Royal sztorik & királyi krónikák

A Meghan és Harry-interjú legnagyobb "bombái" kontextusba helyezve

2021. március 08. - nofret

Habár már hétfő hajnalban végig tudtam nézni a Meghanékkel készített Oprah-interjú mintegy 90 százalékát, és akkor melegében le is írtam, miről beszélt a házaspár, azonban elemzést, hátteret, kommentárt nem fűztem hozzá a késői időpont miatt. Ezt a hiányosságot most pótolom. Azzal kezdeném, hogy megdöbbentett, mennyire felkavaró lett az interjú, valóban rengeteg mindent kiteregettek, többet, mint amire számítottam. Igaz lett, amit az egyik reggeli műsorban hallottam egy királyi szakértőtől: a palotai tisztviselőket figyelmeztették, hogy az interjút jobb, ha a takarójuk alól, a kanapé mögül nézik végig. 

ujkep.JPG

Számos több mint kellemetlen témát érintett Meghan sussexi hercegné és Harry sussexi herceg az Oprah Winfrey-nek adott vasárnapi interjújukban. Talán a legmegrázóbb az, hogy a hercegné arról vallott: öngyilkossági gondolatokat forgatott a fejében, miután összeházasodtak Harry-vel, mert annyira megviselte őt a kívülről rákényszerített intenzív ellenőrzés. Mind a negatív, mind a pozitív kijelentéseket számba vettem, és ezekhez hozzáfűzöm mindazt, amit a témáról tudok, ami eszembe jut róla, amivel párhuzamot látok, ezzel igyekszem összefüggéseiben láttatni az elhangzottakat.    

1. Meghan gondolatai az öngyilkosság körül forogtak egy időben 

"Egyszerűen nem akartam tovább élni. És ez egy nagyon világos, valós és félelmetes állandó gondolat volt a fejemben" - mondta Meghan, aki azzal indokolta lelkiállapotát, hogy mielőtt hozzáment Harry-hez, független, felnőtt nőként élt, megszokta, hogy használhatja a saját hangját, a brit királyi család tagjaként pedig úgy érezte, ettől megfosztották, cserében azonban nem védték meg az udvar tisztviselői a sajtó támadásaitól. Meghan többször is elismételte az interjú során, hogy semmi nem olyan a királyi családban, mint amilyennek kívülről látszik, és hogy úgy lehetne elképzelni azt, amin átment, mint amit most a karantén jelent rengeteg ember számára.

Meghan azt állítja, hogy a mélypont 2019 januárjában jött el számára, amikor még Archie-val volt várandós. Aznap teljesen összeomlott, és az öngyilkosságon gondolkodott. 

 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Nem tudom, az olvasók emlékeznek-e rá, vagy valaha is találkoztak-e azzal a történettel, hogy Diana hercegnő, Harry édesanyja egyszer elkeseredésében levetette magát Sandringhamben a lépcsőről, miközben épp Vilmossal volt várandós. A királynő meghallotta a zajt, berohant a szobába, és minden ízében remegett egy udvarhölgye szerint, amikor meglátta, mi történt. Diana más alkalmakkal is vagdosta magát, állítása szerint boldogtalan házassága juttatta a mentális szakadék szélére. Nekem erről ezek a sajnálatos események jutottak eszembe, főleg mert Meghan is éppen terhes volt, amikor ezek a gondolatok megfordultak a fejében 2019 januárjában. És ő is hasonló nyomasztó érzésekről számolt be, mint néhai anyósa Andrew Mortonnak adott interjúiban, amelyekből könyv készült. Ami kitűnik, és ami szintén párhuzam: hogy ezek a nők támogatás nélkül maradtak. Egy olyan intézmény részeiként voltak kénytelenek élni az életüket, ami rendkívül sokat követel tőlük, de több hasonló esetből is az tűnik ki, hogy vajmi kevés támogatást ad cserébe valódi vészhelyzetek esetén. 

2. Állítólag nem engedték Meghannek, hogy terápiára járjon

Meghan egy idő után elmondása alapján olyan lelkiállapotba került, hogy szüksége lett volna terápiára, de amikor ezt jelezte a királyi család tagjainak, nem kapott tőlük támogatást, mert úgy vélekedtek, hogy ártana az uralkodóház hírnevének, ha terápiára járna, ezért nem engedték meg neki azt. Harry (aki csak az interjú második felében csatlakozott feleségéhez és Oprah-hoz) is arra panaszkodott, hogy a rokonai nem álltak ki Meghan mellett, méghozzá amiatt, mert ők maguk is tartanak a bulvármédia erejétől.

Gondolataim ezzel kapcsolatban:

Az interjúnak ez a kijelentése nekem furcsa. Margit hercegnő, Diana és Harry is jártak terápiára, miért éppen Meghannek ne engedték volna? Ugyanakkor a Good Morning Britain című reggeli műsorban Chris Ship, aki egyike az objektív királyi tudósítóknak, érdekes dologra mutatott rá: arra, hogy azt éppen a Meghannel szembeni zaklatási vádakból tudhattuk meg, hogy a Buckingham-palota HR-osztálya, amelyhez Meghan is fordult, hogy kezeli a problémákat - nagyjából sehogyan. (Az interjú előtt jött ki egy cikk a The Times-ban, amely szerint Meghan több alkalmazottját is zaklatta, és elviselhetetlenül viselkedett velük szemben, az ő főnökük pedig bejelentést tett erről a HR-osztályon, ahol azonban nem foglalkoztak az üggyel állításuk szerint.) Azt tehát el tudom képzelni, hogy a HR valóban semmiféle segítséget nem nyújtott Meghannek, amit ebben a helyzetben elég kifogásolhatónak érzek, tekintettel a körülményekre. 

Frissítés március 10-én 10 órakor: Azóta megnéztem egy beszélgetést az ITV Good Morning című műsorában Dr. Hilary Jones-szal, a műsor egészségügyi szerkesztőjével, aki azt mondta, hogy akár elhisszük Meghannek, akár nem, amit mondott, ő valóban ezt érezte, számára ez "igaz volt". Úgy érezte, hogy senkit nem tudott megközelíteni teljes bizalommal a palotán belül, anélkül, hogy a sajtó megneszelné és kitárgyalná az ügyeket, amelyek a szívét nyomták." Az, amit ez az orvos mondott, elgondolkodtatott, valószínűleg igaza van, és lehet, hogy Meghant inkább ez tartotta vissza attól, hogy terápiára járjon, nem pedig az, hogy nem engedték neki. Ez pedig nagyon szomorúan hangzik, amikor az ember vészhelyzetben nem tud kihez fordulni. 

Ami pedig Harry kijelentését illeti: minden további nélkül el tudom képzelni, hogy a sajtóval kapcsolatban a királyi ház tojáshéjakon kénytelen lépdelni, hiszen a brit bulvármédia híresen kegyetlen tud lenni.

3. Archie lehetséges bőrszíne téma volt a családban

A színesbőrű amerikai anyától származó Meghan azt is elárulta, hogy amikor terhes volt a most csaknem 2 éves fiával, Archie-val, a királyi család tagjai egymás közt beszéltek arról, vajon milyen sötét lesz a születendő gyermek bőrszíne. Harry nem volt hajlandó feltárni, ki volt az, aki felvetette először ezt a kérdést, de azt tudni, hogy Meghan akkor nem volt jelen. 
Gondolataim ezzel kapcsolatban: 
Meg tudom érteni, ez mennyire rosszul eshetett Meghannek, amikor a fülébe került. Azt tudni lehet a fentebb idézett Chris Shiptől, hogy nem a királynő és nem is Fülöp herceg kezdeményezte erről a beszélgetést. Ship szerint ezzel két lehetséges személyre korlátozódott a szám, márpedig Károly hercegre és Vilmosra. Nem is tudok ennél többet hozzáfűzni, ha ez igaz, akkor elfogadhatatlan, elszomorító és rendkívül csalódást keltő. 
archie_1.png

4. Nem engedték, hogy Meghan és Harry fia hercegi címet kapjon

Annak idején, 2019 májusában, miután Archie megszületett, az a hír járta, hogy Harry és Meghan nem szeretnének címet elsőszülött fiuknak, ahhoz hasonlóan, ahogyan Anna hercegnő, a királynő második gyermeke is lemondott arról Péter és Zara nevű gyermekei részére. Meghan az interjúban azonban arról beszélt, hogy miután megtudta: ha Archie-nak nincs hercegi címe, akkor nem jár neki automatikusan védelem, jelezték a palotának, hogy ezesetben szeretnék a hercegi címet neki, de azt megtagadták tőlük. Meghan szerint ebben a döntésben közrejátszhatott az, hogy tartottak attól, milyen külseje lesz gyermekének, mennyire lesz sötét a bőre. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ez már kicsit bonyolultabb ügy. A nemesi címek "kiosztását" a királyi családban az 1917-es Letters Patent, vagyis kiváltságlevél szabályozza, amelyet még V. György, II. Erzsébet nagyapja adott ki. Ugyanebben az évben kiáltották ki azt is, hogy onnantól fogva az addig Szász-Coburg-Gotha dinasztiaként ismert királyi család Windsor néven lesz ismert. Több módosítás után a jelenleg érvényes kiváltságokat rögzítő szabályok szerint az uralkodó utódai, unokáig "lemenően", automatikusan hercegi címet és az HRH megszólítást (Ő Királyi Fensége) kapják. Ugyanakkor feltűnhet, hogy az uralkodó dédunokáinak, Györgynek, Saroltának és Lajosnak is hercegi illetve hercegnői címeik vannak. Ez azért lehet így, mert a wales-i herceg legidősebb fiának legidősebb gyermeke kivételt képez fenti szabály alól, neki jár a hercegi/hercegnői rang és az HRH megszólítás is. Így tehát György automatikusan megkapta a hercegi címet és az HRH megszólítást, Sarolta és Lajos pedig a királynőtől kapott hercegnői és hercegi címet külön kiadott kiváltságlevelek révén, arra hivatkozva, hogy egy jövendőbeli király gyermekei. Archie-nak az Earl of Dumbarton megszólítás, vagyis a Dumbarton grófja megszólítás "járt volna" csupán, tehát Meghan szerintem rosszul tudja, hogy Archie születési jogán herceg lehetne. Ami kicsit azért furcsa. Akkor válhatna belőle herceg, ha a királynő meghal, és nagyapja, Károly kerül a trónra, mert ekkor életbe lépnek az 1917-es Letters Patent rendelkezései.  Azt pedig egyszerűen nem tudom elhinni, hogy amiatt nem akartak Archie-nak hercegi címet adni, mert hátha sötétbőrű lesz. Nem elegáns más bőrszínéről spekulálni, de ha már a családtagok megtették, akkor feltételezem, oda lyukadhattak ki, hogy mivel Meghannak is elég világos tónusú a bőre, Archie-n már alig fog látszódni öröksége, tehát nyugodtan lehet herceg. Már ha valóban eljutottak idáig gondolatban. Ami szégyen lenne, de éppen emiatt számomra ez az eszmefuttatás egyáltalán nem hangzik logikusnak Meghan részéről.  

5. Nem Meghan ríkatta meg anno sógornőjét, Katalint, hanem éppen fordítva történt

Meghan és Harry 2018 májusi esküvője után mintegy fél évvel kezdtek olyan hírek keringeni a brit bulvárlapokban, hogy a sussexi hercegné megríkatta Katalint a saját esküvője előtti előkészületek közben. Meghan elárulta az interjúban: ez éppen fordítva történt. Azt mondta, hogy az esküvő előtt volt egy nagyon "kemény" hetük, amikor Katalin feszült volt, és összetűztek a koszorúslányok ruháin, ezzel megbántva őt, de aztán virágot hozott, bocsánatot kért, Meghan pedig meg is bocsátott neki. Ezen a ponton nem akart további részleteket elárulni arról, min kaptak össze, mert szerinte ez nem lenne fair, hiszen Katalin bocsánatot kért. De azt sem érzi igazságosnak, hogy másképp került ki ez a sztori a köztudatba, mint ahogy valójában lezajlott. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Katalin és Meghan bevallottan nem álltak egymáshoz soha igazán közel, több királyi tudósító (tábortól függetlenül) is hangsúlyozta, hogy a két nő nagyon más személyiség, ráadásul Katalinnak nem volt igazán alkalma foglalkoznia Meghannel, amikor bekerült a családtagok közé. Olvastam olyat, méghozzá a kifejezetten konzervatív Expressben, hogy ez Meghannek nem tetszett, mert nem ezt várta - amit meg is tudok érteni, tekintettel rá, hogy egy teljesen idegen országban és környezetben nem könnyű boldogulni, és ki mástól számíthatna támogatásra az ember, mint például a sógornőjétől. Egy biztos: Katalin nem segített túl sokat Meghannek beilleszkedni, nem tudni, hogy amiatt-e, mert az újdonsült menyasszony nem volt neki szimpatikus, vagy egyszerűen csak azért, mert a saját családi életére és kötelezettségeire koncentrált, valamint amiatt, mert neki ott volt a családja és a kialakult baráti köre, emiatt egyáltalán nem volt fontos számára Meghan társasága. Nagyon szimpatikussá nem teszi ez Katalint, de azért gonosz boszorkánnyá sem. 

 

6. Meghan szerint az udvar is aktívan terjesztett róluk hazugságokat

Arra a kérdésre, hogy mire számít a brit királyi udvartól, miután elhangzik a mostani interjú, Meghan azt válaszolta: azok után, hogy az udvar "aktív szerepet vállalt a róluk szóló hamis híresztelések fenntartásában, nem várhatták, hogy továbbra is csöndben maradjanak". Meghan azt is fejtegette, hogy a királyi család egy családi vállalkozás, amelyben elkülönül a család maga, illetve azok, akik a gépezetet működtetik, a tisztviselők, az udvaroncok. Magyarán: nem feltétlenül a családtagok, hanem holdudvaruk terjesztett róluk hazugságokat. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ezt nem tartom elképzelhetetlennek azok alapján, amit számos királyi tudósító számos fórumon elmondott, könyvekben megírtak, interjúkban bevallottak, méghozzá azt, hogy a királyi család körül működő gépezet bizonyos szegmensei, ha el akarnak juttatni egy adott információt a sajtónak valakiről, akkor azt az udvari dolgozók révén meg is teszik. Ezt nagyon jól lehet érzékeltetni azon keresztül, ahogyan anno Vilmos és Harry szülei, Diana és Károly harcoltak egymás ellen válásuk és szeparációjuk idején. A "wales-iek háborújában" mindenki részt vett, a seregek komornákból, inasokból, sofőrökből, sajtótitkárokból, asszisztensekből, testőrökből és az egyik vagy másik tábor iránt elfogult újságírókból, szerkesztőkből, fotósokból álltak. Természetesen a családtagok és barátok is csak ide vagy oda tartozhattak. Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy ezt a harcot, ami Sussexék és a család többi része között zajlott, az őket körülvevő udvar nem hogy tompítani, hanem még szítani is igyekezett. Erre utal az, ami Meghanről kikerült az interjút megelőzően a sajtóba. 

7. Sussexék azt mondták, hogy nem tervezték mindvégig a kiválásukat, sőt 

Harry herceg a beszélgetés második órájában csatlakozott a két nőhöz, azt már tőle tudtuk meg, hogy szerinte feleségével mindent elkövettek annak érdekében, hogy jó kapcsolat alakuljon ki köztük és a királyi ház között. Úgy fogalmazott: soha nem hagytuk volna el a palotát, ha támogatták volna Meghant. Két éven át latolgatták, hogy mi legyen a jövőjük, vajon a királyi családon belül képzelik-e el azt, tehát ez nem egy hirtelen döntés volt részükről, hanem lassan épült fel bennük a gondolat. Harry-t és Meghant bántotta, hogy többször jelezték aggodalmaikat a rasszista felhangokkal megírt bulvárcikkek miatt, de állítólag a tisztviselők nem tettek semmit az érdekükben. Amikor bejelentették, hogy egyet hátralépnek, akkor még úgy gondolták, meg lehet tenni, hogy Kanadában, amely a Nemzetközösség része, telepszenek le, és ott folytatják valamilyen formában a tevékenységüket, de erre már nem kaptak lehetőséget.

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Számomra ez hihetőnek tűnik. Az Andrew Morton és Omid Scobie-féle könyvben is az áll arról az időszakról, amikor Meghanék megismerkedtek, hogy eleinte szó volt arról: Harry Kanadába költözik, Meghan pedig folytatja a színészkedést, de végül úgy döntöttek, hogy belevetik magukat a királyi család életébe, a jótékonykodásba, Meghan pedig felszámolja kanadai és amerikai életét. Amint hangsúlyozták az interjúban: megpróbálták, de nem ment. Ezt simán el tudom képzelni, van ilyen, hogy az ember azt hiszi, menni fog valami, amiről útközben derül ki, hogy nem olyan, mint amilyennek eredetileg elképzelte, vagy hogy sokkal több buktatóval jár, mint amire számított. Én ebben nem érzek számítást vagy tervezettséget, amit sokan felhánytorgatnak nekik. 

81468739_2887224654632679_7145809378396864512_n.jpg

8. Harry-t szabadította ki Meghan, nem pedig fordítva

Harry herceg az interjú során kijelentette: úgy érezte, hogy "csapdába esett" a királyi családban, amelyből Meghan segítségével tudott kiszabadulni. Hozzátette, egyedül nem lett volna képes lemondani királyi kötelezettségeiről. Harry attól félt a leginkább, hogy megismétlődik, ami édesanyjával történt, és ezért mielőbb ki akarta menekíteni a családját. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ezt mondom már több mint egy éve. Akik követték Harry munkásságát, megkomolyodását a katonaság alatt, az akkor adott nyilatkozatait, azok már jóval korábban sejthették, hogy Harry valószínűleg nem fog élete végéig ebben élni és létezni. Én már akkor elgondolkodtam, amikor Katalin és Vilmos már házasok voltak, és Harry mindig hozzájuk csapódva jelent meg a különböző eseményeken, hogy vajon meddig felel ez meg egy fiatalembernek, hogy a bátyja családja mellett éljen mintegy. Nem is éreztem ezt egészségesnek. Amikor Meghan megjelent a színen, egy nagyon természetes folyamat zajlott: a fiúból férfivá érett Harry-nek végképp elszakadt a köldökzsinór, ami addig bátyjához kötötte, és már nem a tágabb értelemben vett rokonságával érezte magát egynek, hanem a feleségével, ami véleményem szerint egy nagyon is természetes és egészséges dolog. Úgy sejtem, sőt, ezt többször hangsúlyozták is, hogy Archie születése csak méginkább elmélyítette véd-és dacszövetségüket, és onnantól már hármas egységben feszítették szét a számukra nem megfelelő kereteket. Azt pedig külön felháborítónak érzem, hogy mindenki Meghant, a nőt hibáztatta amiatt, hogy egy felnőtt férfi hozott egy döntést, mert úgy érezte, meg kell védenie a családját. 

wales_kozlegeny.JPG

9. A királyi család elzárta a pénzcsapokat tavaly év elején

Sussex hercege arról is beszélt, hogy családja a tavalyi év elején - miután bejelentették távozásukat - minden anyagi támogatást felfüggesztett, ezért csak az édesanyjától, a néhai Diana hercegnőtől örökölt pénz segítségével tudták elhagyni Nagy-Britanniát. Harry úgy vélekedett, hogy anyja "nagyon dühös és szomorú lett volna, ha látja hogyan alakult mindez, de biztosan azt kívánná, hogy boldogok legyünk". Állítólag a biztonsági személyzetet is a család vonta meg tőlük, akkor, amikor már Kanadában voltak, nem pedig a pár mondott le arról. Meghan állítólag könyörgött, hogy legalább Harry-nek adjanak védelmet, mert szüksége lenne rá, de erre nem volt lehetőség. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Nagyon emiatt sajnálni azért nem fogom őket. Diana Harry által örökölt vagyona mintegy negyvenmillió fontra rúg, és Meghan is több millió dollárt összegyűjtött színészkedése idején.

10. Állítólag a királyi család többi tagja féltékeny lett sikereikre

Meghan és Harry állítása szerint a család eleinte befogadó volt velük, ez a hangulat azonban megváltozott, miután bejelentették Archie érkezését, valamint véget ért a rendkívül sikeres ausztrál-új-zélandi-csendes-óceáni körútjuk. Amikor Oprah közvetlenül rákérdezett, hogy féltékenységet éreztek-e a családtagok részéről, arra nem válaszoltak, de voltaképpen ezt sugallták. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Ez azért furcsa, mert habár elhiszem, hogy féltékenység ébredhetett bennük, az mindenképpen a brit királyi család javára vált, hogy Harry és Meghan kitűnően kiegészítették Vilmosék párosát, és alapvetően mindenkinek érdeke a palotában, hogy egy körút sikeres legyen. Meghan valódi "nyereség" volt a királyi család számára olyan szempontból, hogy általa meg tudtak szólítani egy olyan réteget is, amit addig nem igazán: a színesbőrű, multikulturális hátterű emberekét. Ezt már korábban is olvastam, hogy Katalin és Vilmos fenyegetve érezték magukat a náluk jóval lazább és közvetlenebb sussexi hercegi pár miatt, ha ez így volt, akkor szerintem rosszul fogták fel a dolgot. Mindkét párt más és más dolgok miatt lehet/lehetett szeretni, egészen eltérő szerepeik voltak, amelyek révén egész más típusú emberek rajongtak értük. 

11. Károly állítólag egy ponton túl nem volt hajlandó felvenni Harry hívásait, amikor a tárgyalások zajlottak a jövőjükről

Harry azt vallja az interjúban, hogy az édesapja egy idő után nem vette fel a hívásait, ezzel próbálta úgymond a szőnyeg alá söpörni a dolgokat. 

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Őszintén bevallom, erről én most hallottam először, és mivel nincsen róla semmilyen elérhető és hiteles információm, inkább kihagyom, hogy erről a témáról kommentáljak. 

12. Meghan azt állította az interjúban, hogy hivatalos esküvőjük előtt három nappal már összeházasodtak

A hercegné bevallotta, hogy három nappal az esküvőjük előtt a Kensington-palota egy hátsó udvarában esküt tettek egymásnak Harry-vel a canterbury-i érsek jelenlétében. "Felhívtuk az érseket, és azt mondtuk neki: Ez az előadás (a május 19-i esküvő) a világnak szól, de mi egymás között szeretnénk az egyesülésünket."

Gondolataim ezzel kapcsolatban: 

Az anglikán egyház csak azt a házasságot ismeri el legálisnak, amelyen legalább két tanú is jelen van, tehát jogi értelemben ez nem tekinthető házasságnak. 

+1: A pár lányt vár  

Amikor Harry is becsatlakozott a beszélgetésbe, akkor árulták el, hogy ezúttal kislányt várnak. Meghan és Harry idén Valentin-napon jelentették be második gyermekük érkezését. A hercegné tavaly nyáron elvetélt, ezt egy publicisztikában osztotta meg a világgal.

 

Néhány pozitív kijelentésük is volt:

Meghan nagy csodálattal beszélt a királynőről, azt mondta, ő mindig "csodálatos volt" vele, nagyon melegen fogadta a családban, és nagyon szeretett vele időt tölteni. Felidézte, hogy amikor közösen jelentek meg egy eseményen kettesben (ami egyébként hatalmas kegynek számít), akkor ajándékot kapott az idős uralkodótól, egy gyöngyfülbevalót és nyakláncot, sőt, II. Erzsébet be is takargatta őt a kocsiban saját plédjével. A királynő Meghant saját nagymamájára emlékeztette.

Meghan Katalinról, Vilmos herceg feleségéről is pozitívan beszélt, azt mondta: "Katalin jó ember", és hozzátette: "Ha őt szereted, nem kell engem gyűlölnöd és fordítva." A hercegné szerint azzal élezték ki köztük a feszültséget, hogy valamiért a "hero" és a "villain", vagyis a hős és a gonosz szerepeit osztották rájuk.

Harry azt mondta, nagyszüleivel rendszeres a kapcsolata, sokat beszélnek Zoomon és sms-eznek is a királynővel és Fülöp herceggel. Csalódott, amiért elvették tiszteletbeli katonai címeit, de továbbra is tiszteli a királynőt. 

Azt mondta, együttérez azokkal, akik benne ragadtak az intézményben, mint például Vilmos és apja, Károly, és nincs lehetőségük abból kilépni. (Más kérdés, ők vajon kérnek-e ebből az együttérzésből.) 

Végkövetkeztetés

Ezt most egyszerre nehéz megemészteni, valószínűleg napokig fog tartani, hogy helyükre kerüljenek és leülepedjenek a dolgok bennem. Most csak két dolgot emelnék ki, ami feltűnt: az, hogy nem említettek neveket, számomra kissé hiteltelenné teszi az interjút. Értem, miért döntöttek így, de ez így nagyon sokféleképpen magyarázható. Amikor rasszizmussal és azzal vádolják a királyi család tagjait és az intézményt, ami körülveszi őket, hogy nem segítettek nekik, akkor nem lehet tudni, pontosan kiről beszélnek - lehet, hogy egy emberről van szó, lehet, hogy többről. Lehet, hogy a rokonokról, de az is lehet, hogy a tisztviselőkről. Ez egyfelől kicsit levon az interjú értékéből, de ha onnan nézem, akkor lehet, hogy azért csinálták így, mert nem azt akarták elmondani, ki mit tett velük, hanem azt, hogy mit éltek át. Innen nézve már elegánsabb megoldást választottak.

A másik dolog pedig: Meghan és Harry elég súlyos vádakkal illettek embereket, akikről nem tudni kicsodák, miközben többször is hangsúlyozták, hogy milyen kitűnő a kapcsolatuk II. Erzsébettel és Fülöp herceggel. A királynő az intézmény feje. Ő a felelős érte. Szerintem nem lehet úgy bírálni egy intézményt, hogy azt mondod: a főnök nem tehet arról, ami ott zajlik, ez abszurd! Tehát ez voltaképpen - akármennyire is hangsúlyozzák, hogy mennyire csodálják és szeretik őt - támadás ellene is. Ha igazak a vádak, akkor nem ártana megreformálni az intézményt, csakhogy ez nem valószínű, hogy II. Erzsébet életében fog megtörténni. 

Most kifogytam a gondolatokból, de ha még lesznek, akkor jelentkezem a héten. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu/api/trackback/id/tr3816454152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuvuvu2 2021.03.08. 23:10:31

Szerintem érdemes még várni azzal, hogy milyen következtetést vonjunk le mindebből, mindenesetre az ITV által készített rengeteg Windsor-dokuban többször szerepelt Penny Junor királyi tudósító, akinek a véleményét szívesen megosztom:

I think we have just to wait and see what the ultimate fallout of this interview is. It may that it's today's sensational news but that by next week, next month, it has faded. I think overall the monarchy is strong enough to withstand it.

If they say anything my guess is they would express sorrow rather than anger. Traditionally they have kept their mouths closed and kept a dignified silence. I'm sure they are having discussions about how they do respond, but a dignified silence is maybe the best route.

Érdekeltek a nézettségi adatok, mert mindenütt arról lehetett olvasni, hogy bombasztikus lesz az interjú. Nos, az USA lakossága 330 millió fő körül van, ebből 17 millióan nézték, ez kb. 5%, de a releváns közönségarány 2,6%. Állítólag jóval magasabb (90-100 millió fős) nézettségre számítottak, a reklám szempontjából releváns korosztályban kifejezetten rosszul teljesítettek.

Kíváncsi vagyok majd a UK ratingre, az ember azt várná, hogy alacsony lesz, de az is lehet, hogy sokan pont azért nézik meg, mert kíváncsiak lettek a cikkek alapján.

Pár dologról már most kiderült és még hamar ki fog derülni hogy szépítés/csúsztatás/túlzás, de azt a közönséget aki az interjút nézte ez valószínűleg már nem fogja elérni/érdekelni. MIndenesetre tanulságos történet és pár év múlva, a következő Windsor-dokuban már látni fogjuk ki hogy jött ki belőle.

Erről jut eszembe több dokut láttunk februárban a Spektrumon a Windsor családról, 2017-18-ból, ezekben már szerepelt Meghan és kifejezetten szépen és a királyi család egyenrangú dolgozó tagjaként lett bemutatva, tehát nem mondható, hogy ellenségesen álltak hozzá.

nofret 2021.03.08. 23:15:02

@vuvuvu2: Én is kíváncsian várom, az udvar hogyan reagál minderre. Azért egy jó nagy vizsgálatot ráeresztenék a gépezetre, ami a monarchiát működteti.
Penny Junor egyébként elég elfogult Károly herceg irányában, általában a keményvonalat képviseli, de nem a legrosszabbak közé tartozik, ez tény. Mértéktartó, és ez szimpatikus.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy úgy próbálja beállítani (és erre amúgy számítottam is), hogy ez nem fogja megrengetni a monarchiát. Szerintem egy rengést azért éreznek most, bár összedönteni nem fogja az építményt.

Nancsibacsi 2021.03.11. 10:17:25

Vilmos tud viselkedni - Harry nem (régen se tudott). Vilmos tudott olyan feleséget választani aki az udvarba való - Harry nem. Most persze Harry meg a felesége meg vannak sértődve, hogy ő nem nélkülözhetetlenek, és elkezdik a kígyó-béka kiabálást, mert tudják, hogy az udvar nem fog érdemben reagálni a mocsokra, amit rájuk hánynak. Ők akarták elhagyni az udvart - tessék elhagyták, miért is nem tudnak végre továbblépni? Most 5 meg 50 év múlva is arról fognak majd szólni a hírek, hogy őket mennyire megrázták az udvarban történtek, és az akkor meg nem született gyerekük is olyan sokkot élt át az elbeszélések alapján, hogy amiatt pisil be éjszaka? Hagyjuk már. B kategóriás színésznő - kezeljük a helyén.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.12. 16:14:28

"a királyi család tagjai egymás közt beszéltek arról, vajon milyen sötét lesz a születendő gyermek bőrszíne. [...] elfogadhatatlan, elszomorító és rendkívül csalódást keltő."

Már miért ne beszélhettek volna a gyerek bőrszínéről? Először is ezer különböző dologról is beszélhettek, mindenféléről, ami egy érkező baba kapcsán szóba kerülhet, és egy félvér nő és egy fehér férfi gyerekéről teljesen kézenfekvően adódik a kérdés. Ez ostoba szemforgatás, elszomorító és rendkívül csalódást keltő, nem szabadna mindenkinek beállnia a kínosan hosszú PC-sorba. Egyébként pedig ne csináljunk úgy, mintha teljesen mindegy lenne, hogy egy hosszú múltú európai uralkodóház egyik trónörököse színesbőrű-e. Nem mindegy. És csak megjegyzendő, hogy szóba kerülhet a dolog olyan értelmezésben is, hogy egy színesbőrű családtag többféle módon is változtathat a család megítélésén, közelebb hozhatja a színesbőrű alattvalókat, segíthet megszólítani őket stb.

"Nem elegáns más bőrszínéről spekulálni,"

Ez így már rendben van. Nem elegáns, úri körökben. De teljesen érthető, és jogos.

A rangkórságosok és sznobok egyik legkedvencebb vadászterületéről beszélünk, a brit királyi udvarról. Ha én valakinek azt mondom, hogy "a királynő tegnap ezt és ezt mondta", akkor ő természetesnek fogja venni, hogy én a brit uralkodóról beszélek, hiszen manapság ő A Királynő. Ennyire fontosak, ennyire mindenhol jelenlévők, az egész világ számára, hát persze hogy szóba kerül az is, hogy a dédunoka pepita lesz-e vagy jóféle hóka vörös angol, a kedves apuka mintájára.

nofret 2021.03.14. 21:04:34

@Androsz: Ez részemről nem "PC", hanem az én személyes véleményem, amely a személyes tapasztalataim alapján alakult ki. Szerintem nem érthető és nem jogos más bőrszínéről spekulálni. Spekulált valaki valaha a Te bőrszínedről? Az enyémről igen, és rettentő rosszul esett, mert ettől az ember állatkerti állatnak érzi magát, ezt így tudom a legjobban kifejezni. Nem érdekel, ki mit gondol rólam, de amikor egy pasas olyanokat mond nekem egy randin pl. hogy Te olyan pont jó egzotikus vagy, még jó, hogy nem vagy sötétebb, hát annak szerintem minimum nem volt gyerekszobája, és akkor még úrinő módjára fogalmaztam. Meg hogy ahhoz képest, honnan jön apád, egész világos lettél. (Apukám szudáni, de lévén, hogy nem szudáni származású, sok ember nem tudja hová tenni a kinézetemet.) Egész egyszerűen visszataszító emberi lényekről úgy beszélgetni, mintha állatokról beszélgetnénk, és amit csinálsz, az tipikus whitesplaining (= behavior of a white person) to comment on the minority experience or explain racism to a person of color in a condescending or blaming way, as to point out accommodating behaviors that the victim of racism might have adopted to defuse interracial conflict:) Kérdezz meg bárkit, akinek multikulti a háttere, mit szól hozzá, ha ezen spekulálsz. Mondjuk úgy, civilizált körökben megütközést keltő, és ha ezt a megjegyzést pl Angliában, Franciaországban vagy az USA-ban írtad volna, már rég szétszedtek volna. A PC-vel egyébként az a baj, hogy páran nem fröcsöghetnek tovább, nem négerezhetnek, zsidózhatnak, cigányozhatnak kedvükre? Mekkora veszteség...! Néhány embernek nem esik rosszul, amit mondunk? De szar világ ez....!

nofret 2021.03.14. 21:06:24

@Androsz: Hopp, most látom a blogodat. Nincs több kérdésem. Szerintem búcsúzzunk el egymástól.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.03.14. 23:55:49

@nofret: Biztos, hogy nem olvastad a blogomat, legfeljebb csak a címét. És máris eldöntötted, hogy mivel "civilizált körökben" az egész téma tabu, úgy, ahogy van, velem nem is érdemes beszélni. Tévedsz. Érdemes. Vagy az lehet, ha el tudsz szabadulni az előítéleteidtől.

"Mondjuk úgy, civilizált körökben megütközést keltő, és ha ezt a megjegyzést pl Angliában, Franciaországban vagy az USA-ban írtad volna, már rég szétszedtek volna."

Igen, ezekben a civilizált körökben manapság szétszedik azt, aki erről beszélni mer. Ezek az emberek a szabadságra és a demokráciára hivatkoznak tetteik igazolásául. Én csak azért nem félek, mert az életem nagyobb része már mögöttem van, és ha bevezetik a gondolatrendőrséget, én már akkor is kibírom azt a kis időt. Óriási világégés lehet még ebből a rassz-fasizmusból, a nem fehérek agresszivitása a hatvanas-hetvenes évek után újra csúcsokat döntöget.

"Te olyan pont jó egzotikus vagy, még jó, hogy nem vagy sötétebb"

Annak, aki érzékeny a témára, ez lehet fájdalmas, bántó. De egyébként őszintén szólva nincs benne sértés, hiszem ezt. Aki erre a suta dicséretre érzékenyen reagál, annak az érzékenységében kell az okot keresni, nem magában a megjegyzésben. Az, hogy te félig szudáni vagy, neked okozhatott kellemetlenségeket, de jó lenne megjegyezned, hogy ez nincs a homlokodra írva. És aki a rasszokról szólni merészel a jelenlétedben, az nem szükségszerűen téged támad.

"Kérdezz meg bárkit, akinek multikulti a háttere, mit szól hozzá, ha ezen spekulálsz."

A húgomnak volt félvér osztálytársnője, barátnője, magyar-egyiptomi, és nagyon jól kibeszélték egymás között az egész témát. Ha rájuk szólt volna valaki, hogy ssss, erről nem beszélünk, akkor értetlenül néztek volna mindannyian. NEM nyilvánvaló, hogy a téma kerülendő.

Nem fogjuk egymást meggyőzni semmiről, nem is próbálkozom, de szerintem gondolkozz el azon, hogy a szabadság hívei vajon miért újabb és újabb tabuk állításával próbálják megvalósítani az általuk remélt eszményi világot, miért mindig megtiltanak valamit.

Politikai korrektség... A sötét középkor.

nofret 2021.03.15. 00:20:34

@Androsz: Beleolvastam a blogodba. Mondjuk úgy, véleményeink nem képeznek közös halmazt. Nem tabu a téma, a konstruktív párbeszédet támogatom róla, de az semmiképpen nem úgy kezdődik, hogy valaki érzéseinek a jogosságát vitatják eleve. Hanem úgy - szerintem- hogy megpróbálod magad a másik helyébe képzelni. Ne az enyémbe, mondjuk egy sötétbőrű amerikai férfiéba. Vagy nőébe.
"A nem fehérek agresszivitása" - egy egész csoportot egy kalap alá veszel. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy "a szőkék megbízhatatlansága". Van ilyen szerinted?
Nem én vagyok érzékeny a témára, hanem azzal van gondom, ha valaki ilyeneket mond, és nem érti, hogy ezzel mi a gond. Engem így ne dicsérgessenek. Se sután, se ügyesen.
El kéne fogadni, hogy vannak dolgok, amik másnak rosszul eshetnek, és hacsak nem az a konkrét célunk, hogy a másikat kikészítsük, akkor nem árt óvatosan bánni a szavakkal. Én legalábbis így szoktam. Pl: beszélgettem nemrégiben egy ázsiai fiúval. Már a számon volt, hogy milyen érdekes vágású a szeme, amikor rájöttem, hogy na, ezt ne. Mielőtt kijöttek volna a számon a szavak, a belső szűrő, amit nevezhetünk empátiának vagy nem tudom, minek, megakadályozta, hogy kimondjam ezeket, amiket ő simán offenzívnak vehetett volna. És nem a PC miatt tettem, hanem szimplán amiatt, mert érző emberi lényként szerintem így oké.
Plusz: emlékszem rá, hogy az általános iskolai matektanárom mindig bunkó volt velem. Nem értettem, miért, mert jó tanuló voltam. Egyszercsak kiderült számára, hogy full keresztények vagyunk. (az egyiptomi ág 1760-ig vissza van vezetve, csak keresztényekkel házasodtak a családtagjaim) Ő azt hitte, muszlimok vagyunk, és ekkor közölte: ő azt hitte eddig, hogy muszlim vagyok, nagyszerű, hogy keresztény vagyok! Ezek után kedvesebb lett velem. Ugyanaz az ember voltam, ő látott másképp onnantól. Ez gáz szerintem. Emlékszem, mennyire rosszul esett, és hogy már 12 évesen igazságtalannak éreztem, pedig "profitáltam" a rácsodálkozásából.
Éppen amiatt, mert semmi nincs a homlokomra írva, sokszor én is úgy éreztem magam, mint amit Meghan mondott egyszer: mint aki légy a falon. Sokszor kellett nekem is végighallgatni olyan párbeszédeket, amik nekem rosszul estek, pedig nem rám lettek irányozva. De az pl Meghan édesanyjára lett irányozva, amikor len***ezték. Szerintem aki nem élt még át hasonlót, örüljön neki, és lehetőleg támogassa azokat, akik diszkrimináció áldozatai egész életükben. De legalább ne bántsa őket.
De szerintem úgysem tudjuk egymást meggyőzni.

annamanna 2021.04.08. 23:38:47

Piers Morgan azt állítja, üzeneteket kapott a királyi családtól, hogy hálásak a Meghanre tett kijelentéseiért 24.hu/szorakozas/2021/04/07/piers-morgan-meghan-markle-kiralyi-csalad-interju/
"Kaptam pár üzenetet a királyi család bizonyos tagjaitól. Nem fogok belemenni abba, kiktől, de azt mondták, köszönik, hogy végre valaki mellettük állt ki."

Szerintem csak egy személy örült Meghan lehazugozásának. Persze az illető családtagjai is szörnyen hálásak, akik viszont nem a királyi família tagjai.

nofret 2021.04.08. 23:47:57

@annamanna: Láttam sajnos, a Facebookra ki is tettem. Kire gondolsz, ki örült neki? Azóta Lady Colin Campbell azt mondta, Anna hercegnő volt, aki a megjegyzést tette Archie bőrszínére. Még mindig hullámokat vet ez az interjú....

annamanna 2021.04.09. 12:46:28

@nofret: @nofret: Hát, elég egyértelműen Meghan-Katalin-csörtének tűnik ez az egész ügy. Eleve abban, hogy Harry és Meghan otthagyták az udvart, szerintem benne van Katalin keze, mert ami számomra erre utaló jel, az az, hogy a távozásuk hirtelen bejelentését tavaly január 8-ára időzítették és Katalin szülinapja január 9. Vagy ha nem is Katalin személyesen, akkor is az ő érdekében munkálkodó lobbierő, legyenek ezek bárkik is. Nem így tervezték az életüket, nem tudom elképzelni, hogy totál maguktól álltak arrébb egy kontinenssel. Nem is találják igazán a helyüket, utólag is keserűek, visszafelé néznek, nem előre. Az biztos, hogy Erzsébet és Vilmos egyáltalán nem örültek ennek, és valószínűleg Károly sem, őket ki lehet zárni a fő konfliktusforrásból. Anna és Károly többi testvére, vagy pl a kenti Mihály hercegék stb már kissé távoliak Meghannak - aki nagyon közel volt, akivel egy palotában is laktak (és már ott sem fértek meg egymástól) - az Vilmos mellett Katalin, de Vilmost nem zavarták. Csak Katalint, és a mögötte álló lobbierőt. Akik szerintem irányítják a sajtót, és van hatalmuk arra, hogy amiért Katalint dicsérik, azért Meghant szapulják. Valakiknek a "választottja" Katalin, olyanoknak, akiknek valós hatalmuk van és nem csak olyan jelképes díszpintyek, mint az uralkodócsalád. Katalint kell eladni tündérkirálynőnek, és Meghan zavarta a képet, mert jóval népszerűbbek lettek Harryval, mint Vilmosék. Zsófiáról olvastam még, hogy ő nagyon Katalin-párti, és Mihály herceg feleségéről, hogy tüntetőleg négerfejes brossban ment el egy családi találkozóra, aminek állítólag volt sértő éle, tehát valószínűleg ő sincs oda Meghanért. Na persze Anna is nőből van. Szóval leginkább nők fújhatnak rá a családon belül. Ugyanakkor azok a nők, akik maguk is "fekete bárányok" lettek korábban, mint Fergie és Kamilla, talán inkább szimpatizálnak vele.

Silvermoon 2021.04.18. 00:02:16

Ez remek lett, gondoltam megosztom veletek! :-D
www.youtube.com/watch?v=Uf0iJmey_T4
süti beállítások módosítása