Royal sztorik & királyi krónikák

Bemutatkozik az oldal szürke eminenciása, vagyis a blogger maga

2019. augusztus 20. - nofret

Újságíróként főleg külpolitikával és aktuálpolitikával foglalkozom, de már régóta érett bennem ennek a blognak a gondolata. Gyerekkorom óta érdekel a koronás fők, a dámák és az urak világa. Nem rég nekem szegezte valaki azt a kissé rosszmájú megjegyzést, hogy biztos csak azért vonzódom az arisztokratákhoz és az uralkodócsaládokhoz, mert én is szeretnék úgy élni, ahogy ők. Nem mondom, hogy nagyon utálnék kastélyban élni, meg lovagolni minden nap, és egy életre elfelejteni a házimunkát (hogy nagyon leegyszerűsítsem a dolgot), de ezek után leültem, és elgondolkodtam azon, hogy valóban erről van-e szó.

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Château & Jardins de Villandry (@chateauvillandry) le

 

Ekkor döbbentem rá, hogy nem. Az emberi sérülékenység és esendőség érdekel, a történeteik és a sorsuk. A sok-sok könyvet elolvasva és dokumentumfilmet végignézve feltűnt, hogy az uralkodók, hercegek és arisztokraták, akiknek megadatott a vagyon, a kiváltságok, a jó összeköttetések, a szellemi örökség, éppen ugyanolyan gyarlók, mint azok, akiknek nem, és hogy az életüket, a sorsukat elsősorban nem ez a "kezdőcsomag" határozza meg, hanem sokkal inkább a saját tulajdonságaik és a - sokszor nagyon rossz, végzetes - döntéseik. Hiába a rengeteg szabály és megkötés, kevés olyan akad/akadt soraikban, aki ne igyekezett volna az életét a szívére hallgatva és a szenvedélyeit követve élni.

 Először Erzsébet királyné, vagyis Sisi tragikus sorsa ragadott meg még kisgyerekként - hogy milyen szívszorítóan boldogtalan volt, és mennyi mindent bevetett, hogy oldja nyomasztó érzéseit: állatokkal vette körbe magát, megtanult több nyelvet, keresztül-kasul utazta a világot, mániákusan sportolt és fogyókúrázott. Mégsem lelt nyugalomra.

 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par SISI THE QUEEN BLOG (@sissivonwittelsbach) le

 

 

Nagyon különleges sors Marie-Antoinette-é is, akinek a mai napig rossz a híre a királynék között: nevét a felszínességgel, pazarló és fényűző életmódjával, a nyakék-botránnyal azonosítják. Végül mégis megmutatta, hogy örökölte a Habsburgok generációkon átívelő politikai tehetségét és stratégiai képességeit...akkor, amikor a vész már közeledett Versailles felé. Miközben a királyné méltósággal viselte a sorscsapásokat, férje, XVI. Lajos tehetetlen hadvezérnek és államférfinek bizonyult. 

 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Marie-Antoinette (@marieantoinetteofficiel) le

 

Szintén tragikus élet jutott osztályrészül Marie-Antoinette levelezőtársának, Lady Georgiana Spencernek, Devonshire hercegnőjének: korának egyik legkörülrajongottabb nője volt, diktálta a divatot, egész Anglia a lábai előtt hevert... kivéve a férje, aki magukhoz költöztette Lady Georgiana egyik barátnőjét. Ismerős a sztori? 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Laurie Schechter (@laurieschechter) le

Egyenesági leszármazottja, a mintegy két évszázaddal később élt Diana wales-i hercegnő és az ő története között számos párhuzam vonható. Diana viszont már egy olyan kor gyermeke volt, amikor egy nő már félig kitörhetett a neki kiszabott keretek közül: nem volt hajlandó alkalmazkodni az udvar rideg szabályaihoz, és példaként szolgál a brit királyi család új nemzedékének egésze számára, hogyan legyenek emberibbek, megközelíthetőbbek, együttérzőbbek. 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Lady Diana, Princess of Wales (@lady.diana._) le

 

És hogy a brit királyi család legújabb generációjáról is szót ejtsek: Meghannel egy összetett, egészen szélsőséges érzelmeket kiváltó karakterű nővel gyarapodott "a cég". 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Sussex Family (@meghan.harry_of.sussex) le

De most tűnik csak fel, hogy csupán egyetlen férfiről tettem említést, pedig írhattam volna Viktória királynő férjéről, Albert hercegről vagy II. Erzsébet hitveséről, Fülöp edinburgh-i hercegről, akinek a története önmagában filmre kívánkozik. Rájuk is sor fog kerülni a blogban.

 Azt is csak most veszem észre, hogy végül rólam sem tudtatok meg sokat, de talán jobb is ez így - egyelőre én vagyok ennek az oldalnak a szürke eminenciása.

Ragyogjanak inkább történeteim szereplői, a  koronás hölgyek és urak! 

 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par Marie-Antoinette (@marieantoinetteofficiel) le

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr9715016310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása