Royal sztorik & királyi krónikák

Katalin és Vilmos fapadossal repültek Skóciába

2019. augusztus 22. - nofret

cambridges.JPG

 

A Flybe diszkont légitársaság gépéről látták leszállni Skóciában csütörtök délelőtt a cambridge-i hercegi párt és a gyerekeiket - írja a Daily Mail brit konzervatív lap online kiadása.  Az Aberdeenben landoló és a kelet-angliai norwichi repülőtérről induló gépre 73 fontért, vagyis mintegy 27 ezer forintért lehetett jegyet váltani - olvasható a lapban. 

A család feltehetően azért érkezett Skóciába, hogy a királynőhöz csatlakozzon balmorali birtokán, ahol az uralkodó nyári pihenését tölti minden évben. 

A brit bulvársajtó és a kommentelők máris összehasonlítgatják a Cambridge-ek és a Sussex-ek viselkedését: Meghant és Harry-t a héten ugyanis azzal támadták, hogy jócskán ártottak a környezetnek azzal, hogy két héten belül négyszer is magánrepülővel közlekedtek. Lásd erről szóló bejegyzésemet! 

 A Sunnak nyilatkozott egy szemtanú, aki azt mondta, hogy senki nem vette észre a családot, csak miután már leszálltak a repülőgépről - valószínűleg azután léptek a fedélzetre, amikor már mindenki a gépen ült.

Az egyik utas szerint a királyi szülők és gyermekek a gép legelején foglaltak helyet, és Katalin édesanyja is velük utazott. Vilmos tipikus apukaként viselkedett: több táskát is vitt egyszerre, miközben a hatéves György és a négyéves Charlotte mellette mentek. Katalin az egyéves Louis-val a karján mögöttük haladt, oldalán Maria Borrallóval, a dadussal.  

Megérkezésükről is készült kép, arról, amikor Katalin puszival üdvözli királyi nagy-anyósát (ha lehet ilyen rossz szóviccet használni). 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Duchess of Cambridge � (@life.of.a.duchess) le

 

Osztja vajon egymást a két hercegi pár? 

 

Lehet, hogy nem szándékos, de mintha a két hercegi pár egymást fricskázná az utóbbi hetekben: Meghanékat támadják magánrepülőgép-használatuk miatt, válaszul a Cambridge-ek a lehető legolcsóbb megoldást választják az utazásra. 

Harry egy beszélgetésen azt mondta, legfeljebb két gyermeket terveznek Meghannel, mert aggódnak a klímaváltozás miatt, tudván, hogy Vilmoséknak már három gyermekük van. 

Meghan azt nyilatkozta a szeptemberi British Vogue vendégszerkesztőjeként, hogy nem szeretett volna a címlapon szerepelni, mert szerinte az "nagyképű" lett volna részéről - köztudott, hogy Katalin szerepelt a British Vogue címlapján 2016 júniusában. 

Könnyen lehet azonban, hogy Vilmosék azért választottak egy diszkont légitársaságot éppen most, mert nem akartak újabb muníciót szolgáltatni Harryék botrányát követően a kommentelőknek és bírálóknak. 

Királyi szakértők szerint a két hercegnő között minden rendben, bár teljesen más személyiségek, tisztelik egymást. Harry és Vilmost azonban kissé elhidegültek egymástól az utóbbi időben. 

Voir cette publication sur Instagram

Une publication partagée par The Duchess of Cambridge � (@life.of.a.duchess) le

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr1215020218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása