategóriába tartozik, amit te, kedves blogger nem tudsz feltételezni egy Habsburgról. Ők se szentek, sőt, Magyarország történetében a többségük nem valami pozitív példaként jelenik meg. Mi, magyarok, az ukránok és a többi népük is csak eszközök voltak a kezükben, hogy a saját hatalomvágyukat kiéljék.

nofret 2022.03.16. 19:42:35

@Almandin: Én nem feltételezek, hanem a tényekre támaszkodva írtam meg ennek az embernek a történetét. Sem fel nem magasztaltam, sem nem bíráltam. Politikai ténykedése valóban kaotikusnak nevezhető, de az ukrán kultúra iránti vonzalmát nem vonnám kétségbe.

Almandin 2022.03.17. 12:02:50

@nofret: Nem látunk bele senkinek a fejébe. Engem érdekelnek a lehetséges motivációi. Az általam ajánlott Youtube-videókban az első részben azt gondolom, a készítő jól ráérzett: mivel többedik gyermek volt, felmérte, belőle nem lesz király. Az ukrán függetlenségi igények kapóra jöhettek neki. Mindig is érdekelt a pszichológia, valamint a hatalom és a pszichológia összefüggései. Ez nem zárja ki, hogy valóban érdeklődött az ukrán kultúra iránt is, de eléggé maga felé is hajlott a keze. Tény, hogy az ukránoknak is jól jött ez az ember, meg is értem, hogy nemzeti hősként tisztelik.
Arra értettem, hogy nem tudsz egy Habsburgról rosszat feltételezni, hogy írod a bejegyzés elején, hogy a közelmúltban hogyan próbált meg egy szélhámos a Habsburgok nevében fellépni, szélhámoskodni, de te érezted, hogy egy valódi Habsburg nem tenne ilyet. Nos, a dinasztia egyes tagjai nagyon erkölcstelen dolgokat tettek. Március 15-én ilyet leírni különösen bizarr. Az utalásom Vaszil párizsi viselt dolgaira vonatkoznak. Érdemes megnézni legalább azt a kis részt, ha nincs időd vagy kedved az egészhez.
Az aradi vértanúk, a kufsteini foglyok, a bebörtönzött országgyűlési ifjak, a gályarabnak elhurcolt protestáns lelkészek után elég nehéz lenne a Habsburgokat erkölcsbajnokoknak beállítani. Bár az is igaz, hogy néhány szimpatikus tagja is volt a családnak, pl. József nádor. De összességében többet ártottak a magyarságnak, mint amennyit használtak.
www.reformatus.net/a-magyar-galyarab-predikatorok
süti beállítások módosítása