Royal sztorik & királyi krónikák

Exkluzív: bepillantás az ifjú magyarországi Habsburgok életébe

Habsburg Zsófia és Ildikó: „Most értjük csak meg, mennyivel több volt annál a nagypapánk, mint amit mi gyerekként felfogtunk”

2020. július 24. - nofret

Hasonlóan élnek, mint a legtöbb korukbeli fiatal: egyetemre készülnek, elköltöznek otthonról, és buliznak, de közben négy nyelven beszélnek, számukra a gödöllői kastély és a bécsi Hofburg voltaképpen családi múzeum, és már most azon gondolkodnak, hogy talán egyszer majd édesapjuk, valamint nagyapjuk, az osztrák trón utolsó örökösének nyomdokába lépnek. Felnőtt életét kezdi Habsburg György két lánya, a 19 éves Zsófia és a 18 éves Ildikó. Kíváncsi voltam, mit jelent a 21. században egy olyan dinasztia örökösének lenni, amely évszázadokon át formálta Európa, sőt, az egész világ történelmét, ezért elbeszélgettem velük arról, mit jelent számukra az örökségük, irigylik-e „aktív” királyi rokonaikat, és hogy mennyire sajnálják: nagyapjukkal, Habsburg Ottóval annak idején még nem tudtak felnőtt témákról beszélgetni.

Felmenőjük, Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné képe mellett áll Zsófia (b) és Ildikó (j) Kép: Szuda Barna 

img_0073_1.jpg

Az interjú kellemes, oldott légkörben folyt a család sóskúti otthonában, ahová kedvesen meghívtak, és ezt a hangulatot igyekeztem az írásban is visszatükrözni. Ildikót két éve ismertem meg a munkám révén, így az interjút tegezve készítettem. Úgy érzem, mesterkélt lenne, ha átírnám magázódásra a beszélgetésünket, amit szeretnék úgy az olvasó elé tárni, ahogy valóban zajlott. A két Habsburg-lány nagyon összhangban volt egymással, kimondták egymás gondolatait, a beszélgetésnek ezt a ritmusát próbáltam átadni az interjúbanZsófiának és Ildikónak van egy öccse is, Károly Konstantin, őt kiskorúsága miatt egyelőre nem szólaltattam meg.

Royal Sztorik

„Ildikó, júniusban volt a 18. születésnapod. Az uralkodócsaládoknál a 18. év betöltése mindig jelentős dolognak számít, például amikor nemrégiben a belga trónörökös lett 18 éves, akkor ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Nálatok volt-e hasonló, kaptatok-e családi ékszert, vagy volt-e valamiféle „beavatás”?

Habsburg Ildikó

Családi ékszert kaptunk, én kaptam az anyukámtól, meg Zsófi is, de semmi különös nem kötődött hozzá nálunk.”

Habsburg Zsófia

„Főleg, hogy Ildikónak ugye most volt, az érettségi előtt a szülinapja, szóval nem is igazán lehetett semmilyen nagyobb bulit szervezni. Nekem pedig januárban, amikor kint voltam éppen Madridban. Pár barátommal megünnepeltem, de nem volt nagy felhajtás. Szóval a családi ékszer hagyomány, de mindig szűk körben ünnepeljük a szülinapokat.”

Fotó: Szuda Barna

mi_harman.jpg

Royal Sztorik

„És az érettségi hogy sikerült?”

Habsburg Ildikó

Szerencsére jól, pedig nagyon féltem, hogy rosszabbak lesznek a jegyeim is, meg hogy rosszabbul sikerül az érettségi is, miután nem jártunk iskolába, meg otthon tanítottak, de nagyon jól sikerült. Jobban is, mint ahogy vártam.”

Royal Sztorik: 

„Most mi a terved, hová mész tovább?”

Habsburg Ildikó:

Halasztok egy évet, és szeptembertől kimegyek Madridba három hónapra egy nyelviskolába. Utána remélem, hogy tudok majd egyetemeket nézni, és jövő szeptembertől kimennék Hollandiába, legalábbis ez a terv most. Ott talán jogot tanulnék.”

Royal Sztorik: 

Neked milyen terveid vannak a jövőre, Zsófia?”

Habsburg Zsófia

Én majd szeptembertől fogok egyetemre járni, tavaly érettségiztem, ugye pont egy év van közöttünk. Kihagytam egy évet, "gap year"-en voltam. Én is azt csináltam eddig, amit Ildikó mondott: októbertől január végéig Spanyolországban voltam nyelviskolában, mert nagyon meg akartam tanulni spanyolul, illetve már az iskolában is tanultam, de nem akartam elhanyagolni. Nagyon megtetszett ott az egyetem, szóval Madridba jelentkeztem. Augusztus végén költözöm ki, nemzetközi kapcsolatokat fogok tanulni.”

Royal Sztorik

„Akkor egyszerre lesztek ott mind a ketten!”

Habsburg Zsófia

Igen, az első három hónapban mind a ketten ott leszünk, és együtt fogunk lakni.”

Royal Sztorik

„Nekem is van egy húgom, és amikor hosszabb ideig együtt vagyunk, azért szoktunk veszekedni...”

Habsburg Zsófia

Majd kiderül.” (Nevetnek mindketten.)

utolso_habsburgok.jpg

Miután Rudolf trónörökös tragikus körülmények között elhunyt Mayerlingben 1889-ben, I. Ferenc József öccse, Károly Lajos idősebbik fia, Ferenc Ferdinánd lett a trónörökös. Mint ismeretes, őt meggyilkolták 1914-ben, így mivel addigra öccse, Ottó Ferenc már nem élt, unokaöccse, IV. Károly lett a trónörökös. Az ő fia volt Habsburg Ottó, akinek a legkisebb fia Habsburg György, és az ő gyermekei Zsófia, Ildikó és Károly. 

 

 

Royal Sztorik

„A pályaválasztásotokat meghatározza az örökségetek valamennyire? A jogi pálya és a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása is eléggé felelősségteljes, a szerepvállalás irányába mutat. Hogy érzitek: ez az örökségetek miatt van, vagy inkább belső késztetés?”

Habsburg Zsófia

Én azt mondanám, hogy valamennyire mindkettő. Nagyon örülök, hogy ez engem tényleg érdekel, de amikor valakinek mondom, hogy nemzetközi kapcsolatok, akkor persze mindig úgy reagálnak, hogy „családban marad”. Igazából bármit csinálhattunk volna, egyáltalán nem a család határozta meg, hogy mit tanulhatunk.”

Habsburg Ildikó

Tényleg nagyon nyitottak voltak, mondták, hogy bármit választunk, támogatnak.”

Habsburg Zsófia

Persze nagyon örültek, főleg az apukám, amikor mondtam, hogy a nemzetközi kapcsolatok érdekel, merthogy ugyanaz a pálya, amin ő járt, de bármelyik irányba elmehettünk volna.”

sofi_1.jpg

Royal Sztorik

„Végülis már meg is válaszoltátok azt a kérdésemet, hogy szeretnétek-e külföldre menni tanulni, vagy ott élni. Akkor inkább azt kérdezem, hogy miért éppen Spanyolországot választottátok mindketten?”

Habsburg Zsófia

Mert egész egyszerűen nagyon szeretem azt az országot. Nagyon sok családtagunk lakik ott, az apukámnak két testvére is.”

Royal Sztorik

„Meg a spanyol király is, a rokonotok.”

Habsburg Zsófia

Igen, a keresztanyukám az előző spanyol királyné, (Zsófia királyné, a fia javára lemondott I. János Károly felesége - a szerk.) szóval nagyon sok kapcsolat fűz Spanyolországhoz. Amikor kinn voltam, nagyon megszerettem Madridot, meg sok új barátot szereztem, szóval egyszerű volt a választás, hogy hová jelentkezzem.”

Habsburg Ildikó

„Én pedig feltétlenül meg akarok tanulni egy negyedik nyelvet. Eddig az iskolában franciául tanultam, de az nehezemre esett, és most a spanyol nyelvvel szeretném folytatni. Meg nagyon sok családtagunk él kint, az unokatestvéreink is néha spanyolul beszélnek egymással. Szóval jó lenne…”

Royal Sztorik

„Akkor elirigyelted tőlük. Egy kicsit az örökségetekre áttérve, arra gondoltatok-e valaha, hogy a magyar közéletben részt vegyetek majd, ahhoz hasonlóan, ahogyan nagypapátok és édesapátok részt vett, és még mindig részt vesz, vagy ez még inkább a távoli jövőbe vész?" 

Habsburg Zsófia

„Majd Madrid után meglátom. Nem tudom még, hogy ott maradok-e, vagy visszajövök Magyarországra, ezt még messzinek látom, de soha nem mondanám azt, hogy soha. Nem zárom ki, tényleg érdekel ez az irány, de nem tudnám azt mondani, hogy biztos arra megyek.”

Habsburg Ildikó

„Nekem is hasonló, nem nagyon tudom, hogy hol leszek öt vagy hat év múlva, de nem zárom ki teljesen. Itt születtem, itt nőttem fel, lehet, hogy visszaköltözök majd.”

ildiko.jpgHabsburg Zsófia

„A szüleink biztosak benne, hogy az rendben van, hogy elmegyünk az egyetemre, de majd visszajövünk, és itt leszünk Magyarországon. (Nevet) Nagyon szeretünk itt lenni, nem is akarunk olyan messzire menni egyetemre sem. Madrid is messzinek tűnik, de igazából csak három óra repülőút, bármikor haza lehet jönni.”

Royal Sztorik

„Igen, az nem éppen Új-Zéland… Mennyire ragaszkodtok Magyarországhoz? Azért kérdezem, mert egyértelműen osztrák örökségetek is van, és érdekes módon a családotoknak csak ez a része döntött úgy, hogy itt fog letelepedni meg élni - ti is hazátoknak érzitek Magyarországot?”

Egyszerre felelik:

Igen, teljesen Magyarországot érezzük a hazánknak.”

Habsburg Zsófia

Én mindenféleképpen, teljesen Magyarországot érzem a hazámnak.”

Habsburg Ildikó

Sosem költöztünk el innen, és itt nőttünk fel….”

Habsburg Zsófia

Mind a ketten itt születtünk. Itt nőttünk fel, nem is realizáltam annyira, hogy ez a hazám, amíg egyszer két hónapot nem voltam itthon. Amikor repültem haza, és kinéztem a repülőből - éjszaka érkeztem meg - eszembe jutott, hogy még soha nem volt ilyen, hogy két hónapot távollegyek Magyarországtól. 19 évig nem voltam még soha két hónapot máshol, annyira fura volt. Még egyszer beleszeret az ember. Főleg Budapestbe, mert annyira szép. Természetesnek veszi az ember, hogy hol lakik, meg hogy milyen szép az ország, de akkor újból rádöbbentem erre. Bécsbe is szoktunk járni, sokszor elkísérjük az apukánkat beszélgetésekre, vagy ha valami családi találkozó van. Néha csak sétálunk ott, vagy bevásárolunk, azt is nagyon szeretjük, de ez a hazánk.”

Royal Sztorik

„Milyen érzés nektek Bécsben járni? Mondjuk ha bementek a Hofburgba (mindketten nevetnek), akkor milyen érzések fognak el titeket?”

Habsburg Ildikó

Azért jó látni. Apukánk is sokszor elvisz minket múzeumokba, a családról szóló kiállításokra, és ilyenkor sokat mesél nekünk a történelemről. Minket érdekel is, mert szeretnénk megérteni az egész történelmünket.”

Habsburg György édesapjával, Habsburg Ottóval 2006-ban  - Fotó:Thaler Tamás, Wikimedia Commons

habsburggyorgy_1.jpg

Habsburg Zsófia

Ha az ember ott van, és látja a tárgyakat, a képeket, azt, mi történt, mit építettek fel, milyen épületben sétálunk, akkor sokkal fogékonyabb lesz ráEgyszerűbb megérteni, mintha itt leülnénk és kinyitnánk egy könyvet.”

Habsburg Ildikó

Meg az apukánk rengeteget tud a történelemről, nagyon sokat segít, hogy megértsük az egészet. Most is történelemérettséginél annyit segített nekem! És nem is kellett utánaolvasnia, mert azonnal tudott mindent.”

Royal Sztorik

„De amikor bementek a Hofburgba vagy a gödöllői kastélyba, azért az nektek olyan, mintha családi múzeumba mennétek, nem? Végülis az őseitek éltek ott, és alakították a történelmet. Azon gondolkodom, vajon én hogyan érezném magam fordított esetben... Lehet, hogy egyfelől büszkeséget is éreznék, másfelől meg talán egy kis keserűséget is. Nincs bennetek ilyesmi, vagy sajnálat amiatt, hogy mindezt elvesztette a családotok?”

Habsburg Zsófia

„Nem igazán. Nekem mindig eltart egy ideig, amíg realizálom, hogy itt laktak az őseink, meg hogy ez az én családom, és mindig vissza kell néznem, hogy pontosan hogyan is vagyunk velük. Aztán rájövünk, hogy milyen szerencsések vagyunk, milyen szerencsés gyerekkorunk van, hogy hol lakunk, szóval ez a keserűség nagyon gyorsan eltűnik.”

(Ildikó helyesel)

Royal Sztorik

„Ezek szerint akkor nem irigylitek a rokonaitokat, mondjuk a spanyol királyi családot, akik azért eléggé szem előtt vannak, sok kötelezettségüket is kell teljesíteniük. Végülis Ti úgy élhettek, ahogy szeretnétek...”

Habsburg Zsófia

„Igen, sokkal privátabb…”

Habsburg Ildikó

„Szabadabb...”

Habsburg Zsófia

„Nem vagyunk annyira szem előtt.”

Habsburg Ildikó

„Nem is ismernek fel minket nagyon, sőt, egyáltalán. Apukámat felismerik az utcán, de minket nem.”

felismers.jpg

Habsburg Zsófia

„Szóval teljesen normálisan tudtunk felnőni.”

Royal Sztorik

„Éppen emiatt egy kicsit tartottam is attól, hogy esetleg nem vállaltok interjút sem, mert hátha ti ebből már ki szeretnétek maradni.”

Habsburg Ildikó

Voltunk már, illetve egyre gyakrabban vagyunk az apukánkkal képviselni a családot különféle emléknapokon, alkalmakon, akkor újra közelebb kerülünk ehhez a világhoz. Akkor nagyon középpontban van a név, és volt már olyan is, hogy mi ketten képviseltük a családot.”

Habsburg Zsófia

Meg a családunk szervez interjútréningeket is. Évente egyszer nekünk és a velünk egyidős unokatestvéreinknek. Ilyenkor kérdésekre kell válaszolni, felkészítenek. Igazából ez is csak egy ürügy, hogy jobban megismerjük a családot, mert olyan ritkán látjuk őket, talán évente egyszer- kétszer. Nagyon el vannak szórva a rokonok az egész világon.”

Royal Sztorik

„Úgy tudom, hogy évente van egy nagy Habsburg családi találkozótok. Néha Magyarországon, néha Ausztriában.”

Habsburg Ildikó

„Idén Magyarországon lett volna júniusban, két hete.”

Habsburg Zsófia

Meg volt már minden szervezve, ezt most elhalasztották.”

Royal Sztorik

„Ferdinándékkal, tehát édesapátok bátyjának, Károlynak a gyerekeivel jobban tartjátok a kapcsolatot?”

Habsburg Ildikó

„Igen, ritkán látjuk őket, de közeli kapcsolatban vagyunk.”

Habsburg Zsófia

Az elsőfokú unokatestvéreinkkel tényleg nagyon tartjuk a kapcsolatot a közösségi médián keresztül. Sokat beszélünk velük, meg tudjuk, hogy mit csinálnak. Néha jönnek Magyarországra is. Ha Ferdinánd a Hungaroringen versenyez, akkor elmegyünk, megnézzük, szóval velük többször találkozunk. (Ferdinánd autóversenyzőa nővére, Eleonóra pedig ékszertervező, nemrégiben ment férjhez – a szerk.)

Royal Sztorik

„Vajon Spanyolországban találkoztok majd a királyi család tagjaival? Hiszen azt mondtad, keresztanyukád Zsófia királyné.”

Habsburg Zsófia:

Most, amikor Madridban voltam, akkor találkoztam vele egyszer, egy nagyon szomorú, hivatalos eseményen. Meghalt a volt spanyol király lánytestvére (Pilar infánsnő, Badajoz hercegnője – a szerk.), a temetésén találkoztunk. De remélem, hogy találkozhatok vele majd most is.”

Royal Sztorik

„Vannak-e olyan családi tradícióitok, amelyeket szűkebb körben tartotok? Emlékszem, hogy amikor annak idején beszélgettünk, Ildikó, akkor mondtad, hogy hétvégente igyekeztek mindig közösen tölteni időt...”

Habsburg Ildikó

„Igen, vasárnaponként misére megyünk délelőtt vagy estefelé, és próbálunk étterembe is elmenni, hogy valamit együtt, öten csináljunk. De mostanában ez újra nehezebb, miután sok a verseny. (Lovasverseny – a szerk.) Előző hétvégén is voltunk, Károly pedig most megy vasárnap újra egy versenyre. De próbálunk hétvégente együtt lenni, főleg most, hogy szeptembertől mindketten elköltözünk, így nekünk is fontosabb, hogy öten töltsünk időt.”

Habsburg Zsófia

„De miután most itthon voltunk végig, még suli sem volt, nagyon sok volt a családi idő.” (Nevetnek mindketten)

lanyok_nevetnek.jpg

Royal Sztorik

„Ha már a családról beszélünk és az örökségetekről: érzitek-e azt, hogy valamire kötelez titeket a név? Amennyire megismertelek Téged, Ildikó, és amennyit megtudtam a családotokról, nekem úgy tűnik, hogy a szüleitek szerények, a földön járnak, büszkék a múltjukra, és ápolják az örökségüket, de nem élnek mindezzel vissza, tehát pozitív értékeket képviselnek. Gondolom, mindezt nektek is átadták, hogy a nevetek ezzel jár.”

Habsburg Zsófia

Persze, mi ezzel pontosan tisztában vagyunk. Ebben nőttünk fel, és nem is szeretnénk ezen semmit sem változtatni, ezt akarjuk továbbvinni és folytatni - ugyanazokat az értékeket képviselni, mint a család már több száz éve.”

Royal Sztorik

„Én azt látom, hogy azért vannak olyan tagjai is a jelenlegi vagy egykori uralkodócsaládoknak, dinasztiáknak, akik inkább modern celebként működnek. De valahogy belőletek nem nézem ki, hogy egyszer majd feljön nekem egy Instagram-bejegyzés, amiben mondjuk bikiniben feszítetek a nem tudom, melyik riviérán...”

Habsburg Zsófia

Nagyon megváltozott az egész, hogy hogyan prezentálják magukat ezek a családok, ez szerintem az idővel jön. Persze most a közösségi média egyre fontosabb, mindenki azon keresztül kommunikál, azon keresztül oszt meg magáról információkat, és mindenki saját maga dönti el, hogy ezen az oldalon mit akar képviselni, milyen képet alakít ki magáról a külvilágnak.”

Royal Sztorik

„Nyilván a 21. században lazább a dolog, és nem is azt várja el tőletek sem az ember, hogy viaszbábuk legyetek, de azt azért nem látom magam előtt, hogy ti mondjuk botrányt kavartok. Bár... még ki tudja?”

Habsburg Zsófia

(Nevet) „Ez egyelőre kimaradt.”

Habsburg Ildikó

(Ő is nevet) „Reméljük.”

Royal Sztorik

„Ha már a családi értékeknél tartunk: van-e példaképetek a dinasztiából? Akár történelmi személyiség, akár ma élő  ember, nagynéni, unokatestvér, nagymama, bárki, akire felnéztek?”

Habsburg Ildikó

„Nekem az egyik legnagyobb példaképem a nagyapánk. Sajnos nagyon fiatalok voltunk még, amikor elhunyt. Példaképem, mert rengeteget tett a politikában, meg az Európai Parlamentben is annyit segített...”

Habsburg Ottó Pöckingben 2006-ban - Fotó: Oliver Mark, Wikimedia Commons

oliver_mark_otto_habsburg-lothringen_pocking_2006.jpg

Habsburg Zsófia

Trónörökösként született, de átvitte ezt a nagy változást, a családot elhelyezte a modern rendszerben. Szóval ő feltétlenül példakép. Nagyon fiatalok voltunk, amikor elhunyt, és sajnálom, hogy nem tudok kérdezni tőle arról, mit gondol a mostani politikáról. Nem tudtam vele beszélni ilyesmikről. Tíz-vagy kilencévesen nem igazán ezek a témák érdekeltek minket. Szóval inkább az a tipikus unoka-nagypapa kapcsolat volt köztünk. Ő nekem is az egyik legnagyobb példaképem, illetve a dédnagyapám, IV. Károly, akit boldoggá is avatták 2004-ben, rá is nagyon büszke az egész család, nagyon példás életet élt.”

Habsburg Ildikó

Nem arra készült, hogy trónörökös legyen.”

Habsburg Zsófia

„Nagyon későn tudta meg, hogy ő lesz a császár és Magyarország királya. Próbált békét teremteni, mondhatjuk, hogy a békéért harcolt.”

Royal Sztorik

„És aztán tragikus körülmények között halt meg… Emlékszem, amikor tizenvalahány évesen erről tanultunk, mennyire megrázott, hogy egy rosszul fűtött villában ért véget az élete, ez megmaradt bennem évekig.”

Az utolsó magyar király, IV. Károly, Zita királyné és Ottó, a trónörökös - Fotó: Wikimedia Commons

kroenung_budapest_karl_und_zita_1916a.jpg

Habsburg Zsófia

Fiatalon halt meg, de sok mindent elért így is ebben a rövidebb életben, büszke rá az egész család.”

Royal Sztorik

„Ildikó, engem a Te arcod egyébként Zita királynéra emlékeztet. (IV. Károly magyar király feleségére- a szerk.) Nem mondták még neked?”

Habsburg Ildikó

„Nem. Zsófinak szokták, hogy...”

Habsburg Zsófia

„Nekem mindig mondják, hogy a nagymamámra hasonlítok, apukám anyjára. (Regina szász–meiningeni hercegnőNagymamámnak van egy fiatalkori képe, arra nagyon hasonlítok. Nekem nagyon jólesik, amikor ezt mondják...”

Regina szász–meiningeni hercegnő - Fotó: Wikimedia Commons 

regina.JPG

 Royal Sztorik

„A családotok nőtagjai közül van példaképetek?”

Habsburg Zsófia

„Most ugyanazt fogjuk mondani valószínűleg: Mária Terézia.” (mondják valóban egyszerre)

Habsburg Ildikó

„Az első nő volt, aki tényleg uralkodott, amellett, hogy annyi gyereke volt, és boldog házasságban élt.”

Mária Terézia magyar királynő - Kép: Martin van Meytens

kaiserin_maria_theresia_hrr.jpg

Habsburg Zsófia

„Családanya is volt, uralkodó is, és mindent nagyon jól sikerült összetartania, belegondolva elég sok munka lehet ez...”

Royal Sztorik

„Mondhatjuk,  hogy modern nő volt...”

Habsburg Ildikó

„Biztos nehéz dolga volt!”

Habsburg Zsófia

„Biztos nagyon sokan voltak ellene, és azt is nagyon jól kezelte.”

Royal Sztorik

„Hogyan ápoljátok nagypapátok emlékét? A nevében létrehozott alapítvány működésében esetleg részt vesztek-e, vagy azt egyelőre inkább apukátok működteti?”

Habsburg Ottó unokáival, Zsófiával, Ildikóval és Károllyal - a családtól kapott kép, archív fotó 

otto_gyerekek.JPG

Habsburg Zsófia

„Egyelőre apukánk, de mi is nagyon érdeklődünk iránta. Van olyan, amikor aktívabban ebben részt is veszünk. Többször jártunk már Sopronban is, hogy a páneurópai piknik emlékhelyét megnézzük. Főleg Magyarországon sokszor hirtelen megjelenik ez a név, hogy Habsburg Ottó...”

Habsburg Ildikó

„Nagyon sokan odajönnek hozzánk, hogy ismerték a nagyapánkat, és mindig mesélnek róla történeteket.”

Habsburg Zsófia

„Nagyon jó, amikor mások mesélnek róla, hogy miről beszélgettek vele, hogy miket csinált Magyarországon.”

Habsburg Ildikó

„Szép, ha ilyen történeteket hallunk róla, hogy valakinek mennyire megmaradt az emlékezetében.”

Habsburg Zsófia

„Mi tudtunk vele magyarul is beszélni.”

Habsburg Ildikó

„Szerette, ha velünk magyarul beszélhetett...”

Habsburg Zsófia

„Az unokatesóink közül csak mi beszélünk magyarul, és csak velünk tudott magyarul beszélni...”

Habsburg Ildikó

„Mindig énekelgetett.”

Royal Sztorik:

„Énekelgetett?”

Habsburg Zsófia

„Igen (nevet), magyar nyelven mindent, ezért mondjuk inkább, hogy tipikus unoka-nagypapa kapcsolatunk volt vele.

És most realizáljuk csak, hogy ő jóval több volt ennél, mint ahogy mi fiatalon felfogtuk. Megint rádöbbenünk, hogy mit vitt végbe, főleg itt, Magyarországon...”

Royal Sztorik

„A beszélgetésünk elején említettem, hogy összegyűjtöttem néhány kérdést számotokra ismerősöktől, testvéreimtől, barátaimtól is, hiszen sokakat érdekel, hogyan is él két modern hercegnő. Ezek némelyike talán kicsit bulvárosabb kérdés lesz. Szerepelt köztük az, hogy milyen hobbijaitok vannak?”

Habsburg Zsófia

A lovagláson kívül évente kétszer megyünk síelni Ausztriába, télen korcsolyázunk. Sokat bicikliztünk, amikor otthon voltunk az utóbbi hónapokban. Biciklitúrákat csináltunk, hogy kitöltsük az időnket. A lovaglás is eléggé időigényes. Miután saját lovaink is vannak, minden nap foglalkozni kell velük, mozgatni kell őket, meg leápolni, nagyon régóta csináljuk ezt, ebben nőttünk fel. Hosszú ideig mindketten lovastornáztunk, az öcsénk még mindig csinálja. Mi most a military-t csináljuk, mind a ketten ezt választottuk, mert tizedik óta nehezebb lett, nem volt annyira sok időnk az iskolán kívüli dolgokra, egyre fontosabb lett a tanulás. Szóval már csak a military-t csináltuk. Ez fér bele az időnkbe: egy sportág és az iskola.”

Ildikó és Zsófia Zengő nevű lovukkal  Fotó:Szuda Barna 

zsofi_ildi_zengo.jpg

Royal Sztorik

„Ezek szerint nem azok a lovasok vagytok, akik személyzetre hagyják a lovaitokat,  hanem ti foglalkoztok velük.”

Habsburg Zsófia

„Persze! Amikor itthon voltunk, nagyon sokat segítettünk az istállóban. Sokszor volt, hogy beosztottuk magunkat, és akkor felváltva egyik nap én keltem fel fél hétkor, másnap az Ildikó.”

szofi_zengo.jpg

Habsburg Ildikó

„És Apukánk is!”

Habsburg Zsófia

„Igen, apukánk is minden nap felkelt. Dolgoztunk az istállóban, trágyáztuk a lovakat, kivittük őket karámba. Ma is kint voltunk segíteni az istállóban.”

ildiko_zengo.jpg

 

Royal Sztorik

„Ha már az állatoknál tartunk, valaki az iránt érdeklődött, vannak-e háziállataitok?”

Habsburg Ildikó

„Csomó! Vannak lovak, öt nyúl. Ott vannak, ahol feljöttetek a kocsival.”

Royal Sztorik

„Azt hittem, az a ketrec inkább tyúkudvar.”

Habsburg Ildikó

„Régen az volt. Voltak tyúkjaink is, de most már csak nyuszik. Amellett van egy macskánk, egy kutyánk és egy malacunk is.” (nevet)

Royal Sztorik

„A malacot hogy hívják?”

Habsburg Zsófia

„Trüffel. Trüffel már hatéves, és itt sétálgat az udvarban. Inkább kutya, mint malac. A lovakkal is jóban van. Nem igazán tudja beazonosítani magát, hogy ő ló, kutya macska vagy micsoda. Mindig hozzácsapódik valamelyikhez.”

Habsburg Ildikó

„Nagyon okos, pontosan tudja, hogy ha vödröt lát, azt fel kell dönteni, mert abban van a lókaja.”

Royal Sztorik

„Ezt most én kérdezem, mert hirtelen megláttam a háttérben édesanyátokat elbicegni, és a neten is láttam egy képet, hogy gipszet hord: mi történt a lábával?”

Egyszerre:

„Lóbaleset, sajnos eltört a lába, a bokája. Műtötték.”

Royal Sztorik: 

„Együttérzek! Amikor találkoztam veled, akkor még én is bicegtem, pár hónappal előtte műtötték a lábamat. Ildikóval először úgy találkoztam ugyanis, hogy pont bent ültem a szerkesztőségben, a műtött lábamat feltettem egy székre, mezítláb. Reggel hétre mentem, gondoltam, úgysincs itt senki, nem baj, ha így ücsörgök, erre egyszer csak besétált Habsburg György veled együtt, én meg ott ülök mezítláb, székre felrakva a lábam. Kicsit égő volt. (Nevetnek) De szerintem észre sem vettétek. Jobbulást kívánok anyukátoknak!”

Habsburg Zsófia

„Már megint lovagol, szóval.... Nem kengyellel, de már felül.” 

Habsburg Ildikó: 

„Mondjuk anyukám soha nem hagyja abba a lovaglást.”

Habsburg Zsófia

„Nagyon-nagyon sok mindennek kéne történnie ahhoz, hogy ő bent maradjon a házban.”

A két hercegnővel - Fotó: Szuda Barna 

harman_lanyokkal.jpg

Royal Sztorik

„Ezt a fotósom, Barna kérdezi, hogy átéltetek-e már valaha vicces helyzetet a nevetek miatt? Mondjuk asztalfoglalásnál, pizzarendelésnél vagy úgy egyáltalán bármikor?”

Habsburg Zsófia

„Amire én emlékszem, hogy volt egy tanárom, aki tudta a nevemet persze, de van, hogy valaki elolvassa, és nem azonnal köti össze a történelmi családdal. Amikor Magyarország részt vett a foci Európa bajnokságon, az osztrák-magyar meccs másnapján az egész osztály odajött hozzám, és megkérdezték, kinek szurkoltam. A matektanárnőm csak nézett, miért érdekel bárkit a Szofinak a véleménye. Persze mondtam, hogy Magyarországnak szurkoltam. Ez így vicces volt."

Habsurg Ildikó

„Néha ha asztalt rendel az apukám, akkor visszakérdezik kétszer a nevet, és amikor megjövünk, előre köszönnek nekünk, néha vannak ilyen szituációk, de semmi különösebb.”

Royal Sztorik

„Zsófia, tőled kérdezi az egyik barátnőm - aki most babát vár, és nem tudja még, hogy nevezze el a kislányát-, hogy nem okoz-e neked hatalmas problémát, hogy ilyen sok neved van mondjuk egy repjegyfoglalásnál?”

Habsburg Zsófia

„Amikor megkereszteltek, rengeteg nevet kaptam, de csak a Máriát jegyezték be. Habsburg-Lotaringiai  Zsófia Mária - az összes papíromban ez van, ez is négy, ez is jó hosszú, de az összes, amin megkereszteltek, az nincs benne, nagyon hosszú lenne. Még plusz négy.

Az érettségin is elment biztos tíz perc, hogy ráírjam minden lapra az egész nevemet. De nem kell leírnom az összes nyolcat hála Istennek!”

Royal Sztorik

„Neked "csak" három neved van, ugye, Ildikó?”

Habsurg Ildikó

„Nekem is négy: Habsburg-Lotaringiai Ildikó Mária.”

Habsburg Zsófia

„Ugyanolyan hosszú. Károlynak hosszabb, Habsburg-Lotaringiai Károly Konstantin.”

Royal Sztorik

„Ildikó, neked még van a Walburga, amit nem használsz, ugye?”

Habsurg Ildikó

„Nem használom, de szeretem, mert a keresztanyukámhoz köt, az apukám nővérétől kaptam ezt a nevet.”

Habsburg Zsófia

„Keresztszüleinktől kaptuk a neveket, az összes keresztanyukámtól kaptam egyet. Nekem nincs is keresztapukám. Az anyukám húga és apukám nővére, miattuk lettem még Tatjána Mónika Erzsébet Katalin is.”

mi_harman_oldalrol.jpg

Habsurg Ildikó

„Nekem mivel két keresztapukám van, ezért két névvel kevesebb jutott.”

Royal Sztorik:

„És ha ismét visszatértünk a családhoz, mint témához: egy barátomat az érdekelte a leginkább, hogy karácsonykor Ti is megnézitek-e a Sissy-filmeket?”

Habsburg Ildikó

„Nem épp karácsonykor, de láttuk azért.” (Nevet)

Habsburg Zsófia

„Nagyon sokszor láttuk már, nagyon szeretjük azt a filmet, Romy Schneidert színésznőként is.”

Royal Sztorik

„Ezt egy kolléganőm, egyben barátnőm kérdezi, hogy jártok-e bulizni, és hogy úgy éltek-e  ilyen szempontból, mint mondjuk a korosztályotok?”

Habsburg Zsófia

„Mi igazából nem érzünk ebben különbséget. Szüleink nem mondták, hogy nem mehetünk bulizni. Mindig mondták, hogy bárhová mehetünk, igazából mentünk is. Az hogy nem mentünk annyira sokat, annak szerintem az egyetlen oka az, hogy itt lakunk Sóskúton, és sokkal nehezebb, a tömegközlekedés nem igazán opció, mert nagyon hosszú ideig tart, éjszaka pedig nincsen.”

Habsburg Zsófia

„De most, hogy megvan mindkettőnk jogsija, egymást szoktuk néha vinni a városba.”

Habsburg Zsófia

„Szoktunk bulizni mind a ketten, de talán nem annyira sokat, mint a mostani 17-18 évesek.”

Royal Sztorik:

„Ezt már nem is tudom, ki kérdezte: hol élnétek legszívesebben a világon?”

Habsburg Ildikó

„Nincsen konkrét elképzelésem erről. Európán belül, az biztos.”

Habsburg Zsófia

„Biztos, hogy Európában, de hogy hol...? Nagyon boldogok lehetünk azzal, hogy itt vagyunk, és hogy itt nőttünk fel. De ha bárhol lehetne... akkor tenger mellett! Mindig azt mondja az ember, ami éppen nincsen.” (Nevetnek)

ildiko_zsofi_en.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr2516076446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

négyláb 2020.07.26. 10:31:21

Nagy örömmel olvastam az interjut az elragado Habsburg-lanyokkal. Büszkeseggel tölthet el minket magyarokat, hogy ilyen kiralyi csaladunk van. Mar nagyapjuknak is nagy tisztelöje voltam es ujra eszembe jut, milyen kar, hogy a rendszervaltas(?) utan nem kapott/vallalt akarmilyen formaban (kiraly, allamelnök) szerepet közeletünkben. Akkor Antall Jozsef sem követhette volna el azt a kesöbb tragikusnak bizonyulo hibat, hogy P......-t javasolja köztarsasagi elnöknek, aki -emlekszünk, mi meg emlekszünk - jajongva arulta az olasz lapban a hazat: "Europa segits!"

croc 2020.07.26. 10:31:29

Köszi, felüdülés volt olvasni az interjút ezzel a két - lánnyal? hercegnővel?.

Értelmesek, normálisak, jó fejek, tudnak őszintén, világosan és szabatosan válaszolni a kérdésekre, egészen szokatlan :)))))

Kösz az interjút, nekik is meg neked is, remélem lesz még sok ilyen.

Karpati Zoltan 2020.07.26. 10:31:32

" Hasonlóan élnek, mint a legtöbb korukbeli fiatal " Hmmmm.

plokmi 2020.07.26. 10:31:34

Szimpatikus lányok. Jó nevelést kaptak.

nayzoli 2020.07.26. 10:31:48

Érdeklődve olvastam a bejegyzést. Köszönöm, hogy elkészítetted! A fiútestvérük nem vett benne részt. Lehet tudni, hogy miért nem szólalt meg?

nofret 2020.07.26. 10:44:46

@croc: Nagyon örülök, hogy tetszett az interjú :) Tervezek még hasonlót!

Igen, valójában ők hercegnők, anyukájuk is oldenburgi hercegnő, csak mivel már köztársaságban élünk, hivatalosan nem. Nekem is nagyon szimpatikus a család, szerintem ők a legjobb nemesi hagyományokat viszik tovább, és a lányokon is látszik a klasszikus értelemben vett jó neveltetés.

nofret 2020.07.26. 10:45:57

@Karpati Zoltan: Bizonyos szempontból igen. Nem azt írtam, hogy ugyanúgy :)

nofret 2020.07.26. 10:50:10

@nayzoli: Én pedig köszönöm, hogy elolvastad. Igen, még a leadben írom, hogy Károly kiskorú, még csak 16 éves, emiatt nem kérdeztem őt. A másik ok pedig az, hogy mivel a két lány van jelenleg hasonló élethelyzetben és életszakaszban, úgy éreztem, az interjú így összefogottabb lesz. Alig várom egyébként, hogy őt is megszólaltathassam!

nofret 2020.07.26. 11:02:16

@négyláb: Örülök, hogy tetszett az interjú! Lehetséges, hogy Habsburg Ottó többet tudott tenni az Európai Parlamentben Magyarországért, mintha az itthoni politikában vállalt volna tisztséget...

sdani 2020.07.26. 14:01:54

@négyláb: "Büszkeseggel tölthet el minket magyarokat, hogy ilyen kiralyi csaladunk van. "
Kérlek ne beszélj a "magyarok" nevében. Téged az tölt el büszkeséggel, amit akarsz, de kérlek ne általánosíts. És a magyaroknak nincs királyi családja, mert Magyarország nem királyság.

Almandin 2020.07.26. 14:02:06

Évekkel ezelőtt botlottam bele egy érdekes honlapba (számomra egyszerre volt érdekes és riasztó). Ez egy monarchista honlap, amit a királyságot visszahozni akaró emberek vezetnek. Belinkelek róla egy cikket, amiben egyrészt antidemokratikus gondolkodás és középkorias érzésvilág jelenik meg:
regnumportal.hu/regnum2/node/685
Bennem ezeket olvasva az fogalmazódott meg, hogy csak hatalomra ne kerüljenek! Szerencsére ez egy ritka gondolkodás, nem kell félni valószínűleg, hogy átvennék a hatalmat.

Almandin 2020.07.26. 14:02:21

@négyláb: A két lány emberileg nekem is szimpatikus. A családját nem választhatja meg senki. Viszont a Habsburgok mint dinasztia szerepe a történelmünkben nagy általánosságban nem volt pozitív. Az értük rajongás és az a vágy, hogy újból a fejünk fölé kerüljenek, egyrészt szervilis, alattvalói gondolkodást sugall, másrészt hiányos történelmi ismereteket. Néhány kivételtől eltekintve (pl. József nádor) a Habsburgok elnyomták a magyart, nem véletlenül robbantak ki időnként felkelések, szabadságharcok az uralmuk ellen.

nofret 2020.07.26. 14:04:12

@Almandin: Bevallom, a legtimistáktól nekem is furcsa érzéseim támadnak. Maguk a Habsburgok sem szeretnének már uralkodni, (meg nem is tudnának) továbbléptek ezen, sőt, Habsburg György többször is azt nyilatkozta, hogy ő így nagyon boldog, és nem siratják a múltat.

nofret 2020.07.26. 14:06:05

@Almandin: Igazad van, Habsburg Ottó azonban már kifejezetten pozitív szerepet játszott a 20. századi magyar történelemben.

plokmi 2020.07.26. 14:53:40

@nofret: Nem biztos, hogy minden ok nélkül.

Konzervtigris 2020.07.26. 14:53:47

Kedves lányok világos, szilárd értékrenddel. Azért örülnék, ha volna olyan Habsburg, aki magyar király szeretne lenni. Támogatnám. Miért tűnik ez annyira elavult dolognak?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2020.07.26. 16:10:45

@sdani: Az beszél a magyarok nevében, aki akar.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.07.26. 16:11:04

@sdani: a magyaroknak volt kiralyi csaladja, a Turul nemzettség, vagyis Attila király nemzettsege, amit tevesen Arpad haznak neveznek. Őket turták ki a habsburgok a legaljasabb modszerekkel.

Shazy 2020.07.26. 17:15:56

Érződik, hogy interjútréningeken vettek részt. Nagyon kerültek minden proaktivitást, csak a kérdésekre válaszoltak, csak semleges vagy pozitív módon. Végül is erről szól az életük: szerethetőnek lenni.

Fikalnyik Eugén 2020.07.26. 17:16:09

@nofret:
"Maguk a Habsburgok sem szeretnének már uralkodni, (meg nem is tudnának) továbbléptek ezen, sőt, Habsburg György többször is azt nyilatkozta, hogy ő így nagyon boldog, és nem siratják a múltat. "

Csak lemondani felejtett el a trónról, 61-ben csak az osztrák igényről mondtak le.
Mondjuk az is igaz, hogy nem állna neki ingujjban nemzetközi tárgyalásra bevonulni, meg nem köpködné a szotyit úton útfélen, de arra már nem lenne garancia, hogy nem iratná a fél országot a pereputtya nevére, abból meg van hazai, köszi...

nofret 2020.07.26. 17:24:42

@Fikalnyik Eugén: Az Ottó, az édesapja volt, aki 1961-ben írta alá, hogy lemond a trónigényről. György három évvel később született. Senki nem is mondja (legalábbis én nem), hogy vissza nekik a trónt :) Ellenben engem tényleg érdekel, hogyan él ma egy olyan család új generációja, akinek ekkora súlya volt a történelemben, és hogy milyen érzés, ha valakinek ilyen örökség áll a háta mögött.

nofret 2020.07.26. 17:37:18

@Shazy: Nem tudom, erről volt-e szó. A közelmúltban kétszer, sőt, háromszor is készítettek velem interjút, és hogy őszinte legyek, teljesen zavarban voltam. Egyrészt mert akasztották a hóhért, másrészt mert egyáltalán nem olyan könnyű magadról, vagy akár a szeretett témádról beszélni, pedig én 39 vagyok, nem 19. Nekem is a legjobb sztorik mindannyiszor utána jutottak eszembe, és ebben semmi szándékosság nem volt.

Shazy 2020.07.26. 21:00:50

Habsburgot MAGYAR trónra? Még az osztrákoknak sem kell... Mi meg vessük alá magunkat megint valami külföldi / internacionalista pereputtynak?
A lányok kedvesek, éljenek boldogan, valamennyi felmenőjükkel és későbbi leszármazottjukkal akár Magyarországon, akár bárhol a világban, de nem, mint magyar uralkodó.
Eléggé elnyomtak, megszívattak bennünket a rokonaik - s ne mondja senki, hogy ők mások, hiszen viszik tovább az örökségüket, büszkén (nyilván, hiszen a saját szempontjukból van mire büszkének lenniük). Ami az ő büszkeségük, az a magyarság tragédiája.

Aureliano Buendía 2020.07.26. 21:01:13

na, akkor pontosítsunk: az 1921/XLVII. tc. kimondta a Habsburg-Lotharingiai-ház magyarországi trónfosztását. Innentől kezdve az, hogy Habsburg György, vagy az utóda lemondanak-e róla, irreleváns.
Arról nem is beszélve, hogy a 1946. évi I. törvény pedig magát a királyságot szüntette meg.
Mellesleg az osztrákok köszönhetnek nagyon sokat Gyuri bá'nak, ő volt az, aki '45 után kimosta őket a kakából. és sikerült az anschlusst az osztrák nép akaratával szembeni eseménynek beállítani.

mézescsók 2020.07.26. 21:01:21

Az első képen a háttal álló fotel alá berúgott két pár női cipő (az egyik inkább szandál) remek.

nofret 2020.07.26. 21:05:47

@Aureliano Buendía: Ez így igaz, itt az osztrák trónigényről írogattunk. Arról külön le kellett mondania Ausztriában.

Csizér Márton 2020.07.26. 22:49:12

Nagyon szimpatikusak! :) Remélem, a tanulmányaik befejezése után hazatérnek és bekapcsolódnak a hazai közéletbe.
A Habsburgok összességében évszázadokon át nagyon pozitív szerepet játszottak hazánk történelmében, most is szükség van rájuk.
József nádor leszármazottai közül is vannak, akik Magyarországért dolgoznak, pl. Habsburg -Lotaringiai Eduárd vatikáni nagykövetként. De lehetnének még többen is. :)

Fredddy 2020.07.26. 22:49:32

A népszerű viccel ellentétben sose volt osztrák-magyar válogatott, a két társországnak külön fociválogatottja volt már a Monarchia idején is. Persze én se hagynám ki a ziccert, ha ezt a kérdést egy igazi Habsburgnak lenne alkalmam feltenni.

A családi képen Habsburg Ottó viszont milyen outfitben tolja? A sötétzöld zsinóros és galléros szürkéskék ruha a Habsburg birodalom vadászcsapatainak (~XIX. századi kommandósok) hagyományos egyenruhája. A vadászjelmezes kisgyerek és Sopron alapján egy soproni/selmeci egyetemi díszruhára gondoltam először, de az meg barna.

nofret 2020.07.26. 22:53:25

@Fredddy: Én sem hagynám ki :))
Nem tudom, milyen eredetű az outfit, de megkérdezem Ildikót, ha legközelebb beszélünk, ígérem :) Azt már én is csak utólag vettem észre, hogy a kisfiú Károly kezében egy vadászpuska van. Nem lehet, hogy csak "sima" vadászszerkó? Vagy osztrák népviselet?

Fredddy 2020.07.26. 23:59:03

@nofret: a vadászcsapatokat hagyományosan Tirolból toborozták, mert ott érdemes volt eleve ilyen hegyen járó-jó céllövő népekre alapozni. Valószínűleg az egyenruhájuknál is figyelembe vették ezt, a tollas kalapjuknál legalábbis biztosan. A tiroliak ráadásul híresek a Habsburgokhoz való hűségükről. A (Magyarországon is érvényben lévő) német vadászetikai szabályok szerint a vadászias ruha a bajor/tiroli népviseleten alapul*, valahol itt érhet össze a két sztori, de ez részemről is csak spekuláció. (A népviselet Tirolban is minden faluban más, van zöld szegélyes szürke, de kb minden más szín is).

*Mikor Horthy Miklós szárnysegéd korában elkísérte Ferenc Józsefet egy vadászatra, majdnem seggre ült a meglepetéstől, mikor a mindig fess egyenruhában járó uralkodó egyszer csak előpattant ilyen echte térdnadrágos tiroli parasztnak öltözve.

nofret 2020.07.27. 00:05:08

@Csizér Márton: Érdekes, mennyire másképp látja mindenki ezt a kérdést. Voltak rendkívül pozitív, a magyarok érdekeit szem előtt tartó Habsburgok a dinasztiában, köztük Habsburg Ottó, aki kivételes ember és politikus volt. A mostani magyar közéletről inkább nem mondok semmit....

nofret 2020.07.27. 00:09:56

@Fredddy: Pedig ezt róla tudni lehetett, hogy így vadászik, bár akkoriban még nem volt social media, és lehet, hogy erről Horthy nem értesült. Hihetetlen, mennyi mindent tudsz az egyenruhákról!

Csizér Márton 2020.07.27. 11:26:28

@nofret: a magyar történészek ma már - illetve már a '70-80-as évektől kezdve - sokkal pozitívabban ítélik meg a Habsburgok szerepét a magyar történelemben, mint korábban, amikor még a "kurucos, szabadságharcos" történelemszemlélet egyeduralkodó volt. Közélet alatt nem feltétlenül a pártpolitikára gondolok. A mai magyar közélet olyan amilyen, de éppen azért kellene több jó embernek (pl. a riportalanyoknak :) ) aktívabban részt venni benne, hogy ne "olyan" legyen, hanem annál sokkal jobb.

Fredddy 2020.07.27. 11:26:45

@nofret: ja, ezüsthalogenides daguerrotípiát nemigen tolták még fel az instára :) Egyébként persze, nyilván tudott róla, ha más nem, a dress code-ról őt is tájékoztatták. De más tudni és más látni :)

Örömhernyó 2020.07.27. 11:27:05

@Aureliano Buendía: Na igen, az Anschluss idején az osztrák hazafiak Bécsben jól megdobálták Hitler Adolf autóját. Virágokkal. Utólag persze sikerült elhitetni a világgal, hogy őket akaratuk ellenére terelték a náci Birodalomba. Ügyesek azt meg kell hagyni.

Aureliano Buendía 2020.07.27. 11:27:15

@nofret: én eredendően nem a posztra reagáltam, hanem azokra a bejegyzésekre, amik jelen időben rajonganak a Héjavári családért, mint uralkodókért.

nofret 2020.07.27. 11:31:41

@Csizér Márton: Tény, hogy például a kiegyezés utáni dualizmus korszakának rengeteget köszönhetünk.
Egyetértek, jót tenne a közéletnek, ha több normális gondolkodású ember venne benne részt :)

nofret 2020.07.27. 11:33:50

@Fredddy: Az már igaz! Főleg akkoriban furcsa lehetett így találkozni az uralkodóval :)

Aureliano Buendía 2020.07.27. 17:00:41

@Csizér Márton: a kurucos-szabadságharcos szemléletet történelmi távlatból nehéz lenne feladni, hisz mi voltunk az a nemzet, amit a Habsburgok így vagy úgy elfoglaltak, megörököltek, és persze- érthető okokból - nem akartak az uralmuk alól kiengedni. Osztrák oldalról ez jól is van így.
Vagy ott vannak a török háborúk pancserkodásai, mikor kötöttek néhány előnytelen békét a törökkel, az ország visszafoglalásának, egyesítésének rovására. Vagy a császári csapatok erdélyi tevékenysége.
Aztán persze építették, fejlesztették is az országot, mikor sikerült rá forrást és energiát találni, és az ő szempontjukból jogos a szabadságharc leverése, az oroszok behívás (hisz önerőből láthatóan nem boldogultak), de akár a 13 aradi vértanú is. Magyar szempontból azonban már kevésbé. És ennek nem a kurucos virtushoz van köze.
Vagy nézzük a kiegyezést. Gazdasági, politikai kényszer volt mindkét részről, addigra az osztrákokat már kétszer elkenték elég erősen az olaszok és poroszok, de azért nem mondhatjuk azt, hogy egy 1849-ben önállósodó magyar államban még mindig hátrafelé nyilaznánk, és nyereg alatt puhulna a hús.

A Habsburgok megítélése szerintem nem lehet egységes, hisz ott van Ferencjóska, aki szabadjára engedte Haynaut, de aztán kénytelen volt kiegezni a rebellis magyarokkal, hogy aztán utolsó éveire ismét háborúba vigye az országot (nyilván nem egyedül, de azért része van benne).
Vagy Ferenc Ferdinánd. Nála - magyar szemszögből - túl sok kérdőjel nincs.
De ott van ellenpéldának József nádor vonala.

Lehetne sorolni napestig a szempontokat pro és kontra, de ez a múlt. A mostaniaknak lenne(?) lehetősége aktívabban megnyilvánulni, de nem teszik. A royalista kör meg túl kicsi, szemre szinte láthatatlan, ezen kívül a mostani „arisztokrácia” mellett még marginálisabbak.

Aureliano Buendía 2020.07.27. 17:01:14

@nofret: a történelemben nincs olyan, hogy „mi lett volna, ha”, de azt azért vegyük figyelembe, hogy a XIX. sz. második felének ipari forradalma egész Európán keresztülgázolt, egy 1849-ben függetlenedő Magyarországon (bármilyen államformában) ugyanígy berobbant volna.
A közös ország az oroszok ellen lett volna jó, már persze akkor, ha pl. a hadsereget is hasonló ütemben fejlesztik (gépesítik), mint mondjuk a németek. Vagy, ha nem számolják el az oroszok reakcióidejét 1905 tapasztalataira támaszkodva, vagy mondjuk akkor, ha Redl ezredes tevékenységét kellő komolysággal vizsgálják ki, és nem adnak neki egy revolvert, és még órákig lehetne sorolni.
De elkalandoztam, az ősök tettei ne vetüljenek az utódokra.

nofret 2020.07.27. 23:15:15

@Aureliano Buendía: Tényleg nehéz kérdések ezek, főleg így, utólag megítélni. Biztos vagyok benne, hogy történészek is más-és más módon ítélik meg a Habsburgok magyarországi uralmát. Egyetértek, hogy ne büntessük a "fiakat" az apák bűneiért.

Fredddy 2020.07.27. 23:16:00

@Aureliano Buendía: az 1848-as forradalom eleve azért tört ki, mert a magyarok gyorsabban akarták modernizálni Magyarországot, mint a Habsburgok- egy sikeres függetlenségi háború után a nagy közös piac hiánya talán hátráltatott volna, de az akarat biztos nem hiányzott volna a fejlesztéshez.

A Habsburgoknál azért említsük meg, hogy a történelmi Magyarország szétdarabolását is az ő bukásuk tette lehetővé, nem véletlen fenyegetett a kisantant háborúval IV. Károly visszatérése esetére. A királyság visszaállítására természetes módon talán 1956-ban kerülhetett volna sor utoljára, aztán kihalt a ,,magyar királyi" világban szocializálódott generáció, a világ pedig nagyon más fordulatot vett. Komolyan beszélni a dologról akkor lehetne, ha a trónkövetelő nem csak a fejét hozná, de valami komoly dolgot is adna cserébe a koronáért, mondjuk a Szent Korona országait vissza. Mindenki megítélheti, hogy ez mennyire reális lehetőség.

Gerardus A. Lodewijk 2020.07.27. 23:16:08

Ferenc József felesége a két interjúalany felmenője volt? Tényleg? Hát ez nekem egész új infó! :)

nofret 2020.07.27. 23:17:00

@Gerardus A. Lodewijk: Nem értem, hogy ez most irónia, vagy komoly.

Gerardus A. Lodewijk 2020.07.28. 12:15:40

@nofret: Megjegyzésem a lehető legkomolyabban ironikus és a lehető legironikusabban komoly. :)
Segítek: felmenő az, akitől valaki (a leszármazó) származik.
Magában a cikkben szerepel egy ábra, amely tisztázza ezt a kérdést.
Erzsébet nem felmenője az interjúalanyoknak.

Egyébként igen színvonalas cikk, köszönöm szépen, még sok ilyet szeretnék olvasni, és sok sikert kívánok hozzá.

Almandin 2020.07.28. 12:15:53

@nofret: Biztos ironizált. Valójában oldalági rokonok leszármazottai. Rudolf trónörökös halála után, mivel az akkori Habsburgok elsősorban férfi uralkodót akartak, nem Ferenc József és Sissi leszármazottaiból választották ki a trónörököst. Itt lehet a szócikk végén megnézni, IV. Károlynak kik voltak a felmenői:
https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Károly_magyar_király
Egyébként ez nekem is feltűnt a cikkben.

nofret 2020.07.28. 12:24:56

@Gerardus A. Lodewijk: Köszönöm, örülök, hogy tetszett a cikk.
@Almandin:
Ez egy szinonima. A Wittelsbach-család (amelyből Erzsébet származott) és a Habsburg-család ezer szállal kötődött egymáshoz. Mindenki mindenkinek az unokatestvére, nagynénje, rokona. Sissy és Ferenc József elsőfokú unokatestvérek voltak. Tehát igen, rokonuk, felmenőjük, ősük. Ezt a szót szebbnek találtam az "ős" vagy rokon helyett. Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak az (aki szintén Sissy unokatestvére volt) unokaöccse a dédnagyapja a lányoknak.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2020.07.28. 16:09:56

@nofret: sőt Károly Lajost szánták eredetileg Sissynek...csak hát nem úgy lett

nofret 2020.07.28. 16:35:55

@PeniValdes: Igen, a nővérének, Helénnek pedig Ferenc Józsefet. Az élet közbeszólt.

Gerardus A. Lodewijk 2020.07.28. 20:08:42

@nofret: Minden felmenő rokon, de nem minden rokon felmenő.

Egyébként igen, voltak cifra történetek a családban. Ferenc József apjának, Ferenc Károly főhercegnek* (és így ez utóbbi bátyjának, V. Ferdinánd királynak is) a szülei (Ferenc császár és király, valamint második felesége, Bourbon Mária Terézia királyné) ugyanis mindkettejük anyai és apai ágán egyaránt unokatestvérek voltak, azaz mindketten ugyanattól a 4 nagyszülőtől származtak. Az történt, hogy Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc egyik fia, Lipót elvette feleségül Bourbon VII. Károly nápolyi király és Wettin Mária Amália lányát, Bourbon Mária Ludovikát, ők lettek (a későbbi) Ferenc császár és király** szülei, ugyanakkor ugyanennek a Bourbon VII. Károlynak és Wettin Mária Amáliának egyik fia, Mária Ludovika testvére, Ferdinánd elvette feleségül ugyanennek a Mária Teréziának és ugyanennek a Lotharingiai Ferencnek egyik lányát, Lipót testvérét, Habsburg Mária Karolinát, ők lettek Bourbon Mária Terézia szülei.
Remélem, nem rontottam el a leírást, rajzolni egyszerűbb lett volna: de.wikipedia.org/wiki/Ferdinand_I._(%C3%96sterreich)#Abstammung

*: Hogy Ferenc Józsefnek valóban Ferenc Károly főherceg volt-e a biológiai apja, az egy további izgalmas kérdés.
**: Aki kétszer is császár volt, ráadásul először mint II. Ferenc, utána pedig mint I. Ferenc, na ezt csinálja utána valaki.

innovation 2020.08.04. 12:43:55

Nagyon tetszett a cikk, köszönöm! Helyesek a lányok, sok sikert, egészséget nekik!

Találkoztam már György herceggel, nagyon kedves, közvetlen, figyelmes ember. Sajnálom, hogy nincs alkalmam beszélgetni vele, vagy néhai apjával. Szimpatikus, hogy György itt telepedett le a családjával, pedig mehettek volna akár Spanyolországba is.
Valóban igaz, hogy sok Habsburg uralkodó tett rosszat a magyarokkal, de mindent abban a korban, kontextusban kell vizsgálni, amikor történtek. Teljesen mást gondoltak országról, nemzetről, népről, hivatásról, stb.
Én a magam részéről örülnék a monarchiának, talán jobb lenne a közélet, mint ezzel ott fent a Sándor palotában vagy eggyel arrébb...
Összességében pozitív az, amit Magyarország vagy a Magyar Királyság a Habsburg királyokkal elért. Hogy milyen lett volna, ha az Árpád-ház tovább él? soha nem tudjuk meg... Egyébként sajnálom az Anjou-házat és a Hunyadi-házat is, érdekes lett volna látni, hová futnak ki ezek a történetek fiúgyermekekkel.

nofret 2020.08.04. 13:14:21

@innovation: Én köszönöm, hogy elolvastad :)
Nekem is szimpatikus, hogy itt és így élnek.

Egyetértek, mindent összefüggéseiben kell vizsgálni. És még így is voltak kifejezetten pozitív hozadékai egyes Habsburg-uralkodók intézkedéseinek.

Valóban érdekes lett volna látni, tényleg szerencsétlenül "jöttek ki" a dolgok a magyar történelemben. Valaki említette fentebb, hogy a történelemben nincs olyan, hogy "mi lett volna, ha..." és egyébként egyet kell, hogy értsek vele, de akár úgy is lehetne gondolkodni, hogy mi lett volna, ha a török hódoltság idején keletkező hatalmi űrbe nem nyomulnak be a Habsburgok. Lehet, hogy sokkal rosszabb sorsra jutott volna az ország.

innovation 2020.08.05. 10:09:32

Ez így van, egyet is értek veled.
Amit én magam soha nem értek, hogy mindig máshol keressük a felelősöket, de talán érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha...
- a magyar urak/rokonok támogatják Istvánt anno és mondjuk, simábban megy az utódlás.
- II. András mellett áll az ország és nem királyságokra esik szét.
- támogatják Mátyást az urak és utána a fiát, s nem engedik be a törököket, illetve már akkor is szövetségeseket keresnek, s nem egymásnak ugranak.

És akkor még nem beszéltem a XIX. századról, illetve a XX. századról: szabadságharc, kiegyezés, OMM, stb.
Egyébként nem nyomultak be, hanem Luxemburgi Zsigmond fiúörökös hiányában Habsburg Albertet jelölte a trónra. Hát, így!

nofret 2020.08.05. 15:50:43

@innovation: Van abban valami, amit mondasz... Tényleg nehéz visszafelé ítélkezni. Én az 1520-as, 30-as évek eseményeire gondoltam, amikor Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János torzsalkodtak a magyar koronáért.