Máig számos legenda kering Marie Antoinette-ről, és ezek többnyire nem túl hízelgőek. Az egykori francia királyné frivol, költekező, nemtörődöm, botrányos nőalakként maradt fenn az emberiség kollektív kulturális emlékezetében, bár ma már Franciaországban is arra törekszik néhány történész, hogy rehabilitálják. Marie Antoinette-et a párizsi Conciergerie-ből hurcolták a vérpadra – az intézmény mai vezetője azt nyilatkozta, hogy a királyné boldogtalan volt, és a politikai körülmények áldozata, épp úgy, mint Diana wales-i hercegnő. Bejegyzésemben a francia forradalom kitörésének évfordulója alkalmából összeszedtem néhány tényezőt, amelyek hozzájárulhattak ahhoz, hogy az eleinte még népszerű francia trónörökösné népe szemében minden gonosz eredőjévé vált.
A francia királyság csaknem ezeréves története és a Bourbonok mintegy kétszáz éves uralkodása végére XVI. Lajos francia király és Marie Antoinette francia királyné kivégzése tett pontot. Könyveket lehetne megtölteni (és töltöttek is meg) azzal, miért éppen az ő uralkodásuk idején jutott forrpontra a nép évszázadok óta gyülemlő indulata, ezért a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem néhány olyan, a királyné személyéből vagy viselkedéséből fakadó tényezőt, amelyek fontosnak bizonyultak ahhoz, hogy Marie Antoinette imázsa teljesen lerombolódjon, és végül közvetve vagy közvetlenül a francia forradalom 1789. július 14-i kirobbanásához és a királyi pár kivégzéséhez vezettek.
1. Már a kezdetektől gyanakodva figyelték az „Osztrák Nőt” az Autrichienne-t
Marie Antoinette Franciaország esküdt ellenségének, Ausztriának a „küldötte” volt. Az évszázadok óta csaknem folytonos háborúban álló Franciaország és Ausztria 1756-ban békét és szövetséget kötöttek.
Mária Terézia császárné, magyar királynő és XV. Lajos francia király később együtt kiötöltek egy tervet, nevezetesen, hogy a császárnő tizenötödikként született, legkisebb lányát hozzáadják a francia trónörököshöz, vagyis a dauphin-hez a szövetség megpecsételéseképpen. Azt hiszem, erre szokás azt mondani, hogy „jó ötletnek tűnt”…
Joseph Ducreaux miniatűrje, amit a "dauphin"-nek küldtek a 12 éves Marie Antoinette-ről
A fiatal, mindössze 14 éves Habsburg-lány érkezését a francia udvarban mély bizalmatlanság és ellenséges érzelmek fogadták. Sokan azt gondolták, mindez csupán Ausztria fortélya, és Marie Antoinette-et a barátság álcája alatt Bécs trójai falóként valójában Franciaország meggyengítésére szeretné használni. De ekkor még, „dauphine”-ként Marie Antoinette népszerű volt: a fiatal, kecses és csinos lány stílusa – aki feljegyzések szerint csodálatosan táncolt, és szerette a zenét – eleinte jól illeszkedett a francia udvaréhoz, ahol a kalandok, a szerencsejáték, a könnyed szórakozás és esetleg a vadászat állt a középpontban. De miután alig 18 évesen, 1774-ben királyné lett, lassan erodálódni kezdett a róla kialakult kedvező kép. Amit ugyanis még elnéztek a dauphine-nak, azt már nem nézték el a királynénak, és későbbi életének is állandóan visszatérő motívumává vált osztrák származásának felemlegetése, az amiatti gyanakvás légköre.
2. A király szerencsétlenkedése a hitvesi ágyban tragikus következményekkel járt
Az egyik legelismertebb Marie Antoinette-életrajz írója, Stefan Zweig szerint nagyon szerencsétlen fejlemény volt, hogy a trónörökös és a trónörökösné házasságukat hét éven át nem tudták elhálni. Zweig elmélete alapján ennek oka a trónörökös, Lajos Ágost fitymaszűkülete volt, ami akadályozta házassági kötelességeinek teljesítésében, és amit csak Marie Antoinette bátyja, II. József közbenjárására volt hajlandó megműttetni. Zweig úgy véli, az elhálatlan házasság eredményeképpen uralkodott el Marie Antoinette-en a nyugtalanság, és ez vezetett oda, hogy éveken át csak a szórakozásnak élt: szerencsejátékozott, hatalmas összegeket költött ruhára, és lehetőleg minden álarcosbálon megfordult, amit Párizsban rendeztek. Anyja megújuló intelmei ellenére nem volt hajlandó olvasni, politikával vagy államügyekkel foglalkozni.
Más történészek, például Hahner Péter szerint azonban nem megalapozott Zweig elmélete, és mindössze arról volt szó, hogy Lajos és Marie Antoinette fiatalon házasodtak, nem ismerték egymást, emiatt három évig tartott, amíg egyáltalán eljutottak a szexuális érintkezésig. Arról, hogy ezek után miért tartott még öt évig, hogy első gyermekük megszülessen, nem szól a fáma.
Egy biztos: a király szerencsétlenkedése miatt gyermektelenül maradt dauphine-t nem kötötték le terhességei, szülései, a gyermekágyas időszak és az utódok nevelése úgy, ahogyan a legtöbb fiatalasszonyt házasságkötése után szinte azonnal, így rengeteg szabadideje maradt. Sok történész felhívja arra is a figyelmet, hogy a trónörökösné, később királyné tinédzserként került Versailles-ba, és zabolátlansága semmiképp nem nevezhető természetellenesnek ebben az életkorban. Féktelenségének ráadásul sem XV. Lajos – aki kedvelte Marie Antoinette-et – sem férje nem szabott gátat. A későbbi XVI. Lajos koránkelő volt, és szeretett vadászni, számára az éjszakai szórakozás nem bizonyult kihagyhatatlannak.
Marie Antoinette szalonja
Ezért igen elnézően azt is hagyta, hogy felesége nélküle járjon el szórakozni, ez pedig kitűnő táptalaja volt a rosszindulatú pletykáknak, amelyek természetesen a királyné erkölcsösségét vagy annak hiányát vették célba. XV. Lajos 1774-ben hunyt el, ebben az évben lépett trónra Lajos Ágost és Marie Antoinette. Frigyükből az első gyermek csak négy évvel később, 1778-ban született, méghozzá egy kislány. Így a királynénak még bőven volt alkalma a szórakozásra azután is, hogy fejére került a korona. Marie Antoinette pazarló, léha, szórakozással teli életmódja kitűnő ürügyet szolgáltatott a királyi pár pozíciójára áhítozó nemeseknek arra, hogy ellenük áskálódjanak.Első fiuk, a dauphin 1781-ben jött világra, de addigra XVI. Lajos saját testvérei igen rosszindulatú pletykákat terjesztettek a versailles-i „salon”-okban arról, hogy nem a király a gyermek valódi apja.
3. XVI. Lajosnak nem volt szeretője
Bár eleinte Marie-Antoinette néha még leereszkedően „szegény embernek”, „pauvre homme”-nak nevezte férjét nyilvánosan – amiért meg is kapta édesanyjától a neki ezért jogosan kijáró dörgedelmet, aki teljesen elhűlt, amikor kémei jelentették, milyen lekicsinylően beszél lánya saját férjéről – XVI. Lajos és felesége idővel kifejezetten baráti, testvéries viszonyba kerültek, szerették és tisztelték egymást.
Jelenetek Sofia Coppola 2006-os Marie Antoinette filmjéből
Míg Marie Antoinette gyerekei születése után egyes történészek szerint intim viszonyt tartott fenn az 1774-ben egy maszkabálon megismert svéd nemessel, Fersen gróffal, addig XVI. Lajosnak állandó szeretője, „maîtresse ”-e nem volt, annak ellenére, hogy elődei udvarában ez természetesnek számított.
Elsőre talán nem átlátható, mindez miért okozott problémát, pedig szakértők szerint kifejezetten ártott Marie Antoinette megítélésének, hogy férjének nem volt kegyencnője, lévén, hogy régi hagyomány volt az udvarban és a nép körében is a király szeretőjét hibáztatni mindenért – annak idején a Napkirály Madame de Montespanját, később Madame de Maintenont, nem beszélve a híresen élvhajhász XV. Lajos Madame de Pompadourját vagy Mademe du Barry-ját, akinek egyébként még Marie Antoinette-tel is volt konfliktusa (ez a sztori már önmagában megérne egy külön bejegyzést).
Marie Antoinette és Madame du Barry Sofia Coppola 2006-os filmjében
A király szeretője az indulatok egyfajta levezető szelepeként is funkcionált Franciaországban, őt lehetett hibáztatni a nem megfelelő emberek kinevezéséért, a költségvetési hiányért, rossz döntésekért, és ezek a hibáztatások sokszor nem is voltak teljesen alaptalanok, hiszen a fontosabb szeretőknek hatalmas befolyásuk volt – előszobájukban egymás sarkát taposták a kegyért folyamodók. Mivel XVI. Lajosnak nem volt állandó szeretője, a népharag csak a királynén csattanhatott.
4. Egy királyné, aki elvonul az udvar elől saját, „párhuzamos” udvarába
A királyné férje engedékenységét kihasználva mintegy párhuzamos udvart alakított ki az udvaron belül, amelyben ő diktálta a szabályokat, pedig az normál esetben az uralkodó előjoga volt. Marie Antoinette főleg saját korabeli, vagy nála fiatalabb, életrevaló, szórakozni szerető emberekkel vette magát körbe, és kevésbé a rangjuk vagy pozíciójuk szerint válogatta ki őket, mint inkább az alapján, ki képes őt elszórakoztatni.
Egyik legfontosabb bizalmasa Lamballe hercegné volt, akit rangja és visszafogott, intrikára nem hajló természete miatt még Marie Antoinette szigorú kritikusai is elfogadtak. Nagy felháborodást keltett azonban a királyné vonzalma Polignac hercegné iránt, aki híres volt pazarló életmódjáról.
A hercegné családjának több tagját is fontos, jól jövedelmező pozíciókhoz juttatta a kiályné révén. Ezzel Marie Antoinette ellenségeket szerzett magának azok körében, akik féltették saját hivatalukat.
A királyné idővel megpróbálta magáról lerázni Versailles nyomasztó, etikettől és intrikáktól terhes légkörét. A BBC „In Our Time” podcastsorozatának Marie Antoinette-ről szóló epizódjában Katherine Astbury, a Warwick-i Egyetem francia tanulmányok professzora arról beszél, hogy Marie Antoinette megpróbált privát életet élni, egy olyan korban, amikor még a szülése sem volt privát esemény. Próbált a gyerekeivel lenni, az udvar szorításától mentesen élni. Ennek érdekében, amilyen gyakran csak lehetett, belső körével átvonult a nagy palotától mintegy három kilométerre fekvő Kis (Petit) Trianon-palotába, amelyet még Madame de Pompadournak építtetett XV. Lajos.
Ide csak az egészen kiváltságosak léphettek be. A királyné ezen a helyen saját világot alakított ki, a hölgyeknek a Versailles-ban hordott nehéz, kényelmetlen selyemruhák helyett könnyed, laza szabású fehér muszlinruhákat varratott, amelyeket szalmakalapokkal hordtak, és mintegy bukolikus álomba merülve töltötték napjaikat a kastély körül létrehozott mesterséges dombokon sétálgatva és tavakon csónakázva, valamint az úgynevezett „Hameau”-ban, ami rusztikus stílusban épített műfalu volt, saját baromfiudvarral, kertekkel, tejgazdasággal.
Az "Hameau" - Jean-Christophe Benoist képe
1780-ban egy színházat is kialakítottak a „búvóhelyen”, ahová a legnevesebb párizsi társulatokat hívta meg Marie Antoinette, sőt, ő maga is fellépett. A színházban száz férőhely volt, és amikor nem hívtak meg annyi nemest, akik feltöltötték volna a sorokat, a szolgáknak is megengedték, hogy beüljenek az előadásokra.
A királyné színháza
Mindez felháborította a Versailles-ban hátrahagyott, unatkozó arisztokráciát Raphael Masson, a versailles-i kastély főkurátora szerint, aki azt mondja a The Secret Versailles of Marie Antoinette című dokumentumfilmben: „Az udvaroncok, akik normál esetben mindenhová követték a királynőt, ki lettek zárva. Az udvarhölgyeket sem hívták meg feltétlenül ezekre az előadásokra. Ez új dolog volt Versailles-ban: egy francia királyné, aki teljesen eltűnik a közéletből, amikor Trianonban van.”
A legbelsőbb körből kizárt, nem mellesleg vérig sértett nemesek egy része rosszindulatú pletykákat terjesztett arról, hogy Marie Antoinette leszbikus viszonyt tart fenn Polignac hercegnével. Egy idő után pamfletek is kezdtek keringeni a királyné állítólagos kicsapongásairól és orgiáiról.
5. Amikor a királyné bedöntötte a francia selyemipart
A bírálatok ellenére eleinte számos nemes hölgy és polgárlány követte a királyné öltözködési stílusát. „Ő maga volt a divat” - állítja Helene Delalex, a versailles-i kastély kurátora a The Secret Versailles Of Marie Antoinette című dokumentumfilmben. A korai divatlapokban rendszeresen rajzok jelentek meg a királyné viseleteiről. Ez azonnal „lecsorgott” Versailles-ból az elegáns és kevésbé elegáns szalonokba is. Ez azonban kétélű fegyvernek bizonyult: korábban a divatot nem a királynék, hanem alacsony születésű nők, színésznők, prostituáltak, királyi kegyencek diktálták. Mária Terézia császárnő rendszeresen szapulja lányát leveleiben emiatt, mondván: nem az a feladata, hogy kiöltözzön.
Portrék Marie Antoinette-ről, összehasonlítva Sofia Coppola 2006-os filmjének kosztümjeivel
Marie Antoinette stílusára két embernek volt nagy befolyása: Rose Bertinnek, aki a mai értelemben véve tervezőnek tekinthető, és Léonard-nak, a fodrásznak, akinek találmánya, a „pouf”, vagyis a rendkívül magasra tornyozott frizura a királyné révén terjed el.
A „pouf”, amellett, hogy egy idő után olyan nevetséges méreteket öltött, hogy rendszeresen gúnyrajzok jelentek meg róla a lapokban, az elnyomás egyik jelképévé is vált. A frizurához ugyanis púderre volt szükség, aminek az egyik alapanyaga a búzaliszt volt. Márpedig egy olyan időszakban, amikor az ország liszthiánnyal küszködött, és a franciák egy része éhezett, nem vette ki jól magát, hogy a királynő azt a frizurájára szórja.
Az, hogy Marie Antoinette mekkora sztár volt a maga idejében, egy történet különösen jól megmutatja. 1783-ban megjelent a királynéról egy portré, amelyet kedvence, Vigée LeBrun festett róla: ez Marie Antoinette-et egyedül, mindenféle királyi jelvénytől mentesen, egy szál virággal a kezében, egyszerű, fehér muszlinruhát viselve ábrázolja. A kép óriási felháborodást keltett.
A BBC In Our Time Marie Antoinette-ről szóló podcastjában David McCallam, a Sheffield-i Egyetem 18. századi francia tanulmányok oktatója kiemeli: visszafelé sült el az, hogy Marie Antoinette egyedül, ráadásul nem királynéként van ábrázolva ezen a portrén, hiszen ezzel megfosztotta a királyt szerepétől.
Caroline Weber történész a fentebb említett dokumentumfilmben kiemeli: a botrány elég ellentmondásos volt, mert ezúttal amiatt bírálták a királynét, hogy túl egyszerűen jelent meg a képen. Tehát igazából Marie Antoinette bármit tett, bírálták érte.
Ráadásul akármennyire is utálták a királynét, muszlinruhája így is divatott teremtett az arisztokrácia körében. Ez azonban megrendítette a selyemipart, hiszen addig Versailles-ban a hölgyek kizárólag selyemruhát hordtak. Történészek szerint több ezer lyoni takács veszítette el munkáját ennek következtében. Ez alapján egyáltalán nem túlzó az összehasonlítás Dianával, akinek ruhaválasztása nők millióit késztette arra, hogy utánozzák stílusát.
6. A hírhedt nyaklánc-ügy és a pamfletek
Annyi poszt, cikk és könyv született az ügyről, és az olyan bonyolult, hogy ebben a terjedelemben nem lehet részleteiben tárgyalni. Elég annyi, hogy az 1785-ös „affaire du collier de la reine” nagy formátumú szélhámosság volt, amelyben egy alacsonyról felkapaszkodott grófné az orránál fogva vezetve Louis de Rohan bíborost rávette, hogy a királyné nevében, és kegyének elnyerése érdekében vásároljon meg egy rendkívül drága nyakláncot, miközben a grófné, aki cinkosával együtt végül megkaparintotta a páratlan ékszert, azt szétszedette, darabonként értékesítette, végül letartóztatását és megbélyegzését követően szimpatizánsai kimenekették a börtönből, és sikerült elmenekülnie Angliába.
Így nézhetett ki a nyaklánc, amelyet Bassange és Boehmer ékszerészek alkottak- a Chateau de Breteuil cirkóniából állította össze a híres-hírhedt nyakláncot
A botrány magasra csapott, főleg, amikor kitudódott, hogy a királyné neve is felmerült az ügyben. Végül kiderült, hogy Marie Antoinette ártatlan, és hogy Rohan bíborost is megvezették, csakhogy addigra a királyné elvesztette a nép maradék jóindulatát is. A népnek elég volt, hogy a királyné életmódja, költekezése és frivolsága hihetővé tette több ember számára, akik részt vettek a nyaklánc adás-vétele körüli bonyodalmakban, hogy mindezt ő rendelte meg. Még ha Marie Antoinette nem is követett el semmit, a hihetetlenül magas értékű nyakék ügye erősítette azt a közvélekedést, hogy a királyné pazarló költekezése jelentősen hozzájárult az állam eladósodásához.
A BBC- podcastban Catriona Seth Marshal Foch, az Oxfordi Egyetem francia irodalom professzora arról beszél, hogy a gyémánt nyakék-ügy, valamint a már fentebb említett portré is azért volt veszélyes a királyné számára, mert mindez átlagos nőként állította őt be, mintha olyasvalaki lenne, aki nem elég méltóságteli, valaki, aki nem elég királynői.
Innen már csak egy lépés volt, és elkezdődött a királynét dehonesztáló képek virágzása: titkos csatornákon keresztül terjesztettek erotikus regényeket és pornográf pamfleteket. Ezek ereje abban rejlett, hogy a francia népesség írni-olvasni nem tudó rétegeihez is eljutottak a képi ábrázolások, és nagymértékben hozzájárultak az arisztokrácia, a papság, a király és a királyné, Marie Antoinette tekintélyének lerombolásához.
Hasonló célt szolgáltak a gúnynevek: a királynét l'Autrichienne-nek nevezték, ami egy szójáték franciául, jelentheti azt is, hogy az Osztrák Nő, illetve azt is, hogy az osztrák szukakutya. A forradalom előtti években a Madame Déficit névvel is illették a királynét, utalva ezzel a költségvetési hiányra, amit vele azonosítottak.
A baloldali ábrán a királyné és Lafayette tábornok látható igen érdekes módon ábrázolva
+ 1 Paradox módon a Napkirály víziója, Versailles sem segítette elő a királyság intézményének fennmaradását
XIV. Lajos volt az, aki a francia arisztokráciát fokozatosan arra késztette, hogy Versailles-ba tegye át székhelyét, eleinte elvárva tőlük, hogy a még nem teljesen felépült kastélyban olyan lakrészeket foglaljanak el, amelyek akkoriban rangjukon alulinak számítottak. A híres Napkirály célja ezzel a nemesek hatalmának semlegesítése, és a saját, abszolút hatalmának megerősítése, a központosítás volt. Habár ezt elérte, egyúttal megteremtődött az unalom, az extravagancia melegágya is – olvasható a History cikkében - , ahol több száz arisztokrata zsúfolódott össze, és közülük sokan csak pletykával, pénzköltéssel és játékkal tudták magukat lefoglalni ebben a környezetben.
Nem beszélve az összeesküvésekről - XVI. Lajos gyenge király volt, és sokan, köztük saját öccsei, Provence és Artois grófja is áskálódtak ellene, amit Versailles-ban, ahol mindössze néhány ajtó távolságra laktak egymástól, könnyen megtehettek.
Versailles-ról nem véletlenül terjedt el a franciák körében, hogy a fényűzés otthona. Miközben Franciaország nagy része szegénységben élt, a kártyaasztaloknál esténként – vagy akár napközben is – valóságos vagyonok cseréltek gazdát. A közhangulat már XV. Lajos trónra lépésekor, 1715-ben a korona ellen fordult, Versailles híre pedig csak még rosszabb lett az ő uralkodása alatt. Ez csak tovább fokozódott, XVI. Lajos idejében, amikor a királyi székehelyt egy anakronisztikus és korrupt politikai és társadalmi berendezkedés szimbólumának tekintette a legtöbb francia.
Természetesen számos igen jelentős tényezőt itt nem részletezek - például azt, hogy az 1780-as években teljesen kiürült az államkassza, hatalmas volt a költségvetési hiány, részben az amerikai függetlenségi háború finanszírozásának „köszönhetően”, az emberek tömegesen szegényedtek el, mindeközben a nemeseket továbbra sem adóztatták, az átlagosnál is keményebb 1788-as tél, ezek mind-mind hozzájárultak a monarchia bukásához. Cikkemben azonban elsősorban azokkal a tényezőkkel akartam foglalkozni, amelyek valamilyen módon a királyné személyiségéhez kapcsolódnak, nem pedig rajta teljesen kívülálló dolgok.
Thomas E. Kaiser, az Arkansasi Egyetem történész professzora arra világít rá cikkében, hogy a királyné kilengései, költekezése és rossz híre önmagában nem lett volna elég a trón megdöntéséhez. „Ha Franciaország nem tapasztalt volna hatalmas pénzügyi és diplomáciai válságot az 1780-as évek végén, akkor Marie Antoinette-nek majdnem biztosan nem így alakult volna a sorsa” -írja. A professzor szerint három dolog mindenképpen biztosította azt, hogy a királyné a forradalom egyik áldozatává váljék: először is miután szembesült férje tehetetlenségével, 1787-ben több hatalmat ragadott magához, mint valaha, ami ebben a kritikus pillanatban úgy tüntette fel őt, mint aki nagyrészt felelős az összeomlásért.
Ez a portré a Temple-ben készült a bebörtönzött és meggyötört királynéról
Másodsorban egyáltalán nem volt hajlandó a forradalom eszméit egy kicsit sem támogatni, és a kormány legreakciósabb tagjainak nézeteit osztotta, akik szerint erővel kellett volna elnyomni a felkelést. A király tétovázása azonban ezt lehetetlenné tette. Harmadsorban pedig mivel mindig is az „osztrák nő” volt a közvélemény és az udvar szemében, még Versailles-ba érkezése után több mint két évtizeddel is, azonnal gyanússá vált személye, amikor Ausztria és Franciaország között újra kitört a háború 1792-ben.
Érdekes módon a fentebb már említett David McCallam professzor szerint Marie Antoinette szexizmus áldozatává is vált. Szerinte a királyné tökéletes bűnbak volt a neme miatt, hiszen azok közé a nők közé tartozott, akik közel voltak a hatalomhoz, és sokat lehetett őket látni nyilvánosan, valójában azonban kisebb volt a befolyása, mint amilyennek az kívülről tűnt….
Le Petit Trianon madártávlatból
Mansfield első grófja John Singleton Copley festményén
